Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871

1871-08-16 / 30. szám

196 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. lyek egy ilyetén vaspálya felállításának indokolásához mérvadókul szolgálhatnának : de azt csakugyan valónak tartom, hogy az eszme életrevaló és hogy egy lófogatú vaspályának létrehozása, melly a várost a tiszai kikötővel kapcsolatba hozná, kereskedelem, ipar, de különösen az alvidéki gabnaszállitási üzletforgalom tekintetében, ha rögtön nem is ; de a jövendőségre nézve nem csekély horderövel birandana. Én ezúttal csak a sport érdekében vagyok bátor egyetmást fölemlíteni. A vaspálya útjába ejtené szentkirályi derék tölgyesünket, a hová a legérdekesebb és eredményesebb őszi és téli vadászidény alatt, rendkivüli rosz utainknál fogva, többnyire alig meggázolbató sárban bajos olcsó áron kijutni ; már pedig 3 — 4, olykor 5 frtnyi fuvarbért fizetni egy-egy kirándulás után, lehűti az ember vadászati szenvedélyét, hogy a kirándulásokat gyakorivá tegye. Továbbá, a tiszai vízi vadászatokat, a halászatot és csolnakászatot s télen a korcsolyázatot a gyors és olcsó szállítás mindinkább megkedveltetné népünkkel. Azonban ünnep- és vasárnapokoni népmulatságok rendezése is, e kedves alföldi tájakon, tetemesen gyarapítaná a személyszállítási jövedelmet. Hátba még a bájos regényességü vidékek által körülövedzett szőke Tiszánk vizét fürdő-intézet czéljából is felhasználni akarnók, s e tekintetben egy kényelmes vendégházzal ellátandó, czélszerü fürdőhelyet alakítanánk, kifizetné-e magát ? Ugy hiszem, igen ; mert az üditőleg ható tiszai fürdést, már a jelen korban is, városunkból sokan használják s nincs kétség benne, liogy a közlekedés könnyitése által, az e czélbóli kirándulások is , kellő vonzerővel bírnának ; söt nem lehetetlen, hogy a rendes vonaton a városig, innen pedig lóvonatú vaspályán a Tiszáig kényelmesen és csekély költséggel utazhatva, távolabbi vidékekről idegen vendégek is jelenkeznének Tiszánknál a fürdői idény élvezése végett. Szeretem hinni, hogy az érintett lófogatú vaspálya terve hajótörést nem fog szenvedni ; vagy is, hogy ez a terv nem válik halva született gyermekké. Volna még , a nagy-körösi állani méntelepből hozzánk kiosztott államménck itteni kezelése körüli eljárásra, s lótenyésztésünknek ebből kifolyó eredményeire nézve több mondani valóm ; de időm máiki nem adja, liogy tovább terjeszkedjem. Később talán majd ez ügyet is toll alá vehetem. Gömöry Frigyes. I Vadkecske vadászat a zöldfoki szigeteken. Kecskét vad állapotban a zöldfok (Cap Vert) körüli szigetek majd mindenik hegységén találhatni. Ez állatok nem eredetiek ama szigeteken, hanem azon szelid kecskéktől származnak, melyek az első települőkkel oda mentek, s ezektől elszöktek. Külsejök általában ugyanaz, mint a mi közönséges kecskéinké, csakhogy szemkifejezésökben valami megdöbbenés és értelmiség olvasható. Azon ügyesség, mellyel a hegyek legegyenetlenebb részein futni tudnak, csak a pyrenéi kecskék ügyességéhez hasonlítható. Gyapjok szine általában vörös, a baké valamivel sötétebb alapon. Azt hiszem igen érdekes volna azon fokozatokat tanulmányozni , mellyeken keresztül a házi állatok a vad állapothoz visszatérnek; részemről azt hiszem, hogy ily esetekre nézve a szinek egyenlősége jellemző körülmény ; tapasztaltam ezt különböző utazásaim alkalmával a tyúkot, macskát, szarvasmarhát és sertést illetőleg is. A kecskék rendszerint apró csoportokat képeznek egy-egy bak körül ; s ha egy ily csoport elszaporodik, két csoportba válnak. Tekintve a lakosság által ellenök intézett irtóháborút, könnyű előrelátni, liogy nemsokára nyomuk sem lesz a szigeten. A bakoknak többnyire rengeteg szarvai vannak. Húsuk majd oly Ízletes, mint a nőstényeké, ez pedig valódi délicatesse. A zöldfok-szigeti vadkecskék vadászata a legveszélyesbek közé tartozik, először, mert a legjárhatlanabb hegyvidékeken tartózkodnak, továbbá, mert e vadon és meredek hegyszirtek közt nincs tört ösvény, és végre mert a szirtgöröngyök a nap heve és I a vidék csaknem teljes terméketlensége, az ottjárás 1 akadályait olykor rettentőkké teszik. Csak a tetőn, apró hegyzugokban, melyeket meredek és csúcsos szirtek környeznek, csak ott található egy kis növényzet és víz, melyet az örök felhők táplálnak. E szakadékok a vadkecskék hazája. Reggel elindultunk Saint-Vincentből, és lovon mentünk a Sierra lábáig. Ott leszálltunk a lóról, és kezdtünk a hegynek fölfelé mászni. Csakhamar eljutottunk a szirtgöröngyös helyekre, mellyek a felhatolást akadályozzák. Két három lépést teszesz előre a megporhanyult lávában, egyszerre a talaj megmozdul lábod alatt, s egy szempillantás múlva ismét ott vagy a hol voltál ; még szerencséd ha lábadról le nem estél, puskád el nem dördült, s ha a lábad alól kisiklott porliany görgeteggé nem lett, por és kavics záporral vakítva az utánad jövők szemeit. Nagy nehezen felhatolva, jó magasságban megpihentünk. E helyről a még hátralevő ut olly fáradságosnak s olly fenyegetőnek látszott, hogy azt hittük : lelietlenség feljutnunk. A szerecsenek, kik mezítláb követtek , s élelmünket fejőkön hozták, valami ideális ösvényre mutattak mosolygva, melly sziklapárkányon, 200 metrenyi mélység fölött húzódott, mondván : „íme a felvezető ut, uraim !" A szerencsétlenek : ösvénynek nevezték azt ! — én ludbőrt kaptam tőle. — Hiába ! rá kellett lépni az „ösvényre. " Nem mondanék egészen igazat, ha azt mondanám, hogy felemelt fővel, nyitott szemekkel, bátran haladtam rajta. Sőt volt egy pillanat, midőn szivemet rémitö aggodalom fogta el, átkoztam kecskét és utat, s vissza akartam térni. — Mire való volna az ! haliám hátam mögött. Előre menni cséppel sem veszélyesb, mint visszatérni. Bátorság ! amott a tető, ott a kecskék. E biztatás magamhoz téritett, s kissé sápadtan, de végre is benső elégültséggel oda értem. Meg kell egyébivánt jegyeznem, hogy e szigeteken, járt utak hiányában és a hegyek szakadozottságánál fogva, a legkisebb kirándulás is, hasonló nehézségekkel jár, mellyekhez én azóta hozzá is szoktam. A bennszülöttek, a veszélyes festőmoh szedésnél, melly csupán a szirtcsucsok meredek lejtőin tenyész, képzeletet haladó biztonságot szereznek lábaiknak és egyensúlyt testöknek. Fütyölve járják meg a legveszélyesb utakat, kosárral fejőkön, mintha csak a falu piaczán járnának, s a szirtek meredélyein, hol kézzel lábbal kell magokon segitni, bámulatos ügyességgel tudnak a legkisebb párkányzatban vagy kiálló kőben is fogózni. Simának tetsző lejtökön is tudnak valami kiszögelést felfedezni , mellyet keresztbevetett karral, kimeresztett ujjakkal támpontul használhassanak, s egy függélyes repedékben, bot és kés segélyével, mellyet felváltva használnak, szédelgő magasságra tudnak emelkedni. A kecskéket nem találtuk a remélt helyen, de leltünk fris nyomokat ; szét rendezkedtünk s én egy szerecsennel magam maradtam. Egy óra múlva a napsugarak égetőkké lettek. Majd meghaltam szomjúság miatt, majd ledobbantam fáradságtól , s a szédítő ösvény kimeritö izgalmai egészen levertek. Pillanatra leültem a földre. Nemsokára puskalövést hallottam, melly pompás viszhangot keltett a hegység szakadékaiban. — Vigyázzon uram, szólt a szerecsen, a kecskék bizonyosan erre fognak menekülni. -— Gondolod ? kérdem mosolyogva és felállottam, fegyverrel kezemben ; de hát hol az ördögben mehetnének erre ? Alig végeztem szavaimat, a szerecsen felkiáltott, és három kecske és egy bak roppant gyorsasággal haladt előttünk a sziklapárkányzaton. Ег esztelen rohanás annyira meglepett, hogy noha alig voltak tőlem 60 métrenyire, kettős lövésem egyet sem talált közülök. Hanem erre futásuk még gyorsabbodott, s a hegytorkolat egy szűkebb helyén, egy bámulatos ugrás után, eltűntek. Rettenetesen lefőzve éreztem magamat, és szerecsenem ravasz arczkifejeze'se nem volt alkalmas, hogy jókedvre hangoljon. Lassankint oda érkeztek vadásztársaim, megnézni, hogy mit lőttem. Ők is csak „bakot" lőttek; jót nevettünk a közös balszerencsén, és megujult tűzzel folytattuk az üldözést. Most már nem gondoltam az akadályokkal, mentem mintha pokolba mentem volna, feledve a nap forróságát, szomjamat, és a szerecsent, ki lelkendezve jött utánam. Valami tölesérféle üreg szélén rám kiáltott, hogy álljak meg rögtön , és azzal hasra feküdt, intve, hogy példáját kövessem, s ugy haladjunk tovább. Az üreg legszélére érve, elfojtott kiáltásban törtem ki. Lábaim előtt egy gyönyörű bak legelt tiz anyakecskével és négy gödölyével, egész nyugalommal ettek valami szalmaszinü sárga füvet. Az egyetlen bakon látszott némi aggályos figyelmesség ; kétségkívül az isméti lövések ébresztették ezt benne. Elébb rá akartam czélozni, de a lőtáv legalább is 400 métré volt, s ennyire lőni, habár magasról lefelé is, esztelenség. Szétnéztem magam körül. Balról egy szük és veszélyes ösvény vezetett a völgybe alá, az egyetlen, mellyen a vadat megközelíthettem ; tétova nélkül ráléptem ez ösvényre szerecsenemmel együtt, nem gondolva többé veszedelemmel, majdnem négykézláb mentünk, hogy észrevétlenül maradjunk ; időnkint egy pillantást vetettem a bakkecskére , melly folyvást mozdulatlanul állt, az ösvény felé vigyázva. Ébredező figyelmét még élénkebbé tette egy darab kő, melly lábam alól kicsúszva legördült ; most már a nőstények sem legeltek. Meglippedtiink, el voltam határozva, liogy nem mozdulok, mig csak az állatok nyugalmát visszatérni nem látom, midőn heves vadásztársaim egyike a túlsó oldalról ellőtte fegyverét. Abban a pillanatban neki iramodtak a kecskék, és gondolatgyorsasággal szökdeltek azon az ösvényen fölfelé, mellyen én épen lefelé igyekeztem. Helyzetem válságos volt, s néhány másodpevez alatt következő esemény történt velem. Menekülni nem lehetett ; letérdeltem és lökészen álltam, azon szándékkal, hogy a csapat éléről a bakot lelövöm. De be kellett látnom, hogy ha ezzel czélt érek is, ha a nőstények vadon követik, csakugyan nekem rohannak és a mélységbe löknek. Egy pillantást vetettem le a völgybe, hol annyi kilátásom volt nyakamat törhetni, és mélységét e pillanatban megmérhetlennek találtam. Dél ,idő volt. Egyszerre a bak előttem áll, igen alkalmas czélpontul ; addig az ösvény egy kanyarulata elzárt bennünket egymástól. Lövésem szügyben érte s az állat csaknem szörnyet halt. Erre a nyáj többi tagja, nagy vigasztalódásomra, visszafelé kezdett futni. Társaim odalenn két kecskét meglőttek közülök, s az egyik mellett gödölyéje is ott maradt élve. Ott haliám, hogy „vitézségem" nem mindennapi, s illyen bakot lőni a bőstettek közé tartozik, s még hozzá zsákmányom pompás volt. Még az este sütöttünk busából, s mondhatom, hogy a nap izgalmai után vitézül izlett. (Chass. 111.) L é v y. A vizsla idomitásról. Mióta erdeink pusztítása miatt a nagyvad mindinkább fogy, és nagy vizeink szabályozása és lecsapolása által a vizi vadászatok is elvesztették azon nagyszerű jellegöket minővel a 48-as évek előtt birtak : a nagy vadászatok kora is lejárt ; ellenben az Alföld roppant pusztáinak és kopár legelőinek gabonásföldekké átalakításával az apró vad szaporodott, s vele az egyes vadászat is, mellynél a jó vizsla nélkülözhetlen. Még is olly kevés gond fordittatik mai napság az eb idomitására , hogy 10 határt eljárhatunk, mig egy tökéletesen betanított, kezes ebre akadunk. A legtöbbje engedetlen, s azt teszi mi neki tetszik, mintha napjaink politico-communistikus svadáitól szédült volna meg, s tökéletesen illenék rájuk Heine mondata : . . . mit der Treu is es vorbei : Die Hunde wedeln noch und stinken Wie sonst, doch sind sie nicht mehr treu. Pedig hogy a commune fejetlensége ; . . . ohó, hová tévednénk ! Pedig hogy a vizsla fejetlensége egyedül saját indolentiánk , és nevelési hibáink eredménye : azt , ki vidéki vadászaink kényelemszeretetét ismeri, alig fogja kétségbe vonni. A legtöbbje ugyanis vagy igen közönyös és indole ns, vagy igen türelmetlen е'з hirtelen, vagy rossz puskás, vagy nem birja magától kellő időben a pufogatást megtagadni. — A közönyös, hanyag idomító figyelembe se veszi az eb apró kihágásait, mort restelli a fáradságot, liogy megintené, visszatartaná; minek azon democratieo-szabadelvű..