Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872
1872-05-15 / 19. szám
152 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. nyékről összegyűlt népesség által rendkivül lelkesedéssel fogadtatott május 7-én este. Mezőhegyes ha' tárán a ménesbeli csikós sereg várta, gyönyörű válogatott legények, a legsebesb lovakon, hosszú karikással, borjú szájú patyolatingben és gatyában, bíborvörös sárgapitykés „lajblival" s árvaleány hajas porge kalappal — s néhányszor a legsebesb rohamban száguldván el arczvonalban a király előtt, hoszszu karikásaikkal a sortüzeléshez hasonló ütenyszerü pattogtatást vivén véghez, azután pedig a királyi hintó csapat oldalán száguldva kisérték be azt a telepre. Ez ős magyar zamatu productio nagyon megnyerte О felsége és környezete tetszését. Másnap a számtalan osztályból álló ménest szemlélte meg О felsége, s igen meg volt elégedve az ott talált eredmény, rend és tisztasággal, minek jeléül Kozma Ferencz urat, mint az országos ménesek és lótenyésztés körül olly sok sikerrel fáradozót, Ministertapácsossá nevezte ki, Horváth ezredest, az ottani ménes parancsnokai pedig s az igazgatót rendjellel tüntette ki. Szegeden egy nagyobb vadásztársulat van alakulóban , melynek egyik fő létrehozója 0. A. úr, a vadászirodalmunkban kitlinö „Szegedi levelek" irója. Kassán pedig — leginkább Tutko József úr, a szorgalmas történeti okmánykutató buzgólkodása folytán egy második vadásztársulat is alakult kassai keleti vadásztársulat czim alatt, mely april 20-kán tartá első közgyűlését. Az előbbi társulat most a „nyugati" melléknevet függeszti eziméhez. Szerkesztői posta. Szegedre 0. A. úrnak. Köszönet a küldeményért ; intézkedtünk. — Czikkre most is szükségünk lenne már, kivált fegyverek összehasonlításáról. r Lancaster, Lefaucheux-vadászfegyverek, úgyszintén Iiés ltl®!®V@lv©F®! éi vadász-szereléke legnagyobb raktárát ajánlja KI SZELA KÁROLY fegyvergyáros, Pesten, ország-ut 17-ik szám alatt, a Zrinyi-kávéház mellett. 1. Csappantyús fegyverek. Egyszerű puska vascső szab. csavar 7—8 frt. Dupla puska keményöntés vascső . 13—16 „ „ „ sodronycsö szab. csavar 20—24 „ „ „ (lamashesö „ „ 24—30 „ 2. Lefaucheux-fegyverek finom sodronycsövei s kulcsrendszer. 40—45 frt. finom sodronycsövei, kettős zárral és vésve 45—50 „ finom damaskcsővel . kettős zárral és vésve 60—70 „ egészen finom damaskcsővel, kettős zárral, vésve v. ezüst berakattal 75—85 „ 3. Lancaster, központi tüzű duplafegyverek. Damask-csövekkel vésve, igen szilárd munka .... 90—95 frt. Damask-csövekkel finom munka, szép kiállítás vésettél vagy arany berakattal .... 110—120 „ 4. Flóbert, vagy salon-fegyverek. Kis caliber 6/m. különböző kiállítás 20—22 frt. Ugyanazok 9/m. nagy caliber . . 22—28 „ 5. Saját gyártmányú Lefaucheux-fegyverek, a legfinomabb sodrony- és damask-csövekkel, különböző rendszerek szerint. Kétcsövű fegyver, legfinomabb sod rony-csövel, igen finom munkával, vésve arany berakattal. 75—85 frt. Kétcsövű fegyver, finom damaskcsővel, igen finom munkával, vésve arany berakattal . . 95 —110 frt. Kétcsövű fegyver, damaskcsővel, legfinomabb munka csinos arany berakat, szép kiállítással 125—160 „ 6. Lancaster (közponfi-tüzű) kétcsövű fegyverek saját készitmény a legfinomabb sodrony-csövekkel, különböző rendszerek szerint. Damask-csővel, finom munka, vésett felirattal aranyban . . 130—140 frt. Damask-csővel,finom munka, szép kiállítással arany berakattal 145—160 „ Még finomabb, a legnagyobb szorgalommal kiállítva, igen gazdag arany berakattal . . 180—300 „ Lefaucheux- és Lancaster-revolverek különböző rendszer és nagyságban, mindig a legnagyobb raktár választékra. Ököl- vagy zseb-revolver 7/m. . Lefaucheux-revolver 7/m. esővel „ „ nagyobb csövei, vont Lefaucheux-revolver, ebenfaagy vés. „ „ elefántcsont véset. „ „ 9/m. közép vagy diófaagy, Ugyanaz vontcső, diófaagy . „ „ ébenfaagy vésve „ „ elefántcsont, vésve, aranynyal 7—9 frt. 10-12 „ 12- 14 „ 15-20 „ 16-25 „ 14-15 „ 15—16 „ 17-35 „ 25-40 „ Lefaucheux-revolver 12/m. sima . 15—17 frt. Ugyanaz vontcső diófaagygyal. . 16—20 „ „ „ ébenfaagy vésve . 25—36 „ „ „ elefántcsont,vésve, arany s ezüst berakattal . . 28 — 45 „ Lefaucheux-rev., vontcső, 10—12 löv. 25—45 „ Lancaster központi tüzű revolverek, különböző nagyságban" és rendszerek szerint 25—40 „ Egyszerű hátultöltő pisztoly . . 9—12 „ Dupla „ . . 12—18 „ 7. Vadász-s töltény-készletek, valamint vadásztáskák, tölténytartók és tölténytásUák, fegyverszíjak és fojtások, revolver táskák , gyntacs-felrakók és kupacs-gépek, jelző-sípok és puskapors-aru-tartók, s minden egyéb vadász- és töltény-készletek, mellyek itt sokféleségük miatt elő nem sorolhatók. 8. Mindennemű töltényből a legolcsóbb árakon mindig a legnagyobb raktár. 9. Állatfejek, fegyverállványok és minden e szakba vágó czikkek aganc:okból a legszilárdabban és legfinomabban állittatnak elő. Minden lej azon esetben, ha becserélhetők. yverért kezesség nyujtatik, s nem alkalmasak, 14 nap alatt Vidéki megbízások utánvét vagy az összeg beküldése mellett a leggyorsabban teljesíttetnek. Csomagolás a költségárhoz képest a legjutányosabban számíttatik. A nagy árjegyzék legújabb kiadása kívánatra bérmentve küldetik. 25—8 R. HORNSBY & SONS, valamint J. & FRED" HOWARD . ОМИЕНТ világhírű angol gépgyárosok vezérügynöke FEHÉR MIKLÚS A mélyen tisztelt közönségnek ajánlja Eornstys most successful Governor SelMUker, PoüTv>r an Л HORNSBY gözmozdonyait, mellyek belső hengerrel ellátott szerkezetük folytán legkevesebb tüzelőt igényelnek és mégis leghatékonyabban és folytonosan egyenlően működnek. HORNSBY gözcséplöit, melyek legmagasb tökéletességű egyszerűsített szerkezetük által a terményt teljes tiszta piaczáru minőségben csépelik ki. Ezen gépek 1871-ben Borsodmegyében tartott cséplési versenyeken a nagy aranyéremmel tüntettek ki, mert a bíráló bizottság előtt kimért 2000 font kévés búzát lehető legtisztábban 8'/ 2 pereznyi legkevesebb idő alatt csépelték ki stb. Ugyanezek lVorcesterben a legtöbb dijat, Stettinbell pedig az egyetlen aranyérmet nyerték el valamennyi versenytársaik Clayton et Shuttleworth, Robey, Ransomes, Garrett stb. lelett. Ajánlja továbbá : HORNSBY marót rakó, arató-valamint Kaszáló gépeit, mellyek valamennyi angol és amerikai gépek közt az európai és hazai aratási versenyeken legtöbb első dijakkal és éremmel tiiiltettettek kl ; 1871-ben Békés-Csabán 2 napi legszigorúbban végrehajtatott és dőlt gabonákban is foganatosított aratási versenyeken (Johnston, Snmuelson és a többi elsőrendű angol és amerikai gépek felett) legkitűnőbbeknek Ítéltettek és az ebö aranyéremmel jutalmaztattak, a versenybírák által a kitűzött 40 arany államdijra érdemesnek találtatván. De 1868. év óta a gyakorlatban is folyvást legkönnyebben kezelhetőknek, legtartósabbakmik és a legdöltebb gabonában, vetett takarmányban, herefélékben, síit a legkőrosabh repezébeu Is egyedül biztos és legkitűnőbb munkaképességűeknek vannak átalánosan elismerve. Végre ajánlja a legelső angol és amerikai gyárakból való hordozható cséplőgépeket lóerőre, s minden más egyéb gazdasági gépekot és eszközöket a leginéltányosabb föltételek mellett. Egyúttal a becses megrendeléseket — a kellő időre való szállítás pontos eszközölhetése tekintetéből — mielőbb megtétetni kéri. Iroda: Ferencz-József tér 10. sz. a Idnahiddal szemben. — Raktár és műhely: Attila-utcza 5. sz. PESTEN. Nyomatott az „Athenaeum" nyomdájában.