Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873

1873-02-12 / 7. szám

FEBRUÁR 12. 187 3. vagy a századok létszámát, erőjét kellene lejebb j szállitcni, annyira, bogy budgetiink a honvédlovak j folytonos „kincstári" élelmezését megbírja, s akkor j minden ló államköltségen tartassék ; vagy ha már ^ más indokokból ez átkos lókiadási systemáuak meg j kell maradni , ugy módosittassék az olyfor mán, . hogy lovasszázadok csak tehetős földmivelö lakta | vidékekre állíttassanak, s a lovassághoz csak jó- , módú telkes gazdák fiai soroztassanak ; elkövetkezvén j az őszi gyakorlat vége, igy szólnék a buszárhoz : , „itt van öcsém a paripád, hazaviheted : a jövő j őszre behozod, s azon fogsz megint gyakorolni ; a | hogy tartod, úgy veszed hasznát." Meg vagyok j győződve, hogy a legénység 9/io i'észe haza vinné • lovát, hihetőleg estenkint azon nyargalna bi.bájá- j hoz a szomszéd faluba, de apja szérűjén ugyan- | csak jól tartaná, egész éven át nyergelné, s igy a ló tartása, érzékenysége megmaradna; s fogadni mernék, hogy a jövő őszi gyakorlatra a lurkók vetekedve hoznák be jól táplált lovaikat, hogy váljon ki dajkálta jobban, s már csak az is fel- | tehető, hogy egész éven át egymáshoz szokott ] legény és ló jobban megfelelnének egymásnak, mintha valamely fuvar osesigázta kóczos dög kötő fékjét nyomják markába? Hol legyen itt a kedv, az ösztön, a huszárbüszkeség, ha а с

ïbil-paraszt (igy nevezi rendesen a huszár a polgárt) öt görhes dögjéért kigúnyolja? Ez eszme nem uj, nem is tulajdonom, gyakran volt eszmecserénk alkalmával tiszttársaim között beszédtárgyunk, s mindig elfogadhatónak, jobbnak ítéltük a jelenlegi rendszernél; alkalmazását igen kevés gátolná; vannak hazánknak gazdag vidékei : Heves, Bihar, Szabolcs, Szathmár, Békés, Csongrád stb., ide kell a századokat mind helyezni, lesz itt elég huszár, ki lovát szívesen haza viszi; ^— nem pedig szegény, tehetetlen, zsellér-lakta vidékekre, hol még a kiadás is sok utánjárás mellett eszközölhető ! Tanúja voltam, hogy némely gazda bírálaton alól nyomorult állapotban hozta be lovát. A rendelet azt kivánja, hogy az ilyen ló kivevője által megtéríttessék. Igen, de egy ily alkalommal, midőn a százados a '110 kiadott ló közül 8-at terjesztett fel illetékes helyre, hogy a megtérittetés jóváhagyassék , válaszul azt nyerte , hogy nem kell az embereket elijeszteni, mert majd ki nem veszik a lovakat, s akkor tarthatja azokat a százados ur maga ! Vagy legyen alkalmas lovasságunk, vagy ne. Ha igen, helyezzük azt oly állapotba, hogy az ország által hozzá kötött követelménynek meg is feleljen, s hogy a miatt idegen, sokszor a nélkül is kárörvendő s kicsinylő tiszt-eollegáink élezeinck czéltáblájává ne váljunk, s majdan a tett mezején bátorságunk, képességünk lovaink tehetlensége által ne döntessék meg. A tettleges állományú tisztikar ernyedetlen szorgalma, igyekezete s a produkált erö elöállitása körüli érdeme elvitázliatlan ; dolgoznak, fáradnak, lelkiismeretesen egész nap, sok fáradsággal beidomitják a rosz anyagot, de el kell keseredniük, ha behozott rosz lovaikat meglátják, s a keserű való fáradalmaik tönkretevéséröl győzi meg őket. Ezek tapasztalataim, ez azon hamleti feltétel, melyen okvetlen változtatni kell, mert hasztalan, ha van is töröl metszett legénységünk, modern karabélyunk, szép forgós csákónk, — ha nincs becsületes lovunk ! Szerkesztő ur szives engedelmével, ha a tárgy megérdemli, legközelebb a honvéd lovas tisztek lovairól, ezek lovasitásáról óhajtanék egy kis elmefuttatást. Lits G j' u 1 a, szabadságolt állományú honv. lov. hadn. DARLING, Indian Prince után nevelt 6éves herélt, pej, minden jel nélkül, szép, 16 markon felül 1 hüvely, igen erős, hibátlan, tökéletesen kitanított caroussel-paripa minden teher alá, igen jámbor, tüzelésnél tökéletesen csendes. Szkiezó, u. p. Aranyos-Marótb. Hg Odescalehi Arthurnál tudakozódhatni az ára iránt. A nyultenyész-kertek ügyében vettük Hartungnak február 3-káról kelt le veiét, melyben irja, bogy márcziusban mindenesetre eljö; előbb nem tartja tanácsosnak, mert még mindig jöhet hó, s s az félbeszakítaná munkálkodását. Magánlevélben többet azon t. uraknak, kik őt megrendelték. Szerk. * * * A lapunk 5-dik számában közlött t megrendelőkhöz csatlakozott még nsgos Inkey József ur. Szerk. MyííMép. Egyhasábos bourgeois-sor helyéért. 25 kr. fizetendő. Eladó paripák Gr. Bethlen Károly bethleni istálójából eladók : MÁRVÁNY, 15 m. 3 h., sötét szürke mén, ell, 1869-ben, a. Bakator, a. Viola. Ára 800 frt. BÍBOR, 15 m. 2 h. pej mén, ell. 1869-ben, a. Bakator, a. Emma. Ára 800 frt. — Mindkettő hibátlan. Értekezhetni levél utján a tulajdonossal. A gar ászát, kopás^at. Utóhangok a Rákosról. A pesti falka vadászatai tehát beszüntettek, néma csend honol ismét a Rákoson s a rókák öröm-lakzit tartanak a coverekben. Az ebekből 15 db Tatára küldetett a master kennelébe, ezek képezik majd a jövő idény törzsét, melyhez Carter, ki egyidöre Angliába megy, utasítása szerint I majd vagy 30 — 35 darabot fog még szerezni. A volt falkából 5 párt gr. Nádasdy vett meg az agárdi falka szaporítására, 5 párt pedig b. Wesselényi Béla a kolozsvári számára. A jövő idényre remélhetőleg sokkal tökéletesebbek lesznek a pesti falka vadászatai, részint mert az ebek jobban összeválasztva lehetnek, részint a vadászurak is jobb lovakon fognak megjelenhetni. A mi egyébiránt ez utóbbit illeti : lóteuyészté— Hanem tennénk félre Niek, azt a szen etet, — szólt Blennerhasset, a kenyér és sajt-maradékra mutatva, ne legyen itt lomnak. Chinnery sietve rendbe hozott mindent s midőn aztán kitekintett, a phaeton már befordult a lak alá s Blennerhasset a leszállott De Veux lorddal szoritott kezet. Szerfölött örvendek becses ismeretségének, — szólt a lord szívélyes hangon ; — én mindenkor baiátságos lábon állottam szomszédaimmal, különösen pedig, ha azok ínyemre való egyének. Mindenelött fogadja bálámat húgom iránt tanúsított szivességeért. Valóban ön nagyon szívélyes és udvarias volt irányában. — Oh, uram, szót sem érdemel az egész — viszonzá Mr. Blennerhasset, átvéve ama kártyát, melyet a lord nyujta neki át bugától. E közben Mr. Chinnery is kilépvén, Blennerhasset imigy szólt. — Mr. Chinnery, barátom, Des Veux lerd Ashdownról. Des Veux meghajtá magát s a leszállott s előlépett Carnacra mutatott : — Mr. Jean Carnac, valódi gentleman, kivel a mult évben Párisban barátkoztam meg, s ki valamennyi sport-nemnek szenvedélyes barátja. Mr. Nicholas В. Chinnery éles tekintetet vetett a bemutatottra, s a franczia bátran kiállta e tekintetet. Aztán mint ismerősek szorítottak kezet. — Oh önök talán már találkoztak valahol egymással ? — kiálta föl Des Veux lord. — Oh bizonynyal, mi ismerjük egymást, — válaszolt Chinnery nyájasan. — Igazán mondom, ez kellemes dolog. — Trés agréable! — szólt Monsieur Carnac. — Valóban nagy örömömre szolgál, bogy is hivják csak — Mr. Thi . . . Ejnye heh rosz emlékezötehetséggel is birok én ! — Chinnery ! — segité ki Des Veux lord. - Ugy hiszem jól mondom, — nemde Mr. Blennerhasset ? —- Ugy van, — lmgyá helyben a kérdezett. — De nem akarnak önök besétálni ? Hadd kedveskedhessen egy kis ebéddel. — Köszönettel fogadjuk szives ajánlatát, hanem mi még most nem akarunk ebédelni ; nagyon későn reggeliztünk. — Amint önnek tetszik. Én részemről csak örülni tudok, hogy házam tájékával önt megisismertethetem. — Az istálókkal is ? kérdé a lord nekibátorodva. — Tartok tőle, bogy e reggel lehetetlenség lesz ezt tennem. Legényem, Péter kilovagolt Grantham felé, hogy az idomárral találkozhassék, ki Londonból szokott kirándulni. Aligha visszaérkezett eddig, egyébiránt mindjárt utána nézek. — Oh kérem soha se fárassza magát miattam efélével, — szólt Des Veux lord ; — de hát én lovak közt születtem éi nevekedtem föl s igy nem lehet csodálni, b y figyelmem legelébb is azok felé szokott irán; nini. Hanem szó a mi szó, Miss Seton sok szépet beszélt ám az ön Derbykedvenczéröl. Aligha lesz az Derby-kedvencz, — viszonzá Mr. Blennerhasset. — Mégis ha a Master Butterflyről volna szó . . . — Őszintén szólva, — válaszolt Des Veux lord, — én, azt hiszem, hogy a közönség azért vél nevezéseimben biztosítékot találni, mert tudja, hogy én minden lehetőt elkövetek lovaim javítására ; s mivel vásárra soha sem állítok ki egyet sem, amellett a versenyre mindig van paripám nevezve. Ami Master Butterflyt illeti, amennyire én ismerem, jó ló s nagy összeget koczkáztatok rá, igen nagy összeget, jóval nagyobbat, mint amennyit magamnak valaha megengedhettem, de mindamellett sem állítom hogy ő lesz az epsomi mezőny legjobb lova. — Őszinteség őszinteségért, — szólt Mr. Blennerhasset. — Engedje a lord, hogy én is hangot adhassak csekély nézetemnek. Nekem ugy tetszik, hogy lovamnak van némi esélye, noha még soha sem vett részt versenyben s meg vagyok felöle győződve, hogy jó második vagy harmadik válik majd belőle. — Es miért nem első ? — vágott közbe a lord hirtelen . . . — Hja, az elsőség a Master Butterfly számára van fon tartva, — válaszolt Mister Blennerhasset, kissé meghajtva magát. Des Yeux lord nem sokasította a szót, s Blennerhasset sem-igen szaporitá azt lovának dicsőítésével. Széttekintettek az udvaron. De biz ott nem sok nézni való volt. Mr. Bltnnerbascet nem tartott kertészt, mert v irágtenvésztésbeu nem nagy kedvét találta, és így a ház tájéka meglehetősen sivár tekintetet nyújtott A lord és Blennerhasset közönbös tárgyak felöl kezdtek társalogni. Chiunery és Carnac künt maradtak. Midőn tanuk nélkül álltak egymással szemben, előbbi imigy szólt : — Mi a manót keres ön az ashdowniak közt s mivel foglalkozik itt ? — Mon garçon, az titok, oh az nagy titok, viszonzá monsieur Carnac. — Ön tudhatja, hogy az itteni gyönyörű turfokou s önök vendégszerető házaiknál kellemes szórakozásra lel nz ember. Az ember összetalálkozik, megismerkedik egymással, meghívást kap, s ez nagyon természetes valami. Különben mi nagyon jól ismerjük egymást. Ön is pórázon fogja nyelvét tartani s én sem beszélek egy szót sem saját egyéniségünk felöl. (Folytatás következik.)