Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-04-24 / 16. szám

_126 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. ÁPRILIS 17. 1872. ¥áiá!i»llP©iT. Vaiélet és vadászai az észati sart törül. Payer Julius főhadnagytól. (Payer's ausführliche Berichte über die 2-te deutsche Nordpolar-Expedition 1870—71. Külön kiadás. IX. rész. Arktisches Thierleben ; grönländische Jagd.) (Folytatás.) XI. A rozmár vadászata, veszélyessége a vízben s tehetetlensége a szárazon. A borjúfóka. Mindkettő hasznossága. A grönlandi nyul. A madárvilág. A tengeri állatok. Ha valamely állat megérdemli a szörnyeteg nevet, ugy a rozmárt bizvást annak lehet mondani ; ez egy 20 láb hosszú, 20 mázsa sulyu, hájas 3/i hüvelyk vastag, pánczél gyanánt szolgáló bőrrel fedett tömeg, kimondhatlan rút fejjel, nagy szemekkel és 3 lábnyira megnövő fogakkal (az elefántcsonthoz hasonló anyagból), mely utóbbiak segélyével az állat táplálékát, többnyit e tengeri növényeket, a viz fenekénkeresi, s melyekkel, valamint mell-uszonyaival, a nyughelyeül kiszemelt jégtömbökre felkapaszkodik. Száját mint a macskáét hosszú, kötő-tü vastagságú serték veszik körül. A milyen dämoni külseje, olyan hangja is; — egy lökemszerüleg kibocsátott sivítás, ugatás, bőgés és hörgés, — melyet gyakorta ismétel s melyben, ugy látszik, kedve telik. Arozmárés fóka hájuk által a sarkövi halászokra nézve igen fontosak, az eskimonak meg épen nélkülözhetlenek, ugy annyira hogy, ha erre a part eljegesedése vagy az állatok elvándorlása miatt szert tenni nem tudnak, menthetlen végromlásnak vannak kitéve. Az eskimó a fókákat egy fehér ernyő segélyével, a mely mögé rejtezik s melyet mind közelebb tol, szokta elejteni, vagy jéghasadékoknál leselkedik rájuk és onnan veti szigonyát reájuk. A rozmárvadászat veszélyes vállalat, mert ez állat képes 6 hüvelyk vastag jégréteget hirtelen fölbukkanása által szétrepeszteni. Ezért szükséges, ba az ember nem egészen szilárd jégen talál rájuk, folytonosan és gyorsan helyet változtatni, mert a rozmárok, mint emlős állatok, kényszerítve levén körülbelül minden 10 perczben az e czélból nyitva tartott hasadékokon vagy lékeken a fölszinre jönni, pontosan megfigyelik elleneik irányát és távolságát , és midőn ismét felbuknak , ezt ugyanazon helyen teszik, melyen utolszor látták az embert s alatta a jeget darabokra zúzzák. Gyakran volt alkalmunk erről meggyőződni, igy a többi közt a Tiroli fjordhoz tett szánutazásunkból visszajövet. A sötétség és az utóbbi szélvészek által szétdarabolt vékony és nemezként hajlékony jégkéreggel bevont ut arra kényszeritett volt bennünket, hogy megrakott szánunkat a hajótól két mértföldnyire a parton hátra hagyjuk. Nagy fáradsággal és kerülőkön, minden szabálytalanságot botunkkal kémlelve, széles szakadásokon átugorva, s többizben betörve (mely alkalommal a tenger phosphorescentiája világosan volt észlelhető) nyomultunk előre, midőn egyszerre néhány rozmár ijesztett meg bennünket, épen mellettünk törve át a jégen. Oly gyorsan, a mint csak lehetett , menekültünk , mert minden védelmi kisérlet merő esztelenség lett volna; de a rozmárok csak oly gyorsan úsztak utánunk a jég alatt, helyenkint át-áttörték a jeget, s nyilván ohajtották volna, hogy társaságunkban úszhassanak — mely kivánatuk csak oly nevetséges s jogositlan volt, mint a minő bor zalmas, bárha hívogató röfögésük- és horkolásukkal ezt látszottak javallani. Mi lehetőleg elszéledeztünk és a tömörült iszapon, melyet a bottal keresztülüthettünk, teljes erőnkből siettünk tova, mindig a világosabb, hihetőleg biztosabb részek felé tartva, s üldöztetve a nagyrobajjal fel-feltörő szörnyetegek által. Ha egyikünk leszakad, ugy lehetetlen lett volna kihúzni ; végre a Wynn-foknál elterülő szilárd jégréteg megmentett bennünket tolakodó kíséretünktől. A mily veszélyesek a vizben, ezzel szemben nem lehet ártatlanabb és nevetségesebb dolgot képzelni, mint egy jégmezőn vagy a parton sütkérező rozmár-falkát vagy egy a vizben alvó rozmárt ; e tekintetben nem rosz a hasonlat egy torpedohoz , melly lehető igénytelen kinézésű, de melyet veszély nélkül megérinteni nem lehet. Egyetlen jégtömbön gyakran husz s még több ily állat látható ; sötét sphinxszerü testeikkel siiriin egymás mellé heverednek le, s igy szokták, fejeiket a hosszú fogak miatt oldalra hajtva, vagy a legközelebbinek hájtömegén nyugasztva, lételük legnagyobb részét átaludni, miután a hónapokon át szakadatlanul sütő nap megtekintésével, vagy a monoton bullámtorlat hallgatásával jóllaktak és unatkozni kezdenek. A rozmár, ha a parton vagy jégmezőn meglepetik, nagy mértékben gyámoltalan s bármily dühösen vagdossa is fogaival a talajt, csak ép oly kevéssé segithet magán, mint a minő borzasztó, ha a vizben gerjesztik fel dühét. Sok szárazföldi vastagbörüvel osztja a támadási viszketeget. Van még egy tulajdona, a mely bizonyos körülmények között szeri lett veszélyessé válbatik, ez nagy kíváncsisága. I Egy önkénytelen vadászat e többnyire társaságban, nem ritkán falkákban található rozmárokra, (különösen gyakoriak némely Spitzbergát környező tengerrészekben) körülbelül ilyenformán foly le : A mint egy ilyen sz.'rnyeieg egy csónakot megpillant, csodálkozva emelkedik a viz tükre felé s azonnal hangoztatja allarm-kiáltását, egy rövid időközökben ismétlődő ugatást, s oly gyorsan, a mint csak tőle telik, iparkodik azt elérni. A kiáltás másokat is csödit oda, fölkelti az alvókat, a melyeket pedig aggodalmasan elkerült a csónak, s kis idő múlva a jármüvet látszólagos vagy való dühtől tajték zó, kísérteties rútságu tömeg kiséri. Lehet, hogy csak ártatlan kíváncsiság vezérli ez állatokat, de ekkor a forma igen roszul van választva, és közel fekszik a gyanú, bogy a csónakot alapos megismerés czéljából, szeretnék fölforgatni s izzé-porrá törni. Ez eshetőségre pedig védelmi állapotba kell az embernek magát helyezni, annál is inkább, miután csakhamar arra a meggyőződésre jő, hogy öt ember megfeszített evezése állal sem lehet előle menekülni. Az ordítozó, fecskendező és bukdácsoló tömeg már csak néhány lépésnyire van a csónaktól. Egy-egy lö vés is esik s ez a legfelsőbb ' fokra csigázza dühüket. Kétségbeesett viaskodás kezdődik most; néhányan a rémes sphynxek melluszonyait, melyekkel ezek a csónakot felfordítani igyekeznek, fejszékkel vagdossák, mások lándzsákkal védik magukat, vagy az evezőkkel dolgozzák meg az óriási koponyákat, mig ismét mások nehéz emésztetü labdacsokat röpitenek a szörnyetegek bömbölő torkába. Hajmeresztő zsivaj tölti be a levegőt, a csolnak és védői alig birják az egyensúlyt fentartani, a tenger babot ver s a viz mintegy titkos hatalom alatt szilajul forr, uj meg uj szörnyek buknak föl s közelednek, mások balálra találva s a viz szinét vérükkel festve a mélységbe tűnnek ; a fenyegető veszélyt, hogy t. i. a csónakot egy oldalfalára mért csapás által felforditsák gyakran csak az ép oly bátor mint kitartó állatok vezérének halálos sebesülése képes elhárítani. A torokba irányzott lövés ily esetben az egyedül czélboz vezető, mert a fej, a szemgödrök kivételével sérthetlen és a test egyébb részein esett sebeket az állat semmibe sem veszi. Egy izben egy jégdarabon alvó rozmárt beloptam és legközvetlenebb közelből nyolcz lövést küldtem beléje; az állat felébredt és erősen vérzett , mindazonáltal elcsoszogott a vizbez, belé veté magát s azután fogaival dühös lökemeket intézett a jégmezők ellen, — de ezek daczoltak a szörny erejével. A rozmárok némelykor, valamely körülmény által elrémítve, fölhagynak a viaskodással, frecscsegve lemerülnek a vizbe s csak jó távol buknak ismct föl ; ekkor visszafordítják ocsmány fejeiket s eltöltik a levegőt boszuüvöltésükkel. 1869. nyarán egy a Wynn-fokhoz küldött csónak egy hajszál hiján összezúzatott volna rozmárok által ; más izben egy csónakunk, melynek, rozmár-falka által üldözőbe vétetvén, sikerült egy sziget partjához menekülni, ezektől formális ostrom alá vétetett, mig a szörnyű I ellen megunva a dolgcP, szabad elvonulást nem engedett legénységünknek. (Folyt, köv.) A Vértes aljáról, Altalán tudvalevő dolog, hogy Magyarországban valamennyi itt létező nemzetiség között a sváb paraszt a leggorombább hajlamú, és hogy a gánthi lakosok e czimet megérdemlik, az az alábbi tényekből napnál világosabban fog kitűnni. Már az úrbéri rendezés előtt is szemtelenek, otrombák és fönhéjázók voltak a gánthiak, a rendezés óta pedig éppen nem lehet velők birni. A csákberényi uradalom sok éven át egyezségileg kötelezte magát a gánthi lakosoknak vadokozta kárpótlás fejébenjelentékeny mennyiségű gabonát saját asztagjáról utalványozni ; de ö kemék e kárpótlást még oly soknemű mellékjavadalmazásokkal toldták még, minők : erdei fa, legelő, puskapor stb. hogy az uradalom midőn követeléseik el viselheti eeekké váltak, kényszerülve volt a békességes egyezség útjáról letérni és a végső eszközökhöz nyúlni. Propositióm a következő volt : a tág lelkiismeretű és zsebü parasztokkal szemben nincs más mód, mint naponkint annyi kárpótlást fizetni a mennyit követelni csak jónak látnak, vagy cgyátalán elutasítani őket követeléseikkel ; mely esetben azután ők is lelövöldözik a kezök ügyébe akadó vadat : ennek meggátlása végett pedig a földjeikkel és szőlőikkel határos erdörészeket el kell keríteni. Az elkerítés foganatba is vétetett és pedig 17-es dróttal 9—11 sorban kifeszitve és erős fehértölgy-