Vadász- és Versenylap 18. évfolyam, 1874

1874-06-03 / 22. szám

162 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. MÁJ

US 16. 18-7 4. rekvésüket a bárkák mellett el s a nyílt tengerre kiszökni. A halászok minden erejüket megfeszítek, s nagy erőlködés után sikerült is a szökevényeket ismét a kikötő felé terelni. De a bálnák veszélyt sejtve, újra meg újra megfordultak, miből óriási s rendkiviil hevélyes küzdelem támadt, melyről egy nekivadult csorda, mely újra meg újra rémületének tárgya felé hajtatik, csak igen halvány fogalmat nyújthat. A szürkülő regg, a minden színben csillogó tenger vad hullámzása, az ide s tova iramló halászok kiáltása, a felszálló s ismét lezuhanó szökőkutak, a megfélemlitett vizi szörnyek fújása, gurgulázása s dübörgése, mind összemüködve oly rendkívüli jelenetett nyújtott, melyhez hozzá foghatót hiába keresnénk a szárazföldi vadászat episodjai között. A küzdelem mind jobban érdekesebbé és szenvedélyesebbé lőn. A bálnák heroikus kísérletet tettek egyenes vonalban s a vizszinét a levegőbe fújva nyilt tengerre menekülni. Iszonyú sebességgel iramodtak el hajóm mellett, s már-már feladtuk a reményt, midőn egy hosszan kinyúló földnyelvre és sekély vizre bukkantak s igy visszafordulni kényszerültek. A négy balászbárka most elvágta utjokat, de jó két óráig tartott, mig a halak újra meg újra megkisérlett szökési kísérleteit némileg meghiúsíthatták. Most mindig több-több hajó jött a partról. 9 óra felé ugy látszott, mintha az egész város, a nőket és gyermekeket sem véve ki, a vadászat hevélye, de még inkább a nyervágy által ösztönözve a tengerre szállt volna. Yaehtom-mal rögtönzött tengernagyja lettem mintegy ötven vitorlás és evezős csónaknak és bárkának, melyek legénysége emberfölötti erőlködéssel iparkodék az ide s tova hömpölygő vizi csordát evező csapásokkal és fülhasitó kiabálással a kikötő kalodájába terelni. Azonban a vadásztér igen nagy s az uszó vadász-phalanx nem volt elegendő a hajtott állatokat a tengertől egészen elvágni. Az evezősök is kifáradtak, de mindig ujak meg ujak foglalták el helyüket a partról. Az egész város minden lakosa tengeri vadászszá lőn: sütők, mészárosok, kőmivesek, ácsok, asztalosok, szabók, ezipészek ; asszonyok és gyermekek egymást váltották fel a küzdtéren. Tizenkét óra tájban az üzletek, műhelyek és házak mind be voltak zárva, a lakosság egy része a hajókon volt. Az evezősök rendesen felváltották egymást, ugy hogy az üldözött falkának, mely természeténél fogva mindig együtt maradt, egy pillanatig sem volt nyugta. Az e fajból való bálnák jellemökre nézve némileg hasonlítanak a juhokhoz, a mennynyiben roppant félénkek s szorosan összetartanak s összebújnak, mihelyt megtámadják, s e tulajdonságuk miatt » csorda-bálnák «-nak is liiják. Több óra hosszáig üldöztetvén, végtére nem is igen látszottak törődni üldözőikkel s stupid nyugalommal hagyták magukat az evezősöktől csépelni, s csak olykor-olykor kisérlették meg — de mindig tömegesen és sohasem egyenként a hajók során át csuszamlani. Lassankint sikerült több apró csoportra osztani, s mindegyiket egy-egy kis öbölbe szorítani, hol már csak gyenge kísérleteket tőnek tulajdonképeni hazájukat a nyilttéres tengert elérni. Három óra tájban a főcsoport a külső kikötő egy mélyedéséből, hol eddig menhelyet talált, kiűzetett s körülbelül egy mértföldnyire befelé tereltetett; a szétszórt kisebb csoportok a nagyobbhoz csatlakoztak, ugy hog}' mintegy 200 darab került fogságba. Most már mindenfelől környékezték üldözőik, s ekkor az utolsó legke'tségbeesettebb kisérletet tevék a hajók során áttörni. Azonban e közben sekély vizre találtak s igy nyomoruk tetőpont hágott. Egészen öntudat nélküli állapotban és a kemény talaj által mozdulataikban akadályoztatva, azonkívül a hajók és evezősöktől löketve és verve, a legnagyobb kinnal ugráltak és henteregtek egyik oldalról a másikra, a vizet farkcsapásaikkal forrongó és habzó tajtékká csapdosva, mintha dühös orkán nyargalt volna rajta végig, ugy hogy a bárkák köröskörül mint a dióhéjak tánczoltak. Azonban a legénység értett a kezeléshez s a szenvedély mindig közelébb üzé az embereket a forró és zugó víztömeghez, melyet a bálnák szakadatlan nyüzsgése csakhamar kásaalaku tömeggé változtatott, mely ennélfogva látásuktól teljesen megfosztá az üldözötteket. Azonkívül tizenkét órán át folytonosan űzetvén és kínoztatván, ki is merültek és a veszély érzete ellen eltompultak. Ezután egyenkint és párosan hagyták magukat az evezősöktől egészen a part közelébe terelni s ott magukat üldözőiktől kivégezni. Es most hajmeresztő öldöklés vette kezdetét, melyről nehezen alkothat magának képzetet, a ki szemmel nem látta. Mindenféle gyilok-szerekkel : szigonyokkal, dárdákkal, honyhakésekkel, fejszékkel, pörölyökkel és bunkókkal ütötték, szúrták és vágták, a vérengzésnek mintegy neki részegedett emberek a szerencsétlen összezsúfolt áldozatokat. A forrongó és habbal fedett viz a szó legszorosabb értelmében vértengerré lőn; a vadászokról, ugy a nőkről és gyermekekről csorgott a vér, s bokáig jártak a vérben a parton is. Az örömkiáltozásokon és parancsszavakon tulhangzott Neptun szabad fiainak halálhörgése s még előbb görcsös fészkelődéseik és farkcsapásaik. — Legnagyobb részök még nagyon fiatal volt, tizenkettőtől egész husz lábnyi hosszúsággal, ugy hogy a kétszeres nagyságot érték volna el, ha szabadon kifejlődhetnek. — Sok az áldozatok közül még szopós számba volt tehető, s valóban megrendítő látvány volt, midőn ríva és nyögve a nagyobb és kifejlettebb állatok mögött kerestek menedéket, mi alatt ezek rángatózva elvérzettek. De ez embereknél, kik tizenhárom órai életveszélyes vadászat után s tizenhétévi várakozás multán csak a zsákmány és gazdag nyereményre gondoltak, könyörületre egyáltalán nem lehetett számítani. Délután három órától estig százhetvenöt bálnát öltek le, és a néhány élőben , mely még a hullámzó vértengerben fetrengett, nem volt többé erő, hogy szökési kisérletet tegyen. A vadászat dramatikus része ezzel véget ért, most kezdődött a vadászzsákmány értékesítése, azaz az a halakból nyerhető élelmi czikkek és kereskedelmi tárgyak kikészítése, melyek öszszevéve 20,000 tallérra becsültettek. Ugyanis, mint már fentebb is emiitők, a halak majd minden része értékesíthető. Igaz, hogy ily vadászat, mint az is, mely az imént vázoltam, nem nevezhető másnak mint barbár pusztításnak, vad indusokhoz illő módon a tenger kincseit kizsákmányolni, de fájdalom, e fokon áll még mindenütt a halászat tizése. A tengerből s sok helyen az édes vizből nyert egy tallér, legkevesebb száz tallér veszteséget képvisel a viz termő erejének, úgyszólván tőkéjének fogyasztásában. Kifogyhatlannak tartják a víz kincses bányáit s a holnapira nem gondol senki. De sőt a legmegátalkodottabb pusztítás épen az ivó halak ellenében űzetik, ugy hogy minden egyes hallal százezerekre menő halikra vesz el. E bar bár kezelés mellett nem csoda, ha már is oda fejlődött a dolog, hogy a legértékesebb halak, melyek azelőtt nagy számmal jelentkeztek és sok millió értéket képviselő kereskedelmi és élelmi czikkeket nyújtottak, most úgyszólván egészen kipusztultak ; igy az óriási bálnák is, melyek még ezelőtt lmsz harmincz évvel rendesen minden évben jelenkeztek éjszaki Skóthon partjain s egyebütt, s egy ily vadászat a ritkaságok közé tartozik, miután e halak sok évig — mint a Stornoway-i kikötőben is 17 évig — váratnak magukra. Még nagyszerűbbek és érdekesebbek, de a tenger gazdagságát szintoly arányban kimerítők az évenkinti tőkehalfogás a newfondlandi zátonyokon és a Lofod szigetek tájékán, úgyszintén a Thunhalfogás az Ohoczki tengerben és a vadászat a Caviar szolgáltató vizák, tokok ellen a Wolgában és a Ivaspi tengerbe ömlő egyébb folyamokban. Oroszországban a viz müvelése illetőleg kiaknázása rendszeresen űzetik, s lényeges élelmi forrást s jövedelmi ágat képvisel. A Dniester, Dnieper és Volga partjain a halászati idény alkalmával egész faluk keletkeznek, s ekkor a törvények s a fegyelem oly szigorúan kezeltetik, hogy magukat műveltebbeknek tartó népek példát vehetnének róla. A halászat észszerű kezelésén kivül legújabb időben Angol- és Franeziaországban a mesterséges haltenyésztésben nagy tevékenységet fejtenek ki s már is látszanak az ez irányú tevékenység eredményei, a kis és közép gazdák jóllétének emelkedésében ; mert a viz, ha csak némileg észszerüleg kezeltetik, termékenyebb s kevés fáradság mellett jövedelmezőbb, mint bármely mintagazdagság legjobb talaja. »Agr. Z.« VEGYES, Neubergbó'l irják május 31-kéről: »Ma utazik el innen a király O Felsége — több napi vadászat után siketfajdokra -— Reichenauba. Május hó 2 8-kán érkezett Mürzzusehlagból; kíséretében voltak: Ferdinand toskanai nhg, Hohenlohe hg, gr. Grünne, b. Mondel altábornagy és Majnieri kapitány. Éjfél után 2 órakor érkezvén, azonnal felment vadász állására s csak 2 kakas lelövése után keresé fel a számára készen tartott szobákat a kolostorban. Május 30-kán ismét jó napja volt a Grubbichl hegyen s 31-kén több kakast lőtt a Raxalpon. Kedden vagy szerdán visszautazik Neubergbe, hol még több napot akar vadászattal tölteni. * * * Gr. Kinsky Zdenko — mint hallottuk — fogadott volna, miszerint augustusban a La Manche csatornát átussza Havretól — Dowernek. A fogadás egy amerikai gentlemannel köttetett 20,000 dollárban. * * Gr. Szápáry Iván megvette gr. Henckeltől ennek 6é. p. m. Compasst ( a. Harneitstein a. Traviata) s mint halljuk steeplecliasserré szándékszik idomítani. Game Cock és Goodluk mint értesülünk Angliába mennek át. MÍSS Peel a doberani versenyekre megy, s vele még tán Verbena is utat teend a német pályákon. * * * A mint értesülünk, e napokban 15 pár rókakopó, melyeket a pesti parforec-vadászat masterjének megbízása folytán Hills Angolországban vásárolt, jött Bécsben keresztül s folytatja útját Tatáig, hol a rókafalkák ez idő szerint tanyáznak. Az újonnan vásárolt falka John Squire vezetése alatt áll, ki azelőtt a hires Pitchley-falkánál szolgált. Kapcsolatban ezzel megemlíthetjük, hogy gr. Csekonits Endre 6 kölyök rókát küldött fel zsombolyi birtokáról. A jövő évi vadászatok e reményteljes debutánsai a versenytéri erdőségben placiroztattak el, s miután a gyepmester közelükben van, friss lópecsenyében sem lesz hiányuk. Igy remélhető, hogy a vendégszeretet nyújtotta helyen megmaradnak. * A »Főv. Lapok«-nak irják Félegyházáról: B. Wimpffen, hondvéd-huszárfőhadnagy a Félegyházáról Zsombolyára, és az onnnau vissza Félegyházáig terjedő utat (39 és fél mértföldet) lóháton két lóval, 39 és három negyed óra alatt tette meg. Félegyházáról áldozó csütörtökön reggel öt órakor elindulván, ugyanaz nap este már hat órakor Zsombolyán volt. Zsombolyáról másnap reggeli fél nyolezkor indult el, és Félegyházra este három negyed kilenczkor érkezett meg. Az egyes állomásokról megérkezési és elindulási idejét illető hivatalos személyek által kiállított bizonyságokat hozott. * * Még egy derék lovasstikli. Moltke b. őrnagy az első würteinbergi dzsidás ezredben, ápril közepe táján a Stuttgart-tói Germündig, mely helyek 'távolsága egymástól 6 német mértföld, körülbelül 29 angol mértfld, két óra 6 perez alatt lovagolt el, de mindemellett elveszté fogadását 6 pereznyi késedelemmel. E késedelmet az okozá, hogy sokáig kellett egy vasúti átjárónál várakoznia; épen csak e várakozás időtartamával érkezett későn, de különben erdélyi fajta lovával együtt frisen és egészségesen rendeltetési helyére. A lovaglásra különben semmiféle előkészület nem tétetett, hanem Moltke őrnagy helyből, rögtön a fogadás indítványozása után indult el. A »Sporn«, melyből e