Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873

1873-09-24 / 40. szám

294 VADÁSZ- ÉS VERSKNY-ЕАГ. SEPTEMBER 24. 1873. tői lelövetett, a másik szintén meglövetvén, 2 kutyát bocsátottunk rá ; ezek meg is csípték, de az erős vad magával hurczolta őket,' s mert a vadászok nem siettek eléggé utánnok, végre megszökött tőlük. Másnap ugyan még nyomozták, de hó hiján kevés sikerrel. Miután a meglőtt medvék a schönborni hegy felé húzódtak, 10-én ezt az erdőt vettük elő, s miután csapára nem akadhattunk, hajtókkal kerestettük fel azt. Itt is, midőn a lövész-sort felállítottam, még kedvező szél volt, de mire a hajtás megkezdődött volna, megfordult a szél, ugy hogy két medve egész lőtávolba jött az urakra, de a szél fordultával megszimatolván bennünket, vissza fordultak. A meglőtt medvéket azonban nem láttuk többé, s nagyon valószínű, hogy azok nem voltak halálosan találva. Szarvas azonban mindegyik hajtásban volt. Martius 11-én újra esett, s reggeli után az urak időtöltésből festeni kezdtek; részint vadász-genreket, részint czimerüket, vadász-jelmondatokkal, a voncsinai vadászlak egyik szobájába. Grófom a következő cadentiát ütötte össze gr. Lambergre : Der Waidmarm, der gemalt die Wand, Der hat wohl eine gute Hand ; Er scboss hier schon der Bären zwei, Und machte diese Malerei. mert hát gr. Lamberg elegicus panaszban hangoztatá múzsáját a vadászat és rossz idő miatt mint következik : Den Bären wollt' icli jagen, Doch muss ich Euch sagen : Dass ich bab' nichts gesehen Als Nebel, Sturm'und Regen. Damit Hubertus meiner dacht' — Hab' ich dicss Bildniss ihm gemacht. Gr. Breuner Carmenje : Wenn Wetters Ungunst dich erbosst, Dien' diess Sprüchlein dir zum Trost : Der Jäger unverdrossen — Hat manches Wild geschossen. Gr. Hoyos erre aztán egy jól gondolt de kevésbé sikerült comicummal fejezte be a rímelést. Zwar die Bären foppen uns sehr, Doch komme ich gerne her; Einmal wird mir's doch gelingen, Meister Petz zu Fall zu bringen. Gr. Lamberg már ezelőtt két évvel megkezdte ezen szoba kipingálását, s most már tele is irta. A képek igen csinosak. Délfelé feltisztulván az idő, a pinovi pagonyt hajtattam meg ; egy medve volt is benne, de szelét vette a puskának, s visszament. Estére azután visszahajtattunk Szolyvára, azon határozattal, liogy 12-én és 13-án a Szinyáki hegységet vadásszuk át. Éjjelre kelve azonban megváltozott az idő, s borult, országos esőbe ment át, minek következtében másnap (12-én) reggel jókor az urak elbúcsúztak Szolyvától, hogy még az nap a munkácsi vasúttal tovább utazhassanak. Mint már emiitettem, az urak magukkal vitték a 3 fiatal medvekölyket, melyhez még két bocs, egy kan és egy szuka (miut egy 6 hetesek) jutottak, melyeket egy erdőkerülő fogott össze azsdenyovi erdőben; az eset következőleg történt. Mondott kerülőnek meg volt hagyva, hogy a zsdenyovi erdő Kameny nevü pagonyjában igyekezzék medvéket becsapázni. E működése közt egy barlanghoz (Gaura) közeledvén, az abban volt nőstény medve kiriadt s szaladni kezdett; kerülőnk rálőtt ugyan, de csak súrolta, s a medve odább állt. Be menvén aztán emberünk a »Gaurba«, s az emiitett két medvekölyket találván, azokat hozzám el is hozta. Elejtetett tehát e vadászatok alatt : 1 db derék medve-szuka, s fogatott 5 db medve-bocs ; lövetett 4 db vaddisznó és 1 db nemes nyest. Hiuzokból is észrevettünk pár darabot a közelben, de kikerülték vadászainkat. Igy folytak le a mult évről elmaradt medvevadászatok. Szolyva, 1873. P. A., fővadász. Felvidéki vaflász-iajzolí. II. RÉSZ. Felvidéki fajképek. A) A tót paraszt puskás. (Folytatás.) Erdővédek, szénégetők, az erdei malmok molnárja s más ilynemű emberekből, kik életök legnagyobb részét az erdőségben töltik, sok szenvedélyes vadász s jeles vadismerő válik. A Hernád folyam egyik mellék patakának, a Bela vizének völgyében, a csötörtök-falvi fürészmü szomszédságában magányos kerülői lakban egy Regecz nevü csősz lakozik, kit, ha erőteljes magatartását, könnyű s biztos lépteit látjuk, mikkel a hajmeresztő sziklaságokat szokta megjárni s azok üregeit átkutatni, legfeljebb 40 éves férfiúnak mondanánk ; holott ő gróf Csáky kerülőinek legidősebbje, ezen grófi családot már 54 év óta szolgálja, s ez idén (1872) valósággal 74-dik évét tölté. О a szepességnek legelső s legismertebb medve-ölője, ki 20 db medvét lőtt s 22 darab bocsot elevenen fogott. Voltak komoly csatái a maczkóval, kivált a fiait védő anya medvével, mint azt karjain s czombjain a beforrt sebhelyek s néhány eltört oldalbordája tanúsítja, de mindannyiszor ő volt a győztes, s most is hasonló szenvedélylyel vadássza a talpasokat s kutatja fel barlangjaikat mint fél századdal ezelőtt. Sok év előtt, mig a puskák kovás korában, egy tél végén medvecsapát talált a Fehérviz völgyében. Figyelmes vizsgálat után meggyőződött, hogy az egy szoptatós anyamedve, mely barlangját időközönként elhagyja, s táplálék után kirándulásokat tesz. Első dolga volt a vaczkot kikutatni, melyet a nagyterjedelmü G e r a v a sziklás hegységben gondolt lenni. Követte a nyomokat, mig az oldalas meredek fenyvesben azok elvesztek. Másnapra havazás állott be, s harmadnap a völgyben ismét fris nyomokat talált. Követte ezeket fel a sziklás Geravára, de itt Ja nagy szél elfújta a hóval együtt a csapát is. A medve barlang után két hétnél tovább kutatott, ha esett hó a völgyben, s tisztán láthatta volna a medve járását, ugy vagy a szél vagy a nap elmosta azt. ha lent nemis, de az oldalban vagy a tetőkön. Többször akart éjjente lesbe állani s az arra vonuló talpast lelőni, de sajnálta az elárvulandó bocsokat, miket igy elveszített volna, holott a fiatal elevenekért nagyszerű ajándék volt számára kilátásba helyezve. Végre 18-dik napon reá akadt azon üregre, melyben a medve család tartózkodott, és itt Miso nevü puskás társával egy holdvilágos reggelen lesbe állott, hogy az anyamedvét, ha éjjeli kirándulásából visszatér, lelövi, s a bocsokat zsákra rakja. Langyos déli szél fujt, a hófúvások meglágyultak s a fényük galyaira rátapadott néhány nap előtti havak szintén olvadni, s a leső vadászokat áztatni kezdték. Reggelfelé járt az idö, a fogyó hold bágyadt fénye összevegyült a keleten derengő hajnallal, a midőn a közeledő medve neszét vették észre. Gyanakodva s szaglálódva érkezett ez, lassú czamogással a barlang felé, s a mint elég közelbe ért, szólít a Regecz puskája és a vad lerogyott, azután pedig ordítva hánykolódni kezde. Emberünk a kegylövést akarván megadni, kikapja társa kezéből a töltött puskát s gyalázatosan csötörtöközik vele. Az olvadó hó cseppek beáztatták azt, s bár újra s ismételve felporozták, az többé sülni nem akart. Mig most Regecz a maga puskáját töltötte, addig társa baltájával a hánykódó medvéhez akarva vágni, kisiklott s a bősz vad karmai közelébe ért, mely egy csapással darócz nadrágját s tomporáját hasította fel. Egy éles sikoltás értesítette Regeczet az ujabb baleset felől, sietve elvégezte a töltést s a medvét fejbe lőtte. Miso sebe csekélynek találtatott, ő maga bedörzsölte hóval, bekötötte s bár fájdalmat szenvedett, de járásában akadályozva nem volt. A mint most vigan pipára gyújtva kissé megpihentek, s a világosság is kielégítő nagy lett, hogy a bocsokat kiemelni lehetett, egyszerre sápadva veszik észre, hogy a lelőtt ! medve nem az anya, hanem kanmedve ! 1 „Soha életemben, sem azelőtt, sem azután mai napig oly bonyodalmas zavarban nem voltam mint ekkor, — beszélte a csősz. — Ezen felfedezés után hamarjában igazán nem tudtam, hogy mihez fogjak először. Annyit láttam, liogy egy idegen, nem e barlangbeli medvét lőttünk, ennek nyoma kisebb volt s a barlang körül sehol sem észlelhető, mig ott egyedül a sokkal erősebb anyamedve csapása volt csak látható. Kábult lett a fejem. Legegyszerűbb lett volna a helyet odahagyni ; igen, de akkor meg nem kapom a bocsokat, mert azokat az anya ha hazajön, bizonyosan messze elviszi. Vagy pedig folytatni kellett volna a lest, mig az anyamedve is, mely már sokáig ügy sem fog késni — lövésre érkezik ? Igen ám, de az egyetlen golyónk Miso átázott fegyveréből sem kí nem húzható, sem ki nem lőhető volt, s egy őz futóval töltött szimpla flinta, egy bősz anyamedve ellenében, nem sokkal több fegyver a semminél ! De végre is veszíteni való időnk nem volt, kelletett valamire határozni magunkat. Miso tehát ott kint strázsált, kifeszített fülekkel s szemekkel, nekem az érkező vadat jelezendő, én meg hirtelen beugrottam az odúba, mely szerencsére alig 6—8 öl hosszú volt ; ott három bocsot vettem észre ; kettőt karmolásuk daczára zsákra raktam, a harmadik egy oldalhasadékba bujt, ezzel vesződni nem akartam, ott hagytam, s azzal »ill' a berek« futottunk a mint csak a teher, a néhol nagy hófúvások, s Miso sajgó sebe engedték. Utunkban egy mély sziklás szurdokot áltszeltünk,- s a mint annak túlsó meredek oldalán kikapaszkodtunk, annyira el voltunk fúlva, hogy akarva nem akarva megkellett pihennünk