Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875

1875-08-25 / 34. szám

Augustos 25. 1875.

Vadász- és Verseny-lap.

227

rifle «-je van kezében — mindig biztos; kitűnő lovas. Szóval valódi mintaképe a frontiersman és trappernek. 0 még ama régiek egyike, kik a vadakkal örökösen élet-balálharczot vívnak.

Volt e férfiúnak mintegy négyszáz darabból álló szarvasmarhája, mely a Smoky Hill River körül legelészett, közel a pályához ; azonkívül a keleten egy bankban nehány ezer dollárja »b'esózva«, mint kedélyesen mondá. Négy jó lova kifogástalan volt, két kocsija kényelemszeretetet árult el. Azonkívül a legjobb vadászati és trapper-fölszereléssel dicsekedett, a minőt valaha láttam.

Rövid pihenés után H. barátom társaságában átmentünk Barneyhez. Ép egy buffalo- vadászatról érkezett haza két emberével. A két kocsi az [udvaron állott, közel a lakhoz. Barney és társa : Farley épen javában mosták a vért a buffalo-husról, melyet elmetélve vaspályára készitének, Denverbe akarván egy szállítmányt belőle küldeni.

Mintegy tizenkét mértfoldnyire kellett menniük, midőn egy gulyára akadva, annyit lőttek ki abból, a mennyit a két kocsira felrakhattak. Minden buffalóból csak a hátgerinczet és a két ezombot hozták el ; az elejét ott hagyták künt.

Midőn Barney meglátott, fölkiáltott :

— Hallo ! mi baj van ? Épen olyan ön most, mint a kifordított harisnya !

— Hja, a sok utazás és gyaloglás megtört j kissé.

— No, se baj ! Majd kap nálam olyan ebédet, hogy ragyogni fog az arcza tőle.

Day lakása három tágas szobából állott, mely az agyagföldbe volt beásva, fedve és hántolva. Néhány lépcsőn kellett belemenni. Be- léptünkkor a kandalóban jókora tűz égett. »Mimié«, a Mistress kedvencz antilopja ott feküdt a hali 11 előtt egy iaikatUrà. A kát úrnője feltűnő step asszony soit, ragyogó barna szemű. Mind a 1 iá rom szoba farkas- és antilop-bőrrel volt szónyegezve, mig a falakat indus diadaljelvények boriták. A második szobában a mistress és anyja asztalteritéssel foglalkozott, midőn beléptünk. Mondhatom pompás ebédünk volt s jó étvágygyal költöttük el. A hófehér abroszszal beterített asztalon nagy tálakban ott gőzölgött a buffalo-pürkölt, antilope- steaks, édes krumpli; volt aztán savanyított ugorka, baraczk-befőtt, alma-sauce, kis pástétom, jó tejfel és kávé; de a mi legjobban Ízlett: a fehér koloradói kenyér. Nem megvetendő ily ebéd, a nagy »amerikai Sahará«-ban. No de ily változásokat idéz elő a pallérozottság s a vaspálya előhaladása.

H. . . barátom egyike azoknak, kik Anglián kívül semmit nem tartanak kiválóan jónak, jelesnek, s azt mondá, hogy : maradhat az antilope- és buffalo-pecsenye, ha ő a City-rostélyost és a keserű londoni sört élvezheti. Én pedig azt mondom : adjatok nekem antilope- és buffa- lo-czombot, meg ezt a felséges prairie-levegőt s meg leszek elégedve !

Ebédután a házi gazda finom havanna-szivarokkal kínálkozott. így kedélyesen eregetve a kék füstöt, társalgás közben Barnay fölhozta, mily nagyértékü prém-gyüjteménye van neki, melyekért saját maga farádozott Sheridan vidékén. Én fölkértem a házi asszonyt, mutassa meg eme kincseit. Először is egy köpeny tűnt

szemembe, mely négyszáz dollár értéket képviselt, aztán egy drága bunda, egy muff, tipett, boa, sapka, keztyük a legdrágább vidrákból, melyeknek szőrük ki volt szedve s csak a finom pehely maradt fenn. Gyönyörtelve szemléltem Barnay téli öltözeteit, melyek mind igen finomak voltak, s e megjegyzéssel mutogatta azokat meg : »Ezeket csak akkor viselem, ha keletre megyek s ha azt akarja valaki, hogy nyomorultnak érezzem magamat, csak tegye rám e hámot : rögtön kezdek alatta izzadni) mint a néger az eskü alatt.« Mistress Daynek nagyon tetszett, hogy öltözeteit megnéztük. Előhozta ékszereit is, melyek mind ottani termékek s csapén a keleten késziték eL Xyak- lánczok. tűk, fülbevalók, kitűnő szép. bőrszínű topázból, jaspisból. calcedon, carne lion és ag^tKal nagy mennyi-égben gyönyörködteték a szemet.

Étkezés után egy sétalovaglást ajánlott házi gazdánk, s miután én elárultam amaz óhajtásomat, hogy mennyire szeretném látni az ottani vidéken levő nagy mennyiségű, kővé vált ttfc- razföldi és tengeri állatok csontvázait és kagylóit, Barnay nagy készséggel ajánlá föl nekem a szives kalauzolást Előhozatott két fekete paripát s mi, a kaliforniai nyeregben kényelmesen elhelyezkedve, indultunk. Már nehány mértföldet haladtunk délfelé a folyó mentén. A nagy csöndben elmerengve, csak néha riadtam föl gondolataimból, ha a lovak lábai előtt a prairie-nyulak ugráltak föl, vagy ha Barney rám rivait : »Csak előre, fiatal ember ! én nem szeretem, ha valaki hátam mögött botorkál !« Ilyen az emberi természet, ha valamit megszokott. O, a ki örökké indusok és »desperado«-k közt élt, soha sem engedett senkit a háta mögött járni, hogy az illetőt mindig szem előtt

Eíj-wm fgáliipwiott Büki » így szólt

— Itt e tájon a folyamban öt vidra tanyázik ; majd lejövök holnap reggel s elhelyezem a hurkot. (Hogy Bamey miből sejthette, hogy ott épp öt vidrának kell lenni, nem tudom.) Elég az hozzá, hogy másnap hármat fogott hurokkal) kettőt pedig meglőtt.

A folyótól jobbra térve, egyszer csak felkiáltott Barney :

— Halló ! Nézze csak : amott farkasok vannak! — És csakugyan job!ira tekintve, vagy hat-záz lépésnyi távolban a délibábos láthatár fölött, egy kis emelkedett helyen tizenegyet számláltam meg. Én üldözid>e akartam venni e dúvadakat, de Barney nem engedett, mondván, hogy a farkasok közelében antilopoknak kell tartózkodniok.

Körülbelől nyolez mért Ibidet mentünk ismét a folyam mentén, midőn kékes agyagos térekre akadtunk, melyeket mindenféle »fossil« maradványok borítottak el. Leszállva paripáinkról, kipányváztuk ezeket s kezünkben egy kis baltával elkezdtük ásni a talajt. Az első, a mit találtam, egy iszonyú vastag bőr volt. Aztán találtam álkapocs-darabokat mammuth- és czá- pafogakat ; továbbá ichthyosaurus és nautilus részeket, Barney megígérte, hogy egy más alkalommal, húsz mértfölddel tovább oly helyre fog elvezetni, hol fszekérszámra szedhetem a fossil-csontokat, melyek az őskor valamely

óriás madarainak és gyíkjainak alkatrész eit képezték.

Innen egy mértfoldnyire távoztunk a parttól s a North Fork és Smoky Hill River összefolyásához érkeztünk, hol az egész térséget vad rozs lepte el. Itt teleltek az antilopok. Barney azt indítványozta, hogy szálljunk le, s kullogva egy kis halmos helyre másztunk fel, honnan az egész vidéket be lehetett látni. Midőn felértünk, oly látvány fejlődött ki szemünk előtt, melyet soha életemben nem fogok feledni. Az egész síkságot egy roppant antilóp-csorda ! födte, több kisebb csapatba, 40—60 darabba "'Zolva fel. Koronkint egy-egy őrálló bak föl- • melte fejét, körülnézett s újra nyugodtan legelt tovább.

Barney intett, hogy maradjak veszteg, 'mig í ö körülmegy s egy részét az antilopoknak fe- I lém tereli. »Ha közel jőnek, durrantson rájok« — mondá, s azzal tova ballagott.

Leheveredtem s gyönyörködve csodáltam e szép állatok mozdulatait.

Mmtegy húsz perez múlva a távolban egy bokorból füstöt vettem észre s nemsokára h&llám a »Sharps« durranását.

A fegyverdörejre aztán fölkerekedett az egész antilop-sereg s vagy kétezer darab felém tartott. Hamarjában egy Yucka növényzet mögé rejtőzködtünk eL Most vagy húsz darab, élén egy szép bakkal, egy en esen felém nyargalt s ötven lépésnyire czélba véve ezt, szerencsésen leteritettem. Elég időm lett volna még egy másikat is ejteni el ; de elégvolt egyet czepelni.

Hamarjában vérét eresztve s beleit kiszedve, Barney segélyével föltettem a lóra s haza mentünk.

Akkor este meleg punch mellett kedélyesen társalogtunk, s Barney elemében volt, midőn az indusokkal folytatott régi harczairól beszélhetett, vagy jnlnkwh buffalo-vadászat ait rajzolhatta k

(Vége következik.)

Az én tíz vizslám története.

BCJAKOVICS LÁSZLÓ TÁBORNOKTÓL.

Hogyan kelljen a jól idomított vizslát általában vezetni, hogy el ne romoljon 1

(Folyt, és vége.)

Az apportiiozást illetőleg szintén gyakran állnak bo a megriadás esetei. így történt a többi között, hogy még fiatal tiszt koromban egy régi vadász-pajtásomnak, b. H.-nak (kinek tulajdonában Flora II. mostan van) nehány ebe, melyeket pedig nem régiben vásárolt, tökéletesen felmondta az engedelmességet az apportirozásban. Az egyiket Polo-nak hítták, a másikat pedig Lordnak ; mindkettő addig meglehetős kezes volt, mig Polio egyszerre, ötéves korában megbicsakolta magát s gazdájának semmit sem akart apportírozni; Lord pedig ugyanakkor elkezdé az apportírozott vadat a legkegyetlenebbiil nyomkodni. Ekkor H. báró elpanaszolta nekem baját, s kért, hogy segítsek rajta, ha lehet. Megígértem, hogy megteszem, ami tőlem telik s szavamat be is váltottam. Pólót megelőzött koplaltatás után dicséret és jutalmazás által már három nap múlva rávittem, hogy a szobában mindent apportírozott ; másik két nap elteltével pedig a szabadban is megtevé ugyanazt ; — úgy hogy öt nap múlva örömest fogadta ura szavát az apportirozásnál. Lordot három lecz- kében elszoktattam hibájától és pedig igen egyszerű és ismert eszköz alkalmazásával, t. i. a vadban rövid, tompa kötőtűket rejtettem el, mikor pedig a szabadba kivittem, ezeket koraiok-