Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875
1875-05-05 / 18. szám
124 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. MÁRCZICS 17. 1875. A legnagyobb istállója ezen versenyre a Bulfazzi testvéreknek van. 8 lóval lévén még képviselve ; ezek közül Carnival, Mrs Day-kancza és a Carnival Cuckoo mén nem birnak semmi esélylyel ; ép ugy Insolvent pozsonyi futása sem nagy reményekre jogosit ; Hector, úgy hiszszük, nincsen egészen jól, s a Széchenyi díjra is van nevezve Insolventtel együtt ; Bátor noha Pozsonyban meglehetősen ment, s a TrialStakesben a Carnival Spanish Fly-mén előtt érkezett be, nem tetszik eléggé, hogy a Nemzeti díjhoz esélyt adhatnánk neki, sőt jobb szeretjük a Spanish Fly mént, mert Bécsben april 25-én nagy fölénynyel nyerte a Handicapot, és a sopronyi pályán is jó versenyben győzött; — a pozsonyi pályán ugyan nem jó helyet kapott, de sok ló között rosz startot kapván, talán nem mutathatta be tehetségét.— Mult évben Harmathoz nagy remények voltak kötve, ő szszel egy jó versenyt futván Angliában ; de az idén újra futott és pedig igen roszul, azért nem tarthatjuk igen veszedelmesnek. Mindent összehasonlítva, ezen istálló legjobb lovának Came liât kell tekintenünk, mely mult évben már nagy futási képességet mutatott, s melyről az idén is csak jót hallani. A Baltazzi testvérek után h. О p p e n h e i mn а к van legtöbb lova a versenyben, 4 maradván még ezekből ; Csapodár nyert ugyan mult évben egy kis versenyt, de az még nem elég attestatum egy jó helyre a Nemzetiben ; Parasite, Constance, Goura mindannyian nyertek versenyt mult évben,'és Constanclioz nagy reményeket kötöttek a bécsi nagy két éves versenyre, miért is legjobbnak kell tartanunk ezen csapatban. Captain Blue istálója szintén 4 lóval van engagirozva ; Victor azonban igen rosznak mutatkozik. Virilist szintén lassú, Fast Lady Pozsonyban igen roszul futott, noha nem hihetjük. hogy ezen, a mult évben oly sokat igérö és jó vérű kanczában oly kevés versenytehetség legyen, s igy Schwindlertkell ez istállóból a legjobbnak tartanunk, noha ő sem sebes ló, s a távolság reá nézve rövid leend. Gr. Festetics Pál bárom nevezéssel áll a sorozatban ; .Révész azonban esélylyel nem bírhat, a másik kettőről jó híreink vannak, s Csillagot a pesti két éves verseny futása után jelentékeny lónak tartjuk, de a bosszú tél miatt nem haladt talán annyira, liogy tulajdonosa Pesten már kihozza ; Pádi meglehetős kis mén s talán inkább ez fogja képviselni a déglii istállót. Festetics Tasziló grófnak két lova van ; Herr Collega és Cosmopolite ; az előbbeni beteg, a másik oly roszul futott Pozsonyban, hogy nem hiszszük, mikép Pesten megjelenjen. Tovább menve a sorozatban, Oncle Tom-ot és Boomerangot találjuk gr. Forgácb László neve alatt ; Boomerang roszúl futván Bécsben, szintén nem jöhet számításba ; — ép igy áll a dolog N â d a s d y gróf két lovára, Carina és Gazellára nézve. A mely lovakat eddig nem említettünk, azok egyenkint külön tulajdonosokéi ; Ambo, ezelőtt Timotheus és Csalóköz azonban, mint értesültünk, nem jelennek meg a pesti gyepen.— Báró Springer Palmyrájáról is szárnyaltak hirek a pozsonyi versenyeknél, hogy nem egészséges ; de tulajdonosa ugyanaz időben mondta, hogy a Nemzeti díjban futni fog, és fogadást is kötvén reá a bécsi Derbyre : biztos indulónak kell tartanunk, s ez esetben veszedelmes lesz. — Corvin, mult évben nem volt épséges, ugy halljuk azonban, liogy idomárja a Nemzeti dijra ki akarja hozni ; de az ily lóhoz kevés bizodalmunk van. — Cagliostro rendkívül szép mén, s azt hisszük, igen jó ló is; Pozsonyban még köhögött,[s kissé hátramaradt nak is találtuk a munkában ; kiheverte-e az utazás fáradalmáit és készen lesz-e május 7-re ? Kérdés ; hiszszük azonban, hogy jól fog menni. Széttekintve e hosszú sorozaton, azt hisszük, hogy a Nemzeti díj mezőnye a kővetkezőkből fog állani : Camélia, Spanish F1 y-mén , Harmat, Palmyra, Uncle Tom, Parasite, С о n s t a n z, Schwindler, Csillag v. Pádi, Corvin és Cagliostro, tehát körülbelül 11—12 ló.— Schwindlernek kissé rövid ugyan a távolság, de futása jó lónak mutatta s azért hiszszük, liogy egy ily nagy versenyt nem mulasztatnak el vele tulajdonosai; ép ily szempontból hiszszük, hogy fog Cagliostro is futni ; Csillag indulásában nem igen bizunk, s azt tartjuk, hogy inkább Pádi fogja a dégbi istállqt, képviselni; ezt is kissé lassúnak tartjuk ugyan, mint szintén Uncle Tomt, s inkább más versenyben fogják az elsőséget elnyerni. — Minők most : Constanz, Parasite vagy talán e helyett Gourae, nem tudjuk ; Walkyre és Tybalt kinézése és futamaik után azonban az Oppenlieim-istállót sem tartjuk nagyon veszedelmesnek, Coninhez sem bizunk. Mindezt összevetve azt hiszszük : Camelia, Palmyra és Cagliostro fognak legelői elmenni a biró-páboly előtt, és pedig legtöbb bizalmunk van Cameliához, ha csak Csillag nem veti közbe magát. * * * A 600 darab arany 14 nevezése közül ki van zárva Schwindler, tévedésből hamis származással neveztetvén; a^többiekböl Herr Collega beteg, Pádi alkalmasint a Nemzeti díjban futaiul, Predswit indulása is kétes, mert, mint halljuk, Pesten csak két versenyben szándékozik indítani tulajdonosa; s azt képzeljük, hogy az 1000 aranyat és az Ivadékversenyt fogja választani, már a rövidebb távolság miatt is ; a többiek közül Neudau, Y Buccaneer, Babér, Gauntletnek rosz futásaik miatt nem igen van esélyök ; — Hastings Pozsonyban tetszett, de 3 éves, és a két mfld távolság talán sok lesz neki, főkép mert még nem tart csendes, egyenlő iramot, s ok nélkül fárasztja ki magát; — Prince Paris és О Weh-пек kissé hosszú lesz talán a verseny szinte, de igen érdekes lesz minden esetre Lady Patroness és Gastgeber küzdelme ; minálunk Lady Patroness volt mult évben a legjobb ló, Németországban Gastgeber ; tavaszszal középszerűen futván, csak hónapról-hónapra javult, s az őszszel csak ugy könnyedén elszaladt minden versenytársai elől ; igen érdekes lesz tehát e két ló találkozása ; tekintetbe véve azonban, hogy a mi lovainkat egyáltalában jobbaknak tartjuk a németekéinél, Lady Patroness-nek jósoljuk a győzedelmet, ha csak Hastings nem igazolja a három évesek jósága iránt táplált véleményünket, s kivált azt, mit róla tartunk; vagy О "Web nem javult, mire kilátás volt, s hogy az egy évi fejlődéssel a 10 font teberkönnyebbség nem hozza össze a győzhetetlen kanczával. Az Ester ház y-d íjban egy rakás rosz ló van nevezve, melyekből nehéz a választás ; 1 y 2 mértfld lévén azonban, és Virilist mutatván, hogy távolságra jobban tud menni, mint legtöbb ellenfele, neki jósolunk sikert. Akis akadályversenyben nevezett 13 ló közül 5 kis-bánatot jelentett, a megmaradtak közül csak Preserver mutatott igazán jóformát az idén, s a kevés teherkülönbség, melylyel a többi lovak ellenében fut, biztos győzedelmére ad kilálátást, lia — mit szinte biztosnak hiszszük, — hiba nélkül futja meg a pályát; utána Camomilenek volna legtöbb esélye, ha csak Idaliának nem jut eszébe ugy menni, mint mult évben Gödöllőn, de sem elébb, sem később ezen futását nem igazolván, nem bizhatunk benne. * * * A második és harmadik nap versenyei nagyrészt az első nap eredményeitől függvén, nagyon nem merünk jóslatokba ereszkedni; meglehet úgyis mondott véleményünk nagyon hibásnak fog mutatkozni az első napot illetőleg is. A H a z afi-d í j, azt hiszszük, újra Camélia és Palmyra közötti kérdés leend, vagy Csillagé, lia megjelenik. Az Asszonyságok díjában kedvenczünk Hohenau, mert nem hiszszük, liogy Lady Patroness induljon, különben ehhez lenne legtöbb bizodalmunk. Az 1000 arany lesz alkalmasint az egész meeting legérdekesebb futása, már csak azért is, mert a mult évi legjobb ló, s az idqn gy.őzhetlen Przedswit összekerülnek;. azonban eltekintve ettől is, egyáltalában nehéz dolga lesz az idősb kanczának, véleményünk szerint, az idei 3 éveseknek 40 fontot adni: úgy szinte W h i m és О Weh 12 font teherkönnyebbséggel veszedelmesek lesznek ; de leginkább hiszszük, hogy a derék kis lengyel ló lesz a győztes. Ha Altgraf idejében eljött volna, érdekes lett volna az ö küzdelme is, mert sok jót hallottunk róla, de azt hiszszük, nem térvén még eddig vissza Angliából, nem fog mehetni ; Hastings és Hippona sem futandnak minden esély nélkül, de mindnyájuk közt legtöbbet bizom Przedswitben. A handicapban kedvenczünk Schwindler ; s utána talán Belle Helene-nek könnyű terlie következtében van legtöbb esélye. A Károlyi-díjra nevezett lovak találkozása körülbelül ugyanoly körülmények között történik, majd mint a 600 arany államdijban, és annak eredményétől függ ez is ; azt tartjuk Lady Patroness és Gastgeber közti küzdelem leend. Az Ivadékverseny Przedswité lesz, ha indul, utána Hastings birna legtöbb esélylyel. A Nagy akadályverseny 13 nevezéssel záratott el, de nem sok jó van benne ; legalább, — mint eddig láttunk, — nem nagy reményekre jogositja steeple-cliasereinkat. Ha Brigand ugrani akarna, neki volna talán legtöbb esélye ; az öreg Rubicon is, lia mindig ugy ugrik, mint a gátversenyeken szokott, jó esélylyel birna, de azt hiszszük, liogy 143 font kissé meg fogja nyomni 3 'J 2 míldön át ; Tlie