Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875

1875-07-28 / 30. szám

300 VADÁSZ ÉS VERSENY-LAP. J

ULIUS 28. 1876. szakgatja ; a legkisebbel tettünk próbát oly távolságról s már a harmadik lövésnél meggyőződtünk. hogv e föltételezés nem áll, mert a minták semmivel sem sűrűbbek. Egyébbiránt a gyáros ugy nyilatkozott, hogy ez esetben is könnyen segíthetnének azon, olyatén módon, hogy kisebb töltést és durvább port alkalmaznának, vagy pedig a fúrás által, ugy hogy egyik eső jobban szétszórjon mint a másik. Mi a behatást illeti, magunkkal vittük a »Field« barna papir-czéllapjait (Mrs Pettit et Son művei) s fölfüggesztve egy sodronyra, ugy tapasztaltuk, hogy a könnyű fegyverrel a hatás 40 yardnyiról a Mr. Greener 3 neb. lőpor és l.

1/« obony sörétével körülbelül 32 levélen hatott át, a nehezebb 35 levélen, a 10-es számúé szintén annyin. A közönséges 6. sz. söréttel a könnyebb puska nem jegyzett többet, mint 28-at, de mégis felette áll e jegyzés a közönségesnek. Átalában el lehet mondani, hogy a kísérletek nagy megelégedésre ütöttek ki, s bebizonyült, hogy Mr. Greener csak az igazat állította fegyvereinek képességéről. Midőn mi tulajdon fegyvereinket próbáltuk meg az ő töltéseivel, —- úgymond a tudósitó — eléggé bebizonyult, hogy a tömeges lövés (close shooting) nem a töltéstől függ. Ha valakinek e fölött még némi kételye volna, meggyőződést szerezhet magának, ha fölviszi fegyverét Birmingbamba ; s ott maga' tévén kisérletet, összehasonlítja azt a Mr. Greenerével. Mr. Greener második volt a »Field« fegyverkísérleteinél, a mellett a divatos hátultöltőkről munkát irt és sok időt és fáradságot fordított tudományos kísérletekre, hogy a fegyverek lövési előnyeit előmozdíthassa. A Greener-féle rendszer még eddig üzleti titok. * * * Az angliai vadászvilág egy másik igen érdekes foglalkozásait a mult hónapokban a »Vizsla-próbák« (Field and dog trials) képezik, mint minden évben. — Az ily vizslapróbák a vad (leginkább kamarázott s a mezőn eleresztett foglyok) felkeresése- s megállásából áll, s a vizsla szaglási és megállási képességének nyilvános bizonyítványai. A vadász rendesem itt vásárolja ebét, ha szüksége van ilyenre. — A »Field« egyik utóbbi számában nem a legkedvezőbb véleményt olvassuk e kísérletekről. Tiz évi tapasztalat után — úgymond >— mint versenyzők, tudósítók és birák hirdettük ama meggyőződésünket, hogy hiábavaló dolog e kísérletekkel vesződni. E véleményünk jogosultságát megerősítették a Devon- és CornwallShrewsbury és Kennel-klubok is. Mi ép ugy bámulói vagyunk, mint bárki egy-egy ügyes vizslának vagy kópénak, s egy-két ily jól betanított vadászeb működését látni valódi élvezet. De ép abban az arányban, a mint a jól betanított állatok iránt teljes elismeréssel vagyunk, undorodunk azoktól, kik nem tudják, vagy elhallgatják az illető állatok jeles tulajdonait. Volt rá eset, hogy a kedvező bírálatban részesült ebek tudatlanok voltak. Ugyanis némelyeknél a birák, elhirtelenkedve a dolgot, a mások szájával laktak jól s idegen vélemények hatása által voltak megvesztegetve, vagy előítéleteknek hódoltak s nem egyszer a kegyelés és haszonvágy is szerepelt a játékban. A legtöbb esetben a csalódott versenyzők alávetették magukat a nem érdemlett mellőztetésnek ; többnyire azért, mert nem voltak jelen, vagy nem hittek cselédeik állításainak. Bármi legyen is azonban mindennek az oka, elég az hozzá, hogy a szabadban való kísérlet a későbbi időkben megszűnt népszerű lenni. Az lön a kérdés : mikép lehetne e bajon segíteni ? A Kennel-Club sem pénzt, sem fáradságot nem kiméit, hogy feltámaszsza a sport e nemét; mert sportnak nevezhető ez, a szónak legnemesebb értelmében. Chappel Hodge, a Devon- és Cornwall-verseny jegyzője nyilvánosan kijelentette, hogy 1875-ben 10,000 font sterlinget akar költeni, hogy meghazudtolja állításunkat, és a shrewsburyi bizottság az egész egysült királyságban aláírókat hajhászott. De sikertelen volt minden erőködés ! Ama próbák, melyek az 1875. évben vadászebekkel tartattak a mezőkön, a helyett, hogy régi jó hírüket visszaszerezték volna, egészen ellenkező eredményre vezettek. Az ily kísérletek sikerülésére a »Field« szerint többféle lelkesítőre van szükség : először is egy munkás, szorgalmas bizottságra és jegyzőre ; másodszor elegendő tétösszegekre ; bar madszor szakértő, becsületés és kiváltképen tántorithatlan bírákra; negyedszer jó vadászati térségre s végre egy helyes elvre, mely az ítéletek hozatalánál alapúi szolgálhatna. Voltak versenyek, melyeknél öt perez alatt hoztak Ítéletet. Shrewsburyban a tét nagy volt, de kevés volt a vad és a rejt ; mig a Kennel-Clubnak volt ugyan elegendő vadja és rejtje, hanem itt meg az volt a baj, liogy a birák nem tudtak megegyezni semmiféle eh felett. A mult évben — folytatja a »Field« — azt hányták szemünkre, hogy meggondolatlan következtetéseket vontunk, melyek csak ártanak a Clubnak, s melyek minden egylet vezetésére árnyékot vetnek. Ok titkos tanácsban oly határozatokat hoztak, a minőkről nem is álmodtunk, s azért azokra felelni sem tartók érdemesnek. Vártuk azonban 3 Club működésének eredményét s kérdezzük : vájjon nem volt-e kellő alapja állításunknak ? A legnagyobb tekintélyben álló levelezőink, kik nagy eb-ismerők, mind ama'meggyőződésre jutottak, liogy az 1875-diki kísérletek még silányabbűl ütöttek ki, mint a mult éviek. Végül azzal zárja be lamentálását a »F.«, bogy nem akart senkit sérteni, de azt mégis állítja, hogy az, a ki az őt jogosan megillető jutalmat helytelen Ítélet által elveszti, az ép ugy meg van röviditve, mintha pénzét zsebéből lopnák ki. Hogy tehát a vadászebekkel való kísérletek sikerüljenek a föntebb emiitett öt pontot tartja a jövő sikere sine qua non-jának. * * * Hogy a ló a nemes sport egyik főlenditője, az kétségtelen. Sehol sem értik ezt jobban, mint O-Angliában, hol a lótenyésztés terén eddig felmutatott vívmányokkal még mindig nincsenek megelégedve, hanem folyvást élesztik azt indítványokkal, értekezésekkel s különböző uj meg uj clubbok alakításával, melyek a lófajok nemesítésére jelentékeny tényezőkké válnak. Ily befolyást gyakorolt már is a kocsi-ló nemesítésére a »four in hand club« (kocsizó к 1 u b) működése, mely a mult évi nagygyűlésben hozott szabályok szerint 120 tagból áll. Beaufort berezeg elnöksége és С ar i n g t о n lord alelnöksége alatt. Május 29-én, a királynő névünnepén vonult ki először együttesen a club, mintegy 30 négyes fogattal, s oly fényt fejtett kí, minőt még London is ritkán lát. Julius 2-kán tartotta a második diszmenetet, s 12 órakor indult az Alexandra-parkból. »Gondoltuk, irjaa »Field« - hogy a május 12-ki kitűnő volt, de ez fölülmúlta minden tekintetben. Ismét jelen voltak kettős sorban Anglia legnemesebbjei és legszebbjei, azok. kik jöttek látni, és azok, kik akartak látva lenni. Lord Wenlock volt a vezető négy pompás almásszürkével s oldalán lord Macclesfield, kinél nincs jobb hajtó egész Oxfordshireban, utánna jött lord Abingdon ; ezután lord Sefton és Mr. Alfred de Rothsild, ezek a club dandiei, gesztenye-pejszin lovakkal és kék hintókkal. — Most jön egy csinos ur és fogat a nélkül, hogy dandy legyen, Lord Carington, ki egy tüzes fogatot hajt ; lovai a nagy néptömegtől félnek, de emberükre találtak. Kocsis és lovak egy kis sensatiót okoztak Victoria Gatenél, de a lord ismeretes vaskarjával legyőzte őket ;— berezeg Beaufort is ott volt. s mind 12-én, ugy ez alkalommal is a Prince of Wales megtisztelte s mellette ült ; marquis of Worcester, a manchesteri herczegnővel a bakon követte atyját ; gróf Munster a német követ is érdekelte a tömeget; utánna jött Capt. Percival, szép fekete éa ha» muszinükkel. Most jött egy historikus név : Sir Henry Peyton, kinek apja mondta egy kocsisnak : »Vigyázz az átkozott katlanra, Jack !« mert gyűlölte a mozdonyt halálig, — Követték őt Col, Fwert és lord Blandford, mindkettő pej fogattal ; lord Londesborough az ő kedves színeivel, világos pcjjel ; Sir Henry Tufton, négy feketével: Capt. Witmore hires szürkéivel; ott voltak még lord Muncaster és Sir Lawrence Palk: Mr. Oakeley és Col. White: Mr. Wüliers és Col. Dickson. Visszajövet a prince kiszállt St. James parkban. Hat óra hosszat tartott a kocsizás és 6 ó. 15 p.-kor szétoszlottak, s a csökkent közlekedés Piccadillyn végig ismét életbe jött. (Folytatjuk.) Vadászati leczke. — A régi jó időkből, — (Vége.) — Akkor azután ezzel a tökfejével menjen bele a tóba nyakig, s bátran közeledhetik az úszkáló kacsákhoz, kik az üres töktől, már mint a maga fejétől — érti ? ugy sem félnek. — Ertem, — viszonzá a dicsőült, élénk örömöt mutatva a közlemény felett. — Nó ; lássa öregem, igy aztán a puskapor is megmarad, meg egy kis pecsenyére is szert tehet, — Köszönöm alássan a tekintetes ur kegyességét, igazán nem is tudom, mivel háláljam meg a szives utasítást. — Hagyja el édes öregem, — feleié nevetve az ifjú, nem kérek én ezért semmit, s azután jóiziteu mosolygott, látván az öreg jóhiszeműségét. — De hát még meg se mondta édes öregem, hol szokott vadászni, van talán magának valami curiája, vagy csak veiulégvadász más portáján ? — Hát kérem alássan, biz én a magam örökségén szoktam vadászgatni. — Hát hol vau az az örökség ? — Hát kérem alássan, biz az Keszthely körül, egy kis erdőcske, meg egy kis tavacska.