Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-07-17 / 28. szám

JULIUS 17. 1872VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 215 rel; második Crotchet, harmadik Gone Away stb. utolsó Merveilleuse 164 font teherrel. A másodnapi futamok sorozatát Flibustier kezdé meg egy könnyű győzelemmel az aranyostorért : Espagniola, Stachel, Cornelius, Rhea és In View ellen, mellynek 7 fontot, a 2 éves csikónak pedig 48 fontot adott. A vén Buccaneer gyerek csak megállja helyét, s Adonis után a porosz gyepnek kétségtelenül legjobb idős lova. Az erre következő Derby futamát már vázolván, átmehetünk az urlcV a r-t é t v e r s e n y r e, mellyet a derék Crown Princess kemény küzdés közt egy nyakkal nyert meg Mossner hadnagyai a 4 éves Preserver ellen, mellynek 9 fontot adott s mellyet tu'ajdonosa a fiatal gr. Henckel lovagolt, utánuk még Queen Isabell, Overstolz (a megelőző napi vadász verseny nyerője,) Ellinor (Baltazzi Hectorral) és Migneaux (Salm hggel), az utóbbi 4 ló azonban nem volt komoly versenyben. Az Unió egylet 1000 tallérját természetesen Adonis vitte haza és In View hallgatva ment mellette a második helyért. Akis h a nd i с a p e t King Whifflernek mint már emiitettük, nem sikerült Porto ellen megtartani ; a Post Match és Eladó verseny nem érdemelvén szót, jött a Handicap-steeplechase, mellyet Bröderman ur Crochetje, az az 5é. pej kancza nyert meg, melly a vadászversenyt vesztette első nap Overstoltz ellen, itt pedig 3 vetélytársat hagyott el. A harmadik nap első futamát a „Hansát" már emiitettük, hogy Primas nyerte meg ; az Unió Clubb dijával pedig (2 évesek számára) Espagniola vigasztalta meg magát, istállótársa Jupiter is biztosítván ezt neki Basservitz ur Granate nevü fekete kanczacsikaja ellen. A Hammonia-futam minden megerőltetés nélkül Bachusé leO. A „Henckel-Stakesen" Staehel

? Flibustier és Adonis megosztoztak nagy boszszuságára a fogadóknak s minden sportmannek. Az eladó verseny semmi érdeket sem költött, ha csak azt nem veszszük, hogy Don Carlos futott és nyert érte, de nem vétetett meg. Ugy tetszik Heideprim ur pedig od'adná jó pénzért ? ... Még egy kis handicap vo't, melly erős küzdést idézett elő 7 harmadrangú ló közt, s Fritz Reuteré lett St. Barbara stb. ló ellen, köztük ismét Merveilleuse. Záradékul jött a nagy akadályverseny, mellyre hatan indultak a következő eredménynyel : Gr. Esterházy M. 6é. p. k. ap. Arthur, anyja Sir Hercules anyja, 150 f. Gr. Lamberg H. (disqual.) 0 Vaerst kap. id. p. m. Orloff a. Muscovite a. Cicada 155 f. (Bülow hadn.) 1 Marwitz hadn. id. p. h. Easton 160 f. (gr. Metternich Fr.) 2 Br. Cramm hadü. id. р. k. Missunde 1'60 f. (tulajd) 3 Gr. W.-Metternich id. p. h. Iirocken 150 f. (Mossner hadn.) 0 Gr. Esterházy M. 6é. sg. h. Monarch 150 f. (tulajd.) 0 A fellovaglás előtt Easton és Missunde voltak a főkedvenczek, midőn azonban Miklós gróf Monarchchal felcanterozott, megváltozott a vélemény, olly könnyedén repült a sárga; Arthur is tetszett és igazolta is a véleményt, sajnálatra még is mindketten elestek a győzelemtől. Monarch ugyanis mindjárt a második akadály után egy ürgegödörben megbukva, elszakitá csikó-zabláját s a rudas-zabla kantárszijjait is lerántá, ugy hogy Miklós gróf sok időt vesztett, mig azt ismét megkaphatván tovább vitorlázhatott, s ez volt oka alkalmasint veszteségének. Missunde is elbukott a falnál, de aztán meglehetősen odább állt; Easton pedig, melly már biztos győzőnek látszott, az utolsó akadálynál bicsaklotta meg magát, mint Berlinben, s igy egérutat engedett az Arthur kanczának és Orloffnak ; az előbbi felhasználva az alkalmat könnyedén elhagyta a fáradt mént s elsőként baladott el a czél előtt. Nem vette azonban észre, hogy a sik pályába átmenésnél egyik oszlopot belülről kerülte meg, minek következtében a győztességtől elüttetett, s helyébe az Orloff mén jutott. A többiek 5—10 lóhoszszal egymásután hullároztak be. Observer. Kassa, 1872. jul. hó 7-én. Tisztelt szerkesztő ur ! A „Vadász- és Versenylap" f. é. 26 ik száma hozván az ezidei kassai lóversenyek 1-sö és 2-ik napjainak leírását, egyszersmind észrevételeket tesz, mellyekre válaszul szolgáljanak következő sorok. Czikkiró ur pályánkat „fölötte rosznak" találván, tanácsokat ad a versenytér javítását illetőleg, példaképen hozván fel Pestet és Debreczent, természetesen mindezt a nélkül, hogy körülményeinket legkevésbé is ismerné. — Tudjuk mi azt épen olly jól, mint bárki más, hogy mik lennének a teendők ; ámde még a pálya nem a versenyegylet tulajdona : addig ennek kezei kötve vannak. Mig Pest és Debreezen tetszése szerint rendelkezhetik versenypályái fölött, addig mi Kassán bizonyos föltételekhez vagyunk kötve, mellyek a gyepen mindennemű működést megtiltanak , mert a tulajdonos kárára lennének, ki versenyterünket egész éven át használatban tartván, csakis a versenyek előtt pár nappal engedi azt át az egyletnek. — Mi tudjuk, hogy e pályának fölötte sok hátrányai vannak, de mindezek daczára mégsem olly hasznavehetetlen, mint azt czikkiró urnák állítani tetszik, s ha minden egyebet lehet is rá fogni, de azt, hogy kopasz s füvetlen : alig, a legtermékenyebb kaszállók egyikén lévén az kijelölve ; ezt még talán ama szakértők is beismerik, kiknek „általános nézeteit" tolmácsolja czikkiró ur. Ily körülmények között tehát nem csoda, ha „a z általános nézetet" nem kielégitő pálya fölött rendelkezünk, mellyen a versenyzők „messziről hozott drága lovaik csontjait" kénytelenek veszélyeztetni ; mindezeknek daczára azonban „fölötte rosz" gyepünkön még sem emlékszünk olly versenyre, mellyben öt induló ló közt egyszerre három „messziről hozott drága ló csontjai" lettek volna tönkre téve, mint ez történt a csak Baden-Badenhoz hasonlítható debreczeni pályán; indulván 1868-ban a'Nagy Handicapben 5 ló, mellyek közt Nicolas, Volat és Fair Star olly is elboritá; a messze terjedő vétségeken és vizeken a leáldozó nap utolsó sugarai ragyogtak, mindent megaranyozva, s a viz tükréből csak itt-ott emelkedtek ki egyes szénaboglyák, mint megannyi végőrei e vizlakta magánynak. De más oldalról is csupa viz és mocsár környező a kis falut s pár holdra tehető burgonyaföldjeit, mellynek a napsütötte moh-zsombékok és a földön elterülő törpefenyők igen szegényes, fáradt kinézést kölcsönöztek. Mintha maga e földdarab is megöregedett és életunt volna. A meddig csak a szem dél és éjszak felé ellátott, jehol sem talált nyugpontot ; föld és ég a távol láthatáron végtelen, ki nem vehető szürke vonalba olvadtak Össze ; egyetlen emberi lény, kocsi vagy csolnak sem elevenité a tájat, s csak a távol szürke ködében mutatkozott valami hosszas, sötét vonal, hihetőleg erdőség, s egy pár rövid fehérke vonal, alkalmasint távoli város magasb házai, miből lakottabb vidék közelségét gyanitni lehetett. Ellenben a vadélet annál elevenebb volt körültünk. Töméntelen kacsa-sereg lepé el minden irányban a viz tükrét, s az örökös hápogás, kettyegés, fütyülés monotonságát csak egy-egy átrepülő orvmadár károgása, vagy a bibicz rikoltozása szakitá meg, melly hol magasan emelkedve, hol a viz szinén tovább surranva üzé játékát a bukdácsoló ruczákkal. Alig kell talán emiitnem, bogy a szemeink előtt terülő roppant vizi pusztaság szemlélése épen szokatlansága által nem maradt ránk benyomás nélkül. Lassanként megakadt a beszélgetés, s szemeink elmerengve csüngtek a beláthatlanba nyúló vizeken és rétségeken végig. Igy hallgattunk jó darab ideig; végre az e—-i erdész, egy kipróbált vén vadász volt az e'sö, ki a csendet megtöré : „Biz'ez még szép darab mocsár itt előttünk, — mondá mintegy magának kezdve a szót, s kezével homlokát végig simítva; — pár év még eltelhetik, mielőtt a szántóvas barázdákat húzhat itt, vagy az arató sarlója penghet. Kíváncsi vagyok az emberre, ki először vállalkozik e mocsárvidék termőfölddé átalakítására. S pedig mégis lesz ! Hisz már nincs mocsár, mit le ne csapolnának ! A manó vigye ezt a mindent nivellirozó és minden darab földet eke alá fogó időt, melly a vadat utolsó költőhelyéről is elűzi." Akaratlanul is mosolyognom kellett. „Hát nem lesz jobb, ha e végtelen mocsárság helyett kalászos rónák és emberi lakok boritják e pusztaságot, mig most csak a farkas és a vizityúk tanyáz abban" — vetém elleDe. „Ugyan hagyj föl az illyen philantropikus ideákkal" — kiáltá vissza az öreg boszankodva ; — „van még Livlandban elég pusztaság , mit embereiddel miveltethetnél, csak győzzék; munkáljátok csak kellően szántóföldeiteket, irtsátok ki a cserjéseket, ön'özzétek rétjeiteket — de hagyjátok békében mocsaraimat és erdeimet. Hisz a vadnak is kell valami hely, hol fejét lehajthassa. Azt mondjátok ugyan : hogy a föld egyedül az ember számára volna teremtve — hanem én nem hiszem ; látom , hogy az úristen más állatot is teremtett nemcsak kétlábuakat, s azoknak is kell élni. Szégyen gyalázat, mint ritkul a vad évről évre. Várjatok csak , még megéritek, hogy itt e mocsárokon, hol ezelőtt falkákban tanyázott a vad, még egy nyirfajd-t о 11 at sem fogtok találni." Itt aztán elhallgatott mérgében az öreg; kurta pipájából a hamut kiverte, s egyúttal Caro kutyájának, egy nagy, fehér-barna májfoltos vizslának — melly kissé tolakodóan szaglászott az asztalra fel — egy regulázó fricskát ajándékozott. „Hát sok volt itt ezelőtt a vad? Mert mai vadászatunk ugyancsak silány; mindössze 14 vizityúk 4 puskásra." „Meghiszem azt," válaszolá öreg vadászczimboránk. „Harmincz, negyven szárnyasnál kevesebbel nem indult az ember haza, ha estig vadászott. Aztán a sok jávorszarvas ! Egyszer magam is, itt a falu környékén,... ott 28*