Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875

1875-02-24 / 8. szám

62 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. FEBRUÁR 24. 1875. VABAtl-tPBBY. Balogvölgy, jan. 19. 1875. Tisztelt szerkesztő úr ! A vadászidény maholnap végét e'ri, s igy e'n is bátran megírhatom róla referádámat, bízván a szer­kesztő úr oly gyakran tapasztalt szívességében, hogy ha még a »végén csattanván az ostor« valami feljegyzésre érdemes esemény adná elő magát, szorí­tana egy kevés helyet tudósításomnak becses lapja hasábjain.*) A szalonkák tavaszszal megyénk szerte igen gyé­ren mutatkoztak, mint ezt akkor egy rövid tudósí­tásban jeleztem is ; reméltük azonban, hogy tán majd az őszi idényben nyerünk kárpótlást ; azonban a rend­kívüli szárazság e szép reményünket teljesen meg­hiúsitá, mert egész megyénkben alig lőttek néhá­nyat ; völgyünkön pedig — legalább tudtomra — egyet sem. Sárszalonka is kevés volt ; de sok után­járásom s eléggé sikerült lövéseim folytán ugy ta­vaszszal, mint őszön, sikerült néhányat aggatékrü kerítenem. Fürj rendkívül kevés volt, daczára, hogy a költésre elég kedvező idő járt, s hogy egész augusz­tusig békében élhettek ; mindemellett alig hiszem, hogy a 200-at meghaladná az általunk elejtettek száma ; pedig ennyit más kedvező idényben, bárme­lyikünk kis utánjárással egy saison alatt könnyii szerrel összeszedhetett belölök. — A haris, mely máskoi nagy számmal lepte el nedvesebb rétjeinket, most alig mutatkozott egy-kettő. — Fogoly a pa­nyiti határban kevés, de bátki birtokomon s szom­szédom Bornemisza László tagjában, s az általunk közösen bérelt tamási határban szép számmal volt. A szigorú felügyelet itt megtermi áldásos gyümöl­csét, mert mig pár év előtt itt pár falkában 25— 30 fogoly lézengett, most itt foglyaink száma 6—7 falkában a 100-at meghaladta. Találtunk pár szép falkát a bodokai pusztán is, ugy itt, mint a fentebbi helyeken, társaságban néhányszor szép eredmény­nyel s mulatságosan vadásztunk reájok. Szeptember végével, tekintettel arra, hogy bőven maradjon mag­nak, bezártuk a vadászatot, s igy remélhetjük, hogy kedvező költés idején a jövő idényben még szebb eredményt érhetünk el. Hanem ugyan furcsa volna, ha a nyulak mennyiségéről a saison alatt több tudó­sítást irtam volna, s azt csak most egyszerre olvasná el valaki, mert mig az egyik tele volna panaszszal, a másik meg csupa megelégedéssel szólna a szép tapsi-állományról. Annyi bizonyos, hogy ezek a kó­pék ez idényben vagy vándorló legények voltak vagy szemfényvesztők, mert mig néha akár mezőn, akár erdőn kerestük, de nem találtuk : néhány nap múlva meg ugyanazon helyeken csak ugy pattogott fel a nyul. Már nyáron akár lovon, akár gyalog jár­tam a mezőn, nagyon megörvendeztetett azon körül­mény, hogy pár fülest gyakran felugrattam ; augusz­tusban azonban, a mint a foglyászidény beállt, igen keveset találtunk ; igy volt ez szeptemberben is, a mint agarászgatni kezdtem ; próbáltuk kopókkal is párszor az erdőn, de biz itt sem volt 'sok belölök. Október elején azonban volt a mezőn bőven ; ép ak­kor vendégeim lévén, gyakran agarászgattunk s min­dig szép eredménynyel. A szüretről haza térve, ugy november elején is volt még nyul egy ideig, de az­tán órákig kellett lovagolni, — még oly helyeken is, melyek még eddig zaklatva nem voltak — mig egyet bírtunk verni s az a különös, hogy akkor az erdőn is véknyán ment a vadászat ; most van az erdőn bőven, erről különösen meggyőződtem de­czember végén, midőn vendégeim kedvéért egy kis­szerű hajtóvadászatot rendeztem a közeli erdőkben ; de mig a legszebb vágásokban alig ugrott pár mu­czi, addig a mezőszéleken levő ritkásokbul 3— 4 minden hajtásban előjött. A mezőn azonban most is kevés van : egy agarászaton egynél többet már pár hét óta soha sem voltam képes ugratni, pe­dig igen gyakran ültem 6—7 óráig nyeregben, s meglehetősen értek ahhoz is, hogy hol kell és hogy mikép kell a nyulat keresni. Róka is kevés volt, én *) Igen szivesen. Sőt bocsánatot kell kérnünk, hogy jelen levél tárgyhalmaz miatt annyi ideig késett. Szerk. nem is láttam egyet sem, pedig havazások alkalmá­val s ködös időkben sokszor ólálkodtam utánok agaraimmal az erdőhöz közel fekvő mezőkön. Hely­beli vadásztársaim sem lőttek tudtommal egyet sem ; sőt a mint tudom, a herczeg Coburg erdeiben véget­tük tartott vadászat sem eredményezett jóformán mit sem. Farkas csatangolt itt e télen folytonosan, töb­bek találkoztak vele. Szentmiklósy Sándor bará­tom előtt alig 20 lépésre ült le a tamási feny­vesben, de ó malheur ! a puska nem volt vele. Egyik gazdám előtt, a mint lóháton Rimaszom­batból jött, a baksi erdőnél szintén megült, csak a mint feléje ugratott, baktatott be lomhán a sű­rűbe. Egy fuvarost mint állítják meg is támadott, ugy hogy ő is a bunkóshoz nyúlt s ugy űzte el. Néhány juhot bekebelezett imitt-amott, egyet a Bornemisza László rokonom juhászai bottal capa­citálva vettek el tőle. A herczeg tisztjei mint hallom tartottak is rá vadászatot, de mint több­nyire történni szokott, nem jött elő egy hajtásban sem. Most egy idő óta mitsem hallani felöle, le­het más helyre tette át a főhadiszállást. A serte­vad mely már majdnem egész megyénkben honos, völgyünket még eddig nem választotta állandó ta­nyájául, ha mutatkozott is már pár izben a kö­zeli Vályi erdőkben, de ismét odább állott a föld­művesek nem kis örömére. Hanem Nyustya vidéke s a száraz völgy annál állandóbb fészke, mindkét helyen lőttek ez idényben is bőven, ugy szintén a Rimavölgy alsóbb részén fekvő erdőségekben is. Özet itt nem lőttek egyet sem, hogy áll a her­czegi tilalmasokban az állomány, nincs róla biztos tudomásom, készültünk a Vályin s főleg a Deren­csényi uradalomban párszor császármadárra va­dászni, de biz ez elmaradt, pedig mint mondják az utóbbi helyen szép számmal tanyáznak. Még a kacsákat feledtem ki, a szárazság folytán ezek most csak kóbor vendégeink voltak, de azért fő­leg a panyiti halastóban sok fegyver végére ke­rült. Hanem volt vízityúk bőven, főleg bátki ker­temben, melynek egy részét a Balog beönté s csak a beállt nyári meleg napokkal hozhattam rendbe, oly otthonosak lettek e tyúkok, mintha ők is a háztartáshoz tartoznának. Néhányat a part­ról cserkészve gyújtottam le. Egyszer pedig ven­dégeim kedvéért meghajtottam őket, kertem faso­rokkal lévén be ültetve, e vadászat hasonlított a fáczánvadászathoz. Puffogott a fegyver, s vendé­geimnek igen tetszett a mulatság, vagy 7 darab került aggatékra. Ennyi volna — a mi bizony nem sok — amit a múlóban lévő idényről fel­jegyeztem, de még egy észrevételemet óhajtom kö­zölni : hogy oly erős s szép nyulakat igen rég nem láttam mint ez évben. Tapasztaltam ezt fő­leg agarászataim közben, mert mig tavaly daczá­ra a kemény talajnak bármelyik téli hónapban alig akadt nyul, mely kutyám előtt elvitte az irhát s olyan egy sem, melyen ne vágott volna, ez év­ben találtam pár olyan nyúlra, mely pedig ná­lunk elég szép distanczián futott s be sem vága­tott. Igaz, erre azt az észrevételt is lehetne tenni, hogy tavaly jobb volt az agaram, de bizton ál­lithatom, hogy nem ; mert mig a mult idényben csak egy agaram volt, mely számított, a másik csak ráadás lévén, most pedig mind három ku­tyám olyan, mely soló is helyt áll : mégis sokkal erősebbek voltak a hajtások s gyakrabban mene­kült meg a nyul, mint más évben. Sajnos, hogy a még mult évben tervezett aga­rászegylet máig sem jött létre, mert habár nem teljesen alkalmas is vidékünk e sport gyakorlá­sára, vannak helyeink, hol meg lehet próbálni az agár képességét. Völgyünk nagyobb részét Fáy Victor barátom­mal kibéreltük, de pár határtól ép az alsó részén elestünk, megelőztetve a hg. Coburg tisztjei által, pedig ép e helyek volnának legalkalmasabbak, ha az egylet megalakulhatna a versenyek tartá­sára. Reméljük azonban, hogy a tiszt urak ismert szivessége s lovagias gondolkozása az egylet meg­alakulása esetén nem vetne gátot a versenyek megtarthatásának. Szent Hubert oltalmát kérve vadjainkra s minden vadásztársnak vadászüdvöt óhajtva maradtam t. szerkesztő nrnak őszinte tisztelője Balogvölgyi. Egy-két vadásztörténetbe. Swobodaról, a pesti német részvényszinház igaz­gatójáról beszélik, hogy a mily jó színész és éne­les, ép oly szenvedélyes vadász. Ő nála a prózai pénzkeresés másodrendű dolog akkor, midőn Nim­ródnak a kegyelet adóját fegyverrel leróhatja s mig társai Thalia templomában ájtatoskodnak »jó pénzért« a szünidők alatt is, ö a helyett, hogy vendégjátékokra utazással töltené az időt, hogy ekép egy tele kalap bankuótát összejátszszék : nyá­ron át Reichenau környékét keresi föl, hol colle­gájával és patronusával, — a bécsi opera egyik legjelesebb bassistájával — Draxlerrel a legna­gyobb buzgalommal, habár nem is a legnagyobb szerencsével iparkodnak a reichenaui udvari va­dasterület özbakjainak kiirtásában. A mult nyáron történt, hogy ez ernyedetlen kitartást tanusitó vadászok fáradságát Diana is­tennő — talán Thalia barátnője iránti tekintet­ből — megjutalmazni akarván, útját téveszté egy derék nyolezágasnak, mely a reichenaui tilosból énekeseink pagonyába váltott át s esetleg épen a Swoboda ur puskacsöve irányában haladt, ki a gondtalan vadat egy jól oda mért lövéssel el is ejtette, s aztán egy requirált marha (négylábút értsen az olvasó !) segélyével a két operaénekes tartózkodás helyére — a korcsmába vitetett nagy diadalmenetben, az ott összecsődült sörszomjazó proletárság többszörös »hoch« rivalgása közt. Ep ekkor került elő a vadásztárs : Draxler, ki el nem rejthető irigységgel szemlélte kollegájá­nak e jól megtermett szerencséjét s a balsors csapásait nem birván kellő resignatióval elviselni: megesküdött, hogy Swoboda nem látja többé Rei­chenau bájos virányait ! Ne ugy értse ezt az olvasó, hogy a vadásztárs Swoboda élete ellen tört vetett volna, hanem hogy egy Swobodát a kérdéses revierről eltiltó ukáz kieszközlésére számolt. Czélt nem ért ugyan, mert a reichenaui főva­dász utasítva lőn felsőbb helyről, hogy Swoboda a mikor ott vadász a reichenaui vadasterületen, ne soroztassék az orvvadászokkal egy catego­riába. Télen át azonban Draxler és Swoboda újra a legjobb barátok voltak s a viszályt köztük csakis a nyáron át hébe-hóba előforduló sport-versengés idézi elő. * * * Belényes környékén, hol a nagyváradi latin szert, püspökség s a Zichy grófok birnak szép vadas területeket, szarvas- és özvadászatot ren­deztek a mult őszszel, melyen — hogy az ördög­nek is gyertyát gyújtsanak — nem feledték el a vidék honoratiorait is meghivni. Az első hajtás végén, melyben egy mókuson kivül még egy nyulat és egy nyolczágas szarvast is lőttek : a vadásztársaság két tagja tüzes per­patvarba keveredett ama magas tisztesség fölött, hogy voltaképen melyikük lőtte a szarvast? A többi vadászt mulattatta a pulykaméreg, mely a czivakodókat elfutotta s a tűzre még olajat ön­töttek az által, hogy nevették s ingerelték az el­lenlábas két egyént. A. váltig eröködött, hogy ö jól látta, mikor go­lyója a szarvas vállapjába vágódott ; de a szom­széd ur, daczára hogy szintén jól látta a remek lövést, nem átalotta a szarvasra közvetlen közel­ből rá durrantani, noha elhibázta, s a szarvas tova rohant. — Micsoda? — pattant fel B. ur, egy kis rö­vid, tagbaszakadt, kövér emberke. — Hiszen ugy folyt a vére, mintha csak eret vágtak volna rajta ! — Az méglehet — hagyta helybe A. ur fog­hegyről eresztett malicziával — mert már golyóm­tól átfúrva hullatta a sebvért s igy érkezett ön­höz ! — Ugyan ne hagyja magát kinevetni, — vi­szonzá B. ur gúnyos mosolylyal. — Az ön lövé­sétől csak megijedt a szarvas, de semmi baja sem

Next

/
Thumbnails
Contents