Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875

1875-11-24 / 47. szám

312

Vadász- és Verseny-lap.

November 24. 1875.

több vágás által megszakítva, melyeknek vizenyő- sebb sűrűségéi, kivált a völgyecskék mentén, a aertevadnak kényelmes tanyát s hűvös pihenőket szolgáltattak.

Egy júliusi délután, midőn egy hirtelen előkerült sebes zápor a rekkenő forróságot jótékonyan lehütötte s alig, hogy az utóeső megszűnt, egy vadaszkocsi haladt fel, az áztatás s lejtősség daczára elég jó karban levő kavicsos mezei utón, benne vadászatra felkészült négy egyén ül. A hátsó ülésben láthatjuk az ősz vadászurat, egy a vidéken közbecsülésben álló birtokos úri embert, kit a gondviselés tetemes földi javakkal s egyetlen fia mellett kilencz élő leánygyermekkel áldott meg ; kinek barátságos tekintete, nyilt homloka, fehér bajusz s szakállal körzött tisztes ar- cza ama mindinkább kihaló patriarch'!lis alakok egyikét tünteti fel, mely a régi táblabiró-vilá- got, egyszerű szokásaival, olcsó közigazgatásával s igazságos biráskodásával visszakivántatja velünk. Mellette egy Cooper »bőrharisnyájára« emlékeztető magas száraz alak, ősz bajuszszal s borzas szemöldökkel ül, melyek szemeit beárnyékolják mint a viz szélére kihajló sürü bokrok az erdei tavat. Ez régi barátja, iskolatársa s n i- gyobb vadászatainak rendes igazgatója a szomszédos királyi erdőmester. A szemközti ülést a va- dászur fia s ennek barátja, két minden jóért s szépért, kivált ha az kecses női . alak, lelkesülni tudó, de még kissé szeleburdi fiatal ember foglalja el, kiknek katonás szabású nyári öltönyük szabadságon időző önkénytesekre mutat.

Éji tanyának a szálas erdő alján egy már lekaszált rét szélén álló hegyi csűr volt kiszemelve, melynek rongyos zsindelyteteje sűrű fenyögalyak- kal takart an, a nagy eső daczára is szárazon tartotta belsejét. Itt az érkezőket két fegyveres kerülő s két fejszés paraszt fogadta.

Lepakoltatván a málha, mi mellett a kosarak száma s bő tartalma nagyobbszámu vendégekre enged következtetést, — a kocsi eltávozott.

Rövid pihenés után az erdömester egy kerülővel kémszemlére indult. Egy óra alatt megjárta az aljerdő s mezöség közti választó völgyecskét felfelé, visszajött az aljerdö s mezöség közti vonalon lefelé, mindenütt, a mennyire a zápor el nem mosta a vadcsapásokat s túrásokat vizsgálva, az állásokat az esti lesre kiszemelve, melyeket azután inig a nap fen volt, a hat fegyveres foglalta el.

Diana, kit a klasszikus régiek szűz istennőnek neveznek, de a magyar ember sokkal találóbban »leányasszonynak« mondhat , hogy mily szeszélyes — mint a nők nagyobbrésze — az ismeretes dolog, s ma is nem az öregekre mosolygott, hanem az urfira, kit a vadászatnak csak gondnélküli élvezhetésének reménye csalt ki az apa kényelmes házából. Egyedül ennek volt ma szerencséje vadakkal találkozhatni.

Állása egy jókora terebélyes vadcseresznyefa alatt volt, jobbra s balra mogyoró s nyirfabok- roktól védve, melyek közé s egy mellette elvivő begyepesedett erdei utón, lőtávolra beláthatott. Előtte részint burgonyás, részint rozsföldek terültek, többnyire elég keskeny szalagokban, mint a hogy azokat láthatjuk, oly határokban kisebb birtokosok kézéin, kik a tagosítás jótékonyságát nem értik, vagy érteni nem akarják.

Először is egy nyúl baktatott ki a mezőségre; később, midőn fiatal barátunk egy krákogó varjú- sereg után nézett, mely éjjeli szállásra a nagy erdő felé vonult s a fekete rigó rikácsolására figyelmes lett, egy rókát látott a szélső bokrok alatt ülni s kifelé kémleni.

•— G-az ficzkó — gondolja magában — szem- telenkedhetel most, mintha tudnád, hogy golyómat rád nem vesztegethetem, elrontanám az öregeim esélyeit, pedig mily erősen biztatják magokat, kivált a zöldkabátos bácsi: »Lövünk ma disznót, lö- vünk!«Nem háborgatta senki őket,semmezőn sem nappali fekvésükben, légáram is kedvező irányú stb. No hát, nem akarom veled e szép reményeket koczkáztatni, azért pardont kapsz.

A veres koma azután elkullogott, az urfi meg unatkozni, s később midőn a szúnyogok füle kö

rül zengeni, arczát, nyakát s kezeit, hol a nyári keztyíik takaratlanul hagyták, marva mindinkább szomtelenkedtek, komolyan boszankodni kezdett s halk szidalmazások közt űzte s ölte e vérszo- pókat, mi mellett nem egyszer vétett a szükséges óvatosság s zajtalanság ellen.

Az esti homály mindinkább előhaladott, nyugtalanul várta már az őt elszólitandó füttyöt, a mint a bokrok között egy sötét foltot vett észre, mely onnan el-eltiinedezik s ismét előbukkan, majd meg egyszerre több helyen volt látható. Bár a gyepes aljerdőn semmi csörtetést sem hallott, tudta, hogy a vaddisznók jelentek meg s minden vére hirtelen szivébe szorult. Eleinte meg sem mozdult, de azután, bár még mindig erős sziv- dob bánások között kutatta, melyiket vehetné czél- ba. A lővilágosság még elég jó, a távolság is kedvező volt, de lőni nem tudott, mivel a teljes lombozatu bokrok miatt egyet sem láthatott tisztán. Várta tehát, hogy az itt ncszező vad, ha biztosságban érzendi magát, a mezőre ki fog váltani s biztosabb lövésre alkalmat adni.

Fiatal barátunk e várakozásában nem is csalatkozott volna, ha .... mi ez ? a tanya felől kutyahajtás? Kutyát mi nem hoztunk, hisz éjjelre hasznát sem vehetjük s a bácsi nyomozó ebei csak holnapra vannak kirendelve ! Szemeit a fekete foltokon tartotta, de ezek még felvenni sem látszottak a kutyahangot s mozdulatlanok marad- : tak. A hajtás közelgetett, a hajtott vadnak, egy őznek csörtetése már kivehető volt, az urfi apja kedvencz kutyájának Hectornak hangját vélte felismerni s a sertések is nyugtalankodni kezdettek. Tétlenül tovább nem maradhatott, a véletlenre s szerencséjére bizván golyóját, az eltünedező sötét foltok tán legutósójára kisütötte fegyverét.

A lövés után csak a lőpor füstjét látta, mely a nedves fü felett sokáig a földön lebegett, mig lassan eloszlott. Oda szalad a bokrok közé, ke- resi golyója vágását vagy a fekvést, de semmit sem talál. A lövésre előkerül a Hector, fiatal} gazdája felfogja s haragjában füleit czibálja, hogy a szegény pára éktelen visításba tör ki. Az öreg erdészeti tiszt, ki legelső szomszédja volt, most szintén ott terem, a lövés körülményei felöl tudakozódik s a kutyát a további méltatlankodás elől magához veszi.

Hoe y golyód hová vágott, azt a homály miatt | ma meg nem határozhatjuk, de holnap tán igen ; J mérsékeld tehát felindulásodat s menjünk.

Ezzel a kutyát zsinegre fogva távozik, utána ballag az urfi. Az öreg okoskodik mi utón és módon jöhetett az otthon elzárt Hector utánuk ; a másik folyvást panaszolja malheurjéf, hangos szidalmazások közt. így érnek a tanyára, hol az úri társaságot két megyei tisztviselővel s három szomszéd birtokossal felszaporodva találják. Az urfi, balesetének előadása által újra izgalomba hozta magát, szidta újólag a kutyát s midőn az közelébe ért, hata'másán felrúgta, hogy ordítva a sarokba húzódott vissza. E kegyetlenség megtorlás nélkül nem maradhatott s az apa dorgálását idézte elő, ki azután nyugtatólag folytatta.

— Fiam, hogy neked ma a szerencse nem kedvezett, azon lehet okod felindulni, mert heves vérü vagy ; de hogy e felindulásodat a szegény Hectorral érezteted, arra jogod nincs, mert hiszen ő abban ártatlan a mit cselekedett. Lám te készülsz a birói pályára, mint leendő biró neked már most is nem az indulat, de az igazságnak kell vezetnie cselekedeteidet. Az igazságot meg csak úgy fogod találni, ha a vádlottnak nemcsak azt a mi terhére, hanem azt is a mi javára szól, egybevetni képes vagy; ki kell tehát tudnod a cse'ekvény indokát, körülményeit stb. s igy azután oldhatod fel a vádlottat, vagy törhetsz pálezát felette. Hát bizonyos vagy abban, hogy a Hector vétkes f 0, utánunk kijött, mert szeret bennünket s szeret vadászni, hisz ez neki természete s a vadászat kedvéért van teremtve ! Mért nem maradott otthon ? s a cselédség mi hibájából szabadult ki óljából? azt majd én vizsgálom meg otthon ; lehet, hogy a cseléd sem hibás, de ö semmi esetre sem az ; hogy ő hajtott, abban sem hibás ; este midőn a vad már kimozdul, könnyen jöhetett fris csapára, tehát nem is keresve kínálkozott neki az alkalom, mit ő felhasznált, nem tudhatván azt, hogy neked esélyeidet fogja rontani ; s végre, hogy a hajlott őz te feléd veszi irányát, azt szintén nem imputál- hatod a Hectornak !

— Édes apám, —- mond az ifjú,— szeretem ugyan a vadászebet, de nagy pechemre kénytelen voltam annak okozója ellen felindulni. Elismerem különben, hogy hibáztam, s a Hectortól bocsánatot kérek. Leszünk mi még jó barátok ugy-e Hector ?

— Kedves öcsém ! vette most fel a szót az erdőmester, rettenetes komoly arczkifejezéssel, miközben éles szemei borzas szemöldökei alatt majd elvesztek s komor vad tekintettel, mely alá, tudvalevőleg, a legbarátságosabb s tréfás érzelmeket szokta volt rejteni. — Édes apád, mint régi tábla- biró, az igazság érdekében szólalt fel s intett meg heveskedésed miatt : én jogtudós nem vagyok, de a vadászati szempontból szidlak meg barátságosan. Jegyezd meg tehát magadnak, hogy ama fiatal emberből, ki a kutyát még haragjában is megbecsülni nem tudja, jó vadász soha nem lesz. Lőheti bár a vadat rakás számra, tarthat kutyát falka számra, költhet rájuk ezreket, de ha őket csak hitvány oktalan lényeknek tekinti, ter mtve egyedül szeszélyeinek kielégítésére, s lábrugással elüzhetök, mihelyt szolgálatuka- megtették vagy őket elunjuk ; — az lehet zsarnok, ki a világot csak a maga kényelmére alkotottnak hiszi, az — megengedem — lehet jó puskás is, de vadász a szó nemesb értelmében nem. Hinni akarom, hogy felindulásodat te már megbántad s a Hectort tán meg is sajnáltad. Azután, no csak képzeld bele magadat a Hector bőrébe, kedves öcsém, s valid meg, másként viselted volna magadat, mint ö? Mi? Ezt az öreg oly furcsa hangon kérdezte s szemöldökeit oly mozgásba hozta, hogy a jelenlevők, még a szidott urfi is hangosan felkaczagtak.

Végre gondold meg azt is, hogy még az is lehetséges, miszerint lövésed a vadat nem hibázta s te ezt holnap épen a Hector segítségével der- medten fogod találni. Hát e nem valószínűtlen esetben, hogyan kárp ótolod neki a mai fájdalmas czibálást s lábrugásokat ? Lám olyan az eb, hogy az igaztalan verést és méltatlankodást is újabb szolgálattal s jótéteménynyel fizeti vissza hálá- datlan urának, mint arra neked sok példát hozhatnék fel, de ... . most látom kész az esteli s az étvágy sem hiányzik hozzá, tehát majd később !

Az öreg vadász tréfás predikácziója jó hangulatba hozta a kissé elkomolyodott társakat s urfink is hibáját ismételten elismervén, nemsokára a legkedélyesebb vadászestélyek egyike vette kezdetét, melyen az egyszerű, de Ízletes sültek, a mértékletesen élvezett jó ital, a holnapi vadászatnak tervezete s egyéb barátságos beszélgetések közt elfelejtkeztek arról, hogy rövid az éjszaka s pihenésre alig jut nehány őrs. Az öreg erdőmester, ki ilyenkor kifogyhatlan volt adomáival s vadászlatinságával a párolgó sültek feltálalásakor már megkerestetett, legyen szives vadászéletéböl egyetmást közre adni. Hosszas kéregetés nélkül hajlott a szép szóra, mintha azt előre várta vagy arra elkészült volna, megszólalt :

Kedves barátaim ! Nem vagyok oly hangulatban, hogy holmi könnyű beszédű tréfákkal bo- szantsalak, vagy mint ti állítani szívesek vagytok, mulattassalak benneteket; tehát rósz néven ne vegyétek, ha ma komolyabb tárgyról fogok csevegni, kit netán untatna beszédem, annak megengedem, hogy ez illatos zsiványpecsenye köréből távozva, füleire feküdjék s azt ne hallgassa; én részemről csak azt kötöm ki, hogy ez esetben hangosan ne ásitozzék.

Természetes dolog, hogy sem a pecsenyék s borok, sem a beszéd köréből senki sem távozott.

Hol több vagy kevesebb vadászember együtt van, mint akár itt is, ott ritkán történik meg, ha arra nincs is oly előzmény, mint itt az öcsémmel s a Hectorral, hogy a vadászebek szóba ne jönnének, s ha az egyik saját kutyájáról csak némi