Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-12-18 / 50. szám

D EC Z EMBER 1

1

. 1872. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 367 annyi kanczát nevel, hogy az álladalom szükségén felül maradt számfeletti példányok egyes tenyésztőknek lesznek átengedhetek, szokott árverés utján. Mult évi jelentésemben is azon meggyőződésemnek adtam már kifejezést, miszerint feladata ugyan az álladalmi méneseknek e faj tenyésztéséről is gondoskodni, oly módon azonban, bogy a szaporitás csak fokozatosan s az e fajt igénylő valódi szükséggel lépést tartva, történjék ; mert, noha egyes vidékeken ily fajú ménekre már ma is határozott szükség van, gazdasági viszonyaink általában még sem alakultak oda, hogy ezen csakis ház körüli nehéz munkára — de nem távolabb utakra — használható, sanyart s viszontagságokat kibirni nem képes faj szélesebb körben alkalmaztassák tenyésztésre, nem, vagy csak nagyon kis mértékben létezvén népünk birtokában megfelelő kancza-anyag, és tenyésztőink még nem szokván meg lovaiknak azon táplálást és gondozást nyújtani, melyet az ily nehéz faj-ló kifejlődése és használhatóvá válása elengedbet'.en feltételekép követel. A mennyiben tehát a létező állomány által az ez irányú szükséget egyelőre fedezve látom s rövid idő múlva alkalmat vélek nyújthatni egyes birtokosoknak vagy egyes állomásoknak a megkívántató mének felhasználhatására — az emiitett faj létszámának vétel általi szaporítása ez idő szerint nem szándékom, meg lévén győződve arról, mikép azon időre, midőn gazdasági iparunk már egész vidékenként oda fejlődik, hogy a nehéz tehervonó ló a gazdaság elkerülhetlen szükségét képezi — már a jelenleg birt állomány is annyira szaporodik, hogy az igényelt tenyésztésre a megkívántató anyagot rendelkezésre bocsáthatja. Még e fajnak csak fokonkénti szaporítását czélzom, s felhasználását óvatosan kivánom eszközöltetni, addig országos lótenyésztésünk jövőjének érdekében elodázhatlan szükségnek tartom, hogy a hazánk hegyes vidékei anyagának tökéletesítésére okvetlen szükséges hegyi-lófáj nagyobb mérvben tenyésztessék. A mult országgyűlés elé terjesztett jelentésembem már hangsúlyoztam, — a jelenben is azonban ismételni látom szükségesnek azon állítást, — miszerint az ország egyes vidékei tenyésztéséhez megkívántató vérrel és fajjal — kivéve a hegyes vidékek igényeinek megfelelőt — rendelkezünk. E fajok minő- és mennyisége már is kellő eredményt kezd mutatni hazánk sikabh vidékein. Azonban, a mennyiben ezt örvendetes ténykép jelenthetem, ép oly leplezetlenül kell kinyilatkoztatnom, hogy a hegyes vidékek tenyésztésére szükséges megfelelő anyagot előállíttatni — a jelen viszonyok közt — képes nem vagyok. E hiányt pótolandó, kötelességemnek tartottam oda törekedni, miként népünk emiitett részének tenyésztése érdekében ís tegyek oly intézkedéseket, melyek folytán az eddigi mulasztás részben pótolható, s e tenyésztés a véghanyatlástól megmentendő, s illetőleg a kellő fokra emelendő lehessen. Ezt tenni és elérni csak az által lehető, ha a megfelelő fajt hirva, azt oly viszonyok között oly vidéken és oly tápszerrel nevelhetjük, a minő viszonyok, éghajlat és tápszer melleit a hegyi-ló élni kénytelen. A mint mult jelentésemben már kiemeltem, különös gondot fordítottam egy megfelelő fajból egybeállított ménes anyagjának alakítására. A ménesekben szétszórva talált hegyi fajok példányainak kiválasztása, s minden kínálkozó alkalommal történt vételek által sikerült is, hçgy — Jankovich József somogymegyci méuesbirtokosnak 9 darab lipiczai anyakanezából álló hazafias ajándékát beleszámítva, — ma már 56 darabra megy a hegyi vidékek érdekében létesítendő ménes kanczáinak száma. Ezen kancza-létszám 4 hasonfaju ménnel egyetemben Mezőhegyesen van összpontosítva, s már is jövő feladatának megfeleldleg használtatik tenyésztésre. Bármily kedvező esélynek tartsam is, hogy ezen, általánosan ritkán található anyagot előteremteni még lehetett, mégis aggodalmamat kellene nyilatkoztatnom annak megtarthatása iránt azon esetre, ha azt mostani helyén, vagy akár bármelyikén a létező álladalmi méneseknek kellene tovább tenyészteni, — mivel e faj tenyésztési igényeinek természetszerűn ellentétes viszonyok közti tovább nevelése, az éghajlat- és talaj-viszony elhárithatlan hatalmánál fogva, — a legjobb akarat és legügyesebb eljárás daczára is, — hajótörést szenvedne, s két-, legfeljebb három nemzedéken át, sajátságából kivetkezve, olyanná alakulna át, mely a hegyi tenyésztés érdekében jelentőségét már elvesztette, a nélkül, hogy a sik vidéki tenyésztésre értéket volna alkalmas képviselni. E nézetet is kifejeztem már a mult évben tett jelentés soraiban, melynek következtében nem szűnhettem meg arra törekedni, hogy az államnak hegyes vidéken létező valamelyik jövedelraezés tekintetében kevésbbé értékes birtokát, e czélnak megnyerhessem. Ezen kívánalmaknak teljesen megfelel az Olt vize és Erdély határait képező hegylánczolat közt fekvő, a mult évben az állam birtokába visszakerült fogarassi uradalom. Bő hegyipatakjaival, a síkságon létező erőteljes legelőivel s buja rétjeivel, másrészt az uradalmat keletről körülvevő hegyi-legelők fekvésével, s az épen megfelelő éles de nem túlzordon-éghajlattal, oly alkalmas helynek mutatkozik a hegyi ménes tartására, melyen az emiitett tenyészanyag, minden előnyének megőrzésére, sőt tökéletesítésére nyújt kilátást. Ezen uradalomnak e czélra leendő felhasználását annyival is inkább kívánatosnak tarthatni, mivel kebelében nagyobbrészt már is léteznek mindazon épületek, melyek a ménes számára igénybe veendők volnának, miután ugyanez uradalomban hajdan az erdélyi ménesek egyik jelentékenyebbje tartatott, hosszú időn át. — Különösen

1 alkalmas pedig azért is, mert a dús táplálékot igénylő anya-kancza és egyéves növendékek osztálya, a buja legelőjű völgyekben, az edződést szükséglő idősebb növendékek pedig az izmokat és természetet aczélozó hegyes vidékeken lennének elhelyezendők. Uj épitkezések csak is a 2, 3 és 4 évesek hegyi-legelőin volnának lehetőleg egyszerűen és gazdaságosan le'tesitendök, mig a kanezák, válasz tott- és éves csikók, s a beosztandó mének szá mára kiszemelt épületek, valamint a ménes parancs Estére Zernetzig hajtottunk. Megvallom ez ut a svajezi talajon nem volt annyira kedélyes, mint ott a Tirolban, mert a jó svajeziaknak sajátos ellenszenvük van minden parapet vagy barrière iránt, mi a keskeny utak mellett az Engadinban épen nem kellemes. Tarasp után másfél óra hosszat meredek sziklafal mellett vonul az ut el ; — a szirtfalakról vizzuhatagok omlanak közvetlen az ut mellett alá ; mélyen a hegytorkolatban odalent az Inn hömpölyög és habzik, — mellvédfalnak azonban még legveszélyesb helyeknél is, nyoma sincs, mert a nagy távolra egymástól beásott — mintegy lábnyi magas czövekek legfelebb is czifraságnak tekinthetők. A zuhatagok porzó vize a lovak orrlyukát permetezte, mi teljességgel nem volt Ínyükre, de még kevésbbé a dübögő és zörgő nehéz svajezi diligence-ok, melyekkel most nagy számban találkoztunk. Hanem az ilyen svajezi postillion a legbámulatosabb gondtalansággal halad előre, mitsem törődve azzal, ha vájjon a vele szemközt jövő kocsinak jut-e elegendő hely, közte és a lejt közt áthatolni. Az örökös csergetés és 4 — 6 lovának csörgettyüfüzérei pokoli lármát idéznek elé, — s ekép csodálni sem lehetett, ha első két lovam e szokatlan zaj miatt nem igen volt elemében. Ad vocem csörgetés ! Bizonynyal tudod, hogy épugy mint Németországban, ugy a Svajczban is fölhívás gyanánt szolgál az a szemközt jövő vagy elől haladó kocsiknak a kitérésre. Onkint érthetöleg azt én nem cselekedhettem, hanem — amint nálunk szokásban van — rákiálték az illető postillonra vagy vetturinóra. Mindannyiszor azt észleltem azonban, hogy a kocsiban ülök elálmélkodtak s mintegy indignáczióval fogadták fölszólitásaimat avagy kiáltásaimat. Én, természetesen nem mindenkor oAgyarázhattam meg a jámboroknak, hogy ha ф kongatnék az ostorai, sokkal f gyorsabban beérném őket, semhogy az mind rajok mind pedig rám nézve kellemes lenne, ahonnan ekkép, ártatlanságom tudatában, tűrnöm kellett, hogy velők szemközt, mint „uncivilisirter Halbharhar" tűntem föl. A következő nap délelőtti óráiban Samadenre érkeztünk, ahol is egy bérkocsit fogadva, a Bernina-szorosra tettünk kirándulást, mely a Svájcz alpesi hágóinak egyik legszebbike. Az ut sötétzöld fenyves-erdőkön vezet át, melyek boltozata alól mint sötét keretekből a csodálatraméltó Rosegg jégcsúcs teljes pompájában magaslik ki, a még fejedelmibb Morteratsch jégesucstól követve, a mely fölött a Bernina-csoport óriásai kapaszkodnak ki. Jégcsucs jégcsucscsal képez végtelen lánczolatot egész a Cambrena jégcsucsig, melynek lábánál fekszik a hospice, mely nagy szállodának is beillik, ellátva távirdai állomással s többefélével. A kocsisnak meghagytam, hogy etesse meg a lovakat, mi azalatt gyalog folytatjuk az utat, majd aztán jöjjön utánnunk. Alig valánk azonban tiz percznyi távolságra a szállodától, midőn hátam mögött dörgő robajt ballék. Azt hittem, hogy a Cambrena jégcsucsról valamely lavina vált el, midőn egyszerre csak megpillantom azt a kocsit, mely minket szállita, kocsis nélkül, leszerszámozott lovakkal előre vágtatni, melyek az utánok gördülő meg nem kötött kocsi által tova ragadtatván, nem voltak képes többé azt a kanyarulat felé fordítani. Magokkal ránták az elöttök állott távirdapóznát s hanyat-homlok zuhantak alá a hegyoldalon, — tompa, szétzúzó esés, — s aztán csönd állott be. Én azonnal a szerencsétlenség színhelyére igyekeztem jutni, — noha nem sokat segíthettem többé ott, hol a szétzúzódott lovak szomorú látványa várt reám. — De ki irja le meglepetésemet, midőn az egyik lovat a lejten lassan fölfelé sántikálni látám, mig a másikat a hámkötelek tárták csak a szekérnél vissza, de ezen sem látszottak tetemes sérülés nyomai. Eközben vagy harminez kocsis futott le a szállodától, s ekép kötelek és rudak segélyével a szekér elvégre fölvonszoltatott, s kiderült, hogy viszonylag ezen is kevés sérülés történt, úgyhogy a kocsis azt proponálta, hogy ő az eltört rudat kötelekkel megkötözgeti, s ugyané jármüvei néhány óra múlva Samadenbe visszaszállít ; — oly ajánlat, melyet én jobbnak láttam szépen megköszönni s inkább egy angol delnő szívélyes ajánlatát fogadni el, ki oly szeretetreméltó volt, hogy számunkra kocsijában több helyet bocsátott rendelkezésünkre. Ha szemtanuja nem vagyok az előbb jelzett eseménynek, nem hiendem, hogy ló, kocsi oly iszonyatos zuhanásnál atomokká nem válnak. Samadentől S. Moritzon át Silvaplanára vezérelt utunk, mely élénk vonalon Faust mindig izgatottabbá vált s a legkétségbevonbatlanabbul tanusitá visszatérési kedvét, valahányszor egy-egy jármű jött velünk szembe, s midőn S. Moritz mögött egy szük helyen, a szokott robogással egy diligence-al találkoztunk, már csak alig lehetett fékezni, mi miatt nagyon kellemetlen helyzetbe jutottunk, mely azonban, szerencsére, nem végződött roszszabb eredménynyel mint egy előfelhércz eltörésével. No hanem én is megelégeltem ám Faust elöljáróságát, s e vétsége után nyergessé degradálván, a kis vaskos Vezért mint gyeplőst, újra beigtatám régi jogaiba. Az ekkép módosított fogaton másnap minden akadály nélkül keltünk át a 7040 láb magas Julieren Tiefenkastenbe, s onnan balra a pompásan kiépített uj országúton haladtunk a gyönyörű Schyn-Passon át Thusis felé, a splügeni ut men* /