Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-05-15 / 19. szám

148 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. mennek Kenthopper számára ; csak egy pár jockey szagolt meg valamit, s rakta meg az utolsó pillanat­ban, s nyertek aztán minden 5 frtos tételen 155-öt ; hogy mit gondoltak Coquetteről, a kik ezt Kenthop­per után legjobban „bakkolták," azt bajos volna megmondani, bizonyara csak 2 év előtti szép futá­sára gondoltak, s nem emlékezlek : hogy azóta előlá­baira iger kényes, amint hogy mindjárt a felvágtatás­nál az első akadály elöl kitört, megbotlott s Szápáry belátta , hogy nem indulhat vele. — A többiek ez alatt megindultak Miklós gróf után, ki sebesen száguldva Kenthopperen, gyönyörűen ugratott minden akadályt, nyomban követve Bal­tazzitól , ki mindjárt az állvány előtti kettős ároknál Furleyvel együtt elbukott, de rögtön felkapva, csakhamar Miklós gróf nyomában volt, utánna Anarkali, Petroleuse és Boyak Oak ; igy kerülték meg először a pályát, a keleti magaslato­kat, s nyargaltak el másodízben is az állványok előtt, Miklós gróf még mindig vezetve, mi eey kis szöget ütött a reá fogadók fejébe. Az erdőből má­sodízben kijövet Baltazzi vágtatott elől kék jelme­zében, utánna Esterházy messzevilágitó sárga szine, azután Kinsky veres-csíkjai, majd ismét egy sárga, messze egymástól, még Royak Oak valahol elma­radt. Az utolsó félmértföldön az Esterházy szineket vivő paripa beérte Furleyt, leginkább az akadályok ugrásánál, hol egy pillanatot se késve, csak úgy repült át rajtok ; az utolsó sövényhez már együtt érkeztek , de Furley lovasa nem bírta paripáját azon gyorsasággal át és tovább röpíteni , mint a sárga jelmezes , ki fél lóhosszal előzve meg öt, az állványok riadó tapsa között száguldott befelé, ló és lovas erejök minden megfeszítésé­vel küzdvén a makacsul nyakukon csüngő Furley ellen, melly bámulatos elszántsággal az utolsó pilla­natig kétessé tette Quintennck a diadal', mert ő volt a senki által meg sem álmodott győztes Petroleuse hátán. Miklós gróf vagy 10 lóhoszszal utánnuk ér­kezett be a derék Kenthopper hátán, s ugyanannyi­val utánna Hansi a megviselt Anarkalival. Verseny­érték 3700 frt a győztesnek és 700 frt a 2-iknak. * * * Igy folytak volna le a rákosi mérkőzések, s min­dent összevéve, a pesti versenyek eredménye követ­kezőkben volna röviden összefoglalható : Tenyésztőink közül a kisbé'i, cseklyészi és kladrubi istállók álliták ki a legjobb productumokat 3 éve­sekben. A versenyistállók közül „legkészültebben" jelentek meg Kladrub és Captain Blue, ez utóbbi mint mi; dig. Kisbér nevelte Aspirantot, a lissai istálló és az idei Buccaneerek eddig legjobb képviselőjét, mert Dualistet sántasága miatt egyelőre nem számítjuk, Fal­sacapát pedig minden eddigi szerencséje mellett is ki­sebb caliberünek tartjuk mint Cadet testvérét. Kisbéren nevelték Mile Giraudot is, e pompás Bois Boussei csikót Czarintól, az idei kanczadij e bryllans stylü nyertesét, melly Esterházy M. grófnak az értté ki­adott 700 egynehány forintját 3-szorosan fizette vissza legelső futamával. Kisbér nevelte Ottót, a nagy handicapben olly szépen nyerő szintén Bucca­neer csikót, melly ezelőtt 2 évvel még nem oly formájú volt, hogy benne akárki egykor majd győztes ver­senylovat gyaníthasson ; csak gr. Stokau látszott en­nek sejtelmével bírni, s csekély 410 frton szerezte meg , aminthogy a gróf igen szerencsés vevő szokott lenni ; ennek példájául egyebek közt csak cseklyészi vásárlásait emiitjük fel, hol Falsacapát, az idei nem­zed és még néhány dij nyertesét is ö szemelte ki, s az értté fizetett 1500 frtot maholnap tízszeresen kapja vissza. Falsacapában „Kék kapitány" istál­lója az idén hasonló korai és fáradhatlan csatárral látszik bírni, mit ezelőtt 2 évvel Advocatben ; melly szintén nem volt olly nagy raérvü ló mint Cadet, de kezdetben épp olly viszonyban állt hozzá, mint most Falsacapa a Derby-nyertes édea testvéréhez. A gróf érteni látszik, hogyan lehet versenylovakba is elő­nyösen helyezni el a tökét. Az Acze'l istálló eladott lovaiból az aránylag legjobb futóvá vált Mr. Fran­cist is ö szemelte ki Springer árrészére, s hogy e csikó nem ollyanná lett, mint a saját kezelése alatt növeltek, annak talán nem ő az oka. Egyébiránt esik annyit akartunk az itt elmondottakkal jelezni, bogy Captain Blue aránylag kis istállója, átlagosan minden évben bir néhány olly lóval, mellyekkel egy meetingről sem tér haza üres kézzel. Cseklyész többi productumai közé tartoznának inog Kisasszony és Meistersänger is ; az előbbi ugyan már mutatta magát, de úgy hisszük még nem legjobb formájában, az utóbbit majd a freudenaui pályán vonhatjuk talán mérlegelésre. Legsikerültebb két productumot és traininget mu­tatott be azonban a császári istálló az ő két három­évesében, Drum Major és Melia­ban, s nem isme­rünk lovat, melly az idén nyilvánosan jobb próbát tett volna 1, 1 y 2 sőt 2 mfdre, mint e három­évesek. A magánosok lovai közül Blaskovieh úr Grol­lóját, gr. Szápáry The Jew-ját és Labanczot kel­lene még felemlítenünk. Az első szépen nyerte a a Széchenyi-dijat mintegy ötnegyed mértföldön gróf Henckel Hugo sebes Libelleje ellen, s jól viselte magát a 600 aranyban, Drum Major és Lanschütz mellett 1 1/ 2 mfldön át, — de hát mégis más formában kellene magát mutatnia, bogy a prima elassisuakhoz közelíthessen, ugyanezt kell mendanuk The Jew-ról és Labanczról is ; az előbbi talán legjobb minta képe egy verseny lónak, melly kitűnővé nőhetne ki magát ; elég magas, erős szü­gyü, tiszta lábu és hatalmas bátsó résszel bir, de úgy látszik nem eléggé erőteljes ; az utóbbiból meg határozottan hiányzik a csontok azon aczélossága, melly egyedül képesitné e nagy tért foglaló vágtatás­sal menő s roppant „Machinának" a kellő sebességet megadni ; jó etetés, erős gyakorlat, s az őszi táboro­zásra talán jobb classisba helyezhetjük mint jelen­leg, midőn hisszük hogy indulni fog a Derbyre, mint indulhat Aspirant, The Jew, Mr. Francis és Grollo, hanem hogy Drum Major, Melia és talán Primas mellett az első helyekre számolhasosn, azon két­kedünk. S — s. Vázlatot Anglia lótenyésztéséről és méneseiről, Utazási tanulmányok. Soest alezredestel. (Folytatás.) A takarmány-anyagokat minden telivér-intézet­ben igen jeles minőségüeknek találtam, a zab pedig a jobb tenyészin'ézetekbcn és csikó-istállóban rend­kívüli jóságú. A legjobb zab nagyobb mennyiségek­ben Skócziából hoz itik be ; ez sokkal teljesebb magvu és rövidebb hüvelyű mint a mienk, a miért egyenlő mennyiségű hasonlithatlanul több tápanya­got tartalmaz. A széna finom és jó illatú, a minőt nálunk legfö­lebb hegyi tájakon lehet elvétve látni. A csikókról beszélvén, itt mindjárt felhasználom az alkalmat, hogy azok minőségére nézve, melyek szemeim elé kerültek, nemieket elmondjak. Az előrehaladt idő daczára, még két ménesben volt alkalmam két csoport egyéves csikókból látni, melyek egyévesei csak a doncasteri, septemberbe eső, versenyekkor szoktak eladatni. Ezek közül az egyik Mr. Graham birminghami, és a másik Mr. Johnston Sheffield lanei ménese volt. Mr. Graham csikai, többnyire The Duke-től (a. Stockwell) és Oxfordtól (a. Irish Birdcatcher) szár­maznak, igen szépeu és jól fejlödöttek, nagyobb részüknek alakja és racinglike-je nagy reményekre jogosit, részben azonban ismét hibás arányúak és lábúak. A Sheffield lane-i egyévesek azonban kevéssé kielégitő benyomást gyakoroltak reám ; voltak ugyan ezek között is egyes jól fejlődésnek indult és szép reményekre jogositó csikók, de egészben jelen­téktelenek, roszul fejlödöttek és aránylag sok elese­nevészett találkozott köztük. Magasságuk 13.0.0 és 15.2.0 közt váltako­zott, mely utóbbit csak egyetlen egy csikó érte el és pedig augustus vége felé. 13 markos csikók Kis­béren soha sem léteztek, ellenben 15 '/г markos volt minden évben néhány már május hónapban. Ezen csikók között a legjobbnak és legtöbbet Ígérőnek látszott egy pej kancza Adventurertöl, Stollá-ból West Australian után, és egy pej mén­csikó szintén Adventurertöl de Charetyból Melbourne után. A birminghami csikók átlagosan a fejlődés azon fokán voltak, melyet a kisbéri csikók nagyobb és erősebb fele május hóban szokott elérni ; a Sheffield lane iek azonban még augustusban is e mértéken alul maradtak. Ezen két ménesben, valamint a többi általam meglátogatottban igen -szép és nemes 'szopós és elválasztott csikókat találtam, de voltak, bár nem nagy számmal, hiányos alakúak és finom, hibás lábakkal birók is. Л legjobb csikókat Mr. Blenkironnál és Hamp­ton Courtban találtam, a mint hogy ezen két mé­nes szemenszedett tenyész-anyaga mellett nem is lehet máskép. Nézetem szerint a hampton-courti mé­nesé az idén az első hely ; alig lehetne ez idő szerint jobb csikótáreaságot, jobb és nemesebb formákkal, tisztább lábakkal és jobb mozdulatokkal valahol találni. Egyáltalában az angol telivércsikókuál több ar­ravalóságot találtam jeles lovakká válhatni, mint nálunk. Idomaik jobban kifejlődvék, több poinjük van, ruganyosabbak és tartásuk többnyire könnyebb és nemesebb. Mentmore. A mentmorei ménes épületei egészben szegényesek. A főépületek négyszögben épitvék ; az udvar csekély terjedelmű szilárd talajjal, szalmá­val és trágyával behintve, melyben télen és rosz időben különösen az ifjabb lovak mozgást csinálnak. A telivérek csak egy része szamara vannak istál­lók a paddockokon belül. A telivér-apalovak egy része egy uj, boxokba felosztott igen egyszerű fa barackban van elhelyezve, melyek ablakkal nem, s csak csekély terjedelmű szalmaudvarokkal vannak ellátva. A paddockok Mentmore-ban ugy fekvésükre, mint kiterjedésükre és füvük bujaságára nézve pá­ratlanok. Az ott levő telivér anyakanczák nagyobbrészt igen jeles minőségűek, szépek és jó nevelésüek; de néha láttam itt is néhány kevesebb értékűt, és többet szembeszökő csonthibákkal. Crafton Lass kisbéri kanczának, és az Oaks- és St j Leger győzőjének Hannalinak anyja : Mentmore I Lass к. is még mindig ezen ménesben van ; ez ! egy nemes, nem igen nagy, de erős öreg kancza, ! jeles csontokkal ; még most is igen jó kiuézésnek örvend. Az itt s több más ménesben látott apalovakra később visszatéreudek. A telivérménesen kívül volt alkalmam Mentmo­reban az igen szép és jóltartott szarvaskopó falkát, továbbá Rothschild bárónak mintegy 40 lóból álló vadászistúllóját megtekinteni. A nevezett igen ne­héz lovas, a miért a használatára rendelt lovak rendkivül erősek. Azok, melyek fia tulajdonát képe­zik, könnyebbek, mindnyájan azonban csodálatra méltó minőségűek. Oly hátakat és lábakat lehet itt látni, melyek bármely lóismeröt és kedvelöt kic­elégithetnek ; s ezen vadászistálló számos és való­ban kiszemelt anyagával minden esetre a legjob­bak közé tartozik a föld kerekségén. Hampston Court kir. ménes mintegy 36 darab te­livérkanczából áll, melyek határozottan első minő­ségűek, többnyire Orlando, Voltigeur, New Minster stb. után ; mind pompás és hibátlan példányok. Kivált az idei csikókat, mint már emlitém, hasou­lithatlan minőségüeknek találtam. A ménes tervrajza igen praktikus, a kancza- és csikóistállók a paddockokbau elazórvák, a pad­dock igen nagy kiterjedésüek, pompás füvei ; a be­rendezés igen egyszerű ; az anyag mind igen sziláid és szép, s a mint látszik a költségre semmi tekintet nincsen, bár pazarlás nélkül. Az anyakanczák boxai egyenkint bolthajtásosak, a mit sehol sem találtam. Az egész azonban kissé tisztátlanul és rendetlenül van tartva ; különösen az istállók és szalmaudvarok a mi fogalmaink szeriut egészség­ügyi tekintetből nagyon is piszkosak. (Folyt, köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents