Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-03-20 / 11. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 85 ket fokozták, hozzátéve, hogy valahányszor felhajtottuk őket, rendesen átszálltak a közel ercsi repczékre, honnét már másnap hallottuk a hirt, hogy egyvalaki 2 dbot lőtt, egy másik duplára kettőt, sőt egy alkalommal a juhász­számadó rosz flintájával vércsék után lesve, egy fa mellé húzódott, midőn az általunk el­riasztott túzokok áthúztak, mire fegyverét el­sütve, duplára két szép kan-túzok lett prédája! Illy és hasonló hirek, mondom, irigységünket felköltötték, s végre is megpróbáltuk az al­földi methódust, az ökrös-szekeret. A repcze­táblát körülásattuk 4—5 láb mélységű lyu­kakkal, egymástól mintegy 60 lépésnyire ; ez­után egv zimankós napon, midőn a túzokfalka a nagy hidegtől összekuporodva a repcze kö­zepén ült, (illyenkor fejeiket —mint a pulyka — szárnyaik alá dugják s meglapulnak s csupán két három strázsát állitnak fel, kik ma­gasra nyújtott nyakaikkal folyton tekintget­nek, nem közeledik-e veszedelem ?) összegyül­tünk többen a Simon-majorban, hol két béres­szekeret oldalvást megrakattunk kukoricza­szárral, mi pedig mintegy 8-an, beléhelyezked­tünk a közepébe. Közelítve a repcze-táblához, az örtuzokok felénk forditák vizsga fejüket, de egész meg­nyugvással látták az ákácz-allée között czam­mogó két ökrös szekeret közeliteni, nem gya­nítva bennök a trójai fa-lovat. — Valahány­szor a szekér egy lyukhoz ért, egy puskás a kukoriczaszár-kévék közül a lyukba ereszke­dett, s igy szép lassan s szivdobogva mindnyá­jan lyukainkban voltunk , s vizsgálgattuk ölésre szánt patronjainkat. Midőn mindnyájan helyen voltunk, a két ökrös szekér a vetés két oldalán megállt , nekünk átellenben pedig 6 —10 haj tógyerek közeledett a repcze s a tú­zokok felé. Midőn ezek mintegy 150 Epésre közeledtek, a túzokok iszonyú szárnycsatto­gással — mintegy 70—80 darab — fel­szálltak, s eleinte oldalt tartottak, de az ott fel- 1 állított béres ostora csattogtatásával irányukat I egyenesen nekünk s legkiválóbban bátyám­nak, G. urnák s nekem vették. Reszkettem, midőn a suhogó tömeget felém közeledni látám, gombócznyira kuporodtam össze, csakhogy ész­re ne vegyenek. Egy jeladásra mindnyájan felállottunk, s a fejeink fölött átvonuló seregre sortüzet adtunk. E pillanatban csak túzokot láttam, de fájdalom nem esni, lianem röpülni! Nem igy bátyám, ki szomszédom volt, s mint praktikus higgadt vadász, kiválasztva egy sza­kállas kantúzokot, annak hóna alá durrantott (4-es söréttel), mire az, a szokásos spritzert magából kibocsájtva, eléje zuhant s pedig olly erővel, hogy hájas melle s gyomra felrepedt. Volt öröm s ujjongás, csak én néztem szo­morúan s fogcsikorgatva az „istenhozzád-at" intő túzokok után, csupán azon gyenge vi­gasztalással, hogy egyet okvetlen ínegszár­nyaztam ! A meglőtt túzoknak kidőlt beleit s máját, tüdejét ugy kellett visszarakni, s igy a major­ban megmérve 32 fontot nyomott. Vadászat után a túzokot becsomagolva, vasútra adtuk s Bécsb о a tulajdonos b. Sina Simon urnák küldtük. Magunk pedig kalapjaink és sapkáink mellett hatalmas túzoktollakkal, kocsiainkba szállva, mint valami diadalittas választók siet­tünk az i Zes gulyáshúsos tál mellé. Persze, hogy én vigasztalhatlan voltam, s baklövése­met csakis az feledteté némileg, hogy szom­szédom „huszonegyesét" a tarokkban kétszer elfoghattam. Túzok helyett „huszonegy!" Egy cselszövő vércse merényletéről legkö­zelebb ! L. Gy. S z о 1 y v a i levelet (Folytatás.) IV. Elegyes vadászatok. Mióta az üzekedésröl és medvevadászatokról szóló közlésemet útnak inditottam, néhány érdekes vadá­szati kalandom volt, mellyeket sietek frissiben el­mondani a vadász-közönségnek. 1. 1871. deczember 18-ától 23-áig a szolyvai kerület vadászati személyzete, saját vezetésem alatt, folyvást vadászott dú- és sertevadra. Az egész meg­előző liéten folytak a nyomozások a Vicsában és a pinyai völgyben, és minden oldalról érkeztek be jelentések, hogy a meghajtandó területeken több izben mutatkoztak vaddisznók. Ennek következté­ben 18-án a Viesába rándultam, a hol 3 napig va­dásztam. Mindennap korán reggel csapáztattam a hajtás alá veendő térületeken, s mindennap jött a jelentés, hogy a vaddisznók a hajtásban vannak. De mintha el lettünk volna átkozva, nem mentünk soha semmire. Ennek oka az volt, hogy a meddig mi lövé­szek lélekszakadva felsiettünk a hegyekre állásain­kat elfoglalandók, addig egy hiúz valamely szom­széd területről a meghajtandóra átváltván, a hajtás alatt levő vadat, még ennek megkezdése előtt , el­riasztotta. Ezen balsors által elkedvetlenítve, a Vicsát oda­hagytam s deczember 21-én a pinyai völgyben, Po­lenánál vadásztam ; de ezúttal is eredmény nélkül. Azonban deczember 22-én hosszú fáradozásomat fényes siker koronázta. Ugyanis a Krihaija hajtás­ban egy pompás hiúz került elém, mellyet egy go­lyólövéssel el is ejtettem. 2. Folyó évi január elején egy vadász jött hoz­zám s jelenté, hogy a pinyai völgyben, a Polena melletti Visnyikova pochár erdőrészben még a mult öszszel egy széldöntelék alatt egy elhagyott medveszállást talált. Kérdésemre , rá tudna-e a helyre akadni, igenlőleg válaszolt ; mire utasitám, hogy tartsa magát készen, mert mihelyt arra viszen utam, meg fogok győződni állítása helyességéről. Január 16-án épen dolgom volt azon a tájon, tehát elindultam oda, magammal vivén a fentebb említett vadászt. Polena helységet elhagyván, egy rókát lőttem, melly az uton keresztül baktatott. Midőn egy darabig mászkáltunk a hegyeken, kísé­rőm azt mondá, hogy ezen a tájon kell a széldönte­léknek lenni. Körültekintve észrevettem, hogy a fákat és bokrokat vastag hólepel boritá, a mi, mi­után több széldöntelék is volt e tájon, nagyon megnehezítette az igazi feltalálását. Végre mintegy félórai keresés után ráakadtunk ; e széldöntelék gyökerénél földhányás volt, a mi azon gyanút ébreszté, hogy ala'ta odu van. Az emelkedés lábánál csakugyan sikerült egy nyilast fölfedezni ; de daczára annak, hogy a hó másfél lábnyi magas volt, csapának legkisebb nyoma sem volt látható. Erre néhány lépésnyire a nyilastól fel­álltam, s meghagytam a vadásznak, hogy a kiálló gyökeret lábával rugdossa és a fejszével hozzá sújt­son. Ez meg is történt ; de medve csak nem akart jelentkezni. Már fel akartam hagyni az egész vállalattal s el is hivtam a vadászt a hasztalanul ostromlott fatörzs­től, midőn észrevettük, hogy a környéken sok fiatal hajtás és ág le volt harapdálva. Ez újra felélesz­tette reményemet és megerősített abbeli hitemben, hogy a medvének mégis itt kell valahol lappangnia, Epon töprenkedtünk, társammal, hogy mitévők le­gyünk, midőn tekintetemet esetleg a nyilás felé for­dítottam. S ime azon pillanathen nyújtotta ki fejét a maczkó ! A fegyvert arezhoz emelni, irányozni és a medvét kamarába lőni, egy pillanat müve volt. A medve néhány fájdalmas orditás után, ugyan­azon állásban kimúlt. Mi azután nagy erőfeszítéssel kihúztuk a uyilásból, hogy közelebbről megtekint­sük. Az állat mintegy 6—7 éves nőstény volt, szine feketeszürke, nyaka körül fehér gyűrűvel ; súlya feltöretlenül 292 font volt. El akartuk már hagyni a barlangot, midőn még jókor eszembe jutott, hogy ezt is át kellene kutatni. S ki irja le bámulatomat, midőn bele tekintve, még valamit mozogni láttam. 3 darab piczinyke 3 — 4 napos medvebocs volt az odúban, melyeket azonnal kivettünk és megöltük. Egyet közülük spiritusba téve a mai napon postára tettem a t. szerkesztőség szá­mára ; a másik kettővel két barátomnak készí­tettem meglepetést. 3. Január végén néhány erdészt küldtem a Gyil nevü kerítetlen erdőrészre 2 vadászeb kiséretében őzre és rókára. Az ebek nem sokára megszólaltak, egy va­dat felhajtván, melyet egy mély árokban meg is állí­tottak. Az egyik erdésznek kissé későn jutott eszébe hogy lenézzen, és miután erős szélvész dühöngött, nem lehetett tisztán kivenni, merre van a hajsza. Nagy bámulatunkra azonban csakhamar kiderült a tényállás : ugyanis ebeink egy erős hiúzzál keltek birokra ; és pedig a szukát a hiúz ugy összemar­czangolta, hogy haza kellett azt vitetni. A hiúz is több harapást kapott, miután sebvérzett, azonban egész délután és éjjel hó esvén, nem lehetett tovább üldözni. 4. Még egy izben vadásztam dúvadra a szinyáki hegységben. Ugyanis ott egy csaldögöt megmér­geztettem, s Schäfer erdőkerülő azon jelentéssel jött hozzám, hogy a dög körül medve nyomai vétettek észre. E vadászaton Masanecz Jenő erdőgyakornok és Bogdán vadászszal egy medve jött szembe, a melly e kettő által halálosan megsebesíttetett, de csak másnap találtatott meg széldöntelékek közt — kimúlva. 5. Február 14-én Olsavsky fövadász Almamezö­nél a vicsai völgyben néhány vadászszal és paraszt­emberrel hidépitésre való fát vágatott s e munka közben egy igen erős medve nyomaira bukkant. 01­savszky röviden megcsapáztatta és meghajtatta. Si­került is neki a talpast elejteni ; a melly igen erős példány volt és kizsigerelve 3 mázsát nyomott. Az idei mérgezések végeredményeit később fogom közölni a t. szerkesztő úrral. 1871. év folyamában összesen elejtetett: 10 szarvas, 35 róka, 3 erős kan, 6 nemes nyest, 4 gyengébb kan, 5 görény, 3 emse, 1 vadmacska, 5 frischling, 2 borz, 24 özbak, 4 sas, 33 nyúl, 21 keselyű, 38 császármadár, 2 héja, 7 medve, 20 ölyü, 1 farkas, 39 varjú és szarka. 3 hiúz, Megmérgezve találtatott : 4 farkas, 1 borz, 1 hiúz, 1 sas. 16 róka, Összesen 289 darab. Szolyva, 1872. február 27-én. P. A. En nyúl emlékiratai, Sem éjjelem, sem nappalom, Agártól, puskástól nem nyughatom „ . . . . Szeretném tudni, van-e a világon annyira zaklatott állat mint ez a mi fajunk ; reggeltől estig, ősztől tavaszig örökös hajrá !. . örökös puskázás, örökös nyakgatás. Alig bogy az aratás kezdődik, már kizavarnak szülőföldünkről, s az agaraktól nincs nyugtunk ; alig hogy tanyát ütöttünk a kukoriczás­ban, és kezdjük a fiatal hajtások rágicsálása mellett dicsérni a természetet, melly illy szépen gondosko­dik rólunk, midőn megint ott terem Plato két lábu de tollatlan állata, egy másik szintén tollatlan de négylábú állattal, mellynek olly kitűnő szaglása van, hogy már messziről „megállja" finom odeurün ket és ismét futásra kényszerit bennünket ; s ha

Next

/
Thumbnails
Contents