Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873

1873-02-19 / 8. szám

58 S z a 1 a b é r i Horváth János ezredes cs mezöliegyesi ménesparancsnok uti jegyzetei a fraiiczia- és németországi lótenyész-intézetek köréből. (Folytatás.) A brettevillei intézet, Mr. De la Ville tulajdona, Caen mellett fekszik, s midőn én meglátogattam, mintegy 20 db 4évese volt eladásra felállítva, mintegy 60 db 2 és 3 éves pedig a karón (au piquet) mövekedett. A 4évesek mind igen jók és correctek, s mindanyian hámban és nyereg alatt egyformán betanitvák. De la Ville úr kevés tcnyészkanezát tart, hanem e helyett a normandiai tenyésztőktől vásárol minden évben méncsikókat 1000 — 2000 frankjával. Az első évben szabadon vannak a csikók, télen istállóban. A második tavaszi fü kihajtásakor azonban karóhoz köttetnek. Harmadfű korukban hámba szoktattatnak. Negyedfél éves korukban a mének mezei munkát végeznek. Négy éves korukban felállíttatnak és eladásra csinosittatnak ki. Ha a mezei munkának vége van, ugy ismét a karóhoz köttetnek. Ez mindenesetre elönyösb mód, mint az istállóban felnevelés, a mint az közönségesen a percheron és breton lovakkal történik. Hanem daczára a jó és sok legelőnek, e ioppant húsos tömegek még is petyhüdtek, azonban teherbuzásra megjárják. Kct éves korukban könynyii munkához szoktattatván, naponként 10—15 font zabot kapnak ; a franezia nem erőlteti meg lovát, mielőtt 5 éves korába nem lép. A mi a legelőt illeti, De la Ville úr egy-egy mén számára valamivel többet számit egy hectarnál a karón legelésre ; némely foltokat persze 2 — 3-szor legeltethetni, mig más részeit az első lelegeltetés után fel kell szántani s téli takarmánynyal bevetni. A trágyázást a lovak végzik ; ehhez számítják azt a zöldtakarmányt is, mit a lovak letipornak. Gyakran a mi ily legelőből a lovak után megmarad, szarvasmarha által legeltetik le, szintén a karóhoz kötve. VADÁSZ- ÉS VERSENY LAP. A francziák e vidéken igen számoló gazdák, s a legkisebb kiadást is felszámítva, a legegyszerűbbre rendezik be gazdaságukat, úgy hogy főleg kevés ember, illetőleg cseléd vagy szolga szükségeltessék. Ennek egy non plus ultráját láttam egy helyen, hol 40 mén mellé, melyek karón legeltek, csak egy ember volt rendelve, kinek mindent kellett teljesíteni e 40 ló mellett. Igaz, hogy az istállókban megvan a vizvezetés, szccskavágó gépek, takarmányemelö készületek stb., annyira, hogy 30—40 tehenet 2 ember lát el. De la Ville úr sok kitüntetési érmet kapott a gazdasági kiállításokon, részint mint állattenyésztő, részint mint mezei gazda. A mi pedig lovait illeti, ezekből a württembergi országos-lovászmestcr, Hofacker úr, szemeim láttára választott ki 20 darab 3 és 4 éves mént, s átlag 5000 frankkal fizette darabját. Mind válogatott jószág is ez; kár, hogy némelyek 3 éves korukban bátramaradnak. A tavali felállításban 3 darab nem sikerült tenyészet is volt, ezek norfolki mének után származott normann kanczák és normann ménektől valók voltak. De la Ville úr is azt hiszi, hogy e fajzás nem alkalmas a továbbtenyésztésre. A méncsikókat ugyan lehetne használni, a kanczák azonban nem alkalmasak a továbbtenyésztésre. A caeni pótló vazási telepet is megtekintettem, hol mintegy 240 lovat találtam. Ezekben legtöbbnyire megvan ugyan a normann typus, tehát correctek, de nem lehet fel nem ismerni, bogy sokszor és pedig helytelenül, telivérrel is vegyittettek, mit finom lábaikról és nehéz testükről láthatni. A betegségek ugyanazok (mirigy-daganat és hurut) mint Alençonban. Az istállók igen jók és szellösek, néhányan bolthajtásosak és kissé rekedt levegőjüek. A caeni szekerezési iskolában akkortájban alig volt pár ló, azok is nyomorult dögök. A intézetben minden czélszerüen van elrendezve : jó istállók, lovagló pályák, nagy udvarok szekerezésre stb. Szerettem volna még e vidéken a &t,-10i méntelepet is megtekinteni, de miután a mének FEBBLÁB 19« 1873. csak 8 nappal később jöttek voba be az állomásokról , s röviden kimért időm továbbutazásra ösztönzött : ennélfogva sem ezt meg nem tekinthettem, sem azon igen érdekes lótenyésztési kiállítást, illetőleg dijjazást nem láthattam, mely aug. 28. és 29-én Aupin-beu a Normandiában tartatott. A Piccardia beutazásáról is le kelle mondanom , részint időhiány miatt , részint mert az itteni tenyésztők és szakemberek biztosítottak, hogy a Piceardiának valami saját fajú tenyészete, mi az ittenitől különböznék, ugy einesen. Igen kevés tenyésztő neveli fel maga a esikait, hanem eladja, s legfeljebb a méneket tartja meg, melyeket az ottani szük, sötét istállókban nevel fel. Átalában Francziaországban a más által tenyésztett csikók felnevelésével nagy spcculatiót csinálnak. Csak déli Francziaországban nem űzik ezt, mert az északi és közép Francziaországban tenyésztett csikók ott mind elkorcsosulnak. * * A francziaországi lótenyésztést illetőleg a legnagyobb figyelmet érdemel a következő czimü könyv : Races chevalines leur Amelioration par I. H. Magne. Troisième edition. Paris, chez Gamier frères. Ez a könyv igazolni fogja egyrészről mindo.zt, a mit irtani, más részről mindazt, mit én az idő rövidsége miatt alaposan nem tanulmányozhattam, sokkal jobban és részletesebben fogja előadni. Mezőhegyesre vonatkozólag különösen érdekes az, hogyan fejlődött ki a mostani anglo-normanu lófaj. Először is kitűnik ebből, hogy e fajt nem csupán az utóbbi 20 év alatt teremtették, miut azt általánosan, bár tévesen, hinni szeretik. Másodszor, hogy ámbár e faj már 1820 körül, tcliát 50 év előtt el volt terjedve, de ugyanazou rendszer szerint mint a hogy a tenyésztést Mezőhegyesen kezelik, t. i. a hol szükséges és lehetséges — nemesíteni a telivér által, és ismét visszatérni az eredeti vérhez. Harmadszor, kitűnik az én jelentésemből, hogy igaz, miszerint az 50-es evek óta ott oly lovak neveltetnek, melyek mint carossier-k kitűnők, de egyre étjegyén (dinner card) vesztegelt, mely egy cupidót ábrázolt, ki mini jockey fekete paripát lovagolt. — Ez itt Little Joe a „King Charming"en, — szólt Evanista tréfás kedélylyel. — Akkor e szárnyakkal okvetlenül nyernie kellene kedvező szél mellett, — viszonzá Chinnery. — De mondja csak, nem amerikai ön ? — Én ezt nem tudattam kegyeddel s meg nem foghatom, miből sejtheté ezt, — mert kegyed valóban eltalálta. De hát miről lehet valakinek nemzetiségét megtudni ? — Nos, a francziát fecsegéséröl, a poroszt arról, hogy a sört és burnótot kedveli, az angolt nycrscségéről és mogorvaságáról .. . Itt megakadt a hölgy. — Es a yankee-t ? — kérdé Mr. Chinnery. — Átalában jó tulajdonairól, — viszonzá a lady. — Miért oly szigorú kegyed a nemzetiségek iránt, saját lioufiait is közéjők foglalva s miért szól oly kimélylyel az ameriakról ? — kérdé Mr. Chinnery. — Tény, hogy igen keveset ismertem még honfitársai közül. Annyit azonban hallottam felölök, hogy uagy különczök, és szavaiknak nem mindig lehet hitelt adni, — a mellett a szerénység sem tartozik épen gyöngéjükhöz ; de mióta önt megismertem Mr. Chinnery... S a ladyuek ez utóbbi szavaiban a sarcasmus némi színezetét vélte az amerikai fölfedezhetni. Mr. Chinnery elkomolyodott s kis szünet állott bc köztük, mely után újra megszólalt Evanista. — Mégis csak életre való nemzet az az öné, Mr. Chinnery. — A jóra való törekvés megvan bcuuiiuk, kedves Miss, de nagyságunk tetőpontját még nem i к 1

11 á, A gyep titkai vagy: hogyan nyerik meg a Derbyt ? (Folytatás.) V. FEJEZET. „A z ellentábor." — Nekem ugyan nem sokat árthat, bármit beszél is ön — viszonzá Mr. Nicholas В. Chinnery ; — a guv uor és én akár csak egy test egy lélek lennénk. О teljesen ismeri multamat. Különben én nem akarom önt tönkre tenni, hanem azt egyszeismiiidenkoiTu tudtára kell aduom, hogy ártalmamra lenni meg ne kisérelje. - Tehát fegyverszünetet tartunk ? — kérdé Jean Carnac, nyájas mosolylyal nyújtva kezét ki. — Ameddig jónak látom azt ; azonban ne feledje ön deli FraDCziaországot, a touloni bagnot és Deron-t, a gályarabot. Monsieur Carnac halálsápadt lett. E lialványság még akkor sem oszlott el arczárói egészen, midőn Des Veux lord és Mr. Blennerhasset feléjük közeledtek. — Mikor látogat ön meg ? — kérdé Des Veux lord. — Jelölje ki öu a napot, hogy okvetlenül honn találhasson. — Tehát legközelebbi kedden. — Nagyon jól van. Okvetlenül elvárom önt, — szólt ő lordsága. Még néhány szivélyes búcsúszó s barátságos kézszorítás következet s aztán kocsira íilve Des Veux, hazahajtatott. — Meghitt ő minket ebédre? — kérdé Mr. Chinnery. — Meg. — Megfigyelte-e ön Deront-t, akarám mondani Carnac urat ? — Eléggé szemügyre vettem. Hát mi baja vau vele ? — Mindjárt megmondom. Marseilleben az amerikai konzulság egy időben CDgem bizonyos bűnügy miati elfogatott. . . — Ne mondja már .. — Hallgasson ki csak kérem. Ez nem hazugság, a mit most mondani akarok, — vágott közbe Mr. Chinnery. — Miután a „hüvös"-re kerültem, a frauezia rendőrség gondozása alá jutottam, s Toulonbau bizonyos Deron nevü egyénnel ismerkedtem meg. Caruacban, Des Veux lord eme barátjában, régi czimborámat Deron-t ismertem föl. — Különös, — szólt Blennerhasset ; — с szerint Des Veux lord aligha tud valamit annak az embernek előéletéből. — Ep oly keveset, mint akár az önéből vagy az enyimből. Pedig az az ember alkalmasint valamiben töri a fejét. — Valószínűleg. Kedden, mikorra Mr. Blennerha.set és barátja ebédre hivatalosak voltak Ashdownba, át is kocsiztak, hová néhány tagból álló kis társaság gyűlt a meghivás folytán egybe. Evanista kiváló szivélyességgel fogadta Mr. Blennerhasset. О nem feledte el e férfinak iránta tanúsított udvariasságát, sem — miut megjegyzé — az ő szegény lovának ápolását, melyben ez ott részesült, mindaddig, mig azt egy hét múlva meggyógyulva küldte haza. Ebéd alatt egymás mellett ültek. Mig az ebédet fölhozták, Mr. Nicholas В. Chinnery tekintete