Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871

1871-02-20 / 5. szám

FEBRUÁR 20. 1871. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. _39 fegyveremet, s készültem e szép életek egy vagy kettejének kioltásához, de csakhamar fölényre vergődvén bennem a szánalom, izgalmam daczára a legkitelhctöbb nyugalomba helyezkedtem, megfigyelendő kecses mozdulataikat ; ezek összponti körívekben folytak addig, még a folyam sodra nem gátlá ; ekkor mintegy szégyenlve a kivihetlenséget, sebes evezéssel vágtak át a part sekélyes és legiszaposabb részének, s ebben hosszabb időre elmeritették fejeiket. Néztem sokáig, váljon mire halásznak? s nem csekély volt meglepetésem, midőn látám, hogy egy elálmosodott jókora tótpecsenye vagy körmös csuka (rana eseulenta) lomháskodik az egyiknek csőrében, előkészíttetvén a gyomor ,,gades"-ébe teendő útra. Több illy sikerült műtét megszemlélése után azt véltem következtethetni, hogy a halat vagy épen nem, vagy csak kivételképen keresi, mert nevezett helyen, okvetlenül kevesebb fáradságába kerülendett apróbb halat, mint békát megkerítenie. Jó ideig tartó megfigyelés után kimozdultam búvhelyemböl, s ők is azonnal szárnyra keltek, hosszú délkeleti pályájuk felé irányozva röptüket. Sokáig néztem e szép és ritka vendégek után, s gyakran akarván vissza emlékezni e bájos állatra, de más részt meg a nyájas olvasóban is fel akarván kelteni az érdeklődést e csinos teremtmény talán még ismeretlen sajátságai iránt, megkísérlem röviden természetrajzi vázlatát ide igtatni. A vad-vagy énekes hattyú (cynus musicus. Bechstein) (anas synus. Linnee,) az uszó madarak (palmipedes) 8-ik osztályának 1-ső családjához (kacsák körömcsőrüek, anatidae lamellinostres) tartozik ; tollazata hófehér, hossza farkhegyétől számitva 5' láb. s szárny terjesztett szélessége 8' láb lehet, csőrének előrésze fekete, különben a csőrlyukakig sárga viaszos bőrrel födött ; a szem és csőr között egy kis rész fedetlen és sárga. Szeme barna, lábai és uszóhártyája fekete, s mindenben hasonlít a sokak előtt ismert és tavainkon is előforduló szelid hattyúhoz, csakhogy nyakát ritkábban hordja a latin S formára görbítve, hanem inkább egyenesen ; gégéjének alkotása, egy tiszta erőteljes hang kilebbentésére képesiti, melly azonban a reá fogott hattyúdal elnevezést épenséggel nem érdemli meg. Hazája Észak-Európa és Ázsia, s télen át itten az alsó Bácskán át január vége körül vándorol, valószínűleg észak Afrika és dél Europa felé. Görögország tavain és mocsarain igen gyakori, Olaszhonban kemény telek beálltakor rövid időn át tart megjelenése. Tollazatának színezete és tömörségéből bízvást következtethetni hogy a magas észak lakója, hol Lapphonban és Siberiában fészkel és költ. Habár kecs és külcsinra nézve kevéssé rövidebb, és nem annyira mozgékony nyaka végett valamivel alantabb áll is a szelidhattyunál, mind a mellett úszva és röpülve is a legfestöiebb körvonalokat tünteti szemünkbe, s mint az őskor költőies mondáinak (hattyúdalával) főszereplője, ugy hiszem az észak homályfödte kökorszakából sok érdekes „runna" regényt mondhatna el ialával, ha tudniillik ezt megérthetnők. Vándorlása közben, mint mondva volt, a sekélyesebb helyeket keresi ; nem annyira kitartó uszó, de jiztosb szárazföldi gázló amannál, teste vizszintes 'ektével, előrenyújtott fővel repül, szárnyai lassú nozgatása mellett ezek suhogása messze hallható. Egyik kitűnőbb sajátsága : hogy párját el nem i

agyj

a életfogytiglan, s igy a házastársi hűség jeliépéül is vehető. Megközelithetlen mocsarakban elvonultan fészkel, és 3 — 4 tojást rak. Bőre tollazaával kitűnő női pipere és bélés czikkeket szolgáltat igy méltó mindenképen arra, hogy ne alkalmaztuk reá, a „hattyú dal"-lali végbucsuzást, de tártuk e szép szárnyas vándor vendéget ide látogatásator visszaemlékezésünkre, s illő kíméletre érdenesnek. Illok-Palánkán 18 71 januarban. Geisinger József, erdőgondnok. Körültekintés vadas-piaczainkon. (Folytatás és vége.) Áttérve az idei vadak minőmüségére, következőet tartunk említésre méltónak : Nyul, egész január kezdetéig húsos, azóta táp hiányában hústalan. A nyul-buuda ez idén kevés nemez-anyagu, értéke csekély. Szarvas, többnyire tatai, bia-i és gödöllői kitűnő minőségben. Szarvas-bőrök ára, sulyuk szerint, darabja 3 — 7 forint. Dámvad, többnyire erdélyi, közvetítve NagyVáradról, igen kövér. Dámbőr darabja 2—-2 forint 50 kr. О z, nagyobbrészt ausztriai, steyerországi, magyar kevés, mindig és pedig megdöbbentő progressiókban kevesebb és drága. Ozbőr darabja 50 — 80 krajezár. Vaddisznó, erdélyi, tolnai, tatai. Nehéz, szalonnás darabok kelletlenek. Mázsája 20 — 35 frt. Fáczány, többnyire magyar. A zselézi és ráczkeviek aprók, soványak ; ellenben a tótmegyeriek kivétel nélkül nagyok és hízottak. F о g о 1 y a tél kezdetén alig volt kapható, ellenben most tömérdek sok van, dc nagyon hústalanok. Fürj és erdei szalonka gyéren, egész deczemher közepéig lövettek honunkban. Fenyves ez idén mostanáig egészen hiányzik, és nemcsak minálunk, hanem a birodalom többi részeiben. Mi az oka ? illetékes vidékekről az okok közlése igen érdekes lenne.*) Császármadár kevés. Erdélyből drága pénzért Bécsbe viszik. Pesten igen ritkán látható. Mindennemű faj d о к ritkán jönnek Pesten elő ; különben minálunk nem kedvelt vadnem. Túzok az alföldről számos és kövér, szép példányokban hozatik Pestre. Az általános vadász-eredmény eddig még meg nem Ítélhető, dc igen nagyon el nem üt a közönséges jó vadas-évektől. Honunkban tán egy város sem bir annyi egyénekkel, mellyeket a német olly találólag Jagd-féxének nevez, mint Pest-Buda ! Kivált Buda ! A ki olly szerencsétlen, a fővárosok sorompóin kivül lakni, azt hiszi, a porosz-franczia háború itt mi nálunk, nem pedig Páris körül érte el gyupontját. Reggeltől estig ropog a sok Lefaucheux, és pedig láthatlan ellenség ellen ; mert ha hat megye nyulai csődülnének a budai hegyek közé, biz azt .naponta kiölnék ; de fájdalom, nincs már ott lőni való, és mégis e kiirthatlan nevetséges, és sok egyént vagyonilag megrontó lő-szenvedély. Kérem, mióta a jég a Dunán áll, a partokon előörs-lánczként áll a vadszomjas, különben diszes vadászruhában kirukkoló nyárspolgárhad, és puflfogat egy-két ide tévedt vadréczére. Vasárnap minden boltossegéd — horrendum — revolverrel megy vadászni ! — Még lóháton is vágtatnak végig a budaoldali svábfalukou oroszlánt vadászni ; lőnek, lőnek, és az eredmény egy hatalmas „Affe," vulgo — becsipés ! Különben, a vadász-humorisztika érdekében kár volna, ha ezen carricaturák kihalnának. Kár, nagy kár, hogy genialis Jankónk rajzónját időnként nem szenteli ezen genrenek. Kimerithetlen forrása lenne a legmulatságosabb képeknek, amúgy is, sok magyar ember mint vadász, hát még a pest-budai mint „Jagdfex" milly felséges anyagot szolgáltatna. Merkur. *) Annyit hallottunk, hogy a fenyőmagot külföldi házak roppant mérvben (1000 zsák számra) vásárolják felsőbb megyéinkben, s a tótság minden parasztja az erdőket lakja már a mult tél óta. Hogy igy aztán nem csak a fenyőmag, hanem a fenyvesmadár is nagyban pusztulhat — igen hihető, bár meglehet, hogy a nedves évek szárazabb vidékre vonták át e madáruemet. Lő-vadászat. Szolyyai levelek. I. Utolsó tudósításom óta érdekes vadászatunk volt. A volóczi vadászkerületben, nem messze Almamezőtöl, a vicsai völgy Zsanyka nevü részében és a Vicsa patak jobb partján fekvő Kaliesa erdőben, Olaawszky fővadászmester febr. 2-án sertevadat és hiuzokat csapázott ki, s mindjártmásnap hajtást rendezett ellenök; de miután környékén kevés a vadászember, kénytelen volt pár lövész számbavehetö paraszt segélyét igénybe venni, ugy hogy az egész vadásztársaság 01sawszky fövadászmesterből, 3 lövészből, 4 bájtéból és 1 kópéból állott ; ez utóbbi a netalán csak sebzendő vad kiuyomozására szolgálván. Miután az emiitett vadak előtte való nap igen kis kön-e beesapáztattak, a hajtást se kellett igen kiterjeszteni, s a szél is kedvező lévén, csakhamar 4 db vaddisznó (süldők), 1 vén és 3 fiatal hiúz, 5 őzbak és 2 ünő jeleztetett a hajtásban; mellyből mindjárt kezdetben mind a 4 db süldő a fővadász felé koezogott ; hébe-hóba nieg-megállva, a levegőben egyet szaglászva, s ismét tovább röfögve és ügetve, a fővadász felé közeledett. Olsawsky se volt rest, s az egyik süldőt egy golyóval, egy másikat pedig szatymával üdvözölte, mire ugyancsak bukfenczet vetettek, a másik kettő pedig nagy rikogás közt megoldta a kereket. Olsawszky ujra tölté fegyverét, mert várta, hogy a megijedt s a hajtókra visszaforduló süldőkhöz nem sokára talán ismét szerencséje lehet; s csakugyan alig pár perez múlva a kis bangók újra feléje koezogtak, mire ugyanazon helyen a harmadik lövést tette rájuk, de golyója nem találván, kimenekültek a hajtásból. Alig töltötte meg Olsawszky fegyverét, midőn távolról 4 db hiuzt lát maga felé lappangani • elől a három kölyök, hátul a vén nőstény, mely több izben meg-megállt neszezni, s nagy kerek világitóival mindent körülvizsgálni, majd biztosítva hivén családját, pár nagy, de zajtalan szökéssel ismét utánok sietett. Olsavszky ezalatt jól szemügyre vette őket, s látván, hogy a kölykök még alig akkorák, mint egy féléves kutya, hagyta őket tovább osonni, s midőn a vén ravasz nőstény (mellynek irhája 5 láb hoszszu) mintegy 15—20 lépésre közeledett, szatyniára töltött csövével ugy lőtte sziigybe, hogy azonnal felbukott, s némi hánykolódás és fájdalmas rikogás után kiadta páráját. A kölykök e lövésre bódultan ismét a bajtókra fordultak viszsza, s Olsavszky balcsövével, melly golyóra volt töltve, utánnuk lőtt, de hibázott. Időközben az őzek is bejöttek egész a lövészekig, de miután ki volt adva a parancs, hogy csak dúvadakra szabad lőni: grátia lett fejőknek, s a lövészek bántatlanul hagyták őket tovaszökdelni. Ezelőtt 10—13 nappal, január 28-kán, egyik erdőkerülőnk (Schwazinger) egy nőstényfarkast lőtt Hukliva falu mellett. Vinitzi vadászkerületünkben pedig a főerdész (Petri) egy vadkant ejtett el. Szolyva, 1871. febr. 10. Polifka Alaj os, fővadász. L ő-j e g y z é к. A ló'jegyzékek beküldése megkezdődött, s többnyire igen érdekes apró relatiókkal vannak kisérve, mikből alább kóstolóul néhány mutatvány. Eddig a következő helyekről küldték be azokat :