Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-12-11 / 49. szám

360 VADÁSZ- ÉS VERSEXT-LAP. DECZEMBER 11. 1872. megmagyarázható, miért less oly gyilkoló e betegség az urasági istállókban ; mert itt a lovak jól táplálás mellett sokat henyélvén, ez az anyagcserét nem igen mozdíthatja elő ; ritkán munkálkodván és erötetvén meg kissé magukat, boriik működése is egészen elhanyagoltatik. Értekező azt is hiszi, hogy e betegség különösen a közönségesb fajú petyhüdt lovakat támadja meg, melyek átlagosan gyengébb, sokkal kisebb és könnyebb szívvel birnak, s cz a vért sokkal kevesb erővel képes a csatornákba és erekbe szét-tolni, s igy némely helyekben erösb vértódulások történnek. Ha még az ily állatok kövérek is, mi által a vér keringése ismét nehezebb és lassabban megy, s ha bő abrak mellett pár napig pihennek н: a vér lustábban folyik és a külső részekig — kivált hűvös istállók és fedetlen test mellett — nem hathatván, mind a bel ső részekben gyül ös-ze. mi által ott vértódulások, lobok és fertőzések történhetnek, s egyik vagy másik betegséget okozzák. Az ily betegségeknél az állatorvosok által liasznáit külső bedörzsölések és helyes istálló ápolái különösen mutatják, bogy e betegségek legfőbb oka a bőr rendetlen működésében ken sendö, mit a lóbirtokosok e járvány idejében különösen figyelembe vehetnek. Nyílt=téc% Egyhasábos bourgeois-sor helyéért 25 kr. fizetendő. Egy pár zömök 15 marok nagy erdélyi vér, tavaszszal 4 éves pej kancza-csikó, B. Bánffy Dezső apanagyfalusi istálójából eladó. Levél utján u. p. Bethlen. Eladó vadászló. Landlady, 4év. p. kancza, apja Topaz, any. Nigra, félvér. Ara 800 frt. Biztosan ugrik és huszonhatszor vadászott ez idényben a mándoki falka után. Hibáért garantiroztatik. 15' 1" marok. Többet mond róla e lapok szerkesztője. A „Vadász- és Verseny-lap" egy teljes példánya 1857 tői 1872-ig bezárólag eladó. Bővebben P. L. urnái Kis-Kajdacson, per Fehérvár, u. p. Nagy Dorog. aen kiállották a sarat. Őszinte szivböl kivánom nektek, hogy a peati falkával is hasonló élvezetesnapjaitok legyenek és pedig minél többEddig 22-szer vadásztam s volt 14 nyulés 2 róka-fogás. Egyik vadászat szebb a másiknál. — • Régi vadászpajtásom, vagy és meg vagyok győződve, hogy velem együtt osztozni fogsz örömömben, mint én is legőszintébb részvéttel örvendek a ti élvezetes és sikerdús sportotokon. Baráti kézszorítással régi pajtásod ORCZY ANDOR. (E levelek nem voltak nyilvánosság elé szánva, de a jó pajtás, kihez intézve vannak (olvasóink ismerik az ürményi falka ismertetéséből) maga is sokkal szeuvedélyesb falkavadász, mintsem e valódi „Hotspur"-féle tűzzel, s mégis idylli egyszerűséggel s a szakavatott Foxhunter mindenre kiterjedő figyelmével rajzolt vadászatok közlését lapunktól megtagadhatta volna. Méltó viszonzás cz Chief Baron és Nimród hason szellemű leveleire, s szerencsések vagyunk közölhetni, hogy legközelebb megint e levelek írójához intézett, de más sportról szólló leveleket közölhetünk. SZERK.) Küzdelem egy jegesmedvéért Nowaja Zemlján*.) Nyolcz zord napot töltöttünk már a Tegetthof nevü expeditio hajó társaságában, nem messze a Barentszigetektöl, egy kiálló hegyfok mögött horgonyozva, mely bennünket a délfelöl hevesen fújó szélzivatar s uszójég ellen fedezett. Ez utóbbi beláthatatlan kiterjedésben és sebesen zajlott el előttünk, sokszor megakadt, elzárva, s agyonzúzással fenyegetve benünket, mint szétzúzott pár nappal előbb két tromsői hajót — midőn végre aug. 21-kén, rövid szélesénél után, északi szél kezdett fuj ni, s mi barátainknak a Tegetthofifou búcsút mondva, délfelé elvitorlázbattunk. A kedvező északi szél megnyitotta az uszójeget, néhol keskeny csatornákat hagyva, melyek közt aztán jó szerencsére megindultunk. Igaz hogy a nagy köd miatt a varjúfészekből (igy nevezik az árbocz tetején kémlészetre alkalmazott hordót) két hajóhostznyira se láttunk, de sietnünk kellett, ne hogy a mindjobban meginduló jég nyakunkra jöjjön. Néha persze zsákutezákba jutottunk, s ekkor azután vissza kellett lavíroznunk. Estefelé volt, s az idő kissé tisztulni kezdett, midőn a közeli jéghasábokon egy jégimedvét pillantottunk meg, mely a jégtorlódáson állva, felénk szaglászott. Ugy hiszem azonban, hogy nem éppen mireánk, mint inkább fókák után leskelődött, a megelőzött napok zivatara hosszú böjtöt okozván neki. Nem sokára egy másik is jelentkezett, nem messze hajónktól, s a jég széle felé közeledett. Ily pompás alkalmat nem volt szabad elszalasztani. Gyorsan vizre bocsájtottam a csolnakot s három matrózzal megindultam, vigyázva s a jégtorlaszok által fedve, azon reményben, hogy a vizben meglephetjük. Őkelme azonban a jégszélén maradt s mi gyor^ san eveztünk feléje. Midőn már vagy 40 lépés; nyire értünk hozzá, nyugtalan lett, morogni kez; dett s fejét elölábai közé fektetve fenyegető kifei jezést vett. Ez állásban lőttem rá első golyómat, mely geI rinezét érte, mig a másik véknyába hatolt. Ugy ' látszott, hogy keményen megsebesült, mert biczegve sietett tova, néba megállva s csodálkozva nézvén reánk, majd eltűnt magasabb jégtorlaszok > mögött, mintegy 150 lépésnyire tőlünk. — Nem akarván őt elszalasztani, csolnakunkat kihúzattam a jég szélére, s futottam utána véres csapáján, oly gyorsan, mint csak e feltorlaszolt jégen lehetett. Be is értem vagy 10 lépésnyire, mert letelepedett, de nem lőttem, mert fejét nem láthattam, hanem rákiálték. Erre aztán felágaskodott a 7 láb magas állat, s én gyorsan mindkét golyómat beleröpitém, mire összerogyott a colassalis jószág, ugy bogy a jég megrendült alattunk. A szerencsés elejtést vig hurrával üdvözölték matrózaim : John Andrian Davidsohu a szigonyos, Anton Uhla és Hans Hansen, a derék norvég tengerészek ! Mindenikük szenvedélyes lövadász ée szigonyos, s a vad feltörésében, lehántása és szétdarabolásában gyorsabbak mint legjobb szárazföldi vadászaink, habár a vadászregulát nem is tartják egészen szigorúan. Mire a medve bundáját szalonnástul együtt lerántottuk, és fejét levágtuk volna, hajónkról hallatszott a jeladás, hogy siessünk vissza. Mi tehát kötélen utánunk vonszolva a medve bundáját, mely szalonnástól két mázsánál többet nyomott, siettünk oda, hol csolnakunkat hagytuk. *) Hans Graf Wilezek ez idei északsarki kirándulásából, ki azt a Jagdzeitungnak nov. 1 6-ról küldte be Seebarnból. Hanem ezalatt megindult a jég, csolnakunkat a vízbe sodorta s elzárta a nagy hajóhoz vezető nyilast, sőt egy nagyobb jégmező kezdett beékelődni közénk és hajónk közé; 10 perez múlva egy ang. mérföldnyi jégtorlat lehetett közöttünk ! Az Isbjoren (hajónk neve) a jégtől tolatott dél felé, s csak nehezen tulott a körülzárolástól menekülni, csak árb-xzait láttuk még. Mit csináljunk ? Elhagyjuk csolnakunkat, s ugy fussunk a jégmezőkön hajóuk után ? De ha igy könnyebben jutunk is a jégszéléig, azután csolnak nélkül még se érhetünk bajónkra. Vagy cserbehagyjuk a medvebőrét? Ezt meg a vadász ambitio nem engedte. Merni kell tehát, hogy mindent nyerhessünk. Csolnakunkat ismét a jégre húzva, el kezdtük magunk után vonni, tolni és vinni a hol kellett a torlódott jégen át, mely lábaink alatt ropogott, nyiladozott és zárodott ismét. Ha valamelyikünk beszakadt, a csolnakba fogódzva ismét kiemelkedett, ha elcsúszott ismét felugrott. Ha azonban a három norvégi kevésbé derék és ügyes ember, ugy aligha látjuk valaha az Isbjorent. Nem emlékszem, hogy valaha magam is annyira megerőltettem volna a 20 körmömet, s bár 4 foknyi volt a hideg s erős szél fújdogált, mégsem Volt soha oly melegem mint ez órában. Hogy is ne ; miután а legnagyobb erőfeszítés mellett sem jutottunk közelebb hajónkhoz ; mi alig haladhattuuk egy tengeri mfdet a jégen, mig hajónk a vizén már majd eltűnt látkörünkből. Ily körülmények közt újra felmerült a kérdés, ne hagyjuk-e el a medve bundát, miután súlya miatt nem lehetet a csoluakkal együtt vinni, utánuunk húzva pedig kétszeres dolgot adott, és sokszor a jég közé szorulva, baltával kellett kivagdalni. „Csak egy kia rágnivaló dohányunk volna" mondták a hajósok, „majd aztán megint jobban haladna." Sajnálkozásomra azon dohányt, melyet ily alkatomra magammal szoktam hordozni, másik kabátommal a hajón feledtem. Végre itt úszik előttünk 200 lépésnyire egy bosszú, terjedelmes sik jégmező. Ha azt elérjük, úgy legalább egyelőre a bőrünket megmentettük, mi a kisebb haeábokon, örökös összezúzassál fenyegettetett. Egy utolsó megfeszített erőlködés és elértük. Mennyi idő kellett hozzá, nem tudom. De a két száz lépésnek ugy tetszett soha sem lesz vége. A jégmező erősen megfagyva volt s oly sikos, hogy csolnakunkkal, mint valami szánnal, ügetve haladtunk. Még nem tudtuk, hogy e jégmezőn tul lesz-e nyilt viz, melyen át hajónkra juthatunk ; e végett én előre siettem, s szerencsére jó hírrel jöhettem vissza derék matrózaimhoz. Ideje is volt már, mert alig hogy csolnakunkat a vizbe löktük, s az evezők után kapva odább taszitottuk — mert evezésre nem volt hely, már hátunk mögött nagy ropogással összezáródott a jég, s csolnakunkat is meglökdözte az egyik tábla. Tiz perczezel később 50 láb széles evezővizünk volt, s gyorsan haladtunk tova. Még egy akadály fenyegetett azonban. Hajónk lyukat kapott és oly nagyon ivott, hogy a viz már evezöpadjainkig emelkedett mire a lyukat megtaláltuk. Ekkor egy zsákkal bedugtuk, a betódult vizet pedig kalapjainkkal és kabátunkkal mertük ki. Mindezek után végre sok óra lefolyása óta először lélegzettünk szabadon, s nem sokára hajónkat is beértük, melyen meglehetős izgatottsággal fogadtak, mert az az idő, mit tőlük el szakadva a jégen töltöttünk, nekik még egyszer oly bosszúnak te'szett, miután rég elvesztettek bennünket szemelől ; ellenben tudták, minő veszélyben vagyunk s nem segíthettek. — Mind nekik, mind nekem sokáig emlékezetes fog még e nap maradni. Az oly fáradtságosán szerzett medve ragyogó fehér bundája most szobámat ékesiti Nowaja-Zemljából. Ráczkevi vadászatok. Tisztolt szerkesztő úr ! — A mult hét egyik napján a ráczkevei szigetségi vadászatok sor és időrendjét s azokra a meghívást kaptam meg. Azok elsején az uj falui vadászaton részt nem vehet-