Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-11-13 / 45. szám

SEp

T

EMBER 1

8

.1872. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 327 Egy lOhónapos fekete angol vizsla, még nem egészen betanítva, de sok képességgel bir. 30 frt. Két borztacskó, egyik kan , 1 '/

4 éves, másik szuka, 3éves, jól vadásznak. Egyenkint 15 forintjával. Megtekinthetők Tramm Hermannál Törölc-Bálinton, u. p. Tétény. Van szerencsém a nagyérdemű közönségnek tisztelettel jelenteni, miszerint illatszer-kereskedésemet, mely eddig a váczi utczában 21. sz. alatt létezett, folyó é. november elseje óta a Dorottya-utezába 3. sz- alá , a ház-négyszögbe helyeztem át s további kegyes pártfogásukért esedezni bátorkodom. Pest, 187-2. nov. 1. Mély tisztelettel LUE FF M, „Minervá"-hoz Dorottya-utcza 3. szám. Mláü-gftOT. A Habsburg-Nimródok. II. Ferdinand császár és magyar király halálévében — 1637-ben jelent meg Eizivir hollandi könyvárus kiadásában az első udvari állami sehematismus, melyet ujabban Ebersberg Gyula használt fel „Haus-, Hofund Staatsgeschichten" czimü müvében. A szellemdus ismertetésből az udvari vadászéletre vonatkozó részt egész terjedelmében átveszszük. Kissé ugyan elkéstünk, de a tárgy olyan, mely érdekességéből máig sem veszített. A Schematismus szerint akkor tájban a bécsi udvarnál négy főhivatalág volt. Első volt a legfőbb udvar m esteri, második volt a főkamarási , harmadik a főmarscballi és végül negyedik a főlovászmesteri. A négy főhivatal-ágon kivül volt még öt udvari osztály, például a fő vadászmesteri és sólymász hivatal, melynek elöljárója gróf Mansfeld Bruno volt, ki a vadászatokat oly nagy tökélyre vitte, minőn azok sohasem álkak sem Bécsben, sem máshol, legalább igy jegyzé azt föl az utókor számára gr. Khevenhüller. E magas tökélyre vitt vadászatról megjegyzi a schematisms : „hogy a fővadászmester és solymász alatt 158 vadász és madár fogó állt, továbbá egy sereg kutya és mindenféle kitűnő vadászmadár. " A császára mise és a titkos tanácsosok ülése után rendesen vadászni ment és csak este tért vissza. Azt szokták volt mondani róla Bécsben, hogy három dolog az, a miben 3 kifáradbatlan : az ajtatosságban, tanácskozásban és vadászatban. Este hazatérve még vagy 50—60 iratot irt alá, s azután ült az asztalhoz. II. Ferdinand az urak előtt nagy vadász hirében állt.*) Jól lőtt, s értett a vaddisznó „hetzhez." Waldeck Eisenberg Keresztély gróf egy ily vadászaton életét menté meg, a miért a császár egy képet küldött neki, ~) Erre vonatkozólag legközelebb sokkal bővebb adatokat hozunk. melyen életének megmentési jelenete volt ábrázolva. A császár az elejtett vadakból udvari tisztjeinek s a követeknek rendesen küldözött. Évenkint rendes jegyzéket készítettek a vadászat martalékairól, s e jegyzéket a szász választó fejedelemnek is megkiildék. „Sok szenvedélyes Nimród volt a Habsburgok közt minden időben — folytatja tovább érdekes ismertetését a czikk irója. I. Miksa vadászkalandjai például máig is élnek még Tyrol begyei és völgyei közt. L >gismeretesb ezek közt a „Martinswand"-féle, melyet Collin egy költeményben is örökite. Egy magas hegyen gondatlanul lépdelt s már a szédítő mélység szélére ért a fejedelem, midőn Zips Oszvald tiroli zergevadász rákiálta : „Hollah !" s ez menté meg a mélybe zuhanástól. Kiáltásának emlékére я vadászból nemes lett „Hollauer von Hohenfels" névvel, a mélység fölé pedig negyven láb magas fakeresztet helyeztek Miksa rendeletéből. Máskor meg egy szilaj medvével gyűlt meg a baja, szintén Tyról sziklái közt. A brabanti erdőben pedig egy szarvast, melylyel keskeny hegyi ösvényen találkozék, ép akkor szúrt szivén, midőn az már neki ugorva fel akará öklelni. Szerette szenvedélyesen a sólymászatot is. Sólymait Tatárországból hozatta, s 15 sólymászmestere volt, s mindenik alatt 60legény. II. Miksa is szerette a vadászatot, s e szenvedélye miatt vette meg a bécsi prátert, mely eredetileg vadaskert volt. Söt Schönbrunn is, melyet ő 1570-ben épittetett, sokáig csak vadászkastélyul szolgált. Sógorának, Albert bajor berezegnek 1568. szept. 28-án örvendezve irá, hogy a Práterben egy vadász tton harmincz vaddisznót s nyolez malaczot ejte zsákmányul. Egyik napon, 1822. Május havában, a rambouilleti erdőben vadásztak, egy derék 10 ágast csapázván ki, mely jóformán legerősb volt az erdőben. Ennek a nyomára vezették a falkát, s az ebeket leeresztvén a pórázról, azok csakugyan szépen ei is indultak a nyomán. Egy óráig minden jól megy, a szarvas kezd lankadni, s mind aféle okos állat, mindenféle cselvetésekhez folyamodni, minden pillanatban megfordul, köröket csinál, s megint tovább fut, ugy hogy a rohanó kutyák sokszor tétovázva keresik nyomát, s utoljára elvesztik. Ez a szarvas különben ismert derék ficzkó volt; többször volt már hajtva, de mindig el tudott illanni s a kürtös nem egyszer volt kénytelen „gyülekezőt" fúni. Mindenki másfelé indul most a csapát keresni. Mély csend uralg már negyedóráig az erdőben, midőn egy „itt-van-ni !" hangzik többször egymásután. Mindenki vágtat a hely felé, honnan a hivás hangzik. Martin, az első piquer, ér oda legelőbb, s gr. Girardint találja ott, ki egy nyomra mutat, s azt a keresett „szent-jel"-nek állítja. A pikör, egy udvari szolgálatban megőszült vén róka, rápillant a nyomra s nem szól semmit. Utánna a falka másodbadnagya érkezik meg, ez is megnézi azállitólagos szent jelet, s èz se szól egy „kukkot" se. Oda érkezik az első „falkár" s hallgat mint a többi. Gróf Girardin jóváhagyásnak veszi a tiszteletteljes hallgatást, s büszkén pillant körül, arcza önérzettől ragyog. Ekkor azonban egy oktondi fiatal kutyapeczér érkezik oda, s a nyomot ö is megnézvén . . . szeleskedve felkiált : hisz ez egy vén tehén körme ! . . . . Alig mondja ki e szót, midőn a gróf dühösen fordul feléje, s a vigyázatlaura rivall : mit fecsegsz te pimasz ? Mától fogva el vagy bocsátva ' A szegény ficzkó megijedt, mintha a menykő sújtott volna le mellette. E pillanatban érkezik sebes vágtatva báró Hannecourt. — Ab, báró úr - kiált eleibe a gróf gúnyosan— jó hogy végre ide talál. Éppen jókor. Kérnem kell ugyanis báró urat, hogy neállitson a falkához olyanokat, kik a „nyomfelismerésben" nem jártasak. Ez a kölyök itt — szegény remegett mint a nyárfalevél — e „szentjelet" vén tehén nyomnak véli, mondá s a nyomra mutatott. A báró nyugodtan és hidegen tekint a nyomra, s mondja végre vontatott közönyösséggel. A ficzkó valóban tévedett; mert az a nyom egy 1 éves ököré." Erre megeredt a nevetée ; a gróf belátta, hogy csak ő maga tévedett. „Ugy — ön azt hiszi ? . . . kérdé zavartan. — Én azt hiszem." „A kétkedés nem ér semmit a vadászaton, gróf úr, feleié neki a falkanagy. On tévedése „hamis esapára" vezetne bennünket. Rajta, rajta s pedig sebesen. Még talán reá akadhatunk a valódi szarva? nyomára. Épp ekkor hangzott föl a távolból egy má " sik „itt van — ni !" Ez a második pikör kürtje volt, é^ csakugyan mindjárt rá hallatszott az ebek csaholása s a kürt vig hangja : „jól megy a vadászat." A valódi szarvas az erdei tavak egyikének közeieben, rövid idő alatt megfogatott. Ez volt azon rapport lényege, mit az első pikör másnap reggel, senki személyét nem nevezve, a királynak tett. Midőn a pikör az ökörnyomig ért elbeszélésében, az öreg király majd rosszul lett nevettében és kezeit összecsapva kiáltott föl : „De hát ki lehetett ilyen ostoba, kérdé végre boszankodva. Egy ily vadász nem érdemes hogy kürtöt hordjon; vegyék el tőle. A pikör lesüté szemeit és hallgatott. „Szólj ki volt az?" Sir, ez ember a gróf „Mellyik gróf te bolond .... „Gróf Girardin, sire. „Az ördögbe is! kiálta fól a király kiesé meglepetve, és kissé sajnálkozva, hogy a különben kedvencz gróf a hibás. „Ma foi annál rosszabb — tevé azután hozzá. ítélete ki van mondva. E pillanatban lépett be a király inasa a terembe, egy dobozt hozván kezeiben. Hogy a hamis csapa elcsürésének csavarásának elejét vegye a báró, vadászat után az ökörnyomot vigyázva kiemeltette a földből és azonosságát meghitelesittette &z összes