Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871
1871-10-04 / 37. szám
21(5 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Szep T em BER 240. 1871. -Midőn egykor Máramarosban vadásztunk volna, lovunk gyorsan szaladván, hátáról hirtelen levetett, és midőn ekkor lábunk az egyik kengyelvasba véletlenül beléakadt volna, Lörincz gróf (comes) segítségünkre jővén, Isten segélyével minket a legrútabb és legkínosabb haláltól megmentett, ki is a ló által annyira megsebesíttetett, hogy e miatt egyik karját elveszítette." 9) Királyaink közül azonban különösen II. Endre volt szenvedélyes vadász elannyira, bogy e szenvedélye miatt nemcsak az állami ügyeket hanyagolta el, hanem ez volt egyik oka annak, hogy a nemesség annyira ellene zúdult. Semmisem bizonyltja ezt jobban, mint az, hogy midőn az elégedetlenség ellene mind nagyobb mérveket öltött, s ennek lecsillapítására 1222-ben az arany bullát kiadta, ennek XV-ik ezikkében kénytelen volt megigérni, hogy „a királyi lovászok, eb fal к ár о к és s ó 1 y m á s z о к n а к ne legyen szabad a nemesek falvaiban megszállani." 1 °) Tudjuk azonban, hogy „az igéret szép szó, lia megtartják ugy jó"-féle közmondást ha valakire, ugy II. Endrére lehete alkalmazni. Már 1231-ben újra egy ünnepélyes oklevelet volt kénytelen kiadni, mellyből tárgyunkra vonatkozólag a 7-ik czikk 1. §-a bir érdekkel s igy hangzik : „A nemesek házaiban és falvaiban, azoknak meghivása nélkül sem mi, sem lovászaink, sem sólymászaink, sem ebfalkáraink... ne szálhassanak meg." 1 1) A királyi vadászhelyek és vadaskertek alább lesznek felsorolva, e helyütt még csak egy érdekes curiosumot, a királyi vadászpecsétet tartom felemlitendőnek, mellyel királyaink a vadászataik közben kiadott okmányokat megerősíteni szokták. Ily királyi vadászpecsétnek nyoma van már Róbert Károlynál, de határozottabban emlittetik I. Lajos királynak némi 1354-ben kiadott oklevelében, a hol világosan olly „kerek pecsétre" történik hivatkozás, mellyet a kir ál y (I. Lajos) vadászatai közben szokott használni. 1 2) (Folyt, kriv.) Nyúlkeresés kutya nélkül. Midőn a mezőséget hó és jég horitja, akkor nyulkeresésre az ebet használni nem igen lehet, mert az a puszta mezőn a nyulat meg nem állhatja, de a nyúl sem várja he őt. Ennélfogva mihelyest a tél beállott, a vizsla összes tevékenysége a megpuskázott nyúlnak megfogására és elhozására szoritkozik. Az illy nemű vadászatnál tehát a kutya mindig ura mögött járjon ; a megpuskázott nyulat pedig esak akkor kövesse, ha erre „h о z de 1 " kiáltással fölszólittatott. Olly vizslákat, a melyek lövés és nyúl után futni szoktak, vagy a mint mondjuk nem tökéletesen szilárdak, ily vadászatra használni nem lehet ; mert idő előtti kirohanás, nyúlhajbászás és ide-oda czikázás által a vadászt lövésben akadályozzák, a nyulat előtte fölverik, szóval többet ártanak, mint használnak. 9) Fehér : Codex diplomatics. II. 348. 1. — és Hazai okmánytár II. 1. 1. Élete megmentőjének ezért Imre 1199-ben 5 ekényi földtért adományozott a Fertő tava mellett. — U. o. 1 0) Knaus: II. Endre szabadságlevelei. Pest. 1869. — 23. 1. 2 1) Knauz. i. m. 40. lap. 1 21 Az oklevél eredeti szövege szerint : „Wenceslaus, filius Pauli de Peturmezey . . . exhibuit nobis quasdam littera s nostras pantentes, si gill о n о stro rotund о, quo in venationibus utimur, consignatas" stb. Fehér : Codex diplomatieus IX. II. 319. 1. Ha nincsen tökéleteseu szilárd vizslánk, legokosabb a kutyát otthon hagyni, és csak egyedül nyomozni a nyulat. A legkellemetlenebb benyomást gyakorolja telivér vadászra az, ha a mezőségen egy csomó puskást lát őgyelegni, körülfutkosva egész falka vizslától, melynek legnagyobb része hangos csiholással Uzi a felugrasztott nyulakat. Ily látványt vasárnapi vadászaink mai napság, igen is gyakran nyújtanak. A nyomozás vagy csapázás nézetünk szerént egyike a legkellemetesebb nyúlvadászási módoknak, és különösen az oly vadásznak való, a ki inkább egymagában szeret vadászni, éles szemmel bir, a nyúl sajátságait e's a vadászterületet tökéletesen ismeri. A vadászás ezen módjának ideje, a mint már emlitve volt, a tél, még pedig leginkább az első tizenkét óra friss havon, a midőn a nyúl különösen jól szokott bevárni. Fagyás után jó eredményt várni nem lehet, mert ilyenkor a nyúl be nem vár. Nem vadászmese, de tény az, hogy az éles szeraü és fölismerésben gyakorolt vadász hideg, derült reggelen, különösen mindjárt napkelte után, nagy hóban már messziről képes megjelölni a nyúl fektét. Nem a nyulat magát látja ö ; hanem finom füstszerü, a gyakorolt szemnek már messziről föltűnő gőz az, a mely a nyúl vaczkából 'fölemelkedik. Friss havon a vadász az előtte fekvő területet előbb körüljárja, hogy uj csapat találjon. Ha ilyenre akadt, akkor kijárásához fog. Tudva lévő dolog az, hogy a nyúl sajátságai közé tartozik, vaczkát emberek, állatok elől lehetőleg elrejteni. Mielőtt tehát leheverednék, vaezka közelében előbb hosszú egyenes vonalat ir le, a melyen azonban ismét visszatér egy darabig, azután kiugorván párszor ellenkező irányban , de egyenes vonalban egy darabra tova fut (kamót vág) ; ezen uton azonban ismét vissza tér, s most a csapásból kiugrik és két három oldalugrás után végre megerőltetett szökéssel régi vagy ujon választott vaczkába veti magát. A vadász ismervén ezen cselvetéseket és kiugrásokat, mind addig követi a csapást, mig csak az első kiugráshoz el nem ért, és nem hagyja magát sem a csapáson keresztül, sem az avval egy irányban futó nyom által zavarni. Innét kört vág, mig ismét a csapásra nem akad, a melyen a visznyom (Windergang) vezet. Ezt követi a következő kiugrásig, a hol újra kört vágván ismét a visznyomra s egyszersmind a nyúl közelébe ért, a melyet most vagy fekten, vagy ugrásban lelőhet. Nyomozás közben a vadász minden pillanatban lövésre kész legyen, mert megesik gyakran, különösen mesgyéken, melyekben sok nyúl szokott tartózkodni, hogy a csapás egyik vagy másik oldalán nyúl ugrik föl, a mely másfelől jővén épen ott választotta vaczkát, a merre a vadászt a fölvett csapás vezeti. Nyomozásnál még következőkre ügyeljen a vadász. Ha csak lehetséges soha se nyomozzon barázda mentében, hanem keresztben, mert igy a nyúl jobban bevár ; ugyanis többnyire barázdában feküdvén, első esetben már messziről szemre veszi a vadászt, mig a második esetben gyakran meglepetik. Ha valami tárgyat vett észre, a mi nyúlhoz hasonlít, soha se álljon meg pontosabb megfigyelés kedvéért, mert ezt a nyúl meg nem türi. Úgyszintén gyorsan megfordulni és vissza térni sem szabad. Legokosabb tovább ballagni , mintha semmit sem vett volna észre és kört vágni a föltűnt pont körül : az alatt mig lassanként a kört mindig szűkebbre és szűkebbre szabja, észrevétlenül lövésre készül és a nélkül, hogy meçàllana, arezhoz emeli fegyverét, csak azon pillanatban állván meg, a mikor czéloz és elsüti puskáját. Habár a nyúl azon pillanatban is lövésre feküdnék, a midőn észre vette, ugy hogy körvágással közeledni hozzá fölösleges , mégis jó lesz a leirt módon járni el, csak hogy a (kört mindjárt szűkebbre szabhatja. Mindjárt kezdetben igyekezni kell arra, hogy a nyúl a vadásztól balfelé essék, mert ezen oldal felé könnyebben lehet lövésre emelni a fegyvert, ha körözés közben fölemelkednék. Ha lövés után a nyúl a vaczokban marad, a nélkül hogy megmozdulna, vagy csak farát mozgatja, akkor kétség kivül baja sem történt; rendesen fölötte zúgott el a lövés. Soh se jó a nyulat a nap felöli irányban ugrasztani ki, mert megeshetik, hogy az első lövést elhibázván a füst miatt másodszor nem lőhetünk. Hogy a gyakorlott lövész nagyobb örömét leli abban, a vaczkon megpillantott nyulat fölugrasztani és futtában lelőni , az nem szenved kétséget ; de a vadásznaptárban vannak gyakran ördöngös napok följegyezve, a midőn kora reggeltől napnyugatig futkosván vagy semmit sem találunk, vagy igen is gyakran és nyomorúságosan hibázunk. Illyenkor azután örvendünk, ha sikerül vaczkából durrantani ki egy, védszellemétől cserben hagyott nyulacskát. Nem minden vadász képes a vaczkon fekvő nyulat tüstént fölismerni. Ehez éles szem és több évi gyakorlat kívántatik. Ennélfogva a kezdő vadász számára néhány a gyakorlatból merített szabálylyal kívánunk szolgálni. Azon ügyesség megszerzésére, hogy a vaczkán fekvő nyulat sebtiben fölismerni képes legyen valaki, mindenek előtt osztatlan figyelemre van szükség. A kinek gondolatjai és szeme az alatt, mig a mezőn keres, másféle kalandoznak : az soha sem fogja annyira vinni, hogy a nyúlat, ha csak kissé nehezebben ismerhető is föl, fekten megpillantsa. Volt alkalmunk vadászatkedvelökkel megismerkedni, a kik életűkben talán több ezernyúlat lőttek, és mindennek daczára nem voltak képesek csak egyszer is a nyúlat vaczkán észrevenni, sőt magukat igen ügyetlenül viselék, ha ilyet mutatott nekik valaki. Ellenben a mezők lakosai, különösen csőszök , juhászok között gyakran akadunk olyanokra, a kik e tekintetben bámulandó ügyességgel birnak. Hogy ezt a kezdő vadász, vagy vadászatkedvelő elérhesse, jól teszi, ha tapasztalt vadász által többször mutattat magának nyúlat vaczkon, de nem ugyanazon téren vagy talajon, hanem különböző helyeken : majd vetésen, majd ugaron, uj szántáson , mesgyén, réten , lápon, homokon stb. Ezeket azután a legnagyobb figyelemmel vizsgálja meg, ugy hogy alakjukat, szinüket, állásukat stb. emlékébe véshesse, és mind azon jeleket ismerni tanulja, a mellyek által különböző helyiségeken föltiinővé váltak. A legjobb és legbiztosabb ismertetőjel, a melly után a nyulat fektén észrevenni lehet bár hol is feküdjék — a fej. Ez a test többi részeitől, mellyeknek színe sok tárgyhoz, pl. a száraz fűhöz, az ugar földjéhez meglepően basonlit, feltűnően különbözik, részint a könnyen fölismerhető szemek és füleknél fogva, részint csíkolt, tarka kinézése következtében. Ennélfogva mindenek előtt igyekezni kell a fej alakját és szinét tökéletesen emlékbe vésni. Télen át ugyan a nyúl egész testének színezete elüt a talaj színétől, de illyenkor rendesen olly mélyen szokott a hóban feküdni, hogy csak feje, illetőleg orra hegye ér ki belőle. Olly vadászterületeken, a mellyeken a mezei vadászat csekély és nyúl csak kevés tartózkodik, a vadásznak tehát ritkán kínálkozik alkalom gyakorlásra a vaczkon fekvő nyúl fölismerésében, ezen ügyességre csak ugy tehet szert, ha kitömött nyúlat rejtet el szakértő vadász által különböző helyiségeken, és azt fölismerni igyekszik. — Oszszel is lehet nyúlat nyomozni ; legjobb erre szélcsendes, verőfényt s reggelt, vagy derült délutánt választani. Illyenkor szeptemberben a nyúl az ugaron, nedves időben a mesgyék bokrozatában és gyepükben, október hóban pedig a vetéseken , káposztásokban, lóherésekben, répa között vagy ugaron fekszik. Most még a nyúlnak egyik különös sajátságára kell figyelmeztetnünk. Ha u. i. a hold fogyó félben van, a nyúl olly erősen tart ki, hogy három lépésre is lehet közeledni hozzá, inig hold tölte előtt 200-—300 lépésnyire is fölugrik a vadász vagy hajtó előtt; végre az újhold utolsó negyedében nem a vadász előtt, de mögötte szokott fölugrani. Mielőtt ezt tenné füleit fölmeresztvén fejét kissé fölemeli, azután pedig csendesen fölkél, néhány lépést bukdácsolva halad, s csak azután ered futásnak. Ha tehát a vadász illy időben cserkészik, ne vegye hosszában a szántást, hanem keresztben és tekintgessen vállán keresztül hol jobbra, hol balra hátra felé ; ha e közben pár fölmeredő fület pillant meg, ügyekezzék a fönt leirt módon a nyulat bekörözni ; de lehetőleg gyorsan járjon el, mert illyenkor a nyúl, ha egyszer fejét fölemelte, nem igen késik a fölugrással. Legfőbb előny a nyúlkeresésnél vizsla nélkül, ha a vadász lavirozik , az az hogy a bejárandó téren előbb egyenes irányban halad, azután egy darabra balfelé kitérvén ismét az előbbi irányt veszi föl, majd jobbfelé tér ki s újra az egyenes irányt
