Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875

1875-01-13 / 2. szám

J лиг ÍR 13. 1875. egyaránt megragadja. Általános kedvencz is volt ö. s mindenki sajnálta, midőn gyengélkedése miatt Kisbérről távoznia kellett. Tme azonban mint látjuk, egészen megjavulva, ismét visszatért, és valószínűleg rövid idő alatt ismét oly kedves lesz a tenyésztő előtt, mint azelőtt. Egyelőre legjobb ivadékai voltak eddig : Ameise, Einsiedler, Mlle Giraud, Sweet Katie; volt azonban már kitűnőbb szülöttje is, p. o. Mlle de Fligny, mely a maga évében a t'rancziaországi kanczák egyik legjobbika volt. Bois Rousselt tehát ajánlhatjuk tenyésztőinknek, s hiszszük. hogy ajánlatunkat igazolni fogja. Diophantos, apja Orlando a. Equation Emiliustól, az 18f>l-ki Two Thousand guinea nyertese következik a kisbéri telivérmének jegyzékén, hol feles számban félvér tenyésztésre is használtatik. Mióta Kisbéren van e csődör, igen sokat javult, és minden tenyésztőnek, ki nem épen versenylovat, hanem szép félvért akar nevelni, ajánlható, miután kétségtelen, hogy ivadékaira erős csontozat és tiszta lábszárak mellett, az ő kitűnő elegáns alakját is átörökli. Utolsó volna e jegyzéken az öreg Polmoodie, kinek apja Melbourne, anyja Burlesque volt a hires Touchstone-tól ; ez nem annyira versenylovak nemzésére alkalmas — ámbár a tőle származó Polgár meglehetősnek mutatkozott — — mint inkább félvér tenyésztésre, melyben már eddig is nagy javítást tett. Ivadékai ismeretesek : nagyságok,erejök és kitartóságuk által, ugy hogy a Polmoodiek igen használható lovak. A Szapáry contra Wesselényi-ügyhöz. A »Vadász- és Verseny-lap« 52. számában b. tYesselényi Bébi, védve az erdélyi félvér lovakrszánjára kitűzött dijakat, a/.t a bűnt követte el, bogy az erdélyi félvérlovat jobbnak merte mondani a magyarországi félvérnél. Erre persze felzúdult az egész »Pesti Jockey-chib« és már az 53. sz. »V. és V.-lap«-biin gr. Szapáry Iván egy fogadást -ajánl, bebizonyítására annak, bogy melyik félvér jobb; mert ö az ellenkezőről van meggyőződve, t. i. a magyarhonit tartja jobbnak. — Ezen ajánlott fogadást b. Wesselényi Béli az idei 1. sz. »V. és V.-lap«-ban -— mint írja — már csak courtoisieból is elfogadja. Sok évén át szerzett tapasztalatim után, mint er- I délyi tökéletesen ismerve az erdélyi derék lófajokat, ugy a magyarhoniakat is, feljogosítva érzem magam e tárgyhoz szólani, már csak azért is, mert meggyőződésem szerint a lótenyésztéshoz, idomitáshoz — hazánk nemzetgazdászati egyik főtényezőjéhez — bár minél többen és többször hozzá szólanának, annál iidvösebb lenne. Én 35 éven keresztül ugy szólván semmit se tettem egyebet, mint lovat neveltem, idomítottam, ugy nyereg alatt mint kocsiban ; kipróbáltam képességét a lónak, és természetéhez, idomzatához, erejéhez képest néha-néha, túlfeszített próbák alá vetettem, ugy az erdélyi mint a magyarországi félvérlovat, de sőt külföldről importált mindenféle ivadékot is, s igy önhittség nélkül elmondhatom, hogy én is beszélhetek valamit a lóról. Ezeket előre bocsátva, bátran ki merem mondani, hogy a nagy tömeg félvér alatt értendő lófaj •— jobb Erdélyben mint Magyarországban, és báró Wesselényi a gr. Szapáry által ajánlott fogadást nemcsak courtoisie-ből, hanem tökéletesen nyugodt meggyőződésből is elfogadhatja. De itt praecisirozni kell, hogy mit értünk félvér ló alatt? mert főleg itt Magyarországon azt a sok félvérnek passirozott telivér-ivudékokat nem lehet félvérnek venni, valamint az erdélyi 3 — 4 generation keresztül nemesített félvért sem, s lia ez egészen meg van alapitvo, akkor a küzdelem a két lófaj közt nem történhetik meg a kolozsvári versenytéren és azt hiszem, b. Wesselényi sem akarja ott eldönteni a kérdést ; és ez az, miért én — hívatlanul — e párbajba bele vegyülni merészkedém. Nézetem szerint a félvér ló feladata, hivatása nem a sebesség, hanem a kitai tá°, szívósság. A telivér lóé a versenypálya sebes, perczenkénti átfutása, tehát a sebesség. A kitartásban, szívósságban tartom hát én az erdélyi ló fölényét és nem a sebességben. Megengedem, hogy a magyarországi félvér ló rövid ideig, sima rónán, a homokos talajon keresztül sebesebben fog haladni, de határozottan állítom, hogy kedves kis bérezés hazám meredekein, lejtőjén, fekete agyagos szántóin, kavicsos és sziklás dombjain sokkal hoszszasabban és kitartóbban fog illő sebességgel tovaszáguldani az erdélyi félvér ió. Es ez az, a mit a fogadásnál tekintetbe venni okvetlen kivánnék ! Nem a verseny sima terén. 3-—4 angol mfldön, hanem az erdélyi vagy hasonló terepen, 25—30 magyar mfldön; nem egy és egy ló, hanem 5 és 5 ló; n m a routinirt gr. Szapáry lovassal, hanem 5 különböző minősített vadászlovassal állítsuk szembe a versenyzőket, és akkor meglátjuk : »ki a legéuv a csárdában !« Részemről az a meggyőződésem, hogy a félvér ló hivatása teljességgel nem a sebesség, hanem, a mint már mondám, a szívósság, kitartás és ekkor felel meg feladatának ; ekkor lesz nélkiilözhetlen, hasznos állata a népnek, egyik fó'tényezője nemzetgazdászatunlftiak és főexport-czikkje. Ha ez állításomat — mint igazat — elfogadja gr. Szapáry és Wesselényi, akkor igy vagy ilyenformán kell liogy pontozzák a fogadás feltételeit és határozottan praeeisirozniok kell, hogy a félvér ló alatt mit értenek ? Mert persze ha. Fáy Béla barátom hires sárgáján — a gödöllői győztesen, — vagy gr. Szápáry egy kipróbált soi-disant magyarországi félvér vadászlovon fog lovagolni, akkor bizonyosan vesztett pöre lett Wesselényi bárónak. De ez uraim fehérholló és nem határoz semmit ! Különböző ivadékok, különböző terep, több lovas különböző minősítéssel : akkor lebet biztosabban és igazságosabban ítélni. Az igaz, hogy 1848 óta a régi fajta ló Erdélyben megritkult, és az a faj, melyből azon fakó kancza kikerült, melyen a hajdani insurréotionalis seregben szolgált vitéz székely huszárkapitány, Daezó János, egy maga torony irány ban Lyonból 14 nap alatt haza lovagolt Háromszékre ('Erdély ben) ki veszett: —- mégis van ott jó és jobb félvér ló mint Magyarországban. Budapest, 1875. jan. 10. E g у öreg busz á r. Gy ep-é rcfefeü ek, A »Festi Lovar-egylet« f. hó 12 kéu tartoH közgyűlésén az idei verseoyeket márczius 2!)., május 7,9., 11., október 22. és 24-re határozta. A választmányból a következő tiz tag kisorsoltatván, s gi-. Keglevich Béla önkényt kilépvén következő változás történt: Kisorsoltattak: Gr. Esterházy Miklós, Gr. Festetich Pál, Gr. Nádasdy Ferenez, Gr. Szápáry Imre, Aczél Péter, Id. gr. Batthyányi László, Gr. Almássy Gyögv, lílaskovieh Miklós, Gr. Károlyi Pista, Gr. Sztáray János. Újra választattak: Gr. Esterházy Miklós, Gr. Batthyánv dér, Gr. Nádasdy Ferenez, Gr. Károlyi Pista, Gr. Alanásy György, Gr. Csekonies Enrlre, Gr. Festetich Pál, Gr. Dessewffy Aurél, Gr. Sztáray János, Idős gr. Batthyányi László. Blaskovieh Miklós, nem egyizben tanusiták hűségüket, vonzalmukat s önfeláldozási érzületüket egy ausztriai uralkodóim iránt. Alig vau lélekemelőbb része a történelemnek, mint midőn Mária Therésia. ellenségeitől szoríttatva, s utolsó menedéket keresve lement Pestre, (recte : Pozsonyba ! Szerk.) s fölmutatta csecsemő fiát, ki később II. József néven uralkodott — Magyarország büszke nemeseinek. A legzajosabb lelkesültséggel és hódolattal fogadák a kis főherczeget és hősies anyját, igy kiáltva föl : »Moriamur pro rege nostro Maria Theresia !» Szép példájának követője lett hasonlóan bájos utóda, ki az utóbbi hetekben közöttünk időzött s ki még hajlandó többször is fölkeresni e vadászország sport-központját. Volt idő, midőn a magyarok jelenlegi uralkodójuk kormányzása alatt nyugtalanok és elégületlenek valának; Bécscsel való összeköttetésüket lidércz nyomásnak tekinték s ezáltal az életet olyannak, mintha holt társ«al lettek volna egybecsatolva. Azonban oly ellenállhatlan rokonszenvet ébresztett az uralkodóné kegyteljes modora a magyarok lovagias keblében, hogy valóban állítani lehet, niikép Pest nem kevesebb loyalitással van a Habsburg-ház iránt, mint maga Bécs. Az osztrák birodalomnak egyik részében sincs több népszerűsége az uralkodónénak mint Angliában, hol ép oly őszinte üdvkiáltással fogadják, akár Erdély, avagy Magyarország lókedvelő lakosai. Mr Paget, ki nekünk a legjobb könyvet adta angol nyelven a kovesbé ismert keleti Európáról, mely.iek a hatalmas Duna szab határt, azt jegyzi meg, hogy a magyarok oly ügyesen és izL'ses: n ülnek a nyeregben mint akármelyik yorkshirei. A budapesti lóverseny inkább hasonlít newmar keti és donc isteri versenyeinkhez, semmint azokhoz, melyeket Páris közelében avagy Chantillyben tartanak. Így aztán nem is nehéz okát találni a lovaglásban való ama nagy gyakorlottságnak, melyet az osztrák uralkodóné Angliában tanúsított, és ama kiváló érdekeltségnek, melyet a ventnori steeplechase iránt mutatott, midőn is a nyertesnek értékes serleget ajándékozott. Noha Wight szigete nem valami nagy hirben áll »cross-country-riderek« dolgában, mi legkevésbé sem kétkedünk a fölötr, hogy ez uralkodóné telkesítése folytán az appuldurcombe-i berk;9-ligctek csakhamar a rókafalkek zenéjétől fognak viszhangzani, s oly lendületet vesznek a ventnori stecple-chasek, mint az a felséges aszony kezdeményezése után várható. A régibb idő több angol irója gúnyos hahota val emlékezett meg az oly sportról, mely évenkint nemcsak sok száz font sterlingbe kerül, de esetleg veszélyes taguzódásokba, sőt életbe is. »Nincs valami nevetségesebb és bolondabb — úgymond Andrew Fairservice-e, a mint mikor a mi vén bohó földesurunkat fiával, cselédeivel, vadászaival és ebeivel kürtösön látjuk, a mint egy alig hatfontos silány állatot üldözőbe vesz, hogy kézre keríthesse.« De hadd boszankndjék Andrew Fairservice, Sydney Smith, Mr. Freeman és többen mások : a kürtök és tálkák zenéjét ezentúl is ápolni fogjuk. sőt a nemes sport még kedvesebb lesz előttünk, miután a bájos uralkodóné, ki mint szívesen látott és tisztelt vendég évkezett hozánk, ugy vélekedett, hogy a mi szürke, de egyenb tes angol klimánk inkább Ínyére van, mint akár a Corfuban akár a Madeirában való telelés. Meg vagyunk győződve, hogy ö felsége távozásakor sokkal kellemesebb emléket vűt innen magával, sembogv földünket olvkor ideiglenes tartózkodás , , , - a helyéül ne választaná. Ámbár nem kételkedünk, hogy fiatalabb ur loj vasaink közül sokat látott ö felsége Meltonban ; olyanokat, kiket egyik-másik magyar gróf zavarba hozhatna ba egyszer a lábát kengyelbe teszi ; de állithatjuk, hogy van itt egy pár oly veterán i sportsman, a minőt sem Ausztria sem Európa bármely országa nem mutathat föl. Örömmel említhetjük föl lord Marmion falkája után ép oly szívós kitartással száguldó Wilton lordnt és mr. Gilmoret ma is, mint negyven évvel ezelőtt. A »oustomere« között, — mint ahogy Cardig m lord szokta mondani — velők Ú Felsége is találkozott a küzdelem színhelyén, s ugy tapasztala, hogy »age has not tarned«: a két gentleman most is oly derék lovas, mint sok évvel azelőtt. Lord Wilton Leicestershireben való huzamos tartókodása alatt sok fejedelmi vendéget látott Meltonban, de állíthatjuk, hogy soha azelőtt vadászat közben nein lovagolt side, by side egy uralkodónéval. (A sorok közt : olvasható a szenvedélyes sportsman panasza, hogy