Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875
1875-04-07 / 14. szám
100 VADÁSZ- ÉS VERSENT-LAP. ÁPRIL 21. 1875. Gács, april 3. 1875. A liosszúcsörüek valahára mutatkoznak e vidéken is. April 2-kán, esteli lesben ejtetett egy, — april 2-kán a nagy csipös éjszaki szél daczára lesben állva, láttunk és barczogást hallottunk; igen magasan húztak; 1о\"ёз nem történt. A »Jagd-Zeitung« márczius 31-ki száma említi, hogy egy darab szalonkát már márczius 18-dikán észleltek — de Dem jutott lövésre — főhg Ferenez Károly ö fensége rókavadászatán a kirlingi pagonyban, — hanem ennél főbbet nem emlit. -V. Szebenböl irja lapunknak az ottani városi erdész, márczius 31-ről : »A még folyvást tartó télies idő miatt a magas hegységekben a fajdkakas máig sem szólalt meg, bár kerülőimnek meghagytam, hogy első dürgésüket mindjárt jelezzék, midőn is nem késem a »Vadász- és V.-Lapot« erről és az eredményről azonnal tuüósitni.« Kecskeméti vadászrajzok. (Ujabb közlemény.) Közbevetőleg — minthogy ép e perezben jutott tudomásomra — nem véltem feleslegesnek a következő vadászati kihágási esetről a tisztelt birtokos és tilosokkal rendelkező vadászközönséget azonnal értesíteni. Történt ugyanis : liogy bizonyos Pisznián József és Somodi Sándor helybeli lakosok, mint a vadászati kihágások súlyát ismerni s mások vadásztilalmi jogát • tiszteletben tartani nem akaró, rég ismert s a gányózásból élősködő paraszt-puskások Flórián Károly ügyvéd és egyik elsőrendű birtokos úrnak »ágasegyházi« tilos területén vadászva, a kerülő által véren kapattak, és a mint ez az orvadászok fegyvereinek átadását követelte, Piszmán József felvoná a két cső sárkányát s a kerülőt lelövéssel fenyegeté, lia az üldözéssel fel nem hagyna. A kerülőnek oka lévén a könnyen bekövetkezhető veszélytől tartani, eltávozott. Az eset a helybeli kir. járásbíróságnál feljelentetvén, a megejtett szigorú vizsgálat eredményéhez képest, mind a két orvvadász fejenkint 100—100 frt megfizetésében, a költségekben, s nem-fizethetés esetén 20—20 napi fogságbüntetés kiállásában niarasztaltatott olyképen, liogy a 200 frtnak fele a helybeli polgári kórház alaptőkéje nevelésére fordittassék, a másik fele pedig a tilos vadászterület tulajdonosát illesse. Fölebbezés folytán a kir. törvényszék az első biróság Ítéletét helybenhagyta ; isméti fölebbezés folytán pedig a kir. Curia által a másodbirósági ítélet azzal hagyatott lielybe : hogy miután Piszmán József a kerülőnek puskáját neki szegezvén, egyszersmind életveszélyes fenyegetéssel is élt, fenyítő vizsgálat alá vonassék. Ezt nevezzük mi azután az uj vadásztörvények értelmébeni erélyes és megfelelő eljárásnak. De térjünk vissza vadászataink elbeszéléséhez. Az is most esett tudomásomra, a mit ez évi első nagyobbszerű kopászatunkról lentebb röviden felemlítendő vagyok. Tudnunk kell, hogy a szentkirályi tölgyes erdőt a vadásztársulat minden évbeu oly végből, liogy a kopászati vadászatokat legalább ez egyetlen nagyobb vidékü tölgyesünkben a vadak felszaporodása által minél élvezhetőbbé tegye, deczember 1-ső napjáig, még a tagok kizárásával is, szigorú tilalom alatt tartja, mely intézkedésnek kivétel nélkül mindig az a biztos eredménye mutatkozik: hogy a megnyitás első napján 40—50, sőt ennél is több nyúl s olykor egy-két róka és fogoly halva marad a vadászati téren. Nem lehet azonban hallgatással mellőznöm : liogy ilyenkor a vadászat életveszélylyel jár, és pedig nem mintha a maczkó ölelkezései, fogai vagy éleitől, vagy pedig az ordas agyaraitól kellene rettegnünk, mert ilyféle dibdáb vadat nálunk csak a szobák falain lefestve találhatni; hanem a nagy sűrűségben a tapasztalatlanabb s az erdő minden zeg-zugát nem ismerő némely szeles és kapzsi vadászok lövései, a tapasztaltabb vadászt, a vad közeledtével, méltán ejtik aggodalomba. Jobbféle kopókkal a társulat tagjai közöl csak néhányan rendelkezünk s a vadászat első napján azokkal az emiitett tilosunkban csendesen meg is jelenünk, mely közhírré tétetvén, több más tagok is jelentkeznek részt veuni a vadászatban, a kik mindenkor szívesen láttatnak a kopók tulajdonosai által, és igy csatlakoznak a társasághoz többen olyanok is, a kik különben kopókkal soha sem vadászván, a hajtásoknál a maguk miheztartása tekintetében kellő tájékozottsággal nem birnak. A rendes időben megjelenő vadászok csatárvonal alakban megindulnak. Egy ideig a rend meg is tartatik ; azonban, midőn már a kopók a vadat felvették, az a kopászati szabály ellenes absurd szokás kapott lábra több vadásztársunknál , hogy a kopók csaholása felé futva, a rendet megzavarják, a helyett hogy, mig a vezénylő vadász a továbbmenésre jelt adna, a megindított vonalban állást foglalva, vagy csak szembelövést tennének, vagy pedig a vadra a vonalon már keresztültörése után puskáznának. Az ilyen lótásfutásnak azután kétségtelenül oly fatális következménye van : hogy a szétszórt vadászok kóválygása az erdő mélyében, a lég urainak, a gólyáknak vándorlási időszakában látható kuszált kavargásaihoz hasonlítván, a nyul vagy róka a kopókkal együtt a vadászok körébe jut, mire a puska ropogni kezd s a göbecs elől-hátul, jobbra-balra verdesi a vadász körül a galyakat ; ezer szerencse, liogy vad helyett még eddig ember nem került a teritékre. Gyerekség ! hiszen az ármádiában is nem az ember, hanem a ló a drága ; itt meg a vadnak birhatása háttérbe szorítja az ember élete feletti őrködést s köznyelven szólva »oda se néz neki,« ha a nyul, róka, vagy fogoly elejtése mellett egy csomó serét emberhúsba is verődik. Egyébiránt lesz még alkalmam egypár ily esetről is megemlékezni, s most még csak annyit : hogy a mult évi első kopászatunk alkalmával egy lövés — jó szerencsémnek köszönhetem, bogy a tőlem távolabb eső sürüsből érkezett — keményen megkopogtatá bagariám szárait a nélkül azonban, hogy azokat a göbecs keresztül törhette volna, s e körülmény okozta, liogy az idei első kopászaton, mely deczemb. 1-ső napja helyett nov. 28-ra lett kitűzve, meg sem is jelentem. Tudtul vevém egyébbiránt : hogy az emiitett napon 50 nyul esett áldozatul s egy pár róka megsebeztetett, de azért ez utóbbiak közöl egyik sem került burokra. Yadász ezúttal ugyan nem kapott lövést, de három kopó megsebesült, s a mint ujabban értesülök, azok egyike már el is hullott volna. Nem lenne-e czélszerű intézkedésnek tekinthető, ha óvatossági szempontból, az erdőbeni kopaszatok alkalmára, a résztvenni óhajtó vadásztársak oda utaltatnának: liogy magokat recsegő sípokkal látnák el s azok által minél sűrűbben jeleznék álláspontjaikat ? Szerintünk mindenesetre megfelelőbb volna a torokszakadtábóli »liopp-hopp« kiáltozásoknál, melyek különben az erdő részeit nem ismerő s eltévedéstől tartó némely vadász által akkor hangoztatnak legjobban, a midőn a tapasztalt rendes vadász kiválasztott jó állásában minden figyelmét a kopók hajtása irányára fordítván, vissza nem felelhet s csendben várja a vad közeledését. A sip hangja, az ebek rémséges csaholása közben nem riasztaná el a vadat futása irányától, mig a közeli vad lárma okvetetlenül ezt eredményezi. Most már ismét visszahelyezkedem vadászélményeink közlésével a múltba. (Folyt. köv.) G ö m ö r y Frigyes. Visszatekintés a fővárosi vadaspiacz forgalmára. и. Vadsertés az idén több látogatta piaezunkat, mint más években, minek folytán, a szerb vadoncz, kőbányai hizlaldájában, a szokott kalapácstól majdnem egészen ment volt. A sokféle cseh söröket osztó ebédlök »stammgastjai«, a nekik tálalt valódi vaddisznó porcziók felett hangosan nyilvánították a fölötti elégedeUense'güket, hogy most »hamis« disznóhússal szedettek rá, — oly annyira voltak szokva a kalapácsolt »Bakonyer« száraz húsára. — Vadsertésből nagyobb partiekban kiildtöt a nagykárolyi uradalom, kitiinö minőségben, közte 15 fontostól fölfelé egész három mázsányi súlyúak. Csak nehéz darabok gr. Forgács László vadászataiból kerültek. A herczeg Kobsirgféle baloghvári uradalom 30 darab rettenetesen lesoványodott félmázsas és mázás példányokkal kedveskedett, melyeknek tót építész atyafiaink megörültek, mert csak nekik convenáltak, kapván fontját tiz krajczárjával. A Szluha-féle kétes eredetű vadsertések sem hiányoztak, tündökölve pompásan simára sütött fényes külsejükkel. A magánházakhoz érkezett számos ajándéksertés, mint rendesen ugy most is, kétségbe ejté tudós liázi asszonyainkat és a »vadsertés« traktára meghitt vendégeket. A vadétkek elkészítésében még igen naiv polgári konyháink ugyan is, a vadsertést vagy megsütik, mint a bornyúpeesenyét, vagy agyonpáczolják mint a nyulat ; hogy ily készítésnél a vendégek csokoládésnyulról (spanyol és olasz modor) borzadva álmodnak, valami megmagyarázható gyöngeség. » X X A nagy vad elsorolása alkalmánál érintenünk kell a lövadászatnak, a mi a találást illeti, rendkívüli hanyatlását. A rosz lövéseket egyrészt a sebes és iránytalan tüzelés, násrészt a töltés könnyűsége okozza. Mert kész (csak pénzbe és semmi másba kerülő) töltényeket, a puska egyik lyukán bedugni, s egy ujj nyomással a másik nyíláson kiröpíteni oly valami egyszerű, hogy ezélzást vagy figyelmet az egész eljárásra pazarolni csak idővesztegetés volna. De meg is látszik vadjainkon, még a gyilkolásban is könnyelmű nemzedékünk fólületessége ; egészen ugy mint a legújabb csatatéreken, a vadásztéreken is egy halottra három sebesült kerül, a »maradtak« pedig elöl, hátul, kasul, keresztül lőve, mintha az egész vadászat más czélt nem ösmerne, mint a vad »massaerirozását.« — Ha most az ily módon kivégzett vad még kénytelen a vasúti málházó-személyzet szokott gyengéd manipulatioját passirozni :
