Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-07-10 / 27. szám

210 VADÁSZ- És VERSENY-LAP. JULIUS 10. 1872. fekete hegyekhez hasonlítva, az égen s a kakast csak akkor láthattam, midőn rekedten sipogva ide-oda futkározott. Sipogtam neki s azonnal eszeveszetten futott felém. Átalában véve rendesen csak a fiatal kakasok azok, mellyek igy rá hagyják magokat szedni. Az idősebbek illőbbnek vélik, ha a gyöngébb-nem keresi őket fel. A nőstények hangja legfelebb is élénkebb dürgésre készti őket, a nélkül azonban, hogy felkeressék amazokat. A kakasnak küzdelemre fölhívó hangja azonban az öreg kakasokat, kiknek a versenyző szomszédság egyátalán nincs ínyükre, rendesen veszélybe dönti, ha Dulcineára nem tehete még szert. Ha azonban egész háremmel rendelkezik, akkor legczélszerübb öt a fiatal kakasok hangjának utánzásával csalni lépre. Ekkor ugy látszik azt akarja megmutatni kedveseinek, inilly könnyü szerrel kergeti ö fiatal vetélytársait el. Az én vén viszálykeresöm, mint hozzá vethettem, körülbelöl harmincz lépésnyi távolra lehetett tőlem. A sötét szürke talajon kivehet tem a fekete körvonalat, csakhogy az rendkívül nagynak tűnt előttem föl. Jobbra-balra széttekinték. Tiszta égről avagy virradatról szó sem volt. Sokáig nem akartam várakozni, mert atiól tartottam, hogy hivásom még inkább fölingerii s körútját tovább folytatja, minélfogva óvatosan czélozva rádurrantottam a fekete tömegre. Örömmel vettem észre, hogy összerázkódva mozdulatlanul maradt helyén. Nem volt benne kétségem, hogy halálosan találva terült el. Csak egy tünt nekem föl, nevezetesen az, hogy utósó görcsös vergődését nem hallhattam, mi az illy halálthozó lövésnél, bármilly kis mérvben is, be szokott következni. Nagyobb biztosság okáért fegyveremnek második csövével is szándékoztam már oda gyújtani, azonban letettem e szándékról, czél nélküli puffogatásnak nem igen levén barátja. Mintegy hét-nyolcz másodpercz telhetett el ekkép a lövés után, midőn fölemelkedtem. Alig egyenesedhettem ki rendes magasságomban, mikor a kakas olly zajjal szállott tovább, mintha egész csapatot képviselt volna. Letelepedtem újra előbbi rejtekemben s vártam a hajnalt, hogy kutatást tehessek. Mint további észlelődésem nyomán kitűnt, a kakas nem harmincz, hanem alig tizenöt lépésnyire állott tőlem, még pedig egy kis földhányáson. Azért látszott olly nagynak szemem előtt. Én legalább is négy tenyérnyivel lőttem lej ebb s a kakas alkalmasint ijedtében húzódott meg. En azonban meg vagyok arról győződve, hogy ha nem mozdulok, időt engedek neki s újra csalogatom, helyén maradt volna. A pecsenyevadász, a paraszt, kinek ép a dürgés első szakában nincs semmi foglalkozása, természetesen nem várja mig a párzás ideje elmúlik. Fölkerekedik ö puskájával, mihelyt a dürgés kezdetét veszi. Első dolga ia az, hogy az általa ismert helyeken néhány fe nyőágból ernyőt készit. Kakasát kora szürkületkor lövi s a következő napra kikémlelvén egy másiknak a dürgési állomását, elégülten ballag haza s alig hogy megebédelt, lefekszik, mivel éjfélkor már újra talpon kell lennie. Még idáig csak megjárná. De ime jönnek a tyúkok. Ott hasal a ficzkó néha olly kitartással, melly jobb ügyben méltánylást érdemelne. Fél óra hosszat is elhever teljes mozdulatlanságban bokra mögött a diirgö kakas közelében, mintha csak köböl faragták volna, fölvont puskával, várva még nehánv tyúk a kakas és fegyvere irányában kapóra jö. Csak ekkor nyomja meg puskája ravaszát s egyetlen lövéssel gyakran egész fészekre való kilátást semmisit meg. Vagy pedig figyelmen kivül hagyja a kakast és a tyúkot lövi, olly esetben, ha ez inkább keze ügyébe esik. Piaczra természetesen nem viheti mindenüvé, mert egyik-másik városban mégis csak ki van rendeletben adva, hogy a inárczius hó elejétől julius l-ig lőtt vadak elkoboztassanak. E miatt azonban a pecsenyevadász feje épen nem fáj, mert hát megveszik tőle a fogadósok, meg a szakácsok édes-örömest. Vannak olly vidékek, hol a fajdkakas nem talál dürgésre alkalmas he'yet, például a hegyes tájakon. Gyakran mértföldnyi területeken a lapályos helyek szálas erdőkkel boritvák, már pedig se itt, se kopár halomtetőn vagy fenyöbokrokkal ellepett völgytorkokban a fajdkakas nem szokott mulatni. Ha tehát illy revierek közelében meglehetős lapályos hely, vagy kevesbbé lejtős hegyhajlás mutatkozik, az egész vidék fajdja összejö ott s nagy csapatokban diirrögnek. Érdekes látványt nyújtanak az illy helyek. Fogalma sincs az embernek arról a zajról, véres harczról, dühös czivódásról, mellyet a kakasok itt elkövetnek. Az illy helyek valóságos kincses bányáivá válnak a konyhavadászoknak. A dürgés időszaka előtt néhány gödröt ásnak ez emberek s bokrokkal álczázzák el leshelyeiket nagy gonddal, mivel a fekete fajdok az illy szépitési müveleteket nagyon görbe szemmel nézik. Midőn a fajdok szerelmi „légyott"-juk ideje eljő. a pecsenyevadász az ő fiai- és szolgáival befekszik a gödrökbe s ha előttök jó csapat fajd seregei össze, közé gyújtanak a tömegnek. Téveszteni a legna" gyobb homályban is alig lehet, mivel a vadásznak a fegyvert csak a talajjal közegyenben kell tartania. A fajdok lármája oly nagy, hogy a pórfegyver döreje egészen elhangzik benne. Legfelebb néhány tyúk száll odább onnan, hol a tüz fölvillant, de ujak érkeznek azok helyett s gyakran megtörténik, hogy a göbecs áldozatává lett kakas elesését a dühös vetélytárs csupán hadi cselnek tekinti s még mérgesebben rohanja meg, vagy pedig ráugrik egy tyúkra, melly halálos félelem közt remegve lapul a talajon meg, de a mellyröl persze abban a pillanatban három-négy másik kakas által szorittatik le. Mihelyt annyira megvirrad hogy a fajdok a fegyvertöltést észrevehetik, megszűnik a puffogatás s a madárpusztitók csendesen vesztegelnek gödreikben, mindaddig, mig a dürgés e reggel véget ért s a csatatér újra puszta lett. Ekkor kimásznak rejtekeikből s összeszedik zsákmányaikat. Néha egész hét is elmúlik igy, a nélkül, hogy a fajdok a nekik vetett cselt sejtenék ; végre azonban mégis élnek a gyanúperrel s a vészthozó bokor-sortól elidegenedve, a lesipuskás lőtávolán kivül éldelik aranjuezi napjaikat, illetőleg éjeiket. Május első napjaival a dürgésnek egészen vége szakad s egyidőre megszűnik a fajdgyilkolás. De már május végével, legkésőbb junius kezdetén vedlik a kakas s ez okból a legvadabb helyekre vonul vissza, legörömestebb oda, hol a nedves vagy kiégott erdörészben, száraz bokrok, nád és sás között tanyázhat. Hanem itt sem hagy neki nyugtot a vadász ; fölkeresi vizslájának segélyével. Igaz, bogy e vadászatnak nem sok kedvelője akad, minthogy az illy helyeken való járás nagyon fáradságos, noha a kakasok meglehetősen bevárják az embert s igy elvétve mégis csak lőhet egyetkettőt. Ezalatt a paraszt készül a bekövetkezendő fömészárlásra. E szót „paraszt* ne vegye ám az olvasó épen betűszerinti értelemben. A tulajdonképi paraszt, a talajnak teljes fö!szikkadása után sokkal inkább igénybe van véve a mezei munka által. A mint tehát alább leirandók vagyunk, inkább azokra vonatkozik, kiknek ez mesterségük, ebből élnek, vagy olyanokra, kik valamely helységben oly hivatalt viselnek, mely mellett elég üres idővel rendelkezhetnek. Azonkivíil vannak minden faluban felnőtt suhanczok, kik még a szülői háznál táplálkoznak, vagy legalább is akad egy aféle „m au vais s u j e t", ki a helyett hogy szüleinek segédkezett nyújtana, saját ipart üz. Az e fajta nép májusban ésjuniusban azzal foglalkozik, hogy mindenütt, ahol csak fekete fajdot sejt, tőrt vet neki. E czélból az ingoványos, zsombikos helyeket szemelik ki, s a rendeeen közel eső ligeteket avagy alacsony fenyőerdöket, mivel ezek olly helyek, ahol a fajd kedvelt bogyóit föltalálja, pl. a fekete áfonyát (vascinium myrtillus L.) és a hegyi málnát (rubus chamenorus L.) Ily helyek közelében költ a nyirfajd, hogy a költés tartama alatt neki s később a tojásból kikelt csirkéinek tápszere ne hiányozzék. Itt aztán a naplopó sühederek 10 — 15 lépésnyi hosszú sövényt húznak, néhány gajat. egymásra hányva. Minden egyes sövényen, ott, hol szemben a legszebb bogyók teremnek, nyílást hagynak, melly eléggc tágas legyen arra, hogy azon egyegy fajdtyuk átsuhanhasson. E nyílást aztán hurkokkal látják el. Emellett leszúrnak egy hajlékony ágat a földbe jó erősen s lehajtják a felső végét s az egészet egy villaalaku vesszőcskével akép erösitik meg, hogy az a hurok legkisebb érintésére fölcsapódik s a madár fogva van. Uly tőrt gyakran százával is készit egyegy ember, ahonnan nem csoda, ha a fajdvadász olly területre jut gyakran, hol nem tehet száz lépést a nélkül hogy 3—4 illy tőrre ne bukkanjon. (Vége köv.) Bálna-vadászatok. (Folytatás.) Sokkal harcziasabb, ingerlékenyebb és igen tiszteletre méltó ellenfél azonban a szökető vagy tömbő (Potwall.) Ez nemcsak farkát, hanem rengeteg álkapcsait is tudja használni s ezenkívül, ha feldühitik, óriási fejével is neki-neki támad valódi vagy képzelt ellenségének. 1867. deczember 16-án az „ Osceola" bárka második hajótiszte egy szöketőt megrögzített, de csónakja ugyanazon pillanatban ezer darabra zúzatott ; a harmadik tiszt segélyére akart sietni, de a gonosz hajlamú állat ezt is menten megtámadta és jármüvét szintén szétroncsolta. Mig az első tiszt a szana-