Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-11-27 / 47. szám

SEp

TEMBER 1

8

.1872. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 47 Balkánynov. 19. Tisztelt szerkesztő ur ! > A szabolcsi agarász-társulat nov. 11-ki agarászatát Vaján igen szép számú közönség jelenlétében tartotta meg. A nevezések következő sorrendben történtek : 1. Jármy Elek ver. nyk. sz. Anette. 2. Vay István ver. sz. Lódulj. 3. Ugyanaz fek. k. Kontó. 4. Gencsy Albert hamv. k. Mazur. 5. Genesy Béla ver. sz. Hulda. G. Recsky András fek. sz. Varnyu. 7. Ugyauaz fehér sz. Irma. 8. Jármy Ferencz»ver. sz. Czifra. 9. Vay Miklós ezir. k. Sárkány. 10. Jármy Imre ver. k. Hágjrá. 11. Patay Gyula hamv. sz. Kisasszony. A szokásos sorshúzás után a következő agarak «estek össze : Sàrkanj l mind a kettő leesett. ; Konto ) ' Czifra ) > Kisasszony. Kisasszony ) Anette ) „ ,, Hulda \ H

u'

d

aHágjra ) mj

n

(j a ^ettő leesett, v aruyu ) ruy Irma ) T ,, > irma. Mazur ) Jf

dul

j {Lódulj Lrovesztesre ) Másodszori sorshúzás után : Lódulj Irma I Irma Kisasszony ) T

r. Hulda \ Kisasszony Irma. Az idő nagyon kellemes volt mind a két napi agarászaton ; és Berti Gyula szabolcsi czigány jól szervezett bandája még élénkebbé tette a különben is kedélyes ebédeket. G. В., egyleti jegyző. *) Használ e a borz-máj — féltékenység ellen. (P. F.) Tizennégy éves siheder valék, midőn atyám, abeli örömében, hogy az iskolai vizsgát dicséretre méltóan morzsoltam le, egy vadonnat-uj graner-egycsövüvel örvendeztetett meg. Azelőtt is vadászgattam én már atyámnak fegyvereivel s zsenge korom daczára nem egy fürjet, fogolyt avagy seregélyt küldtem a másvilágra — de nagyobb vad elejtésével még nem dicsekedhettem. Hogy egy topográfiai rajzot adjak bevezetésül, el kell mondanom, hogy a Duna mentén fekvő egyik városban lakván szüleim, vadász revier-m is csak annak közeb területeire szorítkozott, s különösen a dunaparttól nem messze esö nagy tábla kukoriczaföld volt az, mely fogolyaival s nyulaival sajátságos delejes varázst gyakorolt rám. Alighogy az iskola porát lerázhaLam magamról, másnap reggel vállamra ak?sztám fogolysréttel megtöltött gráneremet, vadásztáskámat s elékiáltottam Amidort, kinek erei*) Benne levén a vadászidényben, s a versenyek multával bb helylyel rendelkezvén, ismét megnyitjuk e közkedvességü rovatot. Helyet kaphatnak ebben minden olynemü humoros vadászkalandok, anecdoták, comicumok — melyek részint megtörténtek, részint az úgynevezett demanxiadokba vágnak, csak talpraesettek legyenek. SZERK. ben apai részről orosz szálasszőrü vizslavér, anyai ágról pedig cseh vizslavér csörgedezett s melynek az a jó tulajdonsága volt, hogy a nyulat oly szép énekszóval hajtá — akár a kopó; a madarakat is jól állta. Ekép megtevén minden elöké-zületet, szépen mosolygó nap fényénél kiballagtam kutyám társaságában az emiitett nagy tábla kukoriczáaba. Amidor azonnal hozzá fogott a szimatoláshoz. En vadászhevélylyel siettem utána. Egyszerre élénk csaholás üté meg fülem dobját, melyet olyasmi váltott föl, mint mikor az eb a konczért marakodni szokott társával. Egyelőre azt hittem tövisesdisznóval gyűlt meg baja, mely iránt Amidor roppant ellenszenvvel viseltetett, annyivalinkább, nieit néhányszor beleharapva szúrós bundájába e jól vértezett kis állatnak, véres szájjal kellett attól retirálnia, s utóbbi időben csak ugatása által igyekezett antipathiáját hangsúlyozni. Oda siettem — s mit látok. Amidor egy oly állattal állott küzdelemben, melyet én csak a természethistóriából ismertem s borznak ismertem föl a rajz után. Csak kerülgette Amidorom az állatot, gyöngébb oldalán igyekezvén fogait pecsenyéjébe mélyeszteni. A borz azonban ugylátszik az eb-taktikában már kellő tanulmányt szerzett, mert ahányszor a kutya hátul került neki, a borz szintoly gyorsan, mintha csak gépen, vagy tengelyen forgott volna — már elejével állott az ebbel szemközt s hatalmas fogait csattogtatá, melyek Amidoromba is kellő respectust öntének. Közeledtem s 10—15 lépésnyiről czélba vettem gráneremmel az állatot. A fogolygöbecset fejébe eresztem. A borz pillanatra megszédült — de csak is pillanatra, mert hirtelen fölpattanván, megoldá a kereket s egyenesen a Duna felé vette irányát. Nosza rajta, Amidor is utána, — én pedig Amidor után, nehogy a szép zsákmányt elszalaszszuk. Mikor a borz a Dunaparttól mintegy fiz lépésnyire volt, Amidor már bekorczolta s a vén, tapasztalt strategista borz prczélt váltott s fogaival hátvédet képezvén, könnyebben sér.hető hátsórésze javára heves tusa után sikerült neki a Dunát folytonos háfi-álás után elérni s magát a folyamba vetni. Hanem hát Amidor sem olyan vaczokból került ki, hogy a nagy víztől visszaijedjen. Nem azért volt az apja muszka-uszkár. Habozás nélkül utána ugrott a Dunába s hosszas küzdelem után s-került megcsipni a borz f-^kát, mely után egyenesen kifelé tartott zsákmányával. Eközben a fegyverdörejre elősietett kukoiiczacsősz is odaért, s az Amidor által partra czepelt borzot az ő segélyével teljesen védelemképtelenné tettük, én a puskaagygyal, ö pedig fütykösével adván meg n .-ki sz. Hubert utósó-kenetét. A csősz mindjárt föl is bonczolta, elkérvén tőlem a máját és veséjét. — Mit csinál kend azokkal? — kérdem tôle. A csősz rejtélyesen mosolygott s kissé habozott, meg mondja-e mire használja azokat, mig végre elszánta magát s igy szólott: — Mi türés-tagadás, én biz azt a feleségemmel ététem meg gulyásoshús közt. Azt mondják, hogy amelyik aszonyi állat — borz májából meg a veséjéből eszik, az solia sem lesz hitestársához hiitelen. Pár garas borravalóért aztán haza czepelte hozzám a borzot, melyet megmérvén 31 font súlyúnak találtunk, midőn bele már ki volt vetve. Egy praktikus vadász ezt a vén bimet fogai után ítélve, legkevesebb 15 évesnek állitá. Zsírját elvittem a patikába, liol a segédek kinevettek vele, fölvilágositván, hogy amit ök a babonás népnek „borz-zsir," „sárkányzsír," „kigyózsir;" „vakondokhaj " s több eféle csodaszerek neve alatt adnak : mind csak exungia porci = disznózsír. * * * Evek multak. Ezelőtt négy-öt évvel újra kukoricza-vetemény volt ama nagy táblában, hol egykor a borznak utolsó órája ütött s én most is foglyoK után jártam vizslámmal, midőn elömbe bukkan a csősz s kérdi tőlem, ismerem-e ? Nem emlékeztein, hogy valaha láttam volna az öreget, még el nem mondá, hogy ezelőtt 25—30 évvel ő volt az, ki a borznak hatalmamba keritésében segélyemre szolgált. — Nos — kérdém mindjárt — hát a borzmáj használt-e ? Az öreg nagyot sobajtott s igy szólott : — Van husz esztendeje mióta hirét sem hallottam az álnok csontnak. Egy cseh káplárba bomlott belé, s mikor elmasiroztak, mig én itt künt a kukoriczát őriztem — elment világba, markotányosnénak. Moet már rá sem gondolok többé. Pe lig dehogy nem gondolt ! Láttam a mint télrefordulva megnedvesedett szemét ingujjával megtörölgette. r En pedig jó egészséget kivánva, tovább ballagtam — Amidornak egyik ivadékával, mert e hü ebem már tizenöt év óta aludta örök álmát egy szép vadgesztenye tövébert, hová öt a vadászkegyelet helyezte. Y © G Y © Egy gödöllői vadászat félszázad előtt. Most, midőn Gödöllő körül újra megszólalt a vadászkürt, sokan visszaemlékeznek a múltba, midőn e vidéken Grassalkovich herczeg korában, oly zajos vadászélet uralkodott. Egy izben a dúsgazdag és pazarló herczeg 42 farkast és rókát fogdostatott össze erdészei által, s 1818. sept. 13 án ezekre nagyszerű vadászatot rendezett. Az összefogott vadakat, tarka maskarába öltöztetve, bocsáttatta ki a vadászok elé, kik nagy zaj közt vették űzőbe s ejték el a saját maguktól elijedt vadakat. — Mulatságos farkasvadászat. A becskereki nádas rétekben bárom farkas kóborol. E hir járta be a nagy-becskereki nagyutczát. Uczczu neki, fölkerekedik három szerb atyánkfia, puskát vet a vállára, s neki indulnak a farkasokat nyomozni. Kiérnek a nádashoz s egyik közülök mozgást vesz észre ; — lassan meglapul a nádas szélén, és a mozgá3 ismétlődik, s valami szürkeforma állatot lát egyikük. Ez bizonyosan a farkas ; czéloz, a