Vadász- és Versenylap 18. évfolyam, 1874

1874-07-22 / 29. szám

A

UG

USZTUS 26. 187 4. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 213 209 11-kén ugyané helyen vadásztunk párduczra s medvére. Az első hajtásban Howard kapitány meglátja a párduczot roppant sűrűben; reá lő, de nem találja. A hajtók látják, hová vonul, s mi követjük. A sürü dsoungelben egyetlen lépést sem lehetvén világos életkoczkáztatás nélkül tenni, fákra kellett mászni s az elefántokat hajtásra küldtük. Fáinkon azonban igen kényelmetlen helyzetünk volt, mert csakis vékony gályákon ülhettünk, melyeken nem is igen Yolt szabad fészkelődnünk, mert letörnek. — Végre lárma támad, az elefántok trombitálnak s felénk közelitnek. Minden izmunk megfeszül a figyelésben. Végre a roppant nád sűrűségéből kiészlelém, hogy a párducz köztem s Mr. Annadale fája között halad el igen sűrűben, s ugy megy Elemér felé, ki valamivel hátrább volt. Elemér lő s eltalálja, a párducz ordit, de ülése oly bizonytalan volt, hogy a mint puskáját elsütötte, az egyensúlyt elvesztette s csakis az által, hogy puskaszijával magát egy galyhoz kötötte, maradt meg fáján, különben talán a párducz prédája lesz, mert ez ingadozásban ujjával a másik ravaszhoz ért s második csövét is kilőtte, a párducz pedig, bár erősen megsebezve, ezalatt közeledett s éppen Batthyány fája tövéhez ért. Szerencséje tehát, hogy fennmaradt s hirtelen megtöltvén fegyverét, a lenn morgó bestiának megadta a kegylövést. — Ugyané hajtásban egy medvét is látván, annak keresésére indultunk s oly szerencsések is voltunk, hogy megkaphattuk. Howard és Gerard lőtték társaságban. (Folytatása következik.) Cserkészetek erdőn, mezőn. KILIÁN. .... Már dörmögtek a sz—i fürdőbe jött vendégek, hogy miért nincs friss vadpecsenye az örökös tehénhus és aszkórban sinylődő csirkék helyett: — de a fürdö-inspector unszolásai ellen a vadásztörvény §§§-aira kérlelhetlenül mutató g—i főcrdész hajthatlan maradt, (ő tudja miért), mig végre közelgett julius 1-je s vele lőszabadság a szarvasokra ; ezenkívül megérkezett K—a grófnő, a hatalmas miniszter neje, s vele a magas societás egész serege, kiknek a fő-fővárosi inyencz eledelek helyett savanyu tejen és parasztkenyéren kellene megromlott étvágyukat helyrehozni, kik azonban csak pár napig tartják ki a bojtos eledelt, s annál válogatósabbak, mentől kevesebb van ilyen helyeken a jóból. Tekintettel kell lenni az ilyenekre. # * * Mondá tehát a g—i föerdész Kiliánnak, az ő fő-fővadász segédének : »Eredj fiam Kilian, s lőjj te holnapra egy szarvast, hogy legyen a fürdővendégek számára pecsenye, s kitűnjék a g—i erdészhivatal pontossága, mert megígértem a fürdőinspektornak, hogy holnapra lesz szarvas-pecsenye. — Özet adnék, de nincs«, — tevé hozzá szomorú resignatióval. 7T * * Vala pedig ez a Kilián egy subjectus, ki jobban tudott mindent, mit a g — i erdészhivatal többi gyakornokai; Ő nem hibázott semmiben, ő neki sikerült minden. E mellett telhetlen lővadász volt, kinek lejegyzőkében szarvasok és őzek mellett (ez utóbbiak nem is voltak az uradalomban) egy bika, pár kecske és egy öreg asszony is szerepelt, s ki összelövöldözött tücsköt, bogarat, minek következtében g—i környéken nem szokás mondani, hogy lelőtte, elejtette, kivégezte; hanem »lekiliánozta.« * * A mit pedig tesz ez a Kilian, az a főerdész Borissza ur előtt mind'gratiát talál; neki mindent jól tesz; mert B. uram maga sémit sem tesz; iszonyú meleg van mindig, s igy a közeli sz—i fürdőben pagátot kerget s a környékbeli savanyúvíz vegyelemzését kisértgeti a szőllőnedvvel; egyébként pedig nagy hazafi, s reméli, bogy a miniszternek belátása lesz, s mentől előbb valamelyik nagyobb koronái uradalom főerdészévé nevezi ki. * Mert az ő kerülete kevéssé jövedelmező s iszonyú a gondja ; a sok istentelen vadorzó örökös hetzben tartja. Szerencséje csak, hogy olyan derék segédje van, mint Kilián stb. * Hogy a környéken csakugyan volnának vadorzók, az nincs teljesen bebizonyítva, hanem az igaz, hogy megtörtént mult tavaszszal a következő eset. Favágók találtak egy véres iszákot, s benne rendesen feltört fiatal szarvas-ünöt, s mellette annak csuháját. — Kilián és a szomszéd erdészetből meghívott kollegája »megáldoztak« s lesre ültek ki az erdőbe. Leselkedtek pedig volna ők egy hosszú éjét és hosszú napon át, a minek a vége az lett, hogy az »iszák« ugyan megmaradt, de a többi corpus delicti eltűnt. Ez óta különösen elszaporodtak a vadorzók. * w * Mig tehát f. é. junius utolján a szemes és fáradhatlan Kilián ismét egy sutát — e héten már a másodikat — »lekiliánozott«, s egyúttal halbinvalidussá régeu lett öreg »Gránerjét« a teljes 3 órajárásnyira fekvő bányavároskába kitatarozás végett levitte, most egészen váratlanul éri a »mindig készen levőt« principálisának azon utasítása, hogy itt a főinspektor egy express-kiildötte, kinek feladata a lövendő szarvast azonnal hazavinni. A »graueren« kisül az egész környéken csak egy puska van, melyet Kilián lőképes állapotúnak hisz, s ez a szomszéd falusi kántor régi Alvinezy-féle karabélya, mely csak tüzköves ugyan, de melynek mégis meg van az a virtusa , hogy néha elsül. * # * Ezért a pokolgépért azonnal indul Kilián, el! hozza, jól kimossa, a levett szerszámzatot ki' tisztítja és beolajozza. »Már most szól! — A tűzkő csak ugy hányja a szikrát.« — Kilián megtölti erősen á la Gerard, s jó időben, délután 5 órakor, már egy terebélyes tölgy ágai közt, (a prédikáló széken) lesi a vadat. '— A fa alatt van egy nyalató, melyet reggel és este egész falka fővad látogat. Azok közt van két csekély szarvas is. — A vadász-segéd, kényelmes ülésében hátat vetve, jóizüen szijja egyikét azon Stinkadoresoknak, melyeket »Specialitás« név alatt Kerkápoly ur kötött] a szivarozók, s egy házoló zsidó principálisa nyakába, s melyet az extra gratiaként nyújtott neki, midőn elbocsátá, hozzá tevén. »Aztán cserbe ne hagyjon ám, Kilián.« — Mintha ő, a hires Kilián, valaha nem lőtt volna, ha akart!! — Mintha ő, a szemes Kilián nem tudná, hogy az Inspektor számára lesz az a fővad. — »Egy óra múlva meglesz az valószínűleg, egy agancsár; punktum. — Ez már most a harmadik lesz ezen a héten Kilian! — Eszeden légy. — A szivar különben jó.« E monolog közt, hogy szivarja hamvát szépen leverje, előrehajol Kilian s szét neszez a vidéken. * * Ha! itt az egész csapat; csak a nyársas, meg a hatos nem jött még ki! »No most Kilián készülj, eszeden lég}'! Csak bátran!« — azzal félreteszi szivarát egy előre kiszemelt ágra, balja fegyver után, sas-szeme a 6-os után néz

; mely már biztosan halálfia, midőn mint vezényszóra megfordul hát8Ó lábain hirtelen az egész csapat, s egy ugrással a közeli sűrűbe eltűnik. — Ezek nem sokat készülődtek. * * * »So ein pech!« — aztán a szivar is leesett. — Ilyen esetben minden más halandó roppantul mérges lett volna; nem ugy Kilián. Hjah ő tud még valamit. — »Nem tesz semmit; ez csak hasznodra lesz főinspektor — mormogja protectori kifejezéssel. A csekély hatos helyett most 12-töst kapsz. Egy 12-ágas kis félórányira odább, a leégett malom átjárásnál szokott patakhoz járni. * Hí Hí E patak és bokor mellett, jó szélben gugyol már Kilián egy óra óta, s kissé unalmasnak tartja az időt. Itt lenn nem szivarozhat. E helyett, hirtelen támadó kételyek következtében, éppen lesrófolta a nehezen járó szerszámot és vizsgálgatja, vájjon a tengely meg van-e olajozva ? — Ab ja, nem felejt el ő semmit. »Jesszus! — Ahun ni! Ott áll már a tizenkettes; éppen lövésre! ez a fene szerszám. — De hisz igy is jó lesz,« — mormogja a magát mindig feltaláló, okos Kilián. A szerszámzatot belenyomja az agyba, balkezével lefogja, a kakast felhúzza s — »Még egy pillanatig türelem! — A szarvas feje lennt a füvön.« Hanem ez a pillanat kissé hosszasan tart; végre felemeli. »No most czélozz! éppen 3 ujjnyira a vállap mögött ! Így ni (balkeze szokott módon előre csúszik), jobbjának mutató ujja meghúzza a ravaszt, és az a — — — szerszám olyan csörömpöléssel hull le a talajra, hogy a felijedő 12 ágas eszeveszetten rohan a legközelebbi sürübe. — No Kilián, ezt se látod ma többet! * Mit volt mit tenni, mint a már kihúzott szarvas-ölőt ismét hüvelybe dugni, a haszontalan karabinert jól a fához vágni, s miután szerencsére épen maradt, nyakba akasztani. Miután ez alatt egészen be is sötétedett a völgyben, szépen hazabaktatni. Az ott reményteljesen várakozó főerdész és inspektor kettős küldöttének aztán a soha nem hibázó Kiliánnak azt kellett mondani »nem jutottam lövéshez« ; s igaza volt, mert egyszer se lőtt. Holnap reggel majd jobban sikerül. De biz az másnap sem sikerült, mert hogy a tegnapi baklövésnek még egyszer megadja az árát, a mérgessé lett Kilián a leesett puska-szerszámzatot ott felejtette, s másnap sehogy sem találta. Valószinüleg arra menők vették fel. A főinspektor küldöttje pedig üres kocsival volt kénytelen hazatérni. A főerdész roppant boszus lett, s Kilián ur még ma is az. S—n. X. VIADALOK. (Folytatás.) Az ugrás sportja szép eredményeket képes felmutatni. Megemlítendő, liogy az ugrás nem magán a verseny-pályán, lianem azon belül szokott tartatni. A felszerelés egyszerű. Hossz-ugrásoknál az innenső oldalon egy, a gyepbe eresztett deszka képezi úgyszólván küszöbét az ugrásnak. Ezen deszkát az ugrónak csak lábujjával szabad érintenie, ba sarkával érinti: az ugrás nem számit.. A túlsó oldalon, 12 lábnyi távolságra, a földön mész- vagy fehér festékvonal liuzatik az ugró pályán keresztül, mely vonalon tul, az ugrás hossza hüvelyk- és lábmérték szerint számíttatik. Magas ugrásoknál az ugrás objectuma egy vizirányos könnyű rud, valamivel vékonyabb a tornász előtt oly ismeretes »nyújtó« (»Reck«) rudjánál, s mint emez, két fennálló czölöpbe van erősítve. Ezen rud szabad-ugrásoknál többnyire 4, — pózna-ugrásoknál pedig 8 lábnyi magasságra szokott fölállittatni és az ugrók formája szerint emeltetik minden egyes ugrás után. Igen kitűnő »ugrászok« 4% lábnál kezdik. A viadalokon uralkodó szabályok szerint a pályázók külön-külön ugranak, kiki tetszése