Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872
1872-01-31 / 4. szám
30 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. FEBRUÁR 14. 1872. Hát a bűvös vadkan ? Biz azt — egy megeredt erős eső hazakergetvén bennünket, — az nap nem találtuk meg, hanem nyolez nappal később pásztorok akadtak rá, persze egészen használhatlan állapotban. A második hajtás helyén feküdt, s a golyó homlokában volt, de nem hatolt be teljesen, csak a csontot megrcpesztvén, azon meglapult ; innen származott pár perczig tartó szédülése s dühöngő ügetése, valamint az is, hogy olly sok ember közé tévedvén, senkit meg nem rohant. Ez a története a mi bűvös vadkanunknak. Sp. A jan. 16. és 17-én Coburg hg Baloghvári uradalmában tartott vadászatokon résztvett : О kir. Fensége ifj. Szász-Coburg-Gothai August h e г с z e g, és az uradalmi tisztség. Elejtetett : 10 db vaddisznó 1 „ özbak 18 „ nyul 3 „ róka Megjegyzendő, hogy a 10 vaddisznót, 1 őzbakot és 1 nyulat 0 Fensége, s az őzbakot és nyulat is golyóval, még pedig sebes iramodásukban lőtte. Meleghegy 1872. jan. 18. Brusek. megkapta a magáét, az restauratió végett is szemet hunytak. Most nem tom, hogy leszen ; a parasztok is puskáznak, a gányók is beleüzleltek az Passióba s nagyobban őrizik a határt mint a csőszök, mellyek félre is néztek. — Legjobban mérgösit a dologban, hogy olly szabadelvű nemös Emberök is, mint Halász Bódi uram, meg az a báró Simonyi — mint hallom, csak azért kardoskodnak az diétán, hogy a Vadállat az földbirtokos elidegenithetlen tulajdona legyen, mintha bizony Halász uram nevelné üket. — V. . .tek vóna meg az ü szabadelvüségükkel, mikor eszükbe jutott. Hanem az tekintetes szerkesztő ur is nem tudom, mi követ fuj ; mert hogy több izben kinyomatta volna az lajjában — én ugyan nem olvasom, hogy az Duna-Tiszaközön ne engedjék az szabadvadászatot, s kik azt gyakorolják, elnevezte Duhajoknak, gányóknak és a többi. Remélőm, hogy azt csak nem mi ránk értötte ; hojmi gyalupadkorülő asztalosok, czigányok, parasztok vadászgatását nem bánom, ha kissé lehurogatja ; az Mesteremből-, az paraszt csak lásson a dolgához, de az nemös embörnek csak hagyjon békét az ősi virtus szabad gyakorlásában. Nincs-e úgy ? Az Miniszterök, az Zsidók mindenütt lopják az országot, aztán a szegény embörnek azt a pár forintot is irigylik, amit nagy fáradsággal holnapokig járkálva összevadászgat. Ugy e? Szójon nekik az ur, hogy ne bolondozzanak. Csak ennyit akartam mondani. Ns. Puskás Józse f.*) Már későn lesz. Egyébiránt sajnáljuk, hogy nemes Puskás úrhoz nincs közelebbi szerencsénk, s nem tudatta velünk adressét mert hogy a pesti, hol levele feladódott — nem az eredeti hely lessz hol az Íratott, alapos okunk van gyanítani. Szerk. jímmit. A téli időnek e kedvencz sportja olly mérveket vett fel, hogy nem tartjuk feleslegednek legalább utólag megemlitni. A kik nyáron át a zöld pázsiton szoktak találkozni, most a jégen tárták rendez-vousjokat, Pesten gr. Szapáry Iván, gr. Batthyány Elemér , gr. Keglevich Béla, gr. Sztáray János s többen mindennapi vendégek, mig a pozsonyi jégpályán gróf Bolza, gr. Esterházy Miki, Kolozsvárott gr. Bánfy György, gr. Teleki Samu a sport kedvelői. A mult h tekben a bécsi Club három jégsportnapot rendezett, hol Pest, Prága, Pozsony, Linz, Brünn képviselve volt, és a pozsonyi egylet két tagja nagyobb dijakat nyert. А к jzgyülés határozata szerint a jövő évi 3. jégsport-nap Pesten fog tartatni. A pesti Egylet már 1400 tagon felül számit, versenyeket rendez, jelmezes ünnepélyeket tart, mellyckröl minden lap elismerőleg megemlékezett. A február 3-án rendezendő nagy bál a Redouteban — mint a tavali — a farsang legdíszesebb bálját képezendi. — Minthogy korcsolvaegyleti igazgatói állásunknál fogva alkalmunk van ez egylet szervezetébe befolyni, alapszabályokkal, korcsolyamintával s egyebekkel minden hason egyletnek a legszívesebben szolgálunk. Balatoni halászatok télen. B.-Lelle, január 16. 1S72. Az őszi szél hideg leheletével beköszöntött, s leszedve a fák leveleit, tovaüzi a csicsergő madársereget és a folyamot, tavat, lakóival megnépesiti, s hogy további vándorútra serkentse őket, intésül a vízpartokat hegeszti be finom, csillámló lapokkal, mik mint összetört tükördarabok, mint megannyi gyémántcsillagok hirdetik, hogy a tél közéig, — a vándor vizilakók ismerik ezt s nagy csapatokban húzódnak dél felé. Még csak néhány nagy csapat vadkacsa lebeg a tó szine felett, de ezek is csak bucsuképen hallatják már lármás liápogásukat, mert a következő napokon szárnyra kelnek, nem várva be a zord, hideg északi szelet, mely nem engedné őket nyugodni amúgy se a zajgó vizeu. — A Balaton nyári életvilága megszűnik létezni a viz fölött, egyedül csak a mélyben a halak űzik pajkos játékjaikat, de mintha azok is éreznék a hideget, a Egy lövésre 4 medve. Tudvalévő dolog, hogy felső Magyarországban nagy károkat okoznak a medvék, többi közt Thurócz megyében is, minek következtében az ottani lakosok lesik az alkalmat medvenyomot találni s azon tovább csapázva medvét lőhetni, mi azonban csak is uj hó esése után eszközölhető. Igy lőn hogy folyó hó 21-én Sutói csőszöm jelentést tett uradalmi főerdészemnél, hogy medvenyomra akadt. Ez tehát rögtöm megindult.a nyom felkeresésére, melynek feltalálása nem sokára s.került. E nyomon tova haladva egy szikla barlangban megpillant a jelentést tett csősz egy medvét ; fegyverét rögtön vállához szegezi, lövése eldördül s szent Hubert segitség-vel oly szerencsésen találja a medvét, hogy az azonnal vérében elterült. Azonban mily nagy volt csodálkozása is, midőn a többi vadásztársával a barlanghoz érkezik a jött vad elszállítása miatt, s alatta 4 kölj köt talál, melyek körülbelül 2 hónaposak lehettek*), ezeket tehát összeszedve, nagy öröm s vigság közt vissza tért a vadásztársaság s igy lön hogy 1 lövés által 4 medve birtokába jutottunk. Styavnicska, 1872. jan. 21. Br. Révay Gyula. Az orosz császár vadászkalandja. Azon veszélyre vonatkozólag, melyben az orosz császár egy vadászat alkalmával forgott, Pétervárról azt irják, hogy a medve, melyre a császár lőtt, nagy sebességgel rohant a császár felé, s noha az még kétszer lőtt reá és el is találta, a medve a császár közvetlen közelébe jutott, s már reá akart rohanni, midőn egy dzsidás lándzsájával földre teritette. A császár az egész esemény folyamában nagy lelki bátorságot és nyugodtságot mutatott. — A török követ, ki nemrégen szintén egy medve által rohantatott meg, hihetőleg el fogja veszíteni egyik kezét. A es. kir. uralkodó család ráczkevi uradalmában 1871. sept., oct. november és deczember havában tartott vadászatokon résztvett 4 ors:, képviselő stb. Elejtetett: 179 db nyul, 9 68 db fáczán, 344 db fogoly, 5 db galamb, 100 db fürj. Ráczkeve 1872. jan. 20. Roth I g n á с z, urad. főtiszt. A derékegyházi fáczánosban (gr. Károlyi Sándornál) tartott vadászaton 300 fáczán, Szénáson (gr. J Károlyi Gyulánál) 150 darab fáczán és 150 db nyul lövetett. Curiosum. A „Sp."-ban beszéli el Haugvitz ur Mecklenburg-Schwerinböl : „A mult nov. 17-én erdészem egy őzet talált rókacsapdájában. A róka-vas egy erdőtől környezett rozsföldön volt felállítva, hol persze az őzek sokat forgolódtak. A vas különben róka csalfalattil volt ellátva, s igy erdészem, midőn reggel utána nézett s már messziről egy szürke nagy állatot látott rajta, azt hitte, hogy valamelyik falusi eb pákoszkodott ott, s nem kevéssé mérgelődött. Nagy volt tehát csodálkozása, midőn odaérve, egy dermedt derék őzbakra talált. A mi azonban még különösebb volt, hogy az őznek nem a csülökje akadt avasba, hanem nyaka, s pedig azért különös, mert ha csülkével fogódik meg, azt hihettük volna, hogy legelés közben lépett reá ; igen, de a csalfalat körül, mely egy juh-csontból állt, szakajtókosár teriméjü helyen csapaföld volt halmozva, s semmi vetés sem volt ; igy tehát nem lehet mást gondolni, minthogy az őz a liusos csont után ment s fogaival megragadván, elrántotta a csapda peczkét, s igy fogódott meg. Hasonló esetet régi vadász létemre — pedig már vagy ötven év óta járok a vad után — nem hallottam. " Lő-jegyzék Mélt. gr. Zichy N. János lengyeltóti uradalmában 1871. decz. 31-ig tartott vadászatokban résztvettek : gr. Festetieh Pál, gr. Nádasdy Ferencz gr. Zichy Béla, Ngs Jankovieh Gyula és Kund Béla, Kund Jenő urak, többnyire csak őz cserkészeteken. Elejtetett összesen : 21 özbak, 8 nyest, 184 nyul, 1578 szarka, 37 szalonka, 316 kánya, 45 fogoly, 3 70 vércse, 9 vadkacsa, 12 görény, 2 vadlúd, 5 menyét, 82 fürj, 88 kóborkutya, 7 8 róka, 61 kóbor macska, 4 vadmacska. Viola Sándor, erdész. *) Talán idősebbek ? miután a medve ha jól tudjuk évenkint tsak egyszer , márcziusban szokott kölkezni. Szerk Egy második curiosum.*) Тек intetös Szerkesztő ur ! — Hallom hát, hogy csak nem férnek mög a bőrükben az Urak, s az szent szabadságot csak mindig nyirbájják. Nem ölig, hogy az Nimetöt, Zsidót úrrá tötték, s most ii is voksol az Restauratiokon s elrontja a szegény embör kis Accessióját (accidentiáját ?), mellyhöz egyedüli szent joga csak az kutyabőrös fajunknak volna, de mig az szabad Vadászatot is megtiltani akarják, hogy az embör nem is lüheti, ahul kapja, — csak elárulják az hazát és az szegény Embört mindenütt. Hát má más födjön sem vadászhat az ember ; az elütt még a gróf is respectálta a Nemös embört s egy darabon hagyta gyakorolni a vitézi Virtusos Vadászatot, — most meg sehun semmi. Hát hová legyen az Embör, hisz ha dülöföldünkön felugrik a nyul, pár ugrással már a másén van, ha csak hosszába nem fut a kedvömért, — pedig nem teszi mög. — Aztán meg nekünk az keresetforrásunk ; eddig csak a Vadászgatás is hozott valamit, a városiaknak is jutott vadhús, ha kedvezett az idő pár száz forintoeskát csak csinyálhatott, az Kutva se kahintott utánna ; szógabiró uram, Esküdt uram *) Tisztelt olvasóink emlékeznek talán, hogy tavai egy hasonló, nem igen logicus irályu levelet közöltünk, vonatkozólag az akkor pengetott vadászati-jog megadóztatása ellen ; — most meg, lia nem csalódunk a a duna-tiszaközi kurta nemes gányók fejezik ki nemtetszésüket az uj vadásztörvény ellen ez ékos conceptióban, mellyet adunk teljes eredetiségébon. Szerk.