Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-07-10 / 27. szám

215 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. azét úszkáló legénységet felszedte , a feldühödött állat a negyedik csónakra támadt, és ezt a szó szoros értelmében állkapcsai közt szétmorzsolta. Szereltetett ugyan fel rögtön két tartalékcsónak, de a bálna oly dühödten támadt ezekre is, hogy kénytelenek voltak a hajóhoz menekülni. Ezzel még nem volt vége garázdálkodásának, mert ennek is neki ment a szörnyeteg, de szerencsére csak az elejét találta. Mindazonáltal néhány deszkát bezúzott és a vízszintes árboczból egy jó darabot letört. A lökés oly megrendítő volt, hogy a fedélzeten levő legénység hanyatt esett; a bálna is erős sérülést szenvedett fején, és azonkívül több robbanó-lövedéket sütöttek el reá, melyek bátorságát kissé lelohasztották. Ez alatt beesteledett és a hajó éjjelre a csatatéren maradt. Masnap reggel ismét feltűnt a bálna, a melly az egyik csónak roncsát a kötélen még mindig maga után vonzolta ; ismételt rövid küzdelem után végtére sikerült az elgyengült állatot elejteni. Egy hasonló esetet beszél Gould kapitány, a „Conception" bálnahalász-hárka parancsnoka 1868-ból. i Az e fajta kalandok azonban nem végződnek ! inindig oly szerencsésen. Nem egy derék hajó, mely „eltűntnek" jeleztetik a hajólistákban, romboltatott szét egy dühös tömbő által, ugy hogy hírmondónak sem maradt egyetlen egy ember. Legnagyobb zajt keltett az „Essex" hajó töukretevése és eleülyesztése. Ez a déli csendes oczeánban vadászván, egy falka bálnát fedezett fel és három csónakat üldözésre küldvén, maga lassan követte ezeket. Ekkor nem messze hozzá egy óriási szöketö bukott fel, a mely csendesen úszkálván, a hajó irányát keresztezte, és ezzel, a mint látszott, egészen véletlenül összeütközött. A hajó minden bordájában megrecscsent és a bálnának is súlyosan meg kellett sérülnie, mert borzasztó convulsiókban hempergett a hullámok között ; de nemsokára magához tért és elinalt. Ezt hitte legalább a hajó legénysége, melly a szivattyúkhoz rendeltetett, miután a collisió folytán nagy lék támadt a hajón. De alig távozott a bálna 100 ölnyire, midőn újra a hajó felé tartott és őrült gyorsasággal támadt ismét erre. A hajó orrát találta és az erős bordázatot oly tökéletesen szétroncsolta, h ogy azonnal megtolt vizzel és sülyedni kezdett. A legénység a véghetlen oczeáu kellő közepében uyilt csónakjaira szorult. Ez utóbbiak közül kettő, és pedig az egyi'a 93 és a másik 97 nap múlva 2, illetőleg 3 túlélő emberrel, kik ezalatt társaik húsával táplálkoztak, különféle "hajók által felvétettek. A többi csónak nyomtalanul elveszett és soha sem hallott rólok senki semmit. Lehetne még egy egész sor hasonló többé-kevésbé borzalmas eseményt elbeszélnem, de csak azokból fogok néhányat felemlíteni, melyeknek magam voltam szemtanúja. Viharos időben sikerült egy izben egy bálnát megrögzítenünk. A letekeredő kötél ekkor a csónak hányattatása közben vezetékéből kizökkent, mindnyájunkat veszélylyel fenyegetve. A szigonyzó, a helyett, hogy a kötelet elvágja, inegkisérlé azt helyére visszatenni, de az által megragadtatván, egy pillanat alatt a hullámok közt eltűnt. Olly villámsebesen történt ez, hogy többen közülünk csudálkozva kérdezték, hová lett légyen a szigonyzó. Szerencséjére mélyen a viz alatt sikerült neki megszabadulni s nemsokára félig kábult állapotban megjelent a viz felszinéu. Mi azonnal felvettük, de az illy bámulatos módon megmenekült ember a viz iszonyú uyomása következtében hallását végkép elveszté. Egy idegen csónak szigonyzója vadászszokás ellenére, egy általunk élénken üldözött bálna testébe mindkét „vas"-át beleveté. A megsebzett állat, hihetőleg véletlenül, a csónakot farkával alulról találta, ugy hogy a legénység mint a kuglizó bábuk összevissza düledeztek, a szigonyzó meg előre a vizbe és a részben még le nem fejlődött kötél csomóra esett, s egy utolsó kétségbeesett kiáltással eltűnt a lebukó bálnával a hullámok közt, hogy soba többé felszínre ne jöjjön. Mig mi, miként már föntebb elmondám, egy éjszaki bálnát alig öt perez lefolyása alatt elejtettünk és más illy fajú állatok elejtésére átlag egy órára volt szükségünk, addig egy szöketőt viharos időben és háborgó tenger mellett csak kilencz órai vadászat után végezhettünk ki, miután egy csónakunkat szétzúzta és két embert megölt. Ezen vadászat leírását a „Gartenlaube" 1869. évfolyamában közzétettem. Egy másik tömbővel négy csolnakban reggeltől késő estig küzdöttünk, minden eredmény nélkül. Bátorsága és eszélye valóban bámulatra méltó volt. Világért nem voltunk képesek testébe egy másik szigonyt vetni ; ugyanis vagy lebukott, vagy mint valami kos, fejével nekünk támadt, vagy megkisérlé óriás szájával egy csónakot megragadni s végül farkával olly serényen osztogatott csapásokat mindenfelé, hogy lehetetlen volt csak meg is közelíteni őt. Midőn beesteledett, kénytelenek voltunk a kötelet elvágni, megelégedve azzal, hogy a szigonyon és pár száz öl kötélen kivül más veszteséget nem szenvedtünk. Vannak bálnák, mellyek tapasztalás folytán üldözőik gyengéit kiismerik, mellyeknek tehát mindig sikerül blubberjeiket sértetlenül megtartani. Miután ezek rendesen vének s valószinüleg mogorva természetűek , rendszerint egyedül járnak-kelnek , a mint ez majd minden társas életet folytató állatoknál előfordul. Illyen bús kedélyű remeték nagy szerepet játszanak a blubber-vadászok elbeszéléseiben s ugy öröklödnek át mint vadászaink históriáiban egy-egy derék szarvas vagy nagy vadkan. Egy illyen vén ficzkó s talán leghíresebb valamennyi fajrokona közt a „viaskodó Tom" vagy „Ujseeland-Tom" a inint kedvencz tartózkodási belye után hivják. Ez énekekben és mondákban dicsőíttetik ; háta, ezek szeript, tele van szigonyokkal és majdnem ollyan mint a sündisznóé ; minden támadást megelőz, ugy hogy a legvakmerőbb legénység se merészli őt bántani. Két év előtt hire járt, hogy elejtették, de e hirt több arra járó bálnavadász a leghatározottabban meghazudolta. Hőstettei közül a következőt iktatjuk ide a leghitelesebb forrásból. „Adonis" nevü hajó több másokkal egyesülve erővel kézre akarta keríteni s óriási túlerővel támadták ineg. De „Tóin" néhány óranegyed alatt kilencz csolnakot zúzott és harapott össze, több embert megölt és a többieket kényszerité, hogy az üldözéstől elálljanak, inig ő néhány tuczat szigonynyal bájában és sok száz öl kötéllel ura maradt a csatatérnek. Nehéz, sót ollykor veszélyes feladat az elejtett bálna eltakarítása, inert a zsákmány csak akkor biztos, ba hája a hajó aljában van, az elfáradt s ollykor véglegesen kimerült legénységnek nincs addig nyugta, mig e feladat nem teljesíttetett. Igy könnyen megtörténhetik, hogy mindig uj meg uj felmerülő bálnák és hosszas vadászatok a legénységet szakadatlanul foglalkoztatják, — miután a bálnavadásznak mindenekelőtt a kedvező pillanatot kell kizsákmányolnia — ollyannyira, hogy az ötven, hatvan órai folytonos hercze-hurcza alatt alig hajthatja 2—3 órára fejét bizonytalan álomra ; illyenkor megtörténik az is, hogy az emberi természet olly parancsolólag követeli jogait, bogy a legénység mindenfelé : a kormánylapátnál , a csónakban, az árboezokou minden lehető és lehetetlen positurákban engedi magát át az álomnak. (Folyt, köv.) Tájékozás erdészeti kiállításunk ügyében. (Folytatás és vége.). Némelyeknek első gondolatra ugy tetszik, hogy az erdőgazdaságnak a kiállításra küldhető kevés terménye van, ha azonban kissé bővebben fürkészünk a tárgyak iránt, mellyek mindenike a kiállításra egymagában is beküldhető, azonnal igen számosra akadunk. A kereskedelem számára a legegyszerűbb szit a-k á v a, vagy szivarládának való vékony desz kától kezdve az erőssége és szépsége által csodálatra és tiszteletre ragadó árboezfáig a legszámtalanabb alakban igénybe vett roppant mérvii faanyagra van szükség. Nem lehet tehát erdőbirtokos, kinek a kiállításra küldhető erdő terménye ne lenne, magától értetődvén, hogy mindenki olly mértékben , minőségben, tömegben vagy annyi példányban és épen azon fanemből vagy erdei terményből állithatja ki a mint ez neki tetszik. Az itt következőket a kincstár а következő mértékekben állítja ki : I. Szép, egyenletes növésű és hosszuszálfák: kocsános tölgy, liiez-, jegenye-, vörös-, és czirbolyafenyőfanemek bői i e fák nak hossza 60 —150 láb magasságig megy j s vastagságuk 30—60 hüvelykre terjed. П. Für észtönkök 6 — 12 lábnyi hosszúsággal : kőris, szil, bükk, jókori és fodor juhar, török mogyoró, uyir, fekete és fehér éger, berkenye, dió, platán, vörös-, ezirbolya-, jegenye-, luez-, feketeés erdeifenyő fanemekből. E tönkök vastagsága 12—84 hüvelykre terjed. III. Törzskorongok (Stammscheiben), szabályos növésű és vághatási korukat elért következő fanemekből : tölgy, kőris, bükk, gyertyán, komlósvenicz, gesztenye, juhar, berkenye, orgona, nyár, platán, som, lúcz, jegenye, fekete, erdei és czirbolyafenyőből, mely korongok a fa hosszúságából véve, 1/

4 — 1 láb vastagok. A szálfák és fdrésztönkökből egy-egy darab állíttatik ki, a törzskorongokból pedig két-két darab. A 10—25 öl hosszú szálfák a szállítás könnyebbségének kedvéért 3 — 6 darabra osztatnak, melyeket ezután Bécsben а kiállítók költségén az országos érdekek képviseletével megbízott szakbiztosság ismét egy darabra állíttat össze. Kívánatos, hogy a szálfák, tönkök és korongok a lehetőségig mind olly figyelmet keltő darabok legyenek, mellyek imponáló külsejükkel és minőségükkel a szemlélőt tiszteletre indítják s a fafogyasztó vállalatok képviselőinek és a fakereskedőknek érdekét felkeltik. Miután a kérgétől meghántott és az időjárás esélyeinek kitett fa szépségéből veszít, igen kívánatos, hogy mind a szálfák, mind a tönkök és a korongok hántatlan, tehát kérgükben meghagyott állapotban állíttassanak ki, miért is a szállítás közben eshető kéregsurlódások és netáni sérülések kijavítására szükséges, hogy a kiállított fanemek mindenikéből kevés kéreg is küldessék Bécsbe. A szálfák hosszúsága 7 — 10" felső átmérőig vehető. * * * Igy megy ez tovább még 16 féle tárgyon, sokkal hosszabb terjedelemben, mintsem lapunk szük köre meggyőzné, a kit specialiter érdekel, forduljon az orsz. Erdészeti egylet titkárságához. Sport-irodalom. Ross u. Reiter, im Leben und Sprache, Glauben u. Geschichte der Deutschen. Eine kulturhistorische Monografie von Max Johns, Leipzig, Grunow 1872. I. es II. köt. 6 tallér. (Mint e részletezés mutatja, a könyv inkább csak encyclopaediai érdekű, és sem a tenyésztő, sem a modern sportsman nem talál benne olyast, mi őt érdekelné.) „Dictionnaire du Sport Français, par Ned Pearson, Redacteur de „Le Sport". Paris Firmin & Didót. 1872. Pesten Pfeifer könyvkereskedésében. Ara 6 franc. (A mü mintegy 600 lapra terjedő kézikönyv, egy kis Sport-Encyclopaedia a verseny-gyepek jelenlegi nevezetesb férfiai, lovai és dijjairól. Sajnos azonban, hogy adatai kissé igenis rövidek és szárazak, s korántsem azon kimerítő részletességgel irvák, mint az angol gyep-irodalom hasonló termékei. Mai számunkban közlünk belőle egyet-mást ismertetésül. Album de la Chasse illustrée. Nagy keresztfolio formájú díszes kiadás, vastag velineu, 40—50 nagy vadász-képpel, a „Chasse illustrée" ismeretes rajzaiból, csakhogy megfelelő szines alapnyomással, mi által az egyszerű fekete rajzok némileg caracteristicusabb lesznek. A képek egyszerű aláírással, szöveg nélkül advák, a lapozgató azonban sok olyasra akad köztük, melyek történetét a „Vadász- és Versenylap" részint régibb évfolyamaiban közölte már, részint ujabban Radvánszky Béla ur volt szives ugyanazt ismertetni. Egyik leghatásosb képének, a G о r i 11 á nak szövegét pedig legközelebb hozzuk. Ez nem ugyanaz du Chaillu gorillájával, melly már régebben közöltetett e lapokban, s története sokkal tragicusabb, miután a daemoni borzasztóságu állatnak, mire elejte-