Vadász- és Versenylap 18. évfolyam, 1874

1874-10-28 / 45. szám

OKTÓBER 28. 187 4. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 305 Ritka vadjaink. »R e z n e k« agar ászát közben. Az agarászati idény kezdete óta, különösen e napokban, az oct. 19-én Balkányban tartandó kölyökagárversenyre agarainkat előkészítendők : gyakran agarászunk, nagy disputák e's igen érdekes fogadások mellett. — Érdekeltségünket az egyes futásokra fokozza azon körülmény, liogy az öreg veterán agarász R. A. bátyámnak, D. A. barátomnak és nekem külön favorit-agaraink vannak, s oly kevés külömbséggel futnak, hogy egy nap a feketének, másnap a veresnek, majd a fakónak van pár pointal többje ; és igy a fogadásokat is majd egyik, majd a másik nyeri közülünk. Oct. 12-én a nagy-kállói határban agarásztunk, igen szép sik föld mintegy 3 000 hold tarlón. Keresés közben lovam lábától pár lépésnyire felrepül egy madár s alig néhány ölre ismét leszállt. Én ilyen szárnyast még nem látván, visszatartom lovamat s kérdém, hogy : minő madár leliet ? Tisztán kivehető volt, amint magasra nyújtott nyakkal állott s nézett reánk az igen kopár tarlóból. R. A. igy szólt hozzánk : »jól megnézzétek ezt a madarat, ez reznek s talán most láttok először és utoljára ilyet az életben.« De alig mondja e szavakat, midőn elölünk nyúl ugrik. »Hajrá !« természetesen vége lett a szemlélődésnek és száguldtunk tova ; mondhatom erősen megpróbálta agarainkat a füles. Hajtás után gyorsan haza lovagolván, mialatt egy keveset falatoztunk, meghagytam kocsisomnak, hogy azonnal fogjon, mert későn délutánra járt az idö, s még 1 és V órát kellett kocsizni addig, hol a rezneket véltük fellelhetni. — Ketten mentünk D. A. barátommal, ki igen jó vizsláját is magával hozta. Ez mellesleg említve kitűnő eb, mint ezt az egész fogolyidény alatt számtalanszor volt szerencsém tapasztalni. Egyenesen mentünk azon helyre, hol agarászat alkalmával lerepülve elhagytuk, s mivel igen kopár volt a tarló, nem mertük a vizslát keresésére bocsátani, nehogy messziről felrettenjen. — Különös, hogy egy oly nagyságú madár miként lapulhat meg sima helyen annyira, hogy közöttünk kimaradt, holott D. A. és énközöttem nem volt 4—5 ölnyi távolság. — Midőn 20 — 25 lépést túl baladtunk, visszanézek, s látom hogy a tőlünk elmaradt vizsla áll. — Kevés szünet múlva a reznek felrepül, különös hangokat adva, a legszebb lőtávolban. Mi irigyelve egymástól a lövés dicsőségét, hirtelenkedtünk, különösen én és csúfosan elhibázom. Sik földön igen tisztán láthattuk, hogy egy kaszállóba szállott meg, melynek közelében nagy gulya legelészett, tőlünk mintegy 7 00 lépésnyire. Gyorsan követjük; menetközben végbetlen boszankodva ügyetlenségem felett. Ismét az előbbeni eset; kimaradt közöttünk, azzal a külömbséggel, hogy most a vizsla távolabb esvén, nem állhatta meg. — Jobbra, balra keressük, i mind hiába, D. A. arra a gondolatra jön, hogy ellá- ) bolt és nagy körökben keresteti vizslájával.—Én nem távozok, a helyről és az alig két holdnyi kaszállót apróra bejárom ; végre türelmem elhagyott, egy órai hiábavaló keresés után ; külömben is már alkonyodott, a fentebb emiitett gulya pedig legelészve az TO réthez ért, hova én a rezneket biztosan láttam leszállani. Előkiáltom kocsisomat, s szivarra gyújtva várom D. A. barátomat, hogy kocsimhoz érkezzék. E közben egy ötletem támadt: leszállítom a kocsist s elküldöm, hogy terelje össze a mintegy 300 dbból álló gulyát és próbálja a kis kaszállón keresztül hajtani ; mert lehetetlennek tartottam, hogy, ha a reznek él, a sürün összeterelt tulkok között kimaradhasson. Es mégis ugy történt: mert midőn D. A. barátom közvetlen az elhajtott gulya mögött egyenesen kocsim felé tart, puskája a vállon, nem is gyanítva, hogy egy meglehetős nagyságú állat azon a helyen meglapulhatott: vizslája hirtelen megáll, pár másodpercz múlva a rezneket hirtelen kirepíti, D. A. puskája eldördül, s babzárnyon lőve lebukik. Sikerült még élve haza szállítanunk. — A reznek tökéletesen hasonlit a közönséges túzokhoz, mind szinre, mind egész alakjára ; nagysága egy közönséges bázityuké, gyönyörű értelmes nagy barna szemekkel. En mint mondom, eddig nem ismerem, bár lehet, hogy nem is oly ritka madár Magyarország alsóbb déli vidékein*). Annyi bizonyos, hogy Szabolcsmegyében a legidősebb emberek sem emlékeznek, hogy rezneket lőtt volna valaki. B. Medvevadászat Norvégiában. Időről időre közölni szokta a »Hernosand Post« ama károkat, melyeket Shelleftea és a szomszédos falvak lakosai szarvasmarháikban szenvednek a medvék garázdálkodásai miatt, úgyszintén ama különféle medvevadászatokat is, melyeket e kerületben rendeznek. A következő eset tanuságul szolgál, mily kalandokra lehet kilátása a medvevadásznak, különösen ha egyedül száll birokra a maczkóval, vagy ha csupán egy vagy két társával tesz kisérletet legyűrésére. E történet elbeszélője, ki maga is régi jó medvevadász hírében áll, „medvetáncz"

1-ndk nevezi el e küzdelmet, és valóban élénk táneznak is kell annak lennie. Az 1863-dik év deczember havának 17-én a környékből hat paraszt vadász (inkább vakmerően mint eszélylyel, ámbár lőfegyverekkel és dárdákkal meglehetősen ellátva s két eb kísérete mellett) egy nőstény medve ellen indult, melyet miután körülbelül egy hétig nyomról nyomra űztek, Graininge Felinél, nem távol Shellefteától közrevették.*) Ezek nem igen tartva a veszélytől, elváltak egymástól s gondtalanul ballagtak ama nagy körvonalon belől, melyben a maczkónak téli szállását föltalálhatni vélték. Azonban a parasztok egyike véletlenül lőtávnyira jutván a talpasnak vaczkához, felkölti a maczkót, mely hirtelen rárohanva, megragadja őt, bárom mély sebet ejt testén; egyet a ezombján, másikat a karján épen a csukló felett, a harmadikat pedig arczán, tökéletesen lerántván homlokbőrét, ugy hogy ez ernyőkint fityegett szemére alá. E küzdelem közben a vadászok egyike odasietett s rádurrantott a medvére; azonban különben bizton lövő fegyverre elhibázta a czélt, s a birkózók körül majdnem czimboráját találta a talpas helyett. Ez rögtön elbocsátá a megsebzett embert és villámgyorsan vetvén magát a másik vadászra, mély sebet ejtett ennek ezombján s fejét is annyira megcsúfolta, hogy négy hüvelyknyi szélességben a bőr hajastól csüggött le arról. Ez az ember annyira meg volt sérülve, hogy szánkán kellett haza szállítani, miután sebeit előbb bekötözték. A harmadik vadász, ki szintén a tetthelyre ért, dárdájával támadta meg a medvét, de a sietségben és zavarban oly roszul döfött, hogy a dárdának a hegye csak alig hatott át a medve vastag bőrén. Hirtelen ujabb döfést intézett a medve feje irányában s csaknem tövig üté dárdáját a vad torkába, mig a másik kezével hatalmas ütlegeket méregetett orrára és fejére. A medve most még inkább feldühödvén ez érzékeny fenyítés miatt, melyben ez ember részesité, fölemelkedett hátulsó lábaira és készült a pár- , bajra. E paraszt, ügyes és erőteljes birkózó levén, mint többen czimborái közül, újra megrohanta a medvét s jól kimért döféssel üdvözölte. Megszeppenvén a maczkó e nem várt gyöngédtelen bánásmód miatt, csaknem fejét veszté és rettentő orditásban tört ki; nagyot szökkent s a negyedik vadászt rohanta meg. Ez, egy gyakorlott kezű ember, jól marokra szorítva dárdájának nyelét, nyugodtan várta a vad támadását. Yak dühvel rontott ez a vadásznak, azonban a szivének irányzott dárda begye jól talált s a fenevad hörögve zuhant a küzdtalajra s kiadta páráját. A két eb, melyre a vadászok oly nagy súlyt fektettek, tekintélyes távolban maradt, mig csak a maczkó élettelenül végig nem terült a földön. *) A mult héten több darabot hoztak Pestre kecskeméti mezei gazdák. Szerk. *) A medve rendesen egy nagy kört jár ama helytől kezdve, hol utolszor látták s csalbatlan tények igazolják, hogy e körvonalon nem tör át. A vén medvét bárom, körülbelől egy éves bocs követte, melyek szintén osztoztak anyjuk sorsában, de ezek sokkal kevesebb gondot adtak a vadászoknak. A vén medve ritka nagy példány volt; derékben nem kevesebb mint 100 hüvelyk körméretnyi vastag s testének hossza nyolcz lábnyi volt. Noha gyakran hallunk ily végzetes eseteket medvevadászatok alkalmából, mindamellett leginkább akkor fordul ilyesmi elé, ha a medve meg van sebesítve. Atalános nézet az, hogy a medve talpának ütése soha sem hasonlítható össze az oroszlán vagy a tigrisével, mindamellett mindig fordulnak esetek elé, midőn ez a lovakat és szarvasmarhákat is agyon sújtja. Azt is tudni kell, hogy a medve nem mindig emelkedik föl két hátsó lábára, ba az emberrel szembe száll, mint azt átalánosan állítják; jóval gyakrabban ront az a négy lábán, mint dühös eb, elé. (Folytatás következik.) NY. Athletikai clubbok. (Folytatás.) Egy hazai athl. egylet, milyent az ügynek kivánunk, oly tagokból fogna állani, kik részint állásuk tekintélye, részint szervezési tapasztalásuk s bő társadalmi ismeretségük segélyével — minden közügyben befolyásos elemet képeznek. Bár active se nem űzik, se nem űzték az atbletika különböző nemeit soha, — elég, b a elvileg elismerik annak fontosságát, — elég ba neki népszerű szinezetet adni igyekezendnek. Másodszor oly dilletansokból, kik az athleticismus activ terére kivánnak lépni, s arra passiót éreznek, s physikai képzettséggel birnak. Megvolnának hát a tényezők, melyek egy atbl. egylet fennállását garantirozzák. Feltaláljuk ugyanis bennük a nem activ és az activ elemet, a nem-actív és az activ egyleti tagságot. Egy atbl. clubbnak pedig mind akettőre van szüksége. Nyugodjanak meg tehát azok, kiknek lelki szeme előtt egy atbk egylet mint valami népszer üsitett » C i rc u s« rémképe lebeg, melyben ők lennének a bukfenczezés szerepére hivatva! »Ath 1 eta« nem sacrobatát« jelent. Egy hazai atbl. club, hogy rendeltetésének megfeleljen — kell, bogy a két elemet magában foglalja. Szerepe kezdetben úgyis szervező, vezérlő s iránytadó leend, — kivált ba az ország szivében, a fővárosban alakuland először. Egy athlet. egylet, nem 1 e v é n t á rsalgási clubb, — költséges s nagyobb terjedelmű helyiségre nem szoruland. A viadal-pálya eleintén kölcsönzött s ideiglenes, esetről-esetre használatba veendő térség lehet. Ha majd virágzand az egylet, egy állandó versenytér felállítása a f ő v ár o s b a n magától fog napirendre kerülni. A tervezett atbl. egyletnek fő-feladata leend az athlet. lendületnek t e r-