Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871

1871-09-06 / 33. szám

SZEPTEMBER 6. 1Я71. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 217 Hercules — Evasion by Emilius. (G. St. В. v. X. p. 347.) 7. Kegresse 1 e'ves sötét pej kancza ap. Carnival any. Negresse by Forbiddenfruit any. Donna Sol by Bay Momus any. Miss Furey by Whalebone. (G. St. B. v. Ш. p. 272.) 8. Queen of Scotts 1 éves pej mén, nev. Nagykárolyban ap. Chevalier d'Industrie any. Queen of Scotts (előbb Queen Mary név alatt) by Lord of the Isles any. Miss Anné (sister to Scottish Chief). Megjegyzés: Az árverés délben fog megtartatni, ugy hogy a debreczeni reggeli vonattal Károlyba érve, délután ismét vissza lehet jönni Debreczenbe. Ló-árverés. Mlgs gróf Zichy Nep. János ur lengyeltóti uradalmában a bézsenyi pusztán (a déli vasút boglári állomáshoz 3I, óra távolnyira) fekvő méneséből : 3 darab anyakancza ; 3 „ 4

2U éves csikó ) Mu3tre Goun apátó

l. 3 „ 3 -U „ „ 5 6 „ 2 2/i „ Sir Wathkin apától. 7 „ 1

2/i „ és idei csikók Codrington apától ; fog f. é. szeptember 20-án délután 1 órakor nyilvános szóbeli árverés utján a legtöbbet ígérőknek azonnali készpénz fizetés mellett eladatni. Lengyeltóti, 1871-ik évi aug. 31-én. Az uradalmi tiszttartó. Miáil-ifilí Siket- és nyir-fajdkakas vadászatok a krajnai magas hegységekben. (1871.) (Folytatás.) Apr. 23-kán egy másik vadászkeriiletbe mentem kakaslövésre, de nem találtam semmit, inert a kakas más vágásba költözött át mint a hol magát előtte való este hallatta. April 24-kén ismét az első területet látogattam meg kísérőmmel együtt, ki erősen köhögött ; csodálatra méltóan eltudta azonban ezt fojtani ha a kakas hallgatott, s csak azután köhögte ki tüdejét jól , lia az concertjét megkezdte, ugy liogy a kakast szerencsésen meglophattam s reggeli 5 óra felé le is lőttem. — 26-kán ismét kedvezett a szerencse, s egy olly nagy kakast lőttem, melly ritkítja párját ; rég ösmerctes volt előttünk, s többször jégre vezetett már bennünket, hanem az nap megkaptuk öt s golyóm -— bár csak fejét és begyét láthattam — leszállította őt kathedrájáról. Ugyanez nap még egy uj vadászterületet — az ilonkai-erdőséget is meglátogattam a kakasok végett. Utunk gyönyörű, tavaszi virágoktól tarkáló rétségeken vezetett fölfelé ; hanem az oromhoz kezel egyszerre átváltozott a sccneria, s mintha Siberiába jutottam volna, hó fedett mindent. Késő este volt, midőn fáradtan kunyhónkba értünk, hol meghálandók valánk, s bol vigau pattogó tűznél, s párolgó thea és sonka mellett, kipihentük magunkat ; majd egypár szivar kiszívása után, jó szénaágyon pompásan aludtunk. Két óra felé éjfél után azonban felébredtem, s társamat felköltve, megindultunk. A lió keményen meg volt fagyva, s csakúgy elbirt mint akármely deszkapadló ; az cg tiszta, a levegő csendes volt, s igy pompás regg vadászatunkhoz. — Kakas csakhamar jelentkezett, s pedig nem egy, hanem egyszerre bárom is. Én persze a legközelebbikhez kezdtem lopózni, s már eljutottam a fa közelébe, hol tartózkodott, midőn a túlsó kakasok egyike a közelebbi fára szállván át, kappogni kezdett. Sötét volt még s nem láthattam kakasomat, de ugy latsaik roppant méregbe jöhetett e kihivó hangokra, mert egyszerre nagy szárnycsattogással elnyargalt s mindjárt'rá hallottam, hogy bajba kaptak s pedig oly hevesen, hogy a fáról le- és a bóra zuhanva vergődtek s vagdalták egymást. Végre egyik egy, másik más felé röpült, s az első kakas éppen velem szemközt gallyazott föl. Alkalmasint jól megbúbolta azt a másikat, mert diadalmas kappogásban tört ki mindjárt, s alkuimat adott, hogy meglophassam. El is kezdtem feléje szökdelni, közel is jutottam már, de nem levén semmitől fedezve — észrevett három szerelmes jércze , mellyek ezalatt hívására megjelentek, mort pedig jelenlétemre hangos kadáesolással figyelmeztették, mire kakasom s a harmadik is, azonnal megoldták a kereket, én pedig maradtam három kakas mellett a — faképnél. Igy járhat a siketfajd vadász, lia egyszerre három kakas közé jut. April 30-kán egy olly erdőbe mentem, mellybe mesterségesen tenyésztett siketfajdokat magam tettem ki először, s pedig egy igen szelid jérczét és egy kakast. A jéreze nem is akart tőlem megválni, a kakasnak azonban jobban tetszett a szabadság, s csakhamar eltűnt a bokrok közt. Erdőkerülőim azóta többször láttak itt siketfajdot, magam azonban soha se voltam itt, miután máshol is eleget vadászhattam. Az idén azonban vigyáztattam e terület kakasaira, s vadászom azt a birt hozta, hogy két kakas van dürgésben. A feljutás nem lett volna nehéz, de beljebb igen sürü volt az erdő, s midőn a dürgéslielyre megindulva, lámpásunkat kioltottuk, olly sötét volt, hogy csak tapogatva baladhattunk, s egy visszarúgó ág úgy megcsapta jobb szememet, hogy karikákat hányt s féltem, hogy majd nem czélozhatok vele. Beállítva tehát magamat egy henyefenyü alá, vadászomat kihallgatásra küldtem lefelé. Az erdő ünnepélyes csendjét csak a megeredő eső csepergése kezdte kissé zavarni, mindemellett is a kakas dürgése hallható lett volna, ha ott jelentkezik, hol előtte való nap hallatta magát. Egy jó félóra múlva, midőn már fel lehetett ismerni, hogy virradni kezd, visszaérkezett erdészem lábujjbegyen s intett némán, liogy itt a kakas. Vigyázva követtem őt, a száraz haraszton, s nem messze haladva, erősen dürrögni hallottam őt. Hanem liogy férjek hozzá ? az volt a kérdés, miután a lemenet igen meredek volt, s bár egészen hómentes, de az esőtől még is kissé síkos volt a talaj, úgy hogy szöges-saruimban is alig birtam megállni , s a csuszamlás közt meglehetős zajt költöttem a szárazfa és levélhulladékban. Egyszer egy kis ködarab is legurult a kakas felé, mit az ugy látszik igen megorrolt, mert bosszú ideig nem hallatá magát. Végre, midőn már alig álhattara meg tovább a meredélyen s csak is puskámra támaszkodva győztem : megszóllalt a kakas ismét, s én pár ugrás után megpillantottam őt — a derengő világosságban egy erős tölgy ágán. Egészen szabadon iilt, s hóbortos tánezát jól kivehettem, bár tőlem elfordulva volt, a mint hogy a siketfajd mindig is a völgy felé fordulva hallatja dürgési concertjét. Nem sokat késlekedtem, s fegyveremet ráfogva, czélba vettem ; e közben azonban lábam csak egy hüvelykujnyira megcsúszván, a harasztlomb közt zörgést okozott. Kakasom láthatólag megrezzent, dürgési állásával felhagyva szárnyait behuzá, s már nyakát nyújtogatva nézegeté merre repüljön el, midőn még mutatóujjain egy nyomására repülő golyóm idején maradásra kényszerité, a minthogy egyet vergődve le is fordult s nagy zuhanással talajt érve tovább gördült, mig nem egy bokorban fennakadt. Odamentem s felemelve méregetém súlyát ; igen derék, pompás kakas volt. Ezután még május 2-kán lőttem egy kakast, mellynél ismét meggyőződtem, liogy a siketfajd legdiihösb szerelmi mámorában sem olly vak, mint közönségesen hinni szoktuk. (Vége köv.) Kártékony-e az evetke? Gyakran felmerül a kérdés : vájjon az evetke nem káros-e az erdőre és vadtenyészetre egyiránt ? A fenyőerdökben sokszor lát az erdész ollyan szálfákat, mellyek sudaraik felé egészen Kopaszra hántvák, s mellyek kérgét az evetkék rágták le, 3 lábtól egész 20 láb magasságnyira, különösen a badeni nagyhgség egyik községi erdejében vették ezt észre a mult évben, de az őzeknek és mogyoróegereknek tulajdonították, s а szomszédos vadaskert tulajdonosának kártérítést is kellett fizetni. 1870. februariusa cs martiusában még feltűnőbb lett a fasndarak e lehántása, s a szomszéd erdőségekre is kiterjedt; s miután a lehántott fák közt ollyanok is voltak, mellyek 20 láb magasságig le voltak rágva, az ösvad pedig rendes uton illy ma- i gasságra nem juthat, ugy magyarázták a dolgot, 1 hogy alkalmasint a hó súlya alatt görnyedtek le az ágak, s jutottak az őzek a sudarak lerágásához. A vadaskert tulajdonosa azonban kétségbe vonta, hogy a hónyomás lehajthatta volna az ágakat, miután azok törékenyebbek, mintsem olly igen meghajolnának, más részről a hántás figyelmes megvizsgálása azt mutatta, hogy a rügyek is ki vannak harapdálva, mit az özek soha sem tesznek, s mit csak is a rágicsálok neméből való állatok után tapasztalhatni. Ez argumentum döntött ; az őzek felmentettek a vád alól s a gyanú az evetkék ellen fordult ; csak ők követhették el azt ; de nem látta őket senki, bár a kerületi vadászok és erdészek korra reggeltől késő estig czirkáltak. Még csak azon feltevés maradhatott : hogy éjjel teszik a kárt, mi annál nagyobb valószínűséggel birt, hogy már előtte való ősszel és télen több izben észrevették az evetkéket holdvilágos éjjel a tölgy-makk fogyasztásánál. Végre mart. 13-kán reggel, fris hó esés után számos evetke nyomot találtak a peresznye-fenyők ágain és alattok, úgyszintén friss rágiesálást is a fákon. A csapa mutatta, liogy az evetkék jó rneszsziről látogattak el odáig , s tértek vissza ismét. Hanem még ezzel sem vslt a dolog biztosan megállapítva, szükséges volt, hogy tetten kapassanak ; s ez sikerült is mártius 27-kén és april 3-kán, reggeli nyolez és délután két órakor; midőn egy csoport e fürge jószágból egyszerre megjelent a fákon, s azok legújabb hajtásait rágicsálni kezdték, mit olly formán hajtottak végre, hogy a sudarat leharapták, vele egy erösebb ágra leugortak, s ott a rügyezést kirágván, az ágat elvetették. Erősebb fáknak, 12 — 20 láb magasságig, nem haraphatván el azok sudarát, csak a riigyeket rágták le. Igen sudárnövésü kisebb fák s a 3 láb alattiak egészen mentek maradtak, miután ezek meghajolván az evetke alatt, az ágat elrágni és a rügyeket kiharapni kényelmetlen volt nekik. Egyébiránt e kihágásra nem játsziság, hanem taphiány kényszerité az evetkéket. Leginkább megtetszett ez 18G7. és 1869-ben, midőn se cser, se tölgymakk nem termett, s midőn legtöbb kár történt tavasz felé a közönséges erdei fenyőben, mellynek rügyei a meginduló hajtás folytán igen kellemes tápot n'/ujtottak az evetkékuek. A sudaraiktól megfosztott fenyőkön, május folytán, két-három hüvelyknyire az elharapás helyétől, vál-riigyek keletkeztek, mellyekböl még ugyanazon évben bajtások nőttek, de oldalvást fordulva. E hajtás lassanként ismét iparkodott ugyan egyenest fölfelé nőni, de a faszái elvesztette egyenes sudarságát s ezzel mint épületfa becsét is. A hol tehát illyesmit venne észre az erdész, ott erélyesen lépjen fel az evetke ellen, annál inkább, mert mint állítják, tavaszszal a madártojások után is leskelődik. Sp. Kárpáti képek. II. A nagy Kriván. (Folytatás.) — — Kora reggel volt. A krivánalji fensik (melly, mint emlitém, buja növényzetet táplál) még félhomályban feküdt, s már „Mezőben állok én, Szivemben égi bék, És mintha mesziröl Beszédet hallanék." A harmatos réten egy botanikus kartárs kíséretében lépdeltem, ki engem èz évben füvészeti kirándulásaimon mindenütt biven követett. A néma csendet csak néha zavarta meg egy-egy juhászkutya rekedt csabolása, vagy a távolban legelésző gulya kolompja, vagy egy éhes ló nyeritcse; de a rét lakói, a rovarzenészek ünneplék már, mint Theokrit pásztorai, a hasadó hajnalt. Virágzó bokrokból és cserjékből, a csemeték sűrűségeiből kihallatszott a zenemániában szenvedő tücskök czirpelése, egyhangú siketitő dobolása — sit venia verbo. Egyszerre elhallgattak ezen zenészek ezrei, s a dobolást halk intermezzo váltót/a fel, mellyben a rovarvilág többi corypbaeinninak piánóu gyakorolt miiszer-hangjait is ki lehetett venni. Zúgott, búgott a kétröpüek serege, ezinezogtak, sziszegtek az izomszárnyasok halk accordokban. Ezeket követték az alsóbbrendű szerelők, a szárnyasok, melyek lábaikat egyszerűen szárnyaikhoz dörzsölik, bogy játszmáikat kénytelenség* y