Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875

1875-02-17 / 7. szám

54 VADÁSZ ÉS VEKSENY-LAP. FEBROAR 17. 1875. Ezek csakhamar rátaláltak a csapára s ezt követve sok ide-oda-járás után a hegység alatti törpefenyvesbe, majd egy sziklaoduhoz értek, melyből a nyom többé nem vezetett ki. Hosszas megfontolás nélkül s egészen a kapott utasitás ellenére a kerülő lövésre készen az odu szája elé állt, s ráparancsolt a csak egy szál fejszével fegyverzett parasztra, zavarná ki a medvét fekhelyéből. Alig kezdett ez a parancsolt műtéthez, midőn maczkó koma késedelem nélkül csakugyan megjelent s mig a paraszt ijedten félreugrott, a kerülő felülről egy csomó özpostát repitett a maczkó bundájába. A medvére láthatólag kellemetlenül hatott a váratlan labdacs-adag — bár mint később kitűnt a posta egy szálig a bundában maradt — és dühösen morogva hátulsó lábára állt s első lábaival a levegőben hadonászott ; de a paraszt nagy megelégedésére nem támadott, hanem egyet fordulva a fenyvesben eltűnt. Miután a két vadász kissé magához tért a találkozás-okozta ijedelemből, megegyeztek abban, hogy jó lesz mára lemondani egy második tête-à-têteró'l a medvével és meglehetős szótlanul haza felé tartottak. Ugyanis a kaland emléke és annak megfontolása, hogy buzgalmukban tul mentek a határon, a főczélt is veszélyeztetve, — s hogy ezáltal kemény megrovást érdemeltek, mely bizonyára nem fog elmaradni : mindez igen nyugtalanitá hőseinket s csak akadozva tudtak hazatértükkor jelentést tenni a történtekről. Nem volt tehát más, mint következő napon újólag a vad keresésére indulni : a melynek szerencsére azon eredm'énye lett, hogy a medve csakugyan a fentebb említett sűrűségbe húzódott. Az erdőség nagy terjedelme s azon körülmény mellett, hogy csak kevés lövész állott rendelkezésre, a tüstént eszközlendő hajtás nem igen kecsegtetett jó eredménynyel, s igy elhatároztatott, hogy a medvének egyelőre ne legyen bántódása, hanem a kör még szűkebbre vonassék össze. Ez sikerült is, s nem sokára lábra kapott a meggyőződés, hogy a talpas ismét egy barlangban húzta meg magát. Ekkor újra elindult egy jól fogyverzett és lelkesedő csapat, — a főerdész, egy erdész, egy ügyvéd, két kerülő és egy paraszt — a döntő támadásra. Több órai fáradalmas gyaloglás után a társaság nagy csendben az odúhoz ért, s azonnal kijeleltetett minden embernek helye azon meghagyással, hogy arról ne tágítson köröm szakadtáig. Miután még egyszer kellő óvatossággal kikutatta volna, hogy a koma csakugyan bent van-e, — miközben minden ember lélekzet-fojtva várta a jövendő dolgokat — a főerdész parancsot adott, hogy a medvét zavarják ki. Ez nem is váratott sokáig magára, az odúból dörmögő hangok hallatszottak s kis vártatva a medve kibukkant. A főerdész tüzelt s a medve béllövés által találva, összerogyott, de egy hang nélkül újra föltápászkodott s támolyogva néhány lépést tett. Az ügyvéd is ki akarván mutatni foga fehérét, mindkét csövéből lőtt a vadra, de elhibázta, mire a fővadász egy másik golyóval megadta a maczkónak a kegyelemlövést. Miközben valamennyien odasietnének az elejtett zsákmányt megtekinteni s a győzelem érzetének szabad folyást engedni, a barlangból még egy másik medve jött ki. Az ezen váratlan incidens által előidézett zavart képzelni talán, de leirni nem lehet. A medvéhez legközelebb a paraszt állt, kezében puskával s a másikban revolverrel, — de az első megfoghatbin módon rongyokba volt csavarva, az utóbbi pedig annak rendje e's módja szerint a tokban pihent. Ennek daczára sem vesztette el emberünk lélekjelenlétét, és a medve orrára oly hatalmas csapást mért a megfordított fegyverrel, hogy ennek agya egyszerre letört ; és midőn a maczkó erre tátott szájjal feléje jönne, hogy öt megragadja, a puskacsövet lökte torkába ; de ezt a medve, mintha gyenge drót lett volna, elhajlitotta. E közben megragadta a paraszt kezét is, melylyel a puskacsövet tartotta, s azt össze-visszamarczangolta ; e mellett talpra állt s a parasztot elsölábával átölelve fölemelte. Erre az egyik kerülő, a lövésre nem vévén magának időt, a fejszével egész erejéből a medve nyakához sújtott ; mire ez a kerülő fejéhez nyúlván elsölábával, ennek kucsmáját letépte s talpával oly erős ütést mért homlokára, hogy a vér szájából és orrából azonnal megindult s elkábulva földre rogyott. A harcz hevében a medve eleresztette a parasztot ; de ez a helyett, hogy elmenekülne, zavarában még jobban belekapaszkodott a maczkó testébe s igy mindketten átölelkezve legurultak a meredek lejtőn, miközben majd az egyik, majd a másik került alól. A medve azonban egy kedvező pillanatot felhasználva elszabadult és a megrémült parasztot ott hagyva, kereket oldott. Miután a vadászok magukhoz tértek ámulatukból, elhatározták a medvét űzőbe venni, s ettől annyival bizonyosabban vártak eredményt, mivel a maczkó, hihetőleg a fejszecsapás következtében, meglehetős sok sebvért vesztett. Meg is indultak a csapa után s ezt hegyen-völgyön át több óra hosszáig követték, mig a reájuk jövő éjszaka a további kutatásnak véget nem vetett. Másnap a csapázás borzasztó fáradalmak és veszélyek közt folytattatott, szintén eredmény nélkül. Csak harmadik nap értek a fáradhatlan vadászok üldözés közben egy meredek sziklához, melyre csak egyetlen keskeny vizmosás vezetett föl. A medvének ott kellett lennie, mert kijárást vagy visszavezető ősapát nem bírtak felfedezni. Alig állhattak fel a vadászok a keskeny vízmosásban, a medve iszonyú dörmögéssel, mely a sziklafalakon sokszorosan visszaverődött, előrohant, szájából a meleg pára gözmozdony füstjeként omlott ki, s őrült sebeséggel rohant alá a vadászok felé. A főerdész lőtt először, majd egy kerülő czélzás nélkül sütötte rá fegyverét, melynek öble a medve bundájába akadt, de örszelleme az egyszer megvédte, mert a fegyver csütörtököt mondott. — Erre a medve dühe legmagasb fokra hágott ; felállt hátulsó lábaira ? a havat oly dühösön kavarta fel maga körül, hogy néhány pillanatig egészen hó-felhőbe volt takarva. Most már a bátorszivü jogásznak is inába szállt a bátorsága. Ugyanis a keskeny szakadás kellő közepén állván, attól tartott, hogy a medve menekülés közben legelőször őt takarítja el útjából. Ezért félreugrott, de a kőkeményre fagyott talajon elsiklott s fejjel előre gurult le a meredek hegylejtön. A medve szabadnak látván az utat, a nélkül, bogy a meghökkent vadászokra figyelne, nagy szökésekben iparkodott a lejtőn lefelé, az ügyvéd után. E pillanatban a főerdész még egy lövést küldött a maczkó után ; de a hatást már nem lehetett észlelni, mert az ügyvéd és üldözője a felkavart hófelhőben csakhamar eltűnt a megrémült vadászok szemei elöl, s nem hallatszott semmi más, mint az ebek csaholása, melyek még egy darabig nyomában maradtak a medvének. A legközelebb fekvő gondolat az volt, hogy a medve az ügyvédet megsérthette, vagy ezt a főerdész elhamarkadott lövése is találhatta ! — s ez utóbbi fellevés nem kis aggodalmat okozott a társaságnak. A rögtön foganatba vett kutatások azonban kiderítették, hogy az ügyvéd csúszás közben lábával megakadt egy kóróban s ez feltartotta őt a továbbgurulásban ; de már akkor ugy megsértette lábát, hogy annak hasznát már nem vehette. E felfedezés természetesen nagyon lehangolta a vadásztársaságot. De a tótok csakhamar segitettek a dolgon ; összehordtak egy csomó fris fenyögalyat, rögtönözve hordágyat fontak s arra a nyöszörgő jogtudóst rátéve lehető óvatosan lebocsátották a lejtön, alul szánkára tették, mely a sebesültet a legközelebbi faluig, majd másnap haza szállította. A szegény ügyvédnek néhány hétig ágyban kellett maradnia, s hallomás szerint azóta alaposan kigyógyult nemcsak a zúzódás okozta bajból, de medvevadászati szenvedélyéből is. Az imént elmondott szomorú eseménynyel ma. gától érthetöleg e napra a további müveletek elmaradtak. A medve kézrekeritése azonban más napra halasztatott. Másnap délelőttjén a vadászok fáradozása eredménytelen maradt. A medve csapája meredek hegygerinczeken s' keskeny szakadásokon vezetett keresztül, s bár több helyen kisérlette meg, hogy rögtönzött fekhelyet készítsen magának ; de a nyugtalanság csak mindig arra ösztönözte, hogy azt odahagyja. Délután jobban kedvezett a szerencse vadászainknak ; mert a mint egy gerinezre fölhatolnának, a medvét is egy szemközti lejtőn pillantották meg, s fáradt czammogásából következtették, hogy már nagyon ki lehet merülve. A fáradhatlan üldözök másnap is folytatták a kutatást. A délután folyamában egy sziklacsoporthoz értek, mely mellett egy 3 öl mélységű nyilást találtak. A medve oda szállott alá, valószínűleg rejthelyet vélvén találhatni a barlangnak felülről is észrevehető oldalmélyedéseiben. Haditanács tartatott, melynek eredményeként elhatározták, hogy a medvét onnan ki kell zavarni. De a megkisérlett módozatok nem vezettek eredményhez ; eleinte hangzott némi zaj az odúból, de nem sokára minden elcsendesült. Ekkor a kerülök egyike azon gondolatra jött, hogy ebét feláldozza ; a szegény állatot ennélfogva egy hosszú parázon leeresztették, s azután elejtették. A szegény állat kinjában vonitott, de a medve nem hagyott még föl a passivitással. Most a paraszt, ki már egyszer közeli érintkezésbe jött a medvével, azon heroikus elhatározásra vetemedett, hogy maga száll le a mélységre ; egyrészt, hogy a szegény kutyát felhozza, másrészt, hogy meggyőződhessék : a medve csakugyan ott van e ? Leérve, ugy találta, hogy a barlang többféle irányban kibővül s végét a sötétségben nem láthatta meg, beljebb nyomulni pedig nem tartotta tanácsosnak ; nem volt tehát más mint eredmény nélkül visszatérni. E közben beesteledett s a vadászok a legközelebbi faluba tértek, hogy másnap reggel létrákkal, kötelekkel és fáklyákká lvisszajöjjenek ; mert azon erős meggyőződésben voltak, hogy a medve vagy meghalt már, vagy haldoklófélben van s ezért nem hagyhatja el odúját. Képzelhetni tehát meglepetésüket, midőn másnap reggel a requisitumok sulya alatt nyögve és izzadva a helyszínére érkeztek s azon kétségbevonbatlan tényt constatálhatták, hogy a medve meggondolta a dolgot s hogy a további kellemetlenségeket elkerülje, az éjjel szépen odább állt. Ekkor újra követni kezdték a friss csapát, de az éjjeli szél a tisztásokon csaknem felismerbetlenné tette azt ugy, hogy igen nagy kerülő-utakat kellett tenniök, mig azt megint feltalálhatták. Igy mult el megint az egész nap a nélkül, hogy a medvét megpillantották volna.' A fáradozások sikertelensége által némileg elkedvelenitve másnap csak 3 vadász vállalkozott a medve tovább üldözésére. Ezek hosszas bolyongás után fel is találták a nyomot, a mely azon erdőrész irányába vezetett, melyen a vén üres jávorfa ált, hol a . medve eredetileg rejtőzött volt. Újra reményt merítve e váratlan fordulatból a bátor és kitartó tót atyafiak egyenesen ama hely felé tartottak s nagy volt örömük látván, hogy a fris nyom csakugyan az öreg jávor felé vitt. Miután nagy csendben és óvatosan közeledtek és lövésre elkészültek volna, elkezdték a zavarást, mely után az odu szájában csakhamar a hatalmas s oly soká üldözött ellenfélnek előbb lábai, majd a feje is előbukkant. Mint vezényszóra egyszerre 3 lövés dördült el s az óriási állatnak 3 golyó által szétzúzott feje hang nélkül hanyatlott kinyújtott első lábaira. , Ekkor a hegyek is visszhaugoztak a bátor lövészek örömkiáltásaitól, a kik az annyi ideig üldözött zsákmányt most ujjongva liurczolták le a lejtön, majd egy szánon G. főerdész laka elé vitték. A medve 4 mázsát nyomott ; Guber erdész Zázrivában később kitömte s Zichy grófnak Lángra küldte el. R.