Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875
1875-07-07 / 27. szám
MÁ JUS 12. 1875. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 183 jól idomított vizslát első kimenetele alkalmával óvatosan vezetni. 1861. tavaszán észrevettem, hogy Flora a téli vadászatok által félrevezettetvén, kezdi a megállást csak melle'kes dolognak tekinteni. Hogy ettől lehetőleg olszoktassam, a fajdvadászatról visszatérve, kétszer egyedül vele, majd Flóra Il-őt is magammal vive, nyolczszor mentein ki fogoly-vaMászatra. На с közben egy fogolyfalkát vagy egy nyulat felhajtott, s nem állta meg —• a mi eleinte többször megtörtént — akkor e halk szólongatassal : »Mi az! szépen őrizni!« az elhagyott fészekhez visszaparancsoltam s egyáltalában ugy bántam vele, mint ezt Flóra Il.-nek betanításánál előadtam. Miután különben azon eset, hogy vizsláim a megállást elfeledik, nálok minden tavaszszal s nyár elején kisebb-nagyobb mértékben beáll : azért már évek óta azon gyakorlatot követtem, hogy vizsláimat legalább 6-—8-szor kivittem magammal sétaközben, midőn a fiatal foglyok szárnyra keltek (a tulajdonképeni vadászidény megnyílta előtt); s különösen ajánlhatom e megállási gyakorlatot minden vizsla birtokosának, különösen pedig azoknak, kik vizsláikat gyakorta használják hajtóvadászatra. Azonkívül a téli vadászidény folyamában sohasem mulasztom el az alkalmat, mikor vizsláimnak egy kis leczkét adhatok a megállásban ; erre mindig marad néhány alkalmas perez, ba egy csenderes vagy repezés szélén, vagy egy fáczános stb. szomszédságában elhaladunk. — Ha pedig Flórát keresésre használtam, akár cserjésben akár mocsáros nádasokban, — azután még mindaddig vezettem a nyilt mezőben vagy tisztásban ide s tova, mig legalább egy-kétszer alkalom nem kínálkozik megállásra is, lévén ^ez az egyetlen gyorsan ható szer, melylyel a kezes vizslának — a disciplina lazulása után, melyet a keresés előidc'z ; fökötelességét ismét emlékezetbe lehet hozni. Annak bebizonyítására, mily könnyű a legkezesebb vizslát is egy roszkor ejtett szó által kötelességétől eltéríteni, bátor vagyok erre nézve néhány esetet felhozni és pedig Flora I. életéből 1860. január havában történt, hogy egy fáczánokra tartott hajtóvadászat alkalmával az első fáczán elhúzott fejünk felett ; én lőttem reá, s a szárnyát találván, a fáczán az előttünk elterülő süiü csenderesben esett le. A jelenlevő vadász ur ezt látván, meglehetős erélyes hangon szólitá Flórát az apportálásra ; a vizsla pedig sietett a felhívásnak engedni, s a rég látott madarat azonnal kihozá. Miután már most a vadászur iránti tekintetből Flórát sem megelőzőleg elhíni, sem később engedelem nélküli apportirozásáért megbüutetni nem akartnm : ennélfogva a vizslánál azon szilárd meggyőződés kapott lábra, hogy fáczánoknál kivétel teendő a lötisztaság tekintetében. Ugy, bogy két nap múlva Wenczel inasomnak strikt utasítást kellett adnom, hogy Flórára jól vigyáz zon s mihelyt én egy fáczánra lövök, in flagranti applikáljon egy jó ostorcsapást Flora hátuljára; e methodus aztán ismét emlékezetébe hozta Flo rának a lötisztaságot fáczánokra nézve is. (Folytatjuk.) Halászat akadályokkal. Most, midőn a gyalog és lovas sport különböző faja szünetel, az »ugorka-idény« alatt, még Ó-Anglia területén is : Albion fiai a folyamokat keresik föl s a halászat élvezetes mulatságával töltik a meleg napokat. A »Field«-ben most egymást érik a halászatra vonatkozó érdekes leírások, melyek közül érdekesnek véltük egy pár csinos rajzot tárni olvalóink elé. Forró áprilisi vasárnap délután — irja egyik izenvedélyes horgász — a vadregényes cornishi begyek és völgyek közt barangoltam. A hosszú tél után oly jól esett lelkemnek a zöldülésnek indult természetet bámulni, mely kipótolni igyekezett mulasztását füveken, fákon és virágokon egyaránt. Utam egy részét egy vaspálya vonalán voltam kénytelen folytatni, erdőségek, mély völgyek és iugoványok közt. Itt-ott egy-egy gyári kémény meredezett föl a légbe, s hosszú faállványokon szemem előtt hófehér agyag tünt fel, melyből az ipar a porczellánt varázsolja elé. A kerek, kéklő tavacskák mellett vonulva el, St. Dennis faluhoz érkeztem, hol a házak jókarban léte s a lakosok csinos öltözéke és az ablakok alatti kis virágos kertek gyarapodást s vagyonosságot árultak el. Miután az ápril havában oly szokatlan melegben tüskén-bokron keresztül tizenkét mértföldet gyalogoltam s meglehetősen kifáradtam : eltökéltem magamban, hogy itt megállapodom kissé s azonnal beszálltam a »Bányász« czimü vendéglőbe, elöljáróban mindjárt egy jó pint sörrel üditve föl lankadt tagjaimat. Kipihenve, tovább mentem ; iszapos, mocsáros vidéken, girbe-gurba talajon s dombok közt vezetett utam. Végre egy jókora tóhoz értem, mely egy kis patakból nyerte vizét. A környék lakosai beszélték, hogy e tóban nagy mennyiségű fogas is található. Egy kis fuvalom rezgető a tavat és én megkisérlettem, néhány legyet dobálva a vizbe, — előcsalni a halakat, de egyetlen fogas sem jelentkezett, e helyett azonban nagyszámú karcsú pontyot láttam fölszállani. Szép kis balak ezek; szieök kékes vörösbe játszik. Ezek nem csoportosultak egy helyen, hanem az egész tavat szétszórtan boritották be. Eszük ágában sem volt a fogastól félni s igy én sem vártam be, mig egyet fölbukkanni látok ; tovább ballagtam egy mértföldnyire másik tó felé, hol pár évvel ezelőtt sikerrel horgásztam. A mig oda érhettem, számos kis patak metsző keresztülkasul a lápos, ingoványos talajt. Egy csermely partján majdnem ráléptem egy viperára, mely a patakba ugrott s lefelé úszva, eltűnt szemem elől. Alantabb kövér libák úszkáltak, őrködve aranyszínű pelyhes magzataik fölött, erősen rám sziszegve, midőn közelükbe értem. — Majd seregélyek röppentek föl a cserjék és bokrok közül ; mig a pacsirták, e fáradhatlan dalosok, — énekelve emelkedtek a magasba. Rovarok ezrei dongtak-bongtafc a fütengerben, melyet a keleti szellő hullámzásba hozott. A szép, vadzsályával szegélyzett tóhoz érve, nagy örömemre csakhamar láttam néhány fogast a felszínre jőni, — mialatt horgászó készülékeme* rendbe hoztam. Nagy előnyömre magyaráztam azon körülményt, hogy a vizén egy kis szellő játszadozott. Szánakozzatok rajtam halász barátaim, hogy nem voltam felkészülve mindenféle szerszámmal s csupán horoggal és bélhúrral voltam ellátva, még pedig oly horoggal, melyet itt folyamokban szoktak használni giliszta-csalétekkel. A horog egy egyenes, feszes vesszőben volt alkalmazva. Gyorsan kellett magammal számor vetnem. Átláttam, hogy oly tó partján állok, bol légynél egyebet csalétkül nem használhatok. Az első dobásra meglehetöä sűrűen hulltak a legyek a habocskák közé. A halak mohón kaptak utánok s én gyorsan rántottam ki a halakat egymásután, mielőtt idejük lett volna a többit elriasztani. Egyízben, a mint a horgot ujra bevetettem, ugy vettem és re, hogy egy hatalmas nagy hal akadt horgomra de roszul, mert sikerült tőlem elmenekülnie. Egy perezre különös ingerültség lepett meg, a mi azonban nem tartott sokáig. Ujra bevetőm a horgot, csakhamar ujabb áldozat került rá, mely sajátságos tánezot járatott velem a tó körül. Ugyanis a viz füvei volt telve s áldozatom erönek-erejével oda törekedett, hogy megbujhassoh ; én pedig óvatosan rántottam minduntalan vissza, a meddig csak mertem a húr gyöngesége tekintetbe vételével ; mert az egész készülék tiszta vizben való horgászatra volt szánva s utánzott légygyei ellátva. A feszes vessző nagy segélyemre volt a hal föntartásánál. Ez már több mint öt perczig úszkált előttem a tisztáson ; oldalai csillogtak, amint а nap rávető sugarait ; orra azonban mindig lefelé állt. Végre bekormányoztam halamat egy kis öblöcskébe, s ott, — mivel nem voltam ellátva kiszállító hálóval, — kénytelen voltam letérdelni s benyúlni a vizbe, hogy megfoghassam kopotyújánál fogva. Ep a legjobb időben, mert ugyanazon perezben a húr elszakadt ; de sikerült egy pillanat alatt megmarkolni halamat s kidobni a part füvébe. Ott először is kivettem a kék legyet, — mely öt horogra csalta — torkából, s aztán fejbeütöttem. Mielőtt azonban szépségének szemlélésébe merültem volna, pipára gyújtottam s leültem a zsákmány mellé. Körülbelül egy fontnyi súlylyal birt ez, nagyon szép alakú és sötét aranyszinü volt, s apró barna és fekete, részben vörös pettyekkel ékitve. Ne nevessenek ki kérem önök, a kik szokva vannak mammuth-halakat fogni a Themsében, vagy a hampshirei folyókban; mert hát egy fontos hal már tekintélyes tömeg Cornwall vidékén, s nekem ép oly nagy örömet szerzett, mintha a legnazyobbat fogtam volna ki. Ezutám folytattam a horgászatot, s több 3zép példányt halásztam ki. Egy jókora vastagságú hallal azonban szerencsétlenül jártam. Ez nagyon eleven volt s zokon vette a csalétket. Egyre ficzkándozott s minekutánna az egész vizet fölzavarta, megszökött s a parti fűben megbújt, mert az összebonyolódott zsinór elszakadt. Oda volt a hal, oda a csilétek és a horog. Most a szellő is megpihent. Másik horgot vettem elé, kettős húrt alkalmazva, — de most már üldözni kezdett a szerencsétlenség. Nem voltam képes oly könnyedén dobni, hogy a légy elébb esett volna a vizbe. Nem, mindig a zsinór s ez egy kis habot vert, mely a halat rendesen elkergeti. Ez valóban boszantó volt. Ha az elébbi kis légyhorgom meg lett volna, még isten tudja, mennyi halat összefogdosok. (Vége köv.) A magyar athletikai club ki'üzött czéljai közé tartozván, az athletika lendületét az egész országban létrehozni és emelnie végből az igazgató-választmány mult hó 30-káu tartott választmányi ülésében Viator, fáradhatlan elnökünk indítványára Molnár Lajos vál. tag felkéretett egy Kolozsvárit létesítendő athletikai Club érdekében eddig tapasztalt buzgalmával köz remüködni, s mint a Magyar Athletikai Club kik üldött képviselője, felhatalmaztatott, hogy az ügy iránt érdeklődő s befolyásos férfiakkal tegye magát érintkezésbe a végből, hogy Erdély fővár osában Kolozsvárt is mielőbb egy Athletikai Club létrejöhessen. Budapest, 1875. julius 3. Elnöki megbízásból : Császár Ferenez, egyleti titkár. A »London Athlet. Club« junius 19-kén tartott viadalán S 1 a d e W. ur, a hirneves gentlemangyaloglár, kitett maga-magán — az angol mértföldet, melyet ö két év előtt 4 p. 26 mp. alatt futott be, ezúttal 5 perez 24 »/г mperezben végezvén! Ezen páratlan gyorsaság az angol sportlapokban dicsérő czikkek tárgya. * Néhány érdekes adat ezidei angol viadalokról : 100 y. sikverseny. Idő : 10 3/s mperfcz. 440 y. (=V 4 a"9- mé'tfold). Idő : 57 mdpercz. Két mértfőid (sik). Idő : 11 perez 3 mdp. Súlydobás. (16 fontos golyó) : 38 láb. Magas ugrás. Győztes : Első 5 láb 5 hüvelyk 2-dik 5 » 3 » Angol vi idalokon ugró-deszka nélkül, szabadon ugornak. I angol mértföld járás : legjobb idő, 7 p. 31 màâodp.
