Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875

1875-01-20 / 3. szám

20 VADÁSZ ÉS VERSENY-LAP. JANUÁR 20.' 1875. odahaza ; kérdésemre felesége azt válaszolta : az ura reggel marha-etetés után elment a csókái szőlőbe gyümölcsfákat nyesni stb. A házkutatást így befejezvén, rögtön elküldöttem Wáscbert és Salamont Sőrédre Somogyihoz, hogy ottan Czirák Istvánról kellő adatokat szerezzenek. A feleletet az ide mellékelt . ' alatti melléklet adja. (A községbiró állitotta, hogy Czirák István— a Sörédi községben Somogyi atyjafiánál nem volt.) Magam pedig egy előjáró és egy kishiróval kimentem a csókái szőlőhegybe Nagy Mihályt felkeresni. Útközben nagy meglepetésemre jött Czirák Istváír, egy szekéren ülve, fejét mélyen lehajtva taitá, mintha engem nem is látna, csak ment volni el mellettem, de én megállítottam a szekeret és Czi rák Istvánnak le kelle szálnia : »Hová volt Czirák ?« kérdem. »Moórra a hetivásárra.« »Mit csinált ottan ? mit vett? vagy mit adott el? kivel ment fel s kivel jöttt vissza? ki látta Moóron ? és kivel tudja bebizonyítani, hogy Moórra volt?« A válisz következő volt: nem tudom senkivel bjbizonyitaui, mert nem beszéltem senkivel a piaezon, sem odamenet, sem visszajövet alatt ösmeröss 1 nem találkoztam. »Hát mi dologba volt Moórott ?« Vettem olajt s 1 mázsa lsztet. »Hol van mindaz? Reich József hozza haza Kordán. »Ilyen formán hát mégis beszélt ösmerösscl Moórott ? előbb pedig azt állitotta hogy senki ismerővel nem találkozott. No, majd meglátom, Reich József mit tud erről. Azzal — elbocsátottam — s mentem Nagy Mihályt felkeresni. Alig haladtam 400 lépést, látom hogy Nagy Mihály gyalogos in jön szemközt. Találkozásunkra elébe álltam s kérdém, hol volt? honnét jön? Felelete következő volt: En — uram, én Moórra voltam a hetivásárra.« Kivel ment el? kivel jött viszszafelé ? kivel találkozott Moórott? és mit vett? vagy mit adot el? »En sem nem vettem, sem nem adtam el semmit ; akartam ugyan marok vasit venni, de nem találtam tetszésemre valót. Hát miképpen tudja bebizonyítani, hogy Moóra volt ?« Biz én azt magam sem tudom, mondá, csak hogy én oda voltam Moórra.« Ezek után visszahívtam öt"t a szőlejébe, hogy a pinezét kikutathassam, de ő azonnal kijelentett hogy hiába megyünk vissza, mert a kulcs nincsen nála ; de én azt nem akartam elhinni. Oda érve — levetkőztettem, kikerestem ininvas, a nélkül hogy szeme egyeb m pihenhetne meg, mint az örökké egyforma láthatár szélein ; a hegyek csúcsait jég és hó borítja, az erdők sötét fenyüi homályba boritanak egy területet, mely félakkora mint Európa ; sivár, fanélkiili vadonok, hol 400,000 angol négyszeg mfldre terjed az iszonyú magány. Nyá on a madarak csicsergése, a hömpölygő folyamok nesze, a rengeteg lombjainak sugása-bugásától hangos a vadon ; télen a jéglepel, a sürü hó, az irgalmatlan fagy végtelen szigora elriaszt minden életet, a nagy folyamok hatalmas jégköpenybe burkolvák, a komor erdők kísérteties nyugalommal terülnek el, a madarak és a lomb súgása elnémult; az éjszakák oly csendesek, oly néma alul és felül a természet, hogy az égitc

st'k röpt it. vélnök meghallani a világűrben. Október 10-én Butler elért a Hudson-öböl társulat végállomására, és három napi pihenés után megindult, hogy felkeress; a nagy magányt, mely a Saskatchewanon tul elterül, és melyen a hatalmas Unehagah viszi árjait a nagy Sarktenger felé. Egy emberrel, három lóval és három kutyával indult útnak, de csakhamar m>gáru maradt, mert embere megszökött A Qu Appelle és Saskatchewan folyók közt nagy hullámos térség van, a síkságokat fátlan és legfelcbb apróbb bokrokkal boritott halmok, bcláthatlan tavak te*z'k változatossá. Csak néhány indián csipat kóborol itt, máskülönben több mint három száz mfldre megszakítatlan magány uralkodik. Hajdanta mikor a erce- és assineboine indiinok küzdött к az uralomért, még hires csatasik volt ez ; erre azonban csak itt-ott emlékeztet сёУ'

евУ "év. Pedig a Wolverinc-halom és a magános Spathanaw Watchi tanúi voltak az indián merészség és álnokság nem egy nagy tettének, de e tények feledésbe mentek ; a telepitvénves, ki ott magának hazát teremtett, nem törődik velük. I den ruháját, de hasztalan ; a kulcs csakugyan nem volt nála. Megkerültem a szőlőt és anuyit mégis kitudtam nyomozni, hogy az erdő felöl jött be szöllejébe. Miután a szölökutatásssal czélt nem értem, végtére abban hagytam, s mentünk együtt hazafelé. Körülbelül 150 lépésnyire haladtunk el — még egyszer visszanéztem az elhigyott pincze felé, s akkor láttam a szomszédba való présháznál egy nagy rakás szőlőkarót, a mellől egy asszonyfejet villámsebességgel visszarántani.— Halt! — kiáltám, a karófa mögött lappang Nagy Mihály felesége. — A pinczekulcs nála volt, azt elvettem tőle s mentünk együtt a pinczébe ; de a jó reményem ottan is meghiusult, nem találtam semmit. Eljöttünk együtt haza, útközben felesége nagyon szidta urát, én még seeundáltam, míg végre a faluhoz (Csákberonybe) érve, mielőtt elváltunk volna, még egyszer kérdém Nagy M hálytól : Nos, feleljen lelkiismeretesen, Moórri volt-e — V'gv az erdőbe ? mert tagadása ugy is hasztalan lesz. Arra Nagy Mihály levette kalapját és nagyot sóhajtott, mintha egyszerre megszállta volna a búbán it, kezét nyujtá nekem s mondja : »Megfogadom az Istenre, a jelenlevők előtt, hogy soha, de soha ez életben az erdőre puskázni nem járok. »Nem hiszem — mondám, mert ilyen komédiáról már volt tapasztalásom — csak adja elő a puskákat.« »Előadom, csak bocsásson meg, és fogadjon be ezentúl is ugy , mint aze'ött — az erdőn előforduló pénzkereseti dologban.« »Az m. glesz—mondám. » No hát most tessék velem jönni, azonnal előadom a szereket, t. i. a fegyvereket.« Mentünk toronyirányt az erdő felé, odaérve, elvezetett bennünket az úgynevezett Csutora-völgybe, ott egy nagy kőszikla alatt megállt, s mutatott egy sziklaüregre

: -— abban van az egyik puska, a másik pedig amottan egy pár lépéssel odább, — egy k'sebb sziklarepedésre mutatott.— Oda mentünk s kikapartuk a fegyvereket a haraszt alól. Azok oly praktikusan voltak elrejtve, hogy semmiféle esős időjárás által át nem nedvesedtek volna. A fegyvereket megvizsgáltam, s láttam, hogy mindenik meg van töltve golyóval; és hogy Yass Mihály fegyveréből az nap lövés történt. Ennyi a tény. Alázatos jelentésein mellett bátorkodom a tek. Beállott a téli idő ; a szé'es Saskatchewan vastag jégtömegeket hordozott már hullámain, a síkságot sürü hó lepte cl, iivöltvo sivított v gig a prairie-n az északi szél. Butler elszökött szolgája helyéhe egy megbízhatóbb embert fogadott fel, és ezzel megindult a »r.agy prairie« felé, me'yhez képest a megtelepített puszták olyanok, mint például az ir csatorna a nagy atlanti oeeánhoz képest ; — a végnélküli prairiero, hol a kék ég n és a zöld füvön kiviil egyebet se látni, az éjek koromsötétek, a nappal halvány világgal dereng és a mély csendet csak a nyögdécs 'lő szellő, vagy a zugó északi szél szakítja félbe ; az utas napról-napra halId, halad, de valahányszor uj reggebe ébred, ismét csak a tegnapi, a tegnapelőtti és a két hét előtti látvány terül el fáradt szemei előtt. A civilisatió egyedüli elemei amaz emberek, kik mint a nagy piémkereskedö válblat ügynökei élnek itt és bebarangolják azon vidékeket, melyek Or gontól Ungaváig, Ming intól a Mackenzie folyamig terjednek. Ez emberek, jobbára skótok, legsötétebb téli időben ezer mértföldet is gyalogolnak, hónapokon át nem látnak kenyeret, ezukrot, éjjel egy fa lombjai alatt bujtják fejüket nyugalomra oly hidegben, minőről nekünk itt Európá ban fogalmunk sincs, és folyvást száműzve vannak a nagyvilágtól. Végállomásaik nevei jellemzők : »Elszántság«, »Gondviselés«, »Jóremény«, »Vállalkozás«, »Önbizalom«: im; igy hivják azon erődöket, melyek a távol Mackenzie, vagy a nagy rabszolga-tó sivár partjain épitvék. Ki tudná meg mondani, hogy miről merengnek ez emberek, midőn a vihar végig tombol a fákon, és üvöltöz a befagyott tó nagy tükrén, és a hosszú sötét éjszaka után csak egy-két órai nappalt vár az ember. Fort Carlton képezi főállomás it a postának, I mely hireket hoz nekik a' külvilágról. A Mackenzie kir. Járásbíróságnak kegyes figyelmébe ajánlani azt, hogy e három egyén most nem először, sem másodszor kerül büntetés alá ; voltak azok már különféleképen elitélve, pénzbirságban s beesukásra büntetve, de ugy látszik, hogy az mind nem ijesztette vissza — nem fáj nekik, nem félnek ismét a tek. k. Járásbíróság elé kerülni. Ennélfogva — valamint az átalános vadászati tilalomban történt utóbbi kihágás miatt, és inint javithatlan bélyegzett orvvadászokat, a törvény értelmében a legsúlyosabban megbüntetni kérem. Maradtam teljes tisztelettel a tek. kir. Járásbíróságnak alázatos szolgája. Hub Rezső, urad. főerdész. Csákberény, 1874. évi febr. 25-én. Használható-e a fehér lőpor? Tekintetes szerkesztő ur! A fehér lőpor használhatóságáról meggyőződni akarván, kísérletet tettem vele, azonban az eredményt kielégítőnek nem találtam ; 12. számú Lefaucheux kettős fegyveremből Krebs féle fojtást használva, 35 gram fehér lőpor és 1

E/

4 lat 6-os göbecsből álló lövettel, 50 lépés távolságra czélha lőve, a lövés hatását gyengébbnek tapasztaltam, s a göbecs is ritkábban vágódott a czéltáblába, mint a fekete lőporral tett lövéseknél szokott. A fehér lőpor a vadászatnál sem felelt meg várakozásomnak, mert felváltva hol a bal, hol a jobb csövet töltve feliér és viszont fekete porral, a fehér porral tett lövés mindig késett, ugy hogy a fekete porrali második lövéssel kellett futó nyulat vagy repülő madarat elejteni; a lövés ezen késésének okát én abban találom, mert a fehér por nem lobban egyszerre fel, hanem csak nagy lánggal elég, mig a fekete lőpor egyszerre nagy lökerőt kifejtve lobban el, s erről mindenki könnyen meggyőződbetik, lia egymásután vagy egyszerre is a fehér és fekete lőport szabad helyen, vagy kissé lefojtva lobbant el. Ezért én a fehér lőpornak a vadászat terén nagy elterjepartjá'ól, Fort Simpsonb >1, a magányos Athabascu ti mellett épült Chipwyanból, a felső Saskatchewaa melletti Eimontouból és Isle à la Crosseról jönnek ös'sze a vadon fiai ; olyanok találkoznak össze, kik egymástól 2100 angol mfldre állomásoznak, alig néhány napi határidő alatt kerülnek össze annyiféle vidékről ; és napról napra mindjobbban növekvő ag,'álylyal néznek azon táj felé, a honnét a kutyapósta hireket hoz a nagy világbó

1, kedveseiktől. Azután ismét visszatérnek állomásukri, mely néha 4000 angol mfldre is van. Néhány általános vonásban akartuk csak jellemezni a vidéket, mJyen hősünk sportmüveletei végbemennek. Butler kapitány legérdekesebb kalandjai közül néhányat következő czikkeinkben ismertetni fogunk, mutatványkép a »Wild north land«-ból. Ezúttal még csak azon útitársakat kívánjuk bemutatni, melyek hü kísérete nélkül Butler minden elszántsága mellett sem igen bírta volna véghez vinni vakmerő tervét. H Írom ebet vitt magával; a falka vezére egy Cerf-vola nevü hatalmas eszkimó-kutya volt. E Cerf-vola fölényét a másik kettő soha sem merte kétségbe vonni, nem volt szüksége halálos küzdelmekre, hogy fölényét elismertesse; bármely telepre értek , a telep valamennyi kutyája, még a legnagyobbak is, azonnal elfutottak, ha Cerf-vola csak egyet vonitott feléjök. Hatalmas egy állat is volt, 100 fontnál többet nyomott, egész testét rengeteg szőr takarta , sürü bozontja daczára azonban villámsebcsen tudott forogni ; lm kétfelöl dobtak neki ételt, az ember nom tudti, hogy melyik irányba ugrott, csak azt látta, hogy Cerf-vola mindkét húsdarabot bekapta. A másik két eb : Spanker és Major is hatalmas állat volt. Alkalmas társak voltak egy oly nagyszerű sportbadjáratban, minőt következő czikkeinkben ismertetni fogunk. (Folyt, köv.)