Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873

1873-10-15 / 43. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 313 nősen statisztikájára nézve valahára biztos adatokkal szolgálhatni törekedem. Nem mulaszthatom el a fürdő igen tisztelt igazgatója, nagyrabecsült barátom Blázy Ede urnák, kihez a közelebb ismerőket páratlan humánus és kedves valójának kellemes emléke köti és ki azonfelől a »V. és V.-lap« t. olvasói előtt is mint nemcsak vadászati főtekintély — de mi vajmi ritka, tapasztalt természetbúvár és lelkiismeretes vadóvó és tenyésztő ismeretes, bálás köszönetemet nyilvánosan bemutatni ama páratlan előzékenységéért, melylyel ugyatheoreticus részre nézve, mint a szabadban minden adattal és tapasztalata dus tárházával segítségemre jött. Valóban bámulnunk kell azon nemzeti indolenczián, mely azt, mit hazánkban talán kissebb fáradsággal, de ugy lehet fokozottabb nagyszererüségben találhatunk, csak azért, mert az honit— a külföldiért passióval hanyagolja! — Igaz, nagyobbszerüek Helvéczia hótakart tetői ; tagadhatlan, hogy a vadász vagy tourista ott nagyobb kényelmet találhat s nem kénytelen csupán a nagy alkotó természet nyers nagyszerűségével megelégedni ; de hiába ! én nem tehetek róla, midőn elismerem, hogy a'honn is megtalálható élvekért csupán, vétek volna a külföldet kerülni — ugyanakkor bűnnek találom az ittliont amannak fényesebb voltáért tel-, jesen elhanyagolni és talán csupán azért, mivel ez hazai — vagy mivel amott nagyobb a comfort. Első legyen büszkeségünk — utóbbi czélunk itthon is — de ezt bizony csak nagyobb frequentatió és áldozattal érhetjük el. E vidék valóban megérdemli, hogy a magyar közönség ne hanyagolja! Ha azon, már csak geologiai szempontból is a granitkőzetnél páratlan szakadozott formátiója által is egyetlennek mondható megragadó panorámán, mely a Vág és Poprád völgyeiből mint egy örökös mementó ja a föld irtóztató revolutiójának, egyszerre az egeknek tornyosulva élőnkbe tárül, a Krivántól a bélai hegyekig végig tekintünk ; magasztosulásig felemelő érzés fogja el kebleinket, és ha a schweitziak büszkék alpeseikre, mi nem kevésbbé lehetünk azok a mi kedves Kárpátjainkra, melyek e nemzet itt keletkező bölcsőjét már évezredekkel megelőzve dűskorona gyanánt övezik boldog Kanaánunkat. Es lia a külföldi tourista végkép el van ragadtatva, vagy néha magunk is dicső bérczeinkre egy elégiát mondunk, azzal mindent megtettünk. Elrejtve — csak a véletlen által feltárva a sok szép pont az idők viszontagsága által oly sok minden hozzájutás szétroncsolva — a szem és láb elől csak az nincs eltakarva, mit a sors szeszélyének mutatni tetszik. Nem vagyok barátja annak, liogy a természet örök szépségeit kontár emberi kézzel szentségtelenitsük szükség nélkül, nem óhajtom, liogy a lomniczi csúcsra sugárut vezessen, de mindenesetre kívánatos, hogy legalább a járható helyek életveszélytelenekké tétessenek — a touristák imitt-amott az idők zord viszontagságai előtt magukat meghúzhassák — tudományos és pontos leírások szerkesztessenek — mutató-táblák által az utasok egyes szép helyekre figyelmeztessenek, néhány áthidalással igy végkép elvesző panorámák megnyittassanak — s akkor, midőn alább more patrio 100—100 hold erdő oktalanul pusztíttatik, a kilátás kedveért itt is néhány fa feláldoztassék. Jelenleg még a Blázy által épített felkai menházon kivül semmi, még csak egy mutatótábla sincs. Ezen a hiányokon segiteni tűzte ki czélül az ez idén alakult Kárpátegylet, vállvetve a tátrafüredi fürdőtársulattal. Segítse a kedvező sors. De bizony oly társulat, melynek mai születésekor a részvétlenség játszá a keresztanya szerepét, kivált magyar szalmatüzű publieumunknál nagyreményű jövővel nem kecsegtet, sőt félős, hogy a mily csendesen üdvözölte a a sajtó is ezen ugy természetrajzi és tani, mint egyéb magasabb szempontból is már fájdalommal nélkülözött társulat keletkezését, ép oly zajtalanul fogja pár év múlva constatálni agonizálását. Egyébiránt tisztelet a vezető egyéneknek, fájdalmas, hogy Fuchs, a Kárpátok ez alapos öreg ismerője és Blázy, ez a praktikus, a hegyein különös előszeretettel ismerős ember, kiktől egyedül lehetett volna praktikus eredményt várni — bizonyos érdekeknek áldozatul esve — az ügynek vezetésében tényleges részt nem vesznek. E kitérések után lássunk tárgyunkhoz. Legyen szabad előre bocsátanom a zergék, ezen, a havasok fődiszéről ugy Blázy és több tapasztalt vadásztól hallott és Brehm gyönyörű leírásával összevetett természetrajzi s egyéb irányú ismertetést adnom, azután az idei, különösen zergevadászatokra áttérnem. « * # A zerge (capella rupicapra) antilope-faj. A kecskétől tömör testalkattal, hosszú, rendkívül izmos lábaival különbözik. Talpának szélei aczélkemények, közei s talapja pedig gummielasztikumszerüleg ruganyosak, mely körülmény fejti meg azon rendkívüli ruganyosságot és biztonságot, melylyel gyakran három öles szökéseit ott képes pontosan és siklás nélkül eszközölni, hol talpa alig talál elég támpontot. Nagysága 2' 4" magas, 3' 10" hosszú. Szine az időjárástól változik. Télen feketebarna. Nyáron, kivéve a mindig fekete öreg bakokat és kis zerákat, paradicsommártás-szin. A hátsó lábszár fehér. Füleitől arczélén osztva, fekete csík vonul, közben fehéres fakó folttal. Súlya : kinőtt példány 60—70 font, azonban lövetett Schmekszen pár év előtt egy 110 fontos bak. Oszszel némelyikben 12—15 font faggyú találtatik. Tápláléka nyáron a legjobb alpesi növények. Télen a fűmaradványok, söt szükség esetén az erdő felső szélein a famohák. Igen kemény teleken tápláléka oly csekély, hogy saját gyűjtött zsirját emészti az eljutott test. A jó viz reá nézve életszükség. Délután lefelé jönnek legelni, a hajnal hasadtával ismét felfelé vonulnak és a napot a legmagasabb bérezek közelében, tanyájukon töltik. Rendes tanyájuk ugyan nincs, de azért lehet mondani, állandó tartózkodási helyeik vannak. Ezeket bőven trágyázva, előkészítik a talajt a jövő évi bővebb termelésre. Im ismét egy adat a természet bölcs, előrelátó gazdászati rendszeréhez. Természetére nézve családosnak mondható, bár a bakok az üzekedési idő után a csapatot elhagyják. Az öreg, kiélt bakok pedig végkép magányba vonulnak komor természetükkel és ellenkezőleg a többivel, a törpe-fenyő hozzáférhetlen tömkelegében tengetik kizavarhatlanúl bús napjaikat. Élettartamuk 20—30 év. A testi növés három évig tart, mely időben a tenyészképesség is előáll, azonban teljes erőre csak ötödik évük után jutnak. Tenyészképességük a 15-dik évig tart. Jellemző azonban, hogy a suták ritkán ellenek minden évben, mit a söliiánynak hajlandók a figyelmes vizsgálók tulajdonítani. Ez állítás megdöntése vagy megszilárdítása czéljából, ugy hallom, a Salamon-féle javorinai területen sózási kísérletek fognak tétetni. A nem távolróli megkülönböztetésére a kampók szolgálnak, melyek az erősebben kifejlett nyakcsigolyán sokkal nagyobbak és kissé kijebb hajlottak a bakoknál, mint a sutáknál. Az üzekedés őszszel kezdődik, midőn valódi víg élet áll elő, s a jól elrejtett szemlélő órákig gyönyörködhetik pajzán játékukban s nem annyira veszélyes mint heves szerelmi viadalukban. Természethajlamuk ugyan inkább békés, mint veszekedő, bár állítják, liogy az idegen területre átváltok soha nem vérengző kimenetelű, de mindig erélyes megtámadtatásra találnak. Az enyim-tied kérdése tehát ugy látszik náluk is létezik, s a communismus ott is utópia. Husz hétre a suta egy zerát ellik, Brehm szerint ritkán kettőt. Kárpáti öreg vadászok kettőt egy anyával soha sem láttak. És nekem a valószínűséghez közelebb áll ezek állítása ; valószínűbb levén a természet bölcs előrelátása folytán az, liogy mig az örök feltartási ösztön a szaporodást okvetlen kívánja, tekintve a zerge fáradságos és zaklatott életét, két gidó hordozásával nem igen terheli az anya úgyis igen igénybe vett erejét. A kicsi, pár óra alatt vigan követi anyját, mely rendkívüli gonddal óvja és gondozza, tanítgatja kicsinyét. A gyönyörű, bár vastag lábai miatt kissé alaktalan gida viszont szeretetteljes édelgéssel viszonozza az anyai szeretetet, annyira, hogy a lelőtt anyát el nem hagyja, sőt fájdalmas bégetése közt magát megfogni engedi. Pedig a vér iránti ellenszenve oly nagy, hogy a csupán sebzett anyát kerüli. Szép látványnak mondják, midőn veszélyesebb helyek megmászására tanítja félénk kicsinyét. Eleinte megmutogatja a szökéseket, midőn a tanfolyam a mekegés sokatmondó nyelvén foly. Végre az anya felszökik. A kicsiny próbálkozik, de nem mer. Ekkor az anya a másik oldalon eltűnik. A kicsi sok próba után felszökik, de már most ismét le nem mer. Ekkor az anya visszaszökik, s azon az oldalon, melyen a kicsi feljött, leugrik. A kicsi, talán az éhség által is késztetve, végre lemegy, és ezzel megtanult mindent, csupán az egészen veszedelmes helyeken van uj leczkére szükség, különben teljesen kész hegymászó. Vándorlásaiknál mindig egy öreg suta vezet. Utána a serdülő nemzedék, kinőtt bakok, az anyák bambácska kicsinyeikkel s az öreg bakok zárják be a sort. A zerge a vigyázat és éberség megtestesülése. Rendkívül éles érzékei képesitik arra, hogy szemérzékét kivéve a többivel még éjjel is résen lehessenek. Ritkán hever le, de rendesen ugy áll, hogy rögtön tovairamodhassék. Előszeretettel dől oly sziklaugrásoknak, hol