Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873

1873-07-02 / 28. szám

21 ß VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. JULIUS 2. 1873. A tavaszi dürgéskor lőtt siketfajdokból én sokakat megmértem, a leggyengébb fiatal kakas — egy éves — 7

1, fontot, mások 8, 9, 10 foDtot nyomták, s mintegy 10 év előtt egy idősebb, 12

1j

2 fontos volt kezemben. Vén kakasok 17 és 18, kivételképpen 20 fontra gyarapodnak, bár azok már ritka példányok. Hogy azonban itt a Királvhegység körül, bár mint rendkívüli ritkaságok, még ennél is erösebb példányok léteztek vagy léteznek, azt a következő két esetből ítélve, hinni hajlandó vagyok. Ezelőtt mintegy 35 évvel egyik nagybátyámnak bizonyos czélból siketfajdra levén szüksége, megkérte garamvölgyi ismerőseit, hogy szereznének neki egyet. Nem sokára elhozta a nagy kakast maga a ki lőtte, egy garami hires parasztpuskás, s elkért érte 16 pftot, mi akkor bizony sok pénz volt ! Az alku később megköttetett, fontját igy váltóforintjával számitva, s kapott a lóvö értté harmincz darab ezüst húszast, mert a kakas netto 25 fontot nyomott. Oly nagy volt, liogy én, ki akkor Phaedrus meséinek fordításában izzadtam : nem birtam annyira felemelni, hogy farka a földet ne érte volna. A murányi urodalom garami részének melyik pagonyában lövetett ezen óriási szárnyas ? azt nem tudom, de tudom, hogy akkor nagyuraink általában, s nevezetesen a bold. Koburg hg a siketfajdvadászatot nem igen gyakorolták, s itt vadóvás nem is létezett, hanem vadászhatott mindenki, ki az akkori kiváltságok osztályhoz tartozott, s ha a járásbeli szolgabíró éppen vadászember volt, ugy dúvadak irtásának ürügye alatt minden évben egy-két hajtóvadászatot tartatott e területeken, akár az az urodalmi tisztségnek tetszett, akár nem ! Egy másik óriási siketfajdról a következőket vagyok bátor közzétenni , kérelmemet előre bocsájtváu, hogyha valamelyik szives olvasóm netán Mün. hhausiadát látna benne, én, ki bona fide ugy adom elő, mint a hogy felőle értesültem, abban ártatlan vagyok. 1862 május bávában a rosnyói casinoban fajdvadászatról levén szó, Seb. A. vasgyári igazgató odavetőleg emiitette, hogy ö éppen most kapott Bujakováról egy 40 fontos siketfajdot. A casino tagjai nevetés közt arra kérték a szólót, hogy miután ő nem vadász, kinek szabad, söt néha illő nagyot mondani — engedne el néhányat a fontok számából ! Sch. A. ezt meg aprehendálta, haza ment s a siketfajddal visszatérvén a casinóba, azt ott palam publice megmérette, s az csakugyan 40 fontosnak találtatott. Ennek hire hozzám is eljutott, de én tréfának, vagy a mérleg félreferditése által történt mystificatiónak tartottam. Későbben azonban min denütt, hol erről szó volt, komolyan álliták a jelenvoltak, köztük több komoly jellemű régi vadász, hogy sem a mérés sem a mérleg téve snem volt, hanem az óriási siketfajd valóságban 40 fontot nyomott, mely súly nem hogy madárnak, de akár őznek is beillett volna ! Sajnálom, hogy akkor melegében jobban nem nyomoztam a dolog valódiságát, s csak a mult években igyekeztem a valót kideriteni, egyenesen Seb. A. úrhoz fordulva s tőle felvilágosítást kérve. A nyert válasz szóról szóra igy hangzik : „Berzéti vasgyár, 1871. ápril 25. Kedves barátom ! Hogy mult hó 18 kán kelt megkeresésedre csak most válaszolok, annak oka e hó 5-kéig az volt, hogy útban levék, azóta pedig pontos adattal kívánván szolgálni, csak most irhatok, j Ugyanis tény az, bogy a Bujakováról (a Prih- j radni-Schlosser-család vasgyárai , Breznóbánya j felett a garami völgyön) az 1862. máju3 bavá- j ban áldozóra kapott siketfajd, kivájt s lekoppasztott állapotban, bőre nélkül, pontosan megmérve, 28 bécsi fontot nyomott, négy darabban megsüttetett s hat tál pecsenyét adott. Annyit tudok még, hogy jó volt, de sokáig páczolódott. A hitelességet illetőleg hivatkozom tanúképpen az összes gyári személyzetre, kik is a mérésnél jelen voltak. Tudom azt is, hogy megmértük Rosnyón, mint rendkivül nagy állatot mindenestül, de mennyit nyomott, biztosan nem tudom, talán a 28 font adatból valaki kiszámíthatná ? — No azt még sem hittem volna, bogy ily szépen végződjék a dolog, noha nem kétkedtem a győzelem felöl. A Dca Veux-párt tökéletesen le volt hangolva. M. Jean Carnac leverten bámult des Veux lordra, ki szerfölött halvány volt. Utójára tett fogadása némi nyereséget juttatott ugyan számára, de mindamellett is tönkre jutott embernek tekinté ő magát. Tudta hogy Ashdown jelentékeny része s gyönyörű ménese kótyavetyére kerül, s hogy számára nem marad egyéb választás mint az öngyilkosság vagy a kivándorlás. Félénk természetű ember levén, az utóbbit sokkal előnyösebbnek tartá s ennél állapodott mog. Megfogta Evanista kezét s igy szólt hozzá: — Jer, édesem, menjünk. Aztán feszesen meghajtva magát Jean Carnac előtt, komor hangon csak annyit mondott. — Good morning. Jean Carnac azonban nem volt hajlandó ez üdvözletet viszonozni. — Oh, drága barátom, — szólt, — mi nem fogunk egymástól megválni. Ahova ön megy, én is oda megyek. Ugyan mi lenne Damonból Pythias nélkül ? Mi lenne Pyladesböl, ha Orestest nélkülözni kényszerülne ? Ejh ! mi korz testvérek vagyunk. Mi merész játékot üztünk, melynél öntől elpártolt a szerencse. De se baj. Én nem vagyok önző, s osztozni akarok önnek a sorsában ! Dos Veux lord már kezde fölgerjedni e szemtelenség miatt, de egy pillanatra számot vetve magával, bcszusan mormogá fogai közt. — Ám, egy időre még megszenvedem őt körömben. Ugy van, egy időre! A fianczia előnyös helyzetben látván magát, után ok sietett s igy szólt : — Bocsánat, ön nagyon el van foglalva még folyvást a sporttal. Engedje, liogy a kisasszonynak kíséretemet fölajánlhassam. Miss Seton, nyújtsa karját. A francia kinyujtá karját és a nő keserves sóhajjal akasztá karját a Jean Carnac jobbjába, s előre indultak. — Menjenek a kocsihoz, — szólt a lord, — én is azonnal ott leszek. A franczia derült arczezal vezeté az oldalánál lépdelő hölgyet, ki rá sem látszott ügyelni gyötrője beszédére, s csak egyes, szakgatott szavakban válaszolt. Midőn des Veux lord több általa igen jól ismert egyén mellett elhaladt, ballá, amint ezek egymás közt beszélék : — Blennerhasset állítólag egy félmilliónál is többet nyert, s ez átkozott szerencséje des Veux lordnak megadta a kegyelemdöfést, ki már azelőtt is féligmeddig bukott ember volt. — Nem lehet azon csodálkozni, — jegyzé meg egy másik. — О nagyon rosz számító s kétségbeesett játékos. Mondhatom, ö is nem sokára visszavonul a pályatérröl. — No az bizonyos. Teremtő isten, mily szánandó kifejezést öltött arcza ! Es valóban a kétségbeesés jellege ült arozán, úgyhogy a népnek megesett rajta a szive, midőn köztük végig vonult. (Folytatás következik.) Lövetett a berezeg Esterházy őserdejében Lom mellett egy kerülője által, kinek nevével nem szolgálhatok. Ennyi a tudomásom ezen fenevadról. (?) Szives üdvözlettel igaz barátod Schlosser Albert, m к. Mióta felséges urunk királyunk a siketfajdot, mely egyébiránt mindig a nagy vadhoz számíttatott, legmagasb vadászatára méltatta, s neubergi s reichenaui vadászterületein évenkint 20—30 darabot szokott sajátkeziileg leteríteni , azóta e vadászatot főuraink is kiválólag nagyra tartják, s e nemes szárnyast különös oltalomban részesitik s azóta lett az igazán fejedelmi vad, s dürgéskor elejtése fejedelmi mulatság ! — Mi módon vadásszák a siketfajdot, azt tanítani nem lehet czélja ez ige'ujtelen vadászrajzoknak. Kit netán alföldi vadásztársaim közül érdekelné, azt — nem ismeivén irodalmunkban e részben oktató köűyvet — (Cserszilvássy Ákos „vadászat mestere" a fajdokat nem is emliti) a német irodalom számos jeles vadászkönyveire — vagy ha megelégszik némi tájékozással is — akkor a „Vadász- és Verseny lap"ban megjelent számos fajdvadászati tudósításra s vadászrajzokra utasítani bátor vagyok. Itt egyedül a ritkább s kevésbé ismert módokat emlitem fel, melylyel a siketfajd lőhető. Egyik, a vadászat vizslával, mely Oroszországnak keleti tengermelléki tartományaiban, Liefland, Kurland, Estlandban divatos, hol e szárnyas a nagyszerű sárréteken roppant mennyiségben tenyészik. Ez hazánkban, bol a siketfajd csak nagy hegyekbeli erdőségekben található — sehol sincs szokásban s nem is alkalmazható, s ha Koritnyiczáról vagy Tátra-Füredről néha olvassuk, hogy egyik-másik fürdövendéguek sikerült az ottani fenyvesekben vizsla előtt siketfajdot legyujtani : az ritka, kivételes eset. Különben e vadászatot tiltja az uj törvény is, mely a siketfajd- s nyirfajdjérczék lövetését soha, a kakasokét egyedül a íavaszi dürgidényben engedvén meg. Egy másik vadászati módja, mely szintén kutyával, s többnyire fehér juhászebbel történik, ismeretesebb hegylakók s vadorok előtt. Nyárban vagy őszszel ugyanis az e czélra kitanított cb keresi a siketfajdot s képes az ellábaltuak nyomait követni, a mig felveri s a fajd felgalyaz. Ekkor a kutya megugatja s ez által figyelmét magára fordítja. Ilyenkor nem nagy ügyesség kell hozzá, liogy a fajd, melynek figyelme folyton az ugató ebre van lekötve, belopható s meglőhető legyen. Paraszt puskások s erdőkerülők értik e mesterséget. Az utolsó években a dobsinai Feketehegységben nem egy siketfajdot lőtt ily módon a tisztelendő plébános ur, ki sz. Hubertet, igen helyesen, szintén külömb szentnek tartja mint a rozsnyói sz. Nétust. Ezen vadászatot gyakoroljak a székely atyafiak is, mint azt gr. L. К. a „Vadász és Vcrser.y-lap" tavalyi folyamában egy gyönyörű elbeszélésben közzé tette. Külömbcn az uj vadásztörvéuy megtartása mellet e vadászat lehetetlenné vált. (Folytatás következik.) Az én tiz vizslám története. BUJANOVICS LÁSZLÓ TÁBORNOKTÓL. IV. Ali dor. Abban az időben, mikor Lorddal legmegfeszitettebb tanulmányozásban voltam, ajánlott nekem a szomszédos erdész egy már kitanított másfél éves vizslát. Megegyeztem vele árában, de kikötöttem, liogy az erdész még egy évig tartsa meg a kutyát, és ez idő alatt iparkodjék ötet szoktatni, hogy a nyulat mentől tökéletesbben állja. Az egy év lefolyása után, éppen a foglyászati idényben haza is kaptam az ebet. Alidor szép, nagy termeti! kutya volt, a németországi májfoltos szinüekből. Az erdész kitü-