Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871

1871-11-30 / 44. szám

288 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. NOVEMBER 30. 187 Í. A 21. §-nál felszólal Vécsey József báró, és ezen passust : „ha a vadászat lóháton történt, 20 írttól 100 frtig terjedhető pénzbirsággal sújtandó" kihagyandónak véli. Elnök szavazásra bocsátván a kérdést, kitűnt, hogy a ház nem határozatképes, minélfogva a tárgyalás folytatása a másnap délután 12

'/г órakor tartandó ülésre halasztatik. A főrendiház ülése nov. 24-kén. Vécsey József b. a 21. §-ra az előtte való napon tett módositványát visszavonván, a törv.-javaslat végig változatlanul elfogadtatott. Az erről szóló jegyzőkönyv azonnal hitelesíttetett s azzal az ülés 1 órakor eloszlott. Erdőt, vadat és vadászatot európai Oroszországban. (Folytatás.) III. Vadállatok. — A Gulo borealis. Az európai Oroszországban előforduló ragadozó állatok legritkábbika kétségkívül a zord északon élődő Gulo borealis, torkos faló, rozsomák ; finn nyelven : Fiälfrass, miből hibásan a német „Vielfrass" s a magyar „torkos-faló" elnevezés származott ; tévesen, mert finn nyelven a Fiälfrass sziklát vagy barlangot s ennek lakóját jelenti, s igy az állatot helyesen „barlanglakéinak kellene nevezni, ha szorosan a finn elnevezést akarnók átfordítani. E hibás elnevezés okozá, hogy sok ideig azt hitték, miszerint a Fiälfrass ollyan állat, melly nagyon 6okat eszik, néha megzabál, s ekkor szorosan egymás mellett levő két fatörzs közé szorítja magát s ugy adja ki a fölösleget. Csak ujabb időben, midőn már jobban megismerkedtek ez állat életmódjával, kezdtek róla máskép gondolkozni, s avult el e mese is. Hogy azonban a Fiälfrass is egyike azon őskorbeli állatok maradékának, mellyek már az embernek a földön megjelenése előtti korból valók, azt ásatagjain kivül azon sajátsága is jellemzi, liogy az embert nem látszik ismerni,— a hagyomány ennek létezéséről nem létezik családjuknál, — mint erre majd alább visszatérünk, s midőn később az ember megjelent a föld hátán, ök már annyira elszigetelve voltak északon, hová az nem jutott, hogy elöttök ismeretlen maradt. — Érdekes lesz talán némelly olvasóinknak, ha Büffon és Martin után ez állat életmódjáról egyet-mást közlünk. „A Fiälfrass-nak nincsenek ollyan csülkei, melylyeken szaladhatna, s csak lassan, lépésben haladhat ; ravaszsága azonban busásan pótolja e hiányosságát, s az állatokat lesből ejti meg ; fákra kúszik fel, s onnan rohanja meg áldozatait; vakmerősége olly nagy, liogy még a jávorszarvast és az iramot is megtámadja ; hátukra szökik, nyakszirtjüket átharapja, s éleivel és karmaival ugy beléjük csimpajkodik, hogy le nem rázhatják ; liiába szaladnak e szegény állatok , hiába dörzsölödznek a fákhoz s erőlködnek kinzóikat lerázni; erősen nyakukon gubbaszkodva szivja a veszedelmes ellen vérüket, mélyíti sebeiket, marezangolja testüket s falja húsukat, mig önkívület nélkül leroskadnak, mikor aztán végkép ellakmározza őket ; hihetlen az a mennyiségű hús, mit a Fiälfrass egyhuzomban fölfalni képes. A mit az utazók felőle beszélnek, talán túlzás, de ha mindent nem hisz is el nekik az ember, még mindig elég marad annak elbivésére, miszerint a Fiälfrass mégis sokkal falánkabb, mint akármellyik más ragadozónk, s e végből a négylábúak keselyűjének is nevezik őt. Telhetlenebb, bátrabb levén a farkasnál, megölne minden állatot, lia ennek sebességével győzné ; de tehetlenségében csak lassan mozoghat, s az egyetlen állat, mellyet futtában elér — a hód, mellyet igen könnyen megkerít, s mellynek kunyhóját gyakran meg is látogatja, liogy fiaival együtt fölfalja , ha csak hamar viz alá nem menekülnek, mert a liód gyorsabban úszik, mint a Fiälfrass, melly aztán, áldozatát menekülni látván, a halaknak esik, s ba néha seliol élöbust nem kaphat, ugy holttetemeket és dögöt keres, kikaparja, szétdarabolja és egész csontig lerágja őket. Csodálatos ez állatnál, hogy ámbár elég ravasz s más állatok megkeritésére sokféle cselt használ, tulajdon biztosságára nézve semmi érzékkel sem látszik birni, még a lcgtcrmészetesb állati ösztön is hiányzik nála saját bőre megóvására; gyanútlan közeledik az ember felé, vagy hagyja öt közelébe jöni, minden félelem nélkül. Ez a közönyösség, melly ostobaságnak látszanék, bizonyosan máshonnan ered ; mert a Fiälfrass nem ostoba , legjobban mutatja ezt az, hogy akárminö esetben is azért prédáját lassúsága daczára is megkeríti ; hanem nagy mértékben ki van nála fejlődve azon bátorság . . . nem ! e szó roszul van választva, hanem a magára-vigyázásnak azon hiányzása, mi a veszély nem ismeréséből ered. Miután olly zord vidéken lakik, hol embert alig ismer, nálánál erösebb ragadozó nem tartózkodik, egyéb állatokkal mérkőzve pedig mindig győztes marad, ennélfogva az óvatosság e hiánya nála nem közönyösségből, hanem a biztosság megszokásából ered. Nála hiányzik még a kétely, a félelem e csirája, mi netaláni kedvezőtlen mérkőzésből s vereségből eredne, s erejének gyengeségéről tapasztalatot nyújtana. Legjobban észlelhető ez az oroszlánnál, melly szokva levén gyöztességéhez az állatok ellenében, az embert sem kerüli ki, ha csak fegyverének hatalmáról már tapasztalatot nem szerzett. S a Fiälfrass, melly zordon éghajlata alatt, az örökös hóban alig czammog, mégis uralkodik mint egy oroszlán , nem anynyira ereje, mint környezetének gyengesége következtében. Okosságának egyik legszembetűnőbb bizonyítványa az, miként használja fel az isatist, hogy számára vadászszon. Az isatis nem olly erös, mint ö, de sokkal sebesebb ; követi tehát vadászatán, s midőn amaz végre prédáját megkerítve, fáradtan lenyugszik s talán fele éhét elverte, váratlanul rajta üt a Fiälfrass. Szegény isatis mit tegyen, minthogy átengedi neki a prédát inkább, mint hogy magát felfalassa. Ez már annyira kicsinált dolog köztük, hogy az isatis teljesen megszokta a dézinát, s e zsarnokság nem hátrálhatja, hogy egymás mellet lakjanak ; a Fiälfrass, úgy látszik, kíméli is öt. Mind a két állat egyformán, a földbe vájt barlangokban lakik, egyéb szokásaikban azonban elütnek egymástól; az isatis gyakran csoportosan indul vándorlásra, mig a Fiälfrass magánosan ballag, csak néha nőstényével. Rendcsen együtt találhatni őket földalatti üregeikben. Vadászaton a kutyák, a legbátrabbak is, visszabökkennek a Fialfrasstól ; szemeiből gyilkos természete kivilágít, s megtámadás esetén éleivel és karmaival halálos sebeket oszt; futás által azonban nem menekülhetvén, az ember mégis legyőzi. Martin azt állitja, hogy a Fiälfrass a borzok és menyétek családjának öse, s mind a kettőnek természetéből sok van benne. Nagyságára nézve akkora, mint a borz, bundája miatt azonban nagyobbnak tetszik, feje lapos, különösen hosszú orra fölül csupasz, fekete s lapitott, lábai igen rövidek, de hosszú, éles karmokkal vannak ellátva, talpai, bár — mint a fanyesté — szőrmések, még sem tud egyik fáról a másikra szökni, alkalmasint azonban csak testének nehézsége miatt. Szőrme szép gesztenyebarna, mellyen — legnagyobb ismertetőjeleként ez állatnak — háta közepétől farktövéig középen fekete és ezt szegélyző két aranyszínű csík fut végig. Husa , mint minden ragadozó állatnak, élvezhetlen. Csupán bundája miatt keresik fel, melly szép prémet ad, s csak a ezoboly és fekete hiuzét becsülik többre. Májusban két fiat ellene. Tartózkodása Európa, Ázsia és Amerika lakatlan hómezei. — A Fiälfrass jelenlegi kiterjedése Európa északi részeiben már igen csekély, mert a finnek, lettek messze felkeresik drága bundája miatt. Norvégia és Svédország alpesein nyáron át többnyire az erdőségek határán felül tartózkodik, s csak télen jő le az iramszavvas-falkákkal az erdőségekbe. Európai Oroszországban ellenben ez állat tartózkodási köre a legmagasb észak , csak Szibériában jő le az altai hegyekig. A gulo borealis életmódjáról ínég mindig hiányzanak a kimerítőbb tudósítások, miután természettudósoknak ritkán van alkalmuk vele találkozni ; az ottani parasztvadászok pedig nem állanak a műveltség azon fokán, melly illy ritka állatok megfigyelésére ösztönt adna. Különben nehezíti e körülményt az is, hogy a Gulo borealis, mint valamennyi borz és menyét rokona, csak éjjel jár ki s nappal szorgalmasan elrejtőzik barlangjában ; azonkívül a hosszú, 9 hónapig tartó tél, mialatt az emberek csak ritkán jutnak a vadonat erdőkbe, hol tartózkodik. Azután meg állatunk nem is marad egy vidéken soká, s mint minden ragadozó állat, tovább vándorol prédát keresni, mint a farkas, a medve stb. Szokásaira nézve is leginkább ehhez hasonlit, s csak az őserdőkben található, hol ujabb hírek szerint odvas fákban, széldöntések alatt tanyáz, s csak a nőstény szok kölykezésére föld- vagy sziklabarlangot választani. Vadászata nyáron — azaz kis hóban — kutyákkal történik, melyek elöl csakhamar fára mász, honnan könnyű lelőni ; de SZÍVÓS élete levén, mint minden macskafajnak, ritkán múlik ki az első lövésre, s gyakran 3 — 4 lövés szükséges kivégzésére. Télen a samojedek és finnek hókereplyéken csúszva, ősapáját követik, mig beérik s kivégzik. Irhája igen drága, mint a ezobolyé, s egy bundára való, a szőrme szépsége és finomsága szerint, két-háromezer rubelre rug. (Folyt, következik.) Az uzsai vadászatok. Gróf Eszterházy Pál pápa-devecseri uradalmaihoz tartozó uzsai erdőségekben évenkint tartatni szokott vadászatok fövadra, ez idén is november hó 7-én és 8-án kellemes mulatságul szolgáltak a vidékbeli meghívottaknak. U z s a Zalamegyéuek keleti szélében Sümeg és Keszthely közt fekszik, mintegy 5000 holdnyi területen, hegyes és mindamellett igen kedvező talajon, hol — miként a grófnak többi, mintegy 65000 holdnyi erdőségében — bizonyos rendszerrel kezeltetik az erdészet, s mellette a fövadnak tenyészése különös gonddal űzetik, mi mindenesetre a nemes gróf ebbeli dicsérendő törekvése mellett uradalmi föerdészének egyik kiváló érdeme, ki a gróf részéről benne helyezett bizalmának és várakozásának teljes megelégedésére megfelel, s ezáltal is a vidék közbecsülésében részeltetik. Miként a szétküldött megbivókon látható volt, a vadászatok két napra voltak határozva, s az első nap reggeli 8 órára kitűzött t ilálkozó folytán az uzsai erdészháznál az esőzés daczára 32 vadász és mintegy 60—70 hajtó jelentkezett, honnan rövid készülődés után, az esö megszűnésével, az egész társaság a vadászatra kijelölt erdőrészhez vonult. Első hajtás az úgynevezett szentléleki erdőben tétetett, melly alatt összesen 12 lövés hangzott el, részben özekre, de főleg szarvasokra; — azonban ezek közül csak a számadó erdészé volt halálos, mennyiben csupán egy suta lön általa elejtve. Egyik ifjú vadászra 4 darab suta jött ügetve sorrendben, mellyek közül 20 — 25 lépésnyi távolságra kettőre duplázott, de sajnos, sikertelenül ; mig a köztünk volt káplán sz. atyát és szomszédját a szarvasok és őzek majd feltaszították. A m'isodik hajtás a szomszédos fiatal lábas erdörészben ment végbe — az eső újbóli megeredésével — eredménytelenül, mennyiben a vad a hajtók felé visszatört. A harmadik hajtásban vaddisznókra reméltünk akadni, azonban ezúttal itt elö nem kerültek, s az első hajtásban is szerencsés számadó erdész e helyütt is egy sutát lött. Következett az étkezés ideje, s lehet mondani, az isten szeretett bennünket, mert az esö elállván, a faraktárnál levő asztalokra feltálalt ebédet — az istvándi fogadós áltrí felszolgálva — a fák alatt jóízűen és zavartalanul elkölthettük. Az ebéd bcvégeztével újra hozzáfogtunk a hajtáshoz, s mindjárt az elállás után egyik különben jó vadászpajtásunk, ki nyughatatlan természeténél fogva az efféle álló vadászatokon, szomszédai nem csekély boszankodására, rendszerint beszélgetni szokott, — ezuttali megszólamlására is még a hajtás megkezdése előtt а háta mögött valószinüleg fekvő suta felugorván — rálőtt, de elhibázta, — jóllehet ő e hibázást restelve, а hajtás bevégeztével hozzá több oldalról intézett kérdezösködésekre nyúlra ejtett lövését bizonyította, azonban az egyik szomszédja a szarvast megpillantva, eme fillentését helyreigazította, s egyúttal mivel a bouehirozásnak kiváló kedvelője — a hajtókkali menetel ajánltatott neki, — de persze, a fáradságos gyaloglás — ugy ebéd után még sem volt Ínyére. Eme hajtásban lövésre mi sem jött.