Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-07-24 / 29. szám

JULIUS 17. 1872. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 223 fiai számára elszállítani bir, azonfelül a meny­nyivel teljesen jóllakott. Majd lia az említettekhez hasonló baldús helyekben szűkölködik, a víz alatt üldözi zsák­mányát addig, mig el nem kapta. Majd csapatba gyül össze s a folyók es ta­vak sekélyebb helyein két csatári á nczba oszlik; az egyik csatárláncz a viz partján hosszú, egyes sorban foglal állást, mig a má­sik hasonló sorban a vizre száll s annak szinén vagy alatta úszva, a part felé tereli a halakat, bol a közreszorultakat a parton levő csatárlánczbeliek elkapkodják. Képzel­hetni, hogy milly érdekes látványt nyújt az illy manoeuvre. A mint a parton állott csatár­láncz jóllakott, a csapatok szerepet cserélnek, azaz : most az utóbbiak veszik át a hajtók sze­repét, mig a volt hajtók a partot foglalják el s jóllakni igyekszenek. A karakatona tehát nemcsak egyenkint, de csapatokban is űzvén a halászatot, sokkal kár­tékonyabb mint a gém vagy a balászsas ; s természetesen föntjelölt sajátságaihoz képest van alkotva. Éles szeme, melly a magasból a vizbe is belát, keskeny rövid szárny, mellyet testéhez ugy odaszorít, hogy ez mintegy hi­ányzónak látszik, s — a viz alatti halászathoz szükséges is, — erős lába hatalmas uszóhár­tyákkal és karmokkal van ellátva, s mig az előbbiekkel evez, az utóbbiakkal keskeny fa­ágon is képes magát fentartani, mire segítsé­gül szolgál ernyöszerüleg kiterjedő rövid farka, mellynek tollai, mintha viaszból lennének al­kotva ; végre jó két hüvelyk bosszú csőrének felső része éle3 hajlású, mint karma, s ba ezt zsákmánya testébe vágta, akkor az ezen csip­tetőböl csak ugy nem menekülhet, mint a ho­rogból. Ezen sajátságainál fogva Kelet-Indiában s a japáni tenger szigetein a karakatonát — melly mint minden viziszárnyas könnyen szelidit­hetö — a benszülött halászok balfogásra és ennek beszolgáltatására betanítják, s velők tel­jesen nélkülözlietőkké teszik a hálót, horgot, maszlagot s egyéb halászati eszközöket; mert mint mondám, a karakatona a viz alól is elő­hozza kiszemelt zsákmányát. De a szegedi balászok még nem jutottak arra a gondolatra, hogy ázsiai kartársaikat ebben utánozva, a helyett, hogy ez ellenségü­ket puszta vak gyűlölettel és fegyverrel üldö­zik, azt szolgáikká idomítani megkísértenék. A hím karakatona sokkal nagyobb a tojó­nál, mert mig emez alig nagyobb a házi ka­csánál, a kifejlett öreg hím csaknem ludnagy­ságu, söt teste nyújtottabb. De a két nem szín­ben is különbözik, mert a hím tollazata egész testén fényes kékfekete, mig a nőstényé fekete­barna fénytelen, süt melle hasa aljáig fehér­tarka, és csőre alatti zsacsEója sárga. Ezen kártékony állatok vadászatára april bava óta háromszor rándultunk ki. Első napon, april 20-án, midőn még a nyárfalevél is kicsiny volt, tehát az erdő aljába biztos kilá­tás nyilt, egyse jött puskavégre; mert ezen éber és szilaj madár, a mint az erdőbe mé­lyedő vadászt észrevette, mintegy adott jelre, mind a mennyi csak van, a messze pusztára kivonul s ott a mocsárokban nsegközelithetlen helyre száll. Sajátságai közé tartozik még, hogy nem mint a nagy gém bármelly alkalmas fán s az erdőben szanaszét ül és fészkel, ha­nem az erdő szélén foglal állást s valamennyi közel egymáshoz fészkel, valószinüieg azért, hogy adott vészjelre azonnal s mindnyájan a szabadba menekülhessenek s legalább egy ol­dalról biztos kilátásuk legyen а közeledhető ellenség felé. Az erdőből kivonult csapat körülbelül egy félóráig pihen a pusztán, hol alkalmasint a ve­szélyről, melly az erdőből kiriasztotta, tanács­kozik, s a visszatéréshez szükséges elővigyá­zat! rendszabályokat meghatározza. Ezt ismé­telt megfigyelésből következtetem. Mert a csa­pat soha se jő az erdőbe tömegben s együtt vissza, hanem mindenekelőtt egy eclaireurt küld be — a melly rendesen nőstény vagy fia­tal hím — melly göbecscsel elérbetlen magas­ságban czirkálva, azt egyszer-kétszer megke­rüli, azután rögtön s egyenesen a csapathoz visszatér s kémszemléje eredményéről értesiti. Ha ez utóbbi nem kedvező, a csapat marad s m®g egy ideig vár, aztán a kémszemle ismét­lődik addig, mig kedvező bir nem hozatott. De ez esetben se jő az egész csapat vissza, ha­nem előbb ismét egy magános, s kis vártatva nyomában két-liárom darabból álló kémszem­lélő csapat, s csak ba ez az első jelentés ala­posságáról meggyőződött, s a jelentést, hogy ellenség nem látható, visszavitte, kerekedik fel a többi is, és még ez is megkerüli az erdőt egy párszor, s ba a sok szem se vett észre semmi veszélyt, akkor leszállnak a fákra, de még mindig nem a fészkeikül kiszemelt helyeken, hanem az erdő más pontján. Innen aztán egyenkint szállnak fészkeik, illetve éji ta­nyáikra. Nagyon circumspectus natio ez. Megyjegyzendő, hogy miután azt vettem észre, mikép a karakatonák, különösen a hí­mek rendesen reggeltől délig balásznak, dél­előtt az erdőben nem találhatók, s mert a puska leginkább a nagyobb és szebb hímnek szól, kirándulásaink mindig délután történnek, mert ekkor az összes csapat vagy siestát tart vagy junius havában fiait eteti. Második kirándulásunk májusban szintén eredménytelen volt, főleg azért, mert bár ily­lyenkor a nőstény már tojásain ül : hármunk közül az egyik a mint az erdőbe lépett, mind­járt pufogatott a gémekre, a pufogatás pedig még a nőstényeket is elriasztotta fészkeikről, s minthogy a lövöldözés illy előzmények után minket is megmételyezett, nagyot halló „öre­günket" pedig a gémlövés abbahagyására birni nem lehetett, a karakatona megmenekült. Junius 29-én azonban nem volt ott az öreg, s előre megállapodván abban, hogy csak a ka­rakatona elvonulása utáni perczekben lövünk gémre, mihelyt azonban a kémszemlészt az erdő felé tartani látjuk, a gémeket nyugton hagyva fedett leshelyeinkre vissza és ott meg­húzódunk — az eredmény kedvezőbb volt ; mert nyolcz darab karakatonát és 23 db gé­met lőttünk az itteni balászok nagy örömére, kiknek középszámitása szerint tehát körülbelül 150 mázsa halat mentettünk meg a balevő emberiségnek. Különben be kell vallanom, hogy e sikert a szülék gyermekszeretetének kell köszönnünk, mert akkor a karakatonákat ez a szeretet és gondoskodás sűrűbben vonta fészkeik felé, annyira, hogy egyesek minden ovatosság nélkül ereszkedtek fészkeik felé, mellyek közelében kettőnk leshelye volt, mig a harmadik tőlünk száz lépésnyire a töltésen foglalt állást, ugy hogy csak őt is távol fész­keiktől láthatván, a látott ellenségtől keveset tartva, szülei szeretetüknek áldozatul kellett esniük. A karakatona busa s ennek ize előttem is­meretlen ; a kik a vadszagnak tartott halsza­gát eltűrik, sőt szeretik : ízletesnek tartják ; én azonban semmiféle hal- vagy iszapszagu hús­sal biró vadhoz kisérletkép se nyúlok Aztán a karakatona, ugy mint a harcsa, hamar meg­büdösödik, s bármi szagú állattal a szakácsnék se szeretnek ám vesződni. Végül még egyet. Midőn a karakatona ve­szekszik, a hollóéhoz hasonló, de még mélyebb és teljesebb hangot hallat, melly egy állatéhoz sa hasonlítható, legfeljebb marakodó szelin­dekéhez, csakhogy még ennél is mélyebb s olly zavart chaotikus, hogy ideges ember ha­mar elrémülne tőle. O. A. Anglia eportvilága — igy nyáron. Ha valahol ugy Angliában ismerik legkevésbbé a „saison morte" jelentőségét a sport férfiai.Min­dig találnak ők maguknak idő- és alkalomszerű szó­rakozást. Eltekintve a lóversenyektől, mostanában természetesen a vízi-sport járja töméntelen variatió­ban, s legio a száma a sok u s z ó-, e v e z ö- és vi­torla-versenyeknek, mellyek az egyesült királyság minden vizein és tengerein napról napra tartatnak, s mellyek felsorolása külön-külön 3—4 hasábot foglal el az óriási sportlapokban, s miknek illustrálásaul majd alább egy párról megemlékezünk. A vizi sport mellett most van legvirágzóbb időszaka a ezéllövészetnek is, és röf hosszú sorozato­kat olvashat az ember a százféle polgári, katonai és hajós-lövészegyleteknek elől- és hátultöltőkkel, katonai és tengerészi fegyverekkel, nyíllal (hölgyek), sőt ágyúval tartott gyakorlatáról. Mindezek mellett még a testgyakorlatok százféle nemeit a laptázást, cricket és versenyfutást nem is említve. De nemcsak az úgynevezett gyalogsport örül a legnagyobb frequentiának, Anglia irigylésreméltó talaján még а к о p ó f a 1 к a is talál itt-amott egy kis hevélyes gyakorlatot és juliusban is képes el­menni a szimaton. Igy a „Field" utóbbi száma is két érdekes vidrafalkavadászatot emlit, mellyeknek egyikét, egy rendkívüli hajtást, Mr. J. Gallon rendezte Northumberlaudban, s melyben számos mister és mas­ter vett részt. A Todd körüli halastavakban ugyanis egy vidra látogatását észlelték, de több napi les után sem bírták öt megkeriini, bár minden éjjel ellátoga­tott s derekas dézsmát vett a halastóból. Illy körül­mények közt a tulajdonos Mr. Gallonhoz fordult tanácsért, ki tiz órányira lakik onnan s régóta is­meretes mint passionatus falkavadász a vidrákra, s ki rögtön kapott az alkalmon, hogy falkájával a szökevény után az egész vidéket felkutassa. Mr. Gallon falkája f. hó 5-én érkezett Weldon Bridgebe, hol barátai s a környék sportmanjei vár­ták, s honnan a négy mértföldnyire eső Todd állo­másig menve, itt Mr. Gallon jeles vidrászebei : a vén Ormidale és Waterloo föl lettek hiva megmutatni, mire képesek. Szívósságuk ugyancsak igénybe is lön véve, mert nagy darab földet kellett bekalandoz­niok, a nélkül, hogy zsákmányra leendett kilátásuk. Islandot elérve azonban egyszerre a halvadászó Lutra vulgaris szimatjára akadtak, melylyel kedvük is fokonkint nőtt, ép ugy, mint gazdájuknál a vadá­szat hevélye, s innentől fogva a folyó mentén ke­29*

Next

/
Thumbnails
Contents