Vadász- és Versenylap 18. évfolyam, 1874

1874-09-11 / 37. szám

256 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. SZEPTEMBER H. 187 4. Korábbi igéretemet beváltandó, jelentest teszek azon löpróbáimról, melyeknek tárgya a Lefaucheux és Lancaster, ugy a fehér és fekete lőpor lövése közötti különbségnek kiderítése volt. De erről közelebbi levelemben. SEMPER IDEM. (A gödöllői, isaszeghi, besnyői ki", főerdészhivatalokat, hasonlóképen a devecseri, csákvári, tatai, munkácsi, ungvári, szolvvai, malaczkai főerdészeket az ügy érdekében felkérjük: szíveskedjenek az idényen lelőtt szarvasok mennyiségét, súlyát agancsaik nagyságát, s a vadászatban részt vett urak névsorozatát szokásosan közölni. Szerk.) * * * Tisztelt szerkesztő ur! Ideje talán, hogy hallgatásom valahára végét érje ; tudósításom azonban csakis azért maradt el, mert nem ig

pn volt mit irnom. — Elkezdem tehát, mint illik, a fövadon: Szarvasaink, dámjaink jól telelvén, a mult évi szép szaporodással, mely ez évben kitűnő tápnak örült, már mai napig 18 darabot szolgáltattak teritékre. Szerintem az igen elvénült sutákat el kellene pusztítani; tudtommal vannak dám- és szarvas-suták, melyek legalább is 15 évesek; a kert gazdája megrendelte ugyan a lelövetést, de eddig nem történt. Özeink az egész vidéken ismertetnek; s miután tájszerte kiméltetnek, igen szép számmal vaünak, magunknak és szomszédinknak is. A szalonka idény gyér volt; nyúlban, jóllehet a tavaszon igen szépen mutatkoztak, két napi pásztázással megjárva jobb vadásztereink egy részét, igen kevésnek bizhatunk; meglehet, hogy a térségen folyvásti gyakorlattal elfárasztott vitézek s folytonos tüzelésük rémité el füleseinket, hanem bizony kevés mutatkozott. Fogolyban, eltekintve a mult évi kíméletet, etetést, dúvad ernyedetlen s minden módoni pusztítását, az eredmény éppen sem felelt meg a várakozásnak, a nagy terjedelmű uradalmi térségeken mindenütt akad valami, de csak távolról sem annyi, mint jogosítva vártuk. Fürjek, főleg a kékkői urodalomban szép számmal ejtettek, azt hiszem, hogy e vándorok egy része a gácsi tarlókon a lóhéresekben fog majd pihenni, a mikor is megtekintésük régi kötelességemmé lc'n, kellő ellátással és személyzettel fel fogom azokat keresni. Vad és szelíd fáczányaink ellenben szép sikerrel biztatnak, s ez lenne ez évi vadászatink árnyalatos vázlata, melyh z még azon hirrel kell já rulnom, hogy erdeinkben csőszeink kapált növénye, növendékpagonyaink, főleg a cserések a szomszéd Gömörmegyéből hozzánk is átszármazott vadsertések által nevezetes kárt szenvednek, ezen valódi csapás csakis a télen lesz sikerrel pusztítható. Viszontlátásig is vadászüdvöt mond az egy öreg vadász. Gács, 1874. aug. 29. Cserkészetek — a főváros környékén. Az idény megnyílta óta typikussá lett vadászruhás ifiurak, a legújabb megfigyelés szerint, a vasárnap és hétfő közt sötétlő éjjelen — változáson mennek át, mely külsejükön szembeszökőleg mutatkozik. * Minden hétfőn, korán reggel, mikor a vaddal meglependő hölgyek még zöldhajtókás álmaikat aluszszák, számos metamo-phizált úrfi lepi el a a vada-piaezot, kiken meglátszik, hogy mindent elkövettek, hogy inkább szakácsoknak, semhogy vadászoknak lartissanak ; a mi különben megfordítva nehezebb 1 nne. S támad aztán szorgos vizsgálat friss vérű s fényes szemű vad után. Hogy mi czélra? azt mindenki eltalálja, ki tudja, miszerint a budai fogaskerekű- és a pesti lóvonatu vaspályák sinei között vad nem tenyész. Ezen zöldszegély ü urak pedig ezen a pályán töltik idejüket, kedélyesen szivarozva s legújabb sistéma szerint készitett két- és háromcsövű hátultöltőjüket térdeik közt tartva. A napokban aztán egy ily »átváltozó« vadászon, ki, mint tudjuk, éppen a vőlegényi idő édes korszakában van, következő história történt. * * Szombaton estve beállít kedvese családjához, armirozva mint valami monitor, s lőn búcsúzás és esküvel erősített igéret, hogy a Bakony veszedelmes közepéből hoz majd pecsenyét a holnaputáni kézfogói lakomára. A jövendőbeli »Schwiegervater« inté a vakmerőt, hogy ne menjen a »pétjárok és Sauhitterek« országába vadászni; ő (az öreg) a maga idejében a »Saulacken«-nel is megelégedett, stb. — De baj ! mikor a mostani vontcsövű ifjúság oly vakmerő ! A kedves büszkén nézett vitéz vadászára, s az elbaktatott, —• a vasárnapot töltvén a rákospalotai rengetegekben, puskájával ijesztgetvéu az »Ott-féle restauraczió« környékén eltévedt szerelmes párokat. * * Hétfőn reggel hősünk kora reggel a Dunapar ton heves alkudozásba bocsátkozik ép »most« érkezett nyulak felett; meg is vesz két darabot, s néhány, előtte úgyis ismeretlen gémeket és szárcsát ; — nyolcz órakor betoppan kedveséhez. Az egész család csupa szem midőn a vadásztáská,ból kiszedi pro primo a szárcsát, elmondván, miszerint ezt a fekete bestiát egy tiz ölnyi magas cserfa tetejéről lőtte le ; — pro secundo egy hosszúlábú gémet, melyet lőtt egy romba dült kolostor őrtornyának villámhárítójáról -— a család csodálkozása fokozódik, a »Schwiegervater« már háromszor a »Saulacken« szót rebegi, de nem juthat hangos szóhoz, — s most oly büszkén, mint egy lovag kardját hüvelyéből, huzza hősünk a két nyulat a rémitőleg nagy vadásztáskából, — s hat pár szem fennakad — két vörös czédulán, melyek a két rendbeli nyulfarra vannak ragasztva, s melyen tiszta magyar-vasuti hivatalos nyelven van nyomtatva: »Eilgut von Szegedin nach Pest!« — A vasárnapi vadász nyomtalanul eltűnik, az öreg fölváltva a »Saulacken és Saustall« szavakat emlegeti, — de azért a kézfogó mégis meglesz. * * Vadászpiaczunk napról-napra érdekesebb lesz ; a fővad számos példányokban van representálva, miután a fővároshoz közel s távol fekvő erdőkben a vadászat folyásba jött. Kivált a tatai uradalom hatalmas szarvashibákat szállíttatott Pestre, köztük 7 darabot, melyek egyenként kizsigerelve és agancs nélkül 3 mázsát nyomtak, — továbbá oly dámszarvasokat, melyek 3 hüvelknyi vastag szalonnakéreggel dicsekedtek bőrük alatt; ő kémük szép pusztítást vihettek végbe az uradalmi kukoriczaföldekben, mig olyannyira meghíztak. Gróf Károlyi Victor ur parancsára egy volt szelíd, — de ujabb időben sokat garázdálkodó, s a grófi kastély lakosait örök rémületben tartó szarvasbika mult hó vége felé executive kivégeztetett és piaezunkra küldetett. A bőrében meg nem fért vadoncz kizsigerelve 2 3/

2 mázsát nyomott. Szinte Nagy-Ivárolyról a napokban egy 2 mázsás vadkan került ide. Kivül koromfekete volt, de belül zöld, mert a nagy meleg miatt elbüzült, s húsának csak a Duna lakossai örvendtek, mert hullámokba kellett temetni. * * Gróf Festetics Pál ur, augusztus hó utolsó napján (Böbönyén ?) szarvasokra, foglyokra s fürjekre vadászott. E vadászatból 3 szarvas s circa száz fogoly és fürj került piaezunkra. % * * Gács ura a mult héten három szarvast küldött Pestre. Ez ugyan nem nagy história, de különösb az a felfedezés, mi e küldemény folytán történt. Már többször megtörtént ugyanis, hogy a magyar államvaspálya pesti állomásán megérkezett szarvasok és őzök csak részben adattak át a czimzetteknek, — mert rendesen ott, a hol a hus legtömörebb — a ezombokon, — üi'es bőr i szokott lötyögni. Esetleges panasz és reclamatióra mindig egy és ugyanaz volt a felelet: hogy a pályafőn nélkűlözhetlen macskák a tettesek, s a panaszló megbüntetheti az illető kandúrt, ha megfoghatja. Az utolsó két gácsi szarvas ismét ily macskarágott állapotban adatott ki a fuvart, és tár-bért fizető pesti megrendelőnek; s ime mi sült ki, midőn a kártszenvedő vadaskereskedő, Mahomed akaratja felett resignálva hajtá le fejét, szemügyre vévén az üres ezombokat? — kérem az, hogy a magyar államvaspálya pesti állomásán hivataloskodó kandúrnak — bicskája van! E legújabb zoolegiai felfedezés tagadhatatlan, mert a maeska-bicsak beletört a farcsontba és ott hagyta a hegyét. Kercur. Fárchicz vadászat déli Algírban. Az Algir déli részén elterülő Djebel Amour hegység gerinczei és völgyei bővelkednek a nagy és kis vad mindenféle fajaiban, melyek ott jól tenyésznek és szaporodnak. Körülbelül egy hónapja lehet, hogy egy nőstény párducz jeleztetett a Kef el Aroui-n (vadjuhok szikláján). Több izhen juhokat ragadott el, a hegy gerinczén a hegyi gazella és vadjuh eltünedezett a veszélyes szomszédság elől, egy szóval a biztonság érzete eltűnt ember- és állatnál egyaránt. Egy nyájörső arabs, egyedül járván a Halfá-ban, egy körülbelül hónapos s angora-nagyságu párduezkölyköí talált s egy botütéssel ki is végezte. — Az anyaállat, miután hasztalan kereste kölykét mindenfelé, elhatározhatta magát menekülni vagy elrejtőzni. Annyi bizonyos, hogy nyolcz nap óta a vidéken nem hallatszott semmisem róla. Áz idő ezalatt szépre fordult. Már régen szándékomban volt egy vadászkirándulást tenni vadjuhekra. E szándékomat tudattam tehát egy beuszülött főnökkel, kivel már régebb idő óta jó lábon álltam, s ki rettenthetlen vadász, de amellett a mily bátor ép oly mértékben szerény is volt, kérvén öt, tudatná velem az időpontot, melyen hozzám csatlakozhatik. Két nappal később a kitűzött találkán csakugyan megjelent Aissa, mintegy ötven hajtó kíséretében , ez utóbbiak mind tiszteletgerjesztő furkósbotokkal és egészséges torokkal felfegyverkezve, mely két dolog elkerülhetlenül szükséges az e vidéki vadászatoknál. Másnap reggel öt óra tájban, miután a nap feljöttét a szokásos imával üdvözöltük volna, állásunkra indultunk, én és Aissa, valamint két vadászunk a hajtók sorától mintegy 500 meternyire állván fel. Tiz perez múlva egy trombitahang jelzé ez utóbbiaknak a hajtás kezdetét. Erre rögtön fülhasogató ordítás keletkezett; a bokrok, sziklák és szakadékok botütésekkel kémleltettek, s közbe a világ minden lehető skáláján szebbnél szebb rivalg;!sok tölték el a levegőt. Eddig minden rendén ment. A hajtók lelkiismeretes pontossággal haladtak ; már csak mintegy 200 meternyire voltak hozzánk, midőn egyszerré husz beduin torok egy kiáltást hallatott, mely után halálcsend állott be. Nemeik•! (párducz) orditá Mohamed követőinek egyike, s azonnal, a nélkül hogy látta volna a vadat, busz szomszédja ismédé a nemeur! kiáltást s azután elhallgattak. Aissa, ki száz méternyire volt tőlem, egy szökéssel felugrott, felém fordult, mutató-ujját egy bizonyos pontra irányozva. Jelentőségteljes csend uralgott. A párducz lassan jött előre, egészen a Halfá-hoz simulva; egy nagy kígyónak lehetett volna tartani. Egyenesen az arabs felé tartott; valószinüleg meg is látta ezt. Ezalatt, szokásaikhoz híven, hajtóink mindenféle csúf nevekkel kezdték a vadat illetni. Ilyen czim mint: »kutya«, »ebfattyu« még a gyengébbek közé tartozott, E pillanattól kezdve nem figyeltem többé szomszédaimra. Első izben találtam magam egy párduczezal szemben s tudtam, hogy ha e'n elli bázom őt, — ő valószínűleg nem fog engem elhibázni. Lefaucheux-mbe két aczélkegyü golyót bocsátottam, a többit kezemre és sz. Hubertre hagy-