Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-11-20 / 46. szám

338 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 338 inkább a koponya alakjában, mint külső tulajdonokban jelentkezik. Ezen tények után eldönthetjük azon fontos kérdést, hogy létezik-e vagy nem azon különös uj typus, mely mint a házi és mezei nyúl keresztezéséből keletkezett és azokat összekötő kapocs — Leporide nevet nyert. A vizsgálat azt bizonyítja, hogy ezen typus nem létezik és hogy az ezen keresztezésből született egyének pusztán csak meszticzek, melyek minden többinek a példájára bizonyos ideig őseik két természetes typusa között lebegnek, hogy végre határozottan vagy az egyik vagy a másikhoz csatlakozzanak. Gayot tapasztalatai szerint a legtöbb határozottan és megakadás nélkül a házi nyúl typusához tért viszsza, és csak néhány a mezei nyúléhoz, s úgy látszik, hogy a visszatérés ez utóbbihoz némileg meg van nehezítve. Ha azonban a tapasztalás nem engedi is meg a Leporide lételét, mint új állatfajét, a megfigyeléseknek még is van annyi érdemök, hogy eloszlattak minden kétséget, magukra a mesztiezek lételére nézve. Mert kiderítették, hogy a me6zticzek egymás között és a két eredeti typus hasonlólag egymás között azonos tulajdonú egyéneket nemzenek, vagyis a meszticzek párzásából született meszticzek és a házi és mezei nyul keresztezése által létre jött meszticzek között semmi lényeges külömbség nincs. A mi az ily keresztezésekből előállott egyének végnélkuli termékenységét illeti, erre nézve elegendő lesz megjegyezni , hogy egymás között az első eredeti nemzedéket hozzák létre, s igy a párzasban is öröklik annak tulajdonait. A visszatérés folytán а meszticzek termékenysége növekedik és csakhamar olyan lesz, mint az eredeti alaké. Legalább ez az, mi a jól vezérelt vizsgálatokból mindenkor kiviláglott. Eddigelé nincs rá eset, egyet kivéve, a tudományban, hogy miután a meszticzek az eredeti alakra visszatértek, termékenységük csökkent volna. Ezen esetet S A i u tH i 1 a i r e hozza fel egy him bastard hemione (mongol állat, a ló és szamár közvetítője) és egy nőstény szamár között, azonban M il ne Edwardt kimutatta, hogy ezen példa nem érdemel hitelt. A keresztezésből eredt nemzedék vagy tökéletesen terméketlen, vagy pedig végtelenül termékeny egymás között. Az ismert tények legalább arra jogositnak fel, különösen a visszatérés törvényének felfedezése óta, bogy a középutat eltagadjuk. A nőstény bastardok termékenyithetök a két faj egyikének himje által, élvezhetik a peték létrehozásának tehetségét, mint erre a tudományban elég példa akad az öszvéreknél, azonban az még soha sem fordult elő, hogy az öszvér élő állatot szült volna. A mi azt a kérdést illeti, hogy min alapszik némely fajok képtelensége a bastardok tovább fejlődését elősegíteni, vagy ellenkezőleg, miért képesek mások ismét egymás között a folytonos párzásra : arra Sanson egy valószínű véleményt állított fel, mely szerint : a fajok keletkezésűk szerint egy rendes számsort alkotnak; azok, melyek e számsorban szomszédok, termékeny utódokat nemzenek keresztezésük által ; ez akkor is áll, ha nem igen messze vannak egymástól. Ha ellenben közbeeső alakok bizonyos száma által választatnak el egymástól : nemzedékük terméketlen. — Minden tekintetben érdekes lenne, ha ezen nézet végleges igazolást nyerne a tapasztalás körében. „Természettud. Közi." Vadász«tá§ka

e *) Áldozat Szent Hubertnek. (U—i.) Az emberi gyöngédérzület eleitől fogva apró kedveskedésekben nyilvánult szeretetteivel szemben, s már az őskorban is nyomait látjuk ennek. A nomád népek báránynyal s más aféle négylábú jószággal kedveskedtek azokuak, kik iránt tiszteletet vagy ezeretet akartak kifejezni. A biblia Ábelje és Kainja már áldozata füstjével kedveskedett a teremtőnek, Ábrahám saját csemetéjét volt föláldozandó az Urnák, scytlia őseink fehér lóval törekedtek Hadúr kegyét megnyerni ; a vadászok pedig, mint Nimród hü utódai : szeut Hubertnek szoktak áldozni — mogyorópálс z á V a 1. Ez áldozati műtét az, melyet rövid vázlatban be akarunk olvasóinknak mutatni, egy az életből vett képpel illusztrálva a dolgot. Az alföldi sikság egyik népes városában egy a sváb földről beszakadt kocsigyártó fészkelte be magát, ki a madárlátta jó fehér czipót, „oldalas"-! s Ermellék arany nedvét annyira megkedvelte, hogy többé nem is vágyott az óperenczián túlra vissza. Evek folytán egészen magyar szokásokat vett föl, s hogy német neve a henföldieknek szemet ne szúrjon, az őseitől öröklött „Rössler" nevet a nálunk hangzatosabb „Lovasi"-val cserélte föl, csakhogy szegény öregnek nyelve sehogy se tudott a magyar kimondáshoz szokni, s különösen a két középső mássalhangzót mindig a német kiejtés szerint használván, neve igen comicus kifejezést kapott, mi aztán néha nagy derültséget okozott — saját ajkairól hallva. Lovasi bácsink — mint а hogy őt öreg ко. rában mindenki nevezte — egy dicsérendő gyöngével birt : szerfölött szeretett vadászni, elannyira, hogy a nap és éjnek bármelyik órájában kész volt vadász-partiet tenni, csak épen társ-jelentkezett legyen nála. Mig az öregség dere Lovasi bácsi hajfürtjeit meg nem csipdeste, sikerrel is vadászgatott ő vizsláival, az öreg Dudás- és Indits-val a nagy „Cserén" meg az „Apafájan", de később keservesen győződött meg a felől, hogy a mennyire növekedtek évei, ép oly mérvben fogyatkozott nála a látás, melyet pápaszemmel sem volt képes többé eléggé pótolni. Hanem hát Lovasi bácsi nem azért volt régi praktikus vadász, hogy az idő meg a farkas hályog kifogjon rajta. Csak oly szenvedélylyel eleljárt ő fürjészni, nyulászni, s azért hogy a varjut a verébtől nem tudá szemével megkülönböztetni, vad nélkül soha sem tért haza. A praktikus öreg ugyanis a következő, neki megengedhető vadászcselhez folyamodott. Rendesen a legbiztosabb lövőhöz csatlakozott, s midőn ez arczához emelto fegyverét, ő is hasonlóan cselekedett, ha az eldurrantá puskáját, ő is ugy tett s aztán sietett a társa által elejtett vadat ily szavakkal csatolni vadásztáskájára: „Én lüttek meg aztat a núl,

u vagy: „Enyim puska treffelted aztat afürj.

u A vadásztárs fanyar mosolylyal engedte *) Benne levén a vadászidényben, s a versenyek multával több helylyel rendelkezvén, ismét megnyitjuk e közkedvességü rovatoű Helyet kaphatnak ebben minden olynemü humoros vadászkalandok, aneedoták, comicumok — melyek részint megtörténtek, részint az úgynevezett demanxiadokba vágnak, csak talpraesettek legyenek. SZERK. át zsákmányát, mert az öreg, az ö fiatal kedélyével s csinyjeivel átalános kedvencze volt a város Nimródainak. Hanem bezzeg megjárta egyszer. Néhányad magával egy szép reggel fürjészni ment a várostól jó távol eső kaszálóba. A vadászok szétszéledtek ^ ki erre, ki amarra, mert nem igen volt kedvök ez úttal Lovasi bácsinak az ejtendő zsákmányból osztalékot juttatni. Az öreg azonban egyik vadásztárs mellett annyira megragadt, hogy ez sehogy sem tudta köréből eltávolítani. Végre valami mindeunapias, de halaszthatlan dolog ürügye mellett sikerült kissé elválni tőle, kérvén Lovasi bácsit, hogy csak ballagjon előre, ö is azonnal utána siet. Lovasi bácsi mi roszat sem sejtve, kedvtelve, vadászhévvel lépdelt az illatos kaszáló felé, mely pár lábnyi széles árokkal volt körülvéve minden felöl. Mintegy busz lépésnyire lehetett, midőn az illatos füböl valami mozgó lényt pillantott meg, mely olyanformán mozgatta fülét, mint a nyul. „A bizony nem más, mint valami szép süldő!" — gondolá Lovasi bácsi és nem soká tiuakodván, lekapja fegyverét. Czélzott és odagyujtott a mozgó tárgyra „dunst"-tal töltött fegyverével. De mennyire elrémült az öreg, midőn a vélt négylábú helyett egy kétlábú gatyás alak ordítva ugrott föl : „Jaj, jaj nemzetes uram, meglőtte a lábomat!" kiáltással. A határbeli kerülő volt az, ki a nap hevétől lankadtau ledőlt a jó illatos fűbe, s hasra heveredve, harangozott két lábával a levegőbe, melyeket Lovasi bácsi nyul helyett nézett el. Váltig csitította az öreg, hogy csak ne szóljon senkinek, ugy sem tett nagy kárt benne az a kása-srét. Egy pár forintnyi borravalót is igyekezett egyúttal az öreg ur a paraszt markába csö. möszölni, mire az meg is juhászkodott. Hanem még ezután jött el a hadd el hadd, mert a hátramaradt vadásztárs szemtanuja volt a furcsa jelenetnek, s persze hasát tartva nevettében, nem volt sietöbb teendője, mint dobra ütni a cómicumot. Az eset átalános derültséget okozott, s elbatárzák, hogy ha Lovasi bácsi oda érkezik hozzájuk, lecsipik a husz körméről s a puskavesszővel fölszentelik, követvén a szabályt, hogy a ki valamely vadat először lő életében, azt szent Hubertnek tiszteletére kiporozzák ama részén, a melyen csontja nem törhetik. Dictum — factum. Hiába szabadkozott az öreg ur, hogy hiszen az nem is volt vad, csupán aféle csizma, izibe lefülelték a vadásztársak, meghozván ekép a vadász-áldozatot szent Hubertnek. — Legcomicusabb volt a dologban, hogy a hü Dudás nem tudván mire venni a dolgot, el kezdett vonitani és szűkölni, mire aztán muzsikaszó mellett történt az executio. Eleinte kissé zokon vette az öreg ur a tréfát s dohogott, végre azonban maga is nevetett, hogy a baklövésnek szomorú kimenetele nem lett. Y © G Y © 8. Az ismert ló-festő Richter jelenleg Pesten időzik, hogy a Rákoson végbement „Kill"t-, melyben О Felsége a király és királyné is részt vettek — egy nagy olajfestményben megörökitse. Személyek és lovak mind természet után lesznek festve, és igy az érdekes kép szép emléket fog képezni a jelen volt sportsman-eknek. Gr. Zichy Edmund a n.-casinoban mult napokban egy felette nagy és szép hilJZ bőrt mu-