Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872
1872-05-22 / 20. szám
MÁJUS 22. 1872. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 155 A helyiségekben uralgó rend, valamint az egész méneskezelés mintaszerű ; mindennemű lovak ápolása, táplálása és a velők való bánás oly észszerű, a milyen csak lehet. Azonban e pontot már fölebb is érintettük s azért arra utalunk. Sheffield Lane, néhány mértföldnyire Sheffielitől, barátságos halmok között s különben is igen kedvezően feküvén, nincs ugy összpontosítva, mint a legtöbb ménes és több országút hasítja keresztül. A kanczaállomány 30 darabból áll ; ezek noha egészben jók, sőt helyenkint igen jók, de még sem oly minőségűek mint a Middle Park és Hampton Court-beliek. Az egész ménes, de különösen az éveseknek már föntebb emiitett fejletlensége, kedvezőtlen benyomást tett reám ; bárba a méneskezelés tekintetében semmi megróni valót nem vettem észre. Sheffield Lane-ben a kanczák, ha a fedezést követett nyolczad napra a mént nem veszik fel, 3 héten keresztül nem, s csak ezután próbáltatnak meg hetenkint kétszer, későbben egyszer. Ugyanott a mén-boxok szalma-udvarába vezető ajtókon próbáló-állások gyanánt szolgáló félajtókat láttam, melyek próbáláskor bezáratnak és ezután a külső falnak támasztatnak s ott beakasztatnak. Az ottani stud-groomtól, kit fizetése iránt megkérdeztem, tudtam meg, hogy fizetése 60 ft sterling lakással, kerttel, tehéntaitással, elegendő mennyiségű kőszénnel, ezenkívül a 100 fonton felül elkelt csikóktól 2%-ot, a 100 fton alul eladottak után azonban semmit sem kap. Itt egyúttal megemlitem, hogy Angolhonban a fedezés végett a ménesekbe küldött idegen kanczák után, ha csikóikkal vannak, egy guinéa, azok nélkül 4—5 shillinggel kevesebbet fizetnek takarmányért, többnyire azonban az ápolás is járja ezen dijért. Guilford a legalacsonyabb és legnedvesebb fekvésű ménes mindazok között, melyeket láttam, szép ménes-istállóval, nagy boxokkal és igen terjedelmes szalmaudvarokkal ; különben a csikó-istállókon kivül az anyakanczák részére csak egy nagy fa barack van berendezve, mely 30 boxra oszlik fel. Az anyakanczák állománya 25 és 30 között van ; ezek között láttam egy pár különösen szépet és jeles minőségűt ; ilyen a többek közt : Queen of Trumps, Cordelia, néhány igen jó Daniel O'Rourke-csikó stb., találkozott azonban itt is — még pedig több mint más ménesben — középszerű, sőt hiányos és határozottan tisztátlan végtagokkal biró állat is. Az idei egyévesek közül a legtöbb még itt volt, minthogy a Tattersallnál kiállított 18 darabból csak 2 kelt el. A megmaradottak közt volt néhány igen szép és kifejlődött példány, különösen a Thunderbold és Cambuscan utániak. Az egész ménes némileg kezdetlegesebb állapotban van, mint a többi általam látogatott intézetek. Newmarket Suffolk grófságban, Cambridgetől keletre körülbelül 15 mértföldnyire fekszik. Magában véve jelentéktelen kis város, de a mely az ott létező idomitó-telepek által világhírre vergődött. Lehet mondani, hogy az Angliában idomitásban levő versenylovak majdnem kivétel nélkül részben vagy egészben ott készittetnek elő a versenyekre. Összes számukat 700—800-ra lehet tenni. Newmarket jelentőségét egyedül minden évszakban és minden időjárásban egyenlően ruganyos és minden munka elvégzésére egy formán alkalmas halmos pusztalajának köszönheti. Nyáron át reggeli 6 órától 11 óráig száz meg száz lovat lehet „munkában" gallopirozva látni, és pedig nem csinált pályákon — ámbár abnormis időjárásra ilyenek is vannak cserhajból készitve — hanem toronyirányban ; mindenki lovait vagy minden egyes lovát külön olly sik vagy emelkedéses helyen gallopiroztatja, milyet épen legczélszerübbnek tart. Yolt alkalmam több első rendű trainert látni, milyenek : Mr. Hayhoe (Rotschild bárónál), Dawson Jos. publictrainert Captain Matchell versenyistálló-tulajdonost, s többeket kik nem a hűvösebb reggeli, banem éppen a későbbi órákat használták föl lovaik, „megdolgoztatására," hogy már jó eleve szoktassák őket a melegebb órákban rájuk váró fáradalmakra. Sok más igen jeles ló között alkalmam volt az idei Derby győzőjét Favoniust és az Oaks és St. Leger nyertesét, Hannaht, továbbá Corisandert, (mindbárom Rotschild báró tulajdona) látni ; végre nem lehet hallgatással mellőznöm Anglia legjobb 3 évesét : Sterlinget. Favonius eil. 1868-ban a. Parmesan a. Zephyr, (a. King Tom, a. Mentmore Lass a. Melbourne a. Emerald a. Defend) sötét sárga mén, körülbelül 16 markos, nemes alkotású fejjel, szép szemekkel kissé mélyre eső fülekkel, könnyű nyakkal, jó marral, kissé hosszú, de igen erős hátgerinczczel, feszes ágyékkal és lejtős (abgedacht) crouppal ; lapoczkája és alsó czombja rendkívüli, vállalkotása jó, de mégsem példányszerü, melle széles, s jó mély, előlábai erősek, a térd alatt is, egész a kissé telt csüdökig. Állása kissé kifelé irányul. Menése járásban ugy mint galoppban kitűnő. Hannah, a Kisbéren létező Crafton Lass és Favonius anyjának édes testvérje (a. Kingdom, a. Mentmore Lass, a. Melbourne.) — 1868-ban Mentmoreban nevelődött, igen szép világospej kaneza jó háttal, ugyanolyan vállakkal, szép tiszta alappal ; azonban csüdjei csaknem egészen egyenesek. Corisande, 3 éves pej kaneza a. King Tom а. May Bloom Newminster után ; ez igen szép, jó alkotású ló, izomdús lábakkal. Sterling , neveltetett 1868-ban Oxford után, anyja Flatcatsber után Silence-től, a. Knight of Kars, a. Whist, a. Melbourne és Revoke-ból ap. Camel). Mr. Gretton tulajdonát képezi ; könnyű pej ló, könnyű lábakkal, igen racing like ; eleje igen szép, hátsó inai kissé egyenesek és nyúltetemesek. (Folyt, köv.) Figyelmeztetjük sportmaneinket, hogy a kisbéri egyévesek árverése f. bó 28-án (a jövő kedden) lesz d. u. 1 órakor. Budáról a reggeli 7 órai vonattal lehet indulni, Bécsből pedig külön vonat megy 6 óra 15 perczkor, melly 5 óra 15 perczkor fog visszatérni. Szivesen irnók le bőven a bécsi lókiállitást, de meg kell vallanunk, hogy ez első évben nagyon is a kezdetlegesség jellemével küzdött. Tiszteljük a gróf úr buzgalmát, ki ezt alkotta, létre hozta, de egy szervező kéz működését nagyban nélkülöztük. E kiállítás gazdátlan volt.Egy meglehetősen elhanyagolt parkban két istálló lett felállítva vagy 30—40 különféle fajta lóval , catologus nélkül, körülbelől 8—10 kocsi, stb. Hogy ezen első kisérlet nem sikerült, leginkább az idő rövidségének tulajdonitható, mellyel ez életrevaló vállalat életbeléptetett. Hazánk ismét egy elsőrangú ménessel és versenyistállóval fog gazdagodni. Id. gr. Henckel Hugó megvette gr. Zichy Felixtől a Pozsony közelében fekvő Oroszvárt (Karlsburg), melly 4980 hold terjedelmű. Ezen birtok, melly nagyszerű palotával, jó idomitó talajjal bir, fekvésénél fogva is, melly őt Pozsony, Bécs, Prága, Pest, Kassa és Debreczen közé helyezi, felette előnyösnek mutatkozik. Kezdődik a fürdői saison és JackSOtl már haza utazott, hogy naponta az Elbe hüsitő fürdőit használja, és őszig ismét diadalát folytathassa. Mint nagy sporting-eseményt emiitjük, hogy br. Diller hatalmas Stanley ménje gr. Esterházy Miklós tulajdonába ment át. Alkalmunk volt őt a freudenaui boxban látni, és valódi gyönyörrel nyugodott rajta szemünk. Meg is győződtünk apró szeszélyeiről, hamisságáról ; csak intim ismerőst enged magához közelíteni. Kedvencz étele zab közé vegyitett borsó, bab. Stanley a bécsi pályán nem fog futni, hanem ismét visszamegy előbbi trainerjéhez Batemanhoz Hannoverába, ki őt a német pályákra késziti el. okát részint a programm egyöntetűségében és apró dijjaiban keresi, részint a versenypálya nagy távolságában, de a „berlini verseny-egylet" tétlenségében is, miután tagjainak nagyobb része, mint mondja nem activ sportmanekből áll, hanem ollyas fővárosi elemből, melly a versenyekben csak a vasárnapi mulatság egy nemét látja. Ez okozza, hogy kicsinyek a nevezések, czélszerütlenek a propositiók stb., s igy a tenyésztő semmi kedvet sem érez olly gyepre küldeni lovait, hol a legszebb dijak, mint az Aszszonyságok- és tavaszi akad.-verseny, a Champagner-Preis, gr. Schmettow tétversenye stb. hanyagság folytán elenyésztek, s felelevenítésükre az egylet semmit sem tesz, se saját jövedelméből nem pótolja ; sőt a más oldalról jövő ajánlatokat hidegen fogadja, és a programm változtatását vagy kiterjesztését fáradságosnak és feleslegesnek tartja stb. Illy körülmények közt nem csoda — panaszkodik tovább — ha az „Union-Clubb"-nak se igen nagy kedve van erszényét a hoppegarteni gyep számára megnyitni s inkább a vidéki kis gyepeket gyámolítja, ha mindjárt elvileg hibáz is vele s az erőket szétforgácsolja. — Idáig a „Sporn" — mellynek tendentiája ismeretesképen centralisticus , s azt akarja, hogy az összes versenyek és istállók Hoppegarten körül concentráltassanak, mi végből számtalan támadásai voltak már a vidéki egyletek és a berlini ellen, Ugy látszik azonban, hogy Poroszországban is úgy gondolkoznak: „pártoljuk a vidéki gyepeket is," mert ezek által lehet csak a versenyeket, mint a lótenyésztés tornászati folyamát , az egész ország javára népszerűvé tenni. A tenyésztésre nézve szemléleteinek eredménye röviden oda megy ki : bogy az idei 3 évesek közül talán egyedül Primas, Phoenix, Seemann és Flamingo érdemlik meg a traininget és egyedül lehetnek majd becsesek a telivér-tenyészet emelésére. Meg kell itt emlitnünk, hogy Primas az első napi váratlan vereséget a második és harmadik nap egy-egy győzelemmel jóvátette, az egyikben ugyan csak egy ismeretlen 3 évest küzdött le, de a másodikban Seemannak visszafizette a kölcsönt fényesen ; Phoenixxel azonban még nem számolhatott. Az idősb lovak közül (Adonist és Bauernfängert leszámítva) Flibustier, e Buccaneer-fiu volna az első, melly Adonis begyakorlója volt az idén (más ló ki nem állhatván vele az iramot) s pedig olly jó sikerrel magára nézve is, hogy Erikönig ellen akár canterben győzött, mellyet pedig eddig vele együtt a legjobbnak tartottak az idősb lovak közt. A Renardistálló egy Blair Athol csikót (a. Breeze) is hozott ki az idén, s vele a 4 éves királyi ló Soll und Haben, ellen fényesen győzött. Általában a nevezetesb dijakat mind a Renard-istálló nyerte. Külföldi gyepek. A berlini tavaszi versenyek három napi eredményéről igen „degustálólag" ir a „Sporn." Kicsiny mezőnyök, küzdés nélküli futamok stb., minek A franczia kétezeret, a Poule d'Essait, Aum uit úr Revigny^nevü 3é. kanczája nyerte meg (a. Orphelin a. Woman in Red) Lupin úr L'Ingénue, br. Schickler p. m. Cap Horn, Deauville, Seul, Artilleur és más 3 ló ellen máj. 5-én biztosan. — Berryer, egy West-Australian csikó (s igy apáról fivére tavali Nemzetidij nyertesünk anyjának), melly a múltkor Faublast győzte le, most megverte Posterité-t (egy 4é. szintén West-Australian fiút) a Prix de Bagatellben; Clotare pedig Eole II-dot a 4 évesek bienniáíjában. A Grand Prix de Paris 100,000 francjára nevezett 241 ló közül, a május l-jén történt bánatjelentés után is még 64 ló maradt. Dom Pedro a mult héten Maunheimban már futott német lovakkal a Baden városi dijért : Goldelse, Nettchen és még egy ló ellen, s könnyen győzött, de protestatiót kapott, mert állítólag 5 fonttal könynyebb terhet vitt az elös»bottnál. A párisi tavaszi versenyek utolsó napja (máj. 12.) nagyon eleven futamok és érdekeltség mellett, teljesen Hamilton hg. javára ütött ki. A „Prix de Morny"-féle ivadékversenyben ugyanis Little Agnes nevü 3 éves kanczája (a. Saunterer a. Wild Agues) a franczia 3 évesek legjobbjait (kivéve Revignyt, melly nem futott) mind letorkolta, Condor volt a második, és Reine, az angolországi „One Thousand" nyertese a harmadik helyen ; mig Lupin úr Nethon nevü kanczája, a megelőző heti „Poule des Produits" nyertese, helyet se kapott, valamint Seul, Cap Gorn, La Nrone stb. Eszerint az elsőségért! 20*