Vadász- és Versenylap 18. évfolyam, 1874

1874-11-25 / 49. szám

334 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. DECZEMBER 16. 187 4. tása melegített némileg. Nagy közönségre ily idő­ben nem számithatván, a tribune fel sem nyitta­tott. A sport-világ ellenben teljes számmal jelent meg közelről és távolból, s kivált 12 óra felé a mázsálóbáz és nyergelő-istálló közti téren, s a tá­bortűz körül nagy élénkség fejlett ki. Ott voltak : b. Wenckheim B. ő nm., gr. Szá­páry Gyula és Bartal miniszterek is, utóbbi leg­inkább a tenyészme'nek megnézése miatt; b. Edels­heim-Gyulay tábornok, a sportot kiválólag ked­velő nejével, — ki a szépnemet, még egy pár úrhölgyön kivül, egyedül képviselte; Tisza Kai­mán, Tisza László, Szeniczey Ödön, Blaskovich Miklós és Ernő, gr. Esterházy Miklós, gr. Feste­ticb Pál, ki a versenyek rendezését és intézését vezette ; Okolicsányi S., stb. stb. Az ünnepély 11 órakor az I-ső galamblövészet­tel kezdődött. Az idő kissé szeles volt, s a ga­lambok sebesen elvágódtak, mi a lövést nehezí­tette, de az érdekeltséget növelte. Számos fogadás köttetett pro és contra. — Elnök : gr. Keglevieh Béla volt, a biró tisztét Kendejfy Árpád volt szives elvállalni ; rendező mint rendesen gr. Festetich Kál­mán. I. Egyleti dij. 40 db 10 frankos arany az első, és tiszteletdij a 2-dik nyertes számára, felajánlja gr. Zichy Jenő. Minden nov. 22-ig az egyletbe lépett és évdijat befizetett tag számára. Tét 10 forint. A tét megoszlik az első és második nyer tes közt. 4 galamb. Távolság 24 méter. Nyilvá­nos galamblövészeten I-ső nyertes 3 méterrel több Minden galamb 1 frt; az első 4 lövésnél elhasz­náltakért az I. nyertesnek 5 frt, a II. nyertes­nek 3 frt. Táv. I. Gr. Zichy Jenő 27 1011 11101 II. Gr. Esterházy Béla 2 6 0 1 1 1 1 1 1 0 0 Gr. Zichy Lajos 23 110 1 10 — Gr. Keglevieh Béla 24 1101 10 — Gr. Festetics Andor 24 110 1 0 — Gr. Esterházy Andor 26 110 1 0 — Gr. Zichy Manó 23 0 1 1 0 — Gr. Festetics Vilmos 24 _ 0 1 1 0 — Gr. Erdődy Rudolf 24 " 0 1 1 0 — Pázmándy Béla ur 23 0 1 0 — B.Mecklenburg Károly 24 0 1 0 — • Kund Béla ur 27 0 1 0 — B. Rudics József 24 0 1 0 — Rohonczy Gida ur 23 1 0 0 — Jankovich Gyula ur 24 0 1 0 — Gr. Zichy Béla 24 0 0 Gr. Festetics Kálmán 23 0 0— — * •K- * Tizenkét órakor vette kezdetét a vadászlovak díjazása. Huszonöt ló lett nevezve, s vezettetett -elő. A juri, melynek tagjai nagym. b. Wenckheim Béla, Gr. Károlyi Gyula, gr. Esterházy Miklós, b. Simonyi Lajos, gr. Szápáry László és báró Döry Lajos urak voltak, mindenek előtt rövid szemlét tartott az el­léptetett lovak felett, s ezután a pályázati felté­telek értelmében — kijelölvén a pályázásra bo­csáthatókat, — ezeket két osztályba sorozta u. m. a) nehéz teher alatt pályázókul: Ifj. Fáy Béla ur 6é. sga h. Dani. Gr. Esterházy M. 5é. fv. h. Ecsed mén után. Gr. Károlyi Gyula 6é. sp. m. Lucifer. Kund Béla ur 8é. sga k. Carabella. b) könnyű teher alatt pályázókul: Blaskovich Ernő ur 6é. p. k. Gyönyörű. Ifj. gr. Almásy Kálmán — Marquise. Van Son Róbert ur 6é. vp. k. Rosa. Gr. Szápáry Iván 6é. sz. h. Cendrillon. Gr. Esterházy M. 6é. sp. k. Huntsman Sister. Ugyanaz — — Villám mén után. B. Orczy Elek 5é. p k. Sprigh of Shillelag esik. Harkányi József ur 6é. p. k. Babám. Ugyanaz 7é. p, k. Confidence. Gr. Dcssewffy Aurél 9é. p. h. Charmer. Pázmándy Béla ur 5é. sp. k. Polixéna. Ifj. gr. Almásy Kálmán 5é. p. h. Futár. Ezenkívül kiilön osztályt állitván fel a 4éve­sek részére, ebbe: Gi". Szápáry Iván 4é. p. k. Idalia, és BeniczkyGábor ur 4é. s. k. Clemence sorolta. A kisorozás után a vágtatás és ugratás követ­kezett, mely minden különösebb esemény nélkül jó sikerrel folyván le, a juryt a dijak odaitélése végett újból összegyiijté. A jury rövid véleménycsere után a dijakat kö­vetkezőleg osítá ki. I. Egy államménesbeli Polmoodieféle Séves m. Chamnernak (ap. Forbidden Fruit a. Ellen.) II. 50 arany : Lucifernek (ap. Doncaster any. Melbouine-k.) III. 50 arany: Carabellának (ap. Blénrsh a. fv.) IV. 50 arany: Lesednek (ap. Ecsed a. fv.) V. 50 arany: Polyxena-nak (ap. Buccaneer a. Polyanthus). VI. Első tiszteletdij : Gyönyörű-nek a. Lucknow a. Aranka. VII. Második tiszteletdij : b. Orczy Elek névtelen­jének (ap. Sprigh of Shilelagb.) VIII. Harmadik tiszteletdij a jól ismert Idáliának. * * Délután 1 órakora »mén kiállítás« vonzá össze a sportmant a tenyésztővel. Megjelent erre Bartal Gy. földmv. min., valamint Tisza Kálmán és László is. A juryt br. Wenckheim Béla, br. Podmanitzky Géza, Jankovich József, Kozma Ferencz, min. tan. és Eh­renberg őrnagy képezték. Bejelentetett 14 mén ló, u. m. Kuruez, Bodkin, Czimbora, Backwoodsman, Daniló, gr. Eszterházy­tól egy norfolki származású névtelen (ap. Fire away), Le Cocq, Compass, Whim (6 é. sz. m.), Jack in the Green, Dandy, Camors és Nicodem. Tenyészanyagunk jóságára mutat, hogy a kiálli­tott 14 mén közül csak három nem találtatott alkalmasnak. Mindemellett is azonban csak 2—3 darab vásároltatott meg, u. m. Inkey István úrtól Backwoodman, Baltazzitól Jack in the Geen, gr. Károlyi Gyulától Dandy. Feltűntek még: Danilo, egy hatalmas fia Dan. o' Rourkenak a Fátyol kan­czától, Compass, és a fentemiitett noifolki csődör, egy erős, izmos mén. — * * * D. u. 2 l/ 2 óra felé kezdődtek a versenyek, melyeknél a fagyo.'s talaj és a hidegben idegessé lett lovak miatt sok accident történt. — lm az eredmény : I. A lovaglók egyletétől adott akadályverseny Tiszteletdij és 50 db 10 francos m. arany az el­sőnek, és külön tiszteletdij a másodiknak, adja a »Lovaglók egylete«. Részt vehet az alapszabályok szerint minden egyleti tag. Handicap. — Kül­földi és az idén akadályversenyben nyertes lovak kizárvák. Távolság 2% mfld. Tét 10 frt. Fuss vagy fizess. Urlovarok. Gr. Esterházy Miklós 5é. stp. h., ap. Carni­val a. fv. (4 f. k.) 149 f. (gr. Kinsky R.) 1 Gr. Szápáry Iván 4é. sga k. Ann. 145 font. (hg Auersperg Vilmos) 2 Gr. Almásy Kálmán — Bajnok. 155 f. (kitört) (Tulajdonos) 0 Bánat: Citissime; Rosa visszamaradt, mert lo­vasa nem volt. Bajnok mindjárt az első gátnál kitört s a többieket is kerülve feltaltatott. Ann és a Carnival félvér szépen mentek egész az utolsó félmértföldig, hol Ann egy póznát belül vett, s mig ezért vissza kerülne, esélyét vesztve, csak 2-diknak juthatott be; Kinsky canterben nyert. II. Gátverseny. Tiszteletdíj aláirás utján. 1 % mfld. 6 ugrás. Futhat minden ló, mely a pesti ko­pófalka után vadászott. Handicap. Tét 30 ft, f. v. f. Teher el nem fogadás esetében 15 ft bánat. Urlovarok. Jockey 10 f. külön, a második ló a tétösszeg felét nyeri. (7 nevezés.) Gr. Esterházy Miklós 3é. sga k. Vértes. 125 f. (Hg Auersperg Vilm.) 1 Ugyanaz 4é. sga m. Goldstar. 147 f. (5 f. k.) (Gr. Kinsky Rud.) 2 Ifj. gr. Almásy Kálmán id. p. h. Futár. 13 7 f. (Kitört; tulajd.) 0 Gr. Szápáry Iván 6é. sz. k. Cendrillon. 148 font. (3 f. k.; feltart. ; tulajd.) 0 Blaskovich Ernő ur sga 3é. m. Czimbora. 132 f. (elbuk. ; Mr. Monroe) 0 Bánat 15 frt: Neszes, Galathee. — Futár az első gátnál kitört; Czimbora a 2-diknál egy póz­nába üté lovasát, ki lemaradt; Ceurdrillonnak fe­le uton nyereghevederje szakadt, s igy a két Es­terházy ló coneurrentia nélkül nyert. III. Akadályverseny, tiszteletdíj (Faktory Maid kancza), adja ifj. gr. Almásy Kálmán. Handicap. Futhat minden ló. Táv. 3 mfld a pesti rendes aka­dályversenypályán. Tét 60 ft, f. v. f. Teher el nem fogadás esetében csak 20 frt. Urlovarok. Jockey külön 10 fttal többet. A második ló a tétösszeg felét nyeri. (3 nevezés.) Schawel Jakab ur sga k. Iron Duke. 155 f. (Herbert) 1 Gr. Szápáry Iván 4é. p. k. Idalia. 152 font. (Feltart.; tulajd.) 0 Visszavonatott Huntsman Sister. Idalia és Iron Duke felváltva mentek egyszer körül. Az erdő alatti nagy ároknál Idalia kurtán ugorva, bele­szakadt az árokba, aztán kitört, s elmaradt. * * * Befejezésül 4 óra felé még galamblőverseny, a következő eredménynyel: II. Tétverseny. 10 frt mindenki és 50 frt az egylettől. Résztvejiet minden, nov. 22-ig az egy­letbe lépett és évdijat befizetett tag. 3 galamb. Távolság 2 2 méter. Nyilvános versenyben első nyertes 3 méterrel több. Minden galamb 1 frt. Az első nyertesnek 3 frt, a 2-diknak 2 frt, de csak az első 3 lövésnél elhasználtakért, azontúl 1 frt, stb. Táv. I. Gr. Zichy Lajos 23 111 11111 B. Mecklenburg 24 111 11110 Gr Zichy Jenő 27 111 1110 Gr. Esterházy And. 26 111 110 Gr. Zichy Béla 24 111 10 Gr. Keglevieh Béla 24 0 1 1 Jankovics Gyula 24 0 1 1 Gr. Festetich Kálm. 24 110 Gr. Erdődy Rud. 24 10 0 Kund Béla 27 10 0 Gr. Esterházy Béla 26 0 1 0 Gr. Zichy Manó 23 10 — Rohonczy Gida 23 10 — Gr. Festetich Vilm. 24 0 0 — B Rudics József 24 0 0 — Alkonyatra járt a nap, mire vége lett az egész kis sport-iinepélynek. (VTésTti" é§ Birtok-változások. Gr. Sztáray Antal eladta Hammers­p erg Dezső urnák : Y. Rothschild, a. Rothschild a. Miss Eleanor. (A. ö. u. G. B. Pag. 128.) v. p. k.) Hirdetmény. A földművelés ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministerium részéről ezennel közhírré tétetik, hogy a kisbéri, bábolnai és mezó'hegyesi m. k. álla­dalmi ménesekben létező törzsmének után fize­tendő fedező dijak, valamint a kisbéri törzsmének alá bocsátandó idegen kanczák száma az 1875. évi fedeztetési idényre nézve következőleg lőn megállapítva. I. A kisbéri ménesben. Cambuscav, angol telivér, fedezési dij belföldi szá­mára 400 frt, külföldi számára 500 frt. — Fedezhet 20 idegen kanczát. Buccaneer, angol telivér, fedezési dij belföldi szá­mára 400 frt, külföldi számára 500 frt. — Fedezhet 18 idegen kanczát. Ostreger, angol tv. Fed. dij 200 frt. Fed. 12 id. k. Bois Roussel, » » » »150 » »12»» Diophantus, » » » »100 » Polmoodie » » » » 60 » Highflyer, norf. » » » 50 » Pride of Engl. nf. » » » 30 » Furioso, angol félv. » » 30 »

Next

/
Thumbnails
Contents