Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875
1875-10-27 / 43. szám
286 Vadász és Verseny-lap. Október 27. 187 5.rára. úgy látszik, végzetes a 2-dik szám, de nem tehet róla, hogy az »öreg ur« mondásaként : a jónak ellensége a jobb. Az akadályversenyben Ignácz és Hahnreich pompásan viselték magokat. Hasonló elismerést érdemel azonban Gold Mariséi, melynek úgy hiszszük, a Steeple-chase pályáján szép jövője van ; Zsomboknak az utolsó negyedmért- földön kezében volt a verseny, de a majorház táján felesleges kerülőt tett ; ha ez idővesztés nem történik, ki tudja, nem nyeri-e el a pálmát. Azok, kik látták menni, nem fogják ezt nagyításnak tartani. Brigand főkedvencz volt e versenyre, azonban az ugrástól vonakodott, s Herbert talán nagyon is elvadította. My Maryt a pesti rókakopófalka Huntsmanje sok bravour- ral lovagolta valami előre nem látható eventre számítva, elkésve bár, egyre ment ; Libussa is a legszebben ugrotta az akadályokat, de kissé lassú volt s csak akkor állott ki a versenyből, midőn chance-ait fogyni látta. * * * Hogy kitüntessük azt ; mily gyenge lábon áll a fatalistikus és megmásithatlan bizonyosság a versenydolgokban, s hogy mindig cbanc -a marad a versmylótulajdonosnak, álljanak itt az idei fogadások, a hogy a totalisateur mutatta: A kétévesek versenyében a totalis iteurön Eberhard volt a főkedvencz, a 35 tétel közt 14 az övé volt, mig utána Karmazinra 9 s Strabanzerra 6 tétel esett, s a többire 1 — 2, miért is az osztalék, melyet Eberhard tevőinek nyújtott 5 írtra 11 frt lett. A St. Legerben annál nagyobb lett a csalódás, miután Przedswit volt a főkedvencz, melyre 45 közül 25-en tettek, mig Ilectorban csak 5-en bíztak, Gourara 4-en s Bendigora csak egyetlenegy rakott ; nem csodálható tehát, hogy Przedswit veresége által Hector nyeresége 42 frt osztalékot nyújtó:t 5 írtra. A Kitterdijban egyáltalán oszoltabb volt a bizalom, mert Prince Parisra 14, Palmyrara 10 tétel es tt, s Ganimed talán azon egytételt sem nyeri, ha gazdája véletlenül oda nem kerül. Az osztalék Prince Paris tevőinek 8 frt lett. A Nagy-Handicap csekély érdekeltségű volt s igen kevesen jelentkeztek a fogadásnál, azon kevesek közül 7-en tettek Bassweltre, 5-en Prince Parisra és 2-en Boomerangra ; az osztalék 9 frt volt, Második mpon a Kis-H mdicapban Harmatra 10-en, Farsangra 9-en, Boomerangra 2-en, Herr Collega- és Ziská-ra 3 — 3-an tettek, az osztalék 13 frt lett Harmattal. A kanczadijban csak 3 lóra tettek s összesen 41-en, ebből Konotoppára 2 6-an, Lady Patro- nossre 9 és Csillagra 1 esett, a Konotoppára tevők nyereménye 7 frt volt. Akadályversenyben, 42 tétel közül 21-et Bri ga' d kapott, mig Ignácz (tehát Brig md után főkedvencz) 12-öt, Grold-Mamsel 6-ot, Lybussa 2-öt j és gr. Eszterházy Miklós aim. szürkéje 1-et. De Brigand csakhamar kitört és igy az alig fölépült Ignácz könnyen nyerve, a totalisateurnél 16 frt osztalékot nyújtott. r. ez. Versenyek« A pesti őszi lóversenyek 1875. Pályabírók : Báró Wenckheim Béla, idősb gróf Almássy Kálmán és gróf Szápáry László. — Versenybírák : Idősb gróf Almásy Kálmán, gróf Szápáry Iván, gr. Sztárav János. Póttag : gr. Almássy György. Intézők : Gr. Szápáry Antal, gróf Almássy György, gr. Károlyi Gyula, gr. Festetics Pál, gr. Károlyi István, ifj., gr. Batthyány Elemér. — Teherre Ügyelő : Gr. Sztáray János. Időmérő : Gr. Zichy-Ferraris Viktor. — Indítók : Gr. Festetics Pal, Inkey István ur és Cavaliero F. ur. Titkár : Sárkány Ján. Ferencz. Első nap. Pent ele, öl tőber 22-h‘én. 1. Két évesek versenye. 100 db. íofr. arany. Eböl 300 ar. állam-, és 100 arany egyleti díj. Futhat minden két éves ló. Táv. 500 öl. Teher : 105 font stb. A második ló a tételek és bánatok felét nyeri. — (Bez. 21 nevez.) Gr. Festetics Tasziló ifj., 2é. sga m. Eberhard a. Breadalbane, a. Beatrice 107 font Smart 1 Blaskovich Ernő ur 2é. fék. k., a. Carnival, a. Gipsy Girl 105 font Busby 2 Capt. Blue 2d. sga m. Strabanzer, 107 font Metcalf 3 Hg Liechtenstein J. p. k., a. Secretair, a. Surprise 107 f. Prior 4 Baltazzi Aristid ur 2e. sga in., ap. Blair Athole, a. Deception 10 7 f. Webber 0 Chorzelovi gr. Tarnovszki János 2é. p. m. Karmazin 107 f. Entvvistle 0 Gr. Sztáray János 2é. sga m. Bíbor 107 f. Butters elbukott. Bánat 13 lóért. Gyönyörű kétévesek. Néhány kísérlet után csomóban futottak. 50 ölnyire a czél- pont előtt, Eberhard, a Gipsy csikó és Bibor 5 — 6 hos/szal kiválva gyönyörű versenyt futottak, a két előbbi alig egy orrhossz különbséggel első és 2-dik. Bibor vagy 50 lépésnyire a nyerpont előtt megbotlott, s lovasával bukfenczet vetett. Idő i perez 25 mdperez. Nyereményérték 17 75 frt az elsőnek, 775 frt a másodiknak. 2. St.-Leger, 2000 frt. Lovaregyleti dij. Minden belföldi 3éves ló számára. Táv. 13ji mfld. Teher: 106 font stb. A második ló a tételek és bánatok felét nyeri. (57 nevezés.)----— J---- V- ---------/ Baltazzi Aristid ur 3é. f. ni. Hector a. Virgilius, a. Crisis 106 f. Webber 1 Báró Oppenheim 3é. p. k. Goura 104 font Wilson 2 Chorzelovi gróf Tarnowski Ján. 3é. p. m. Przedswit 106 f. Butters 3 Hg Liechtenstein János név. . Captain Blue 3é. s. m. Bendigo 106 font Metcalf 0 Kisbánat fizettetett 7 ló ért, nagybánat 46 lóért. Indulás után Goura vezet igen gyors iramban, nyomában Przedswit, azután Hector és Bendigo. E sorban mennek el először az állvány előtt s kevés változással az utolsó félmértföldig ; ott Przedswit megy a mezőny élére. A távoszloptól fogva az eddig tartott Hector feluyomul s egy I darabig frontban jönuek hárman, végre Przedswit I lemarad ; de Hector és Goura között idegfeszitö Hires versenyek a legrégibb okmányok után. (A »Bell’ s Life in London« ból.) *) Az 1770-dik év táján vették föl a versenyeknél ama rendszert és szokásokat, a melyeket mai napú is megtartottak. Nagy terhek és távolságok nagyrészben módosítva lettek, s a kétévesek ■ mutat .sa Sir. C. Bunbury által teljes érvényére jutott. Igaz. hogy a handicap a főszereplő és mint sokan állítják : a főnyüg a jelenkori divatos versenyeknél; de hajdaniban nem igy volt ez Az első »juliusi« versenyt a kétévesekkel 1785- ben kezdék meg, azonban az északi részekben — s igy a yorki s doncasteri versenyekben is — csak 17 99—1800-ban szerepeltek először a kétévesek. E korban a lónemesités elérte mai jellegét. Ettölfogva nyilván láthatjuk, hogy az arabs »Go- dolphin« mén behozatala óta a honn tenyésztett lovak tökéletesen igazoltak fölényüket mind a versenyekben, mind a ménesekben a keleti mének fö'ött, legyenek ezek akar berber, akár török avagy arab mének. S mint n nem volt többé előnyös keletről hozatni apaiovik t, ezek a méneskönyvből végkép ki is szorultak. Itt megjegyezhető mellesleg, hogy a turf felvirágzása kap so- iatban állt a haza jólétével. Tudjuk, bogy az 1735—1755-ig a jakobinus zavarok tartamában künt mint bent, a versenyek tönkre silányultak ; azonban attól fogva egészen 17 70-ig a Chatham Lásd »Vadász- és Versenylap« 26. számát. lord erélyes politikája folytán a versenyügy uj lendületet nyert, mig annak fölvirágzását az amerikai gyarmatok s a franczia háború újra meggátolták. Az ország állapotát nagyon híven tüntetik elő az akkori időben a leggazdagabbak csekély ménesei, a jelentéktelen versenydijak s főkép a versenyek kis száma. Azok az ezer guineás dijak, melyeket a eumberlandi herezeg, Rockingham őrgróf, Grosvenor és Toley lordok, Mr. Fox, Mr. Shafts és Mr. Ogiloy tűztek ki, érd ktelen összegekre sülyedtek alá az őket követő nemzedék alatt. Nem mondhatjuk az nban, hogy minden ártalmasán hatott volt a sportra, mely kevesebb koczkáztatással volt egybekötve ; de azért nem kevesebb érdekkel űzték azt. Talán még jó is volt a fajra nézve, hogy csak a legjobbat tartották és idomították versenyre, s g ménesekben is csak a »créme de la creme« maradhatott meg. De nézzük, mily küzdelmek fejtettek ki a múlt század lókitünöségei közt. 17 60-ban két hires ló futott ezer guineáért ; a Rockingham lord »Bay Malton« 6é. p. lova Sompsontól, é3 Ossory lori »Otho«-ja Mosestől (szintén 6é. p.). Vittek 8 stoue s 7 font terhet. Előbbi szép diadalt aratott. — Ugyanabban az évben Sir Jennison Shafto szürke »Cardinal Puff«-ja a Sir James Lowther »Traction«-ját verte meg. Mindenik 6éves volt, 8 stouet s 17 font terhet vittek. A nyeremény 1000 guinea volt. Nagy érdekeltséget keltett az a verseny is, melyet Rockingham lord »Bay Malton«-ja 17 67-ben a Sir Jolin Moore hires »Herold«-ja és Mr. Shafto »Athnm»-je ellen diadallal küzdött ki, mindenik- től 2000 guineát nyerve. A teher egyenlően 8 stone 7 font volt. Figyelmet ébresztett még ugyanabban az évben az a verseny, mely a Sir Charles Bunbury 4éve3 Bellanoja (ap. Brillant) és a Bolingbroke lord 5é- Conundrum-ja közt ment véghez. Amaz 8 stonet s 3 fontot, emez pedig 9 stonet s 4 fontot vitt — s nyert a Bellano 200 guineát. 17 68-ban Grafton herczeg lOéves »Antinous«-a (ap. Blank), az Ossory lord 8éves »Afriaes«-ével (ap. Shepherds Crab) küzdve, egyenlő teher mellett (8 st. 2 font) győzött s nyert 500 guineát. 1769- ben Sir. C. Bunbury 7 éves »Bellaris«-ja (8 stone 7 font teherrel) megvert i a Rockingham lord 5 éves »Monkey« ét Epsomban 4 mértföldnvi távon, holott utóbbi esik 7 stone terhe vitt. A j nyeremény ezer guinena volt. Ugyancsak Epsomban, 4 mértföldnyi távra, a Mr. Carmer »Pin- clier«-je (ap. Shakespeare) győzedelmeskedett a Shelley kapitány »Dairymaid«-je fölött. Mindenik egyenlő terhet vitt (8 st. 7 fontot). A nyeremény 1000 guinena volt. Szintén abban az évben mérték össze erejüket a Mr. Asbuldiston »Bucephalus«-a és a Mr. Vernon »All tour«-ji, Yorkban 4 mfd. távban s előbbi nyert (8 st. 7 font egyenlő teherrel) 500 guineát. 1770- ben a Mr. March »Hollyhock«-ja (Young Cadet ivadék) 5 éves (8 stone teherrel) megverte a Mr. C. Blake 10 éves »Tantrum«-át (ap. Cripple), mely 11 fonttal többet vitt. Nyeremény 300 guinea. Ugyanabban az évben Mr. Wentsworth »Cara- bineer«-je (ap. Young Cadet) a Carlisle lord »Coquette«-jét (Compton Barb ivadék) győzte le 9 stone egyenlő teher mellett, Yorkban 4 mértföld távra. Nyeremény 500 guinea volt. Úgyszintén Mr. Wildmann 6 éves »Eclips« lova (ap. Marske) a Mr. Wentsworth 9 éves »Buceplia- lus«-át győzte le 1000 guineát nyervén 600