Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871

1871-08-30 / 32. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 211 mindent fölriasztott előttünk. Mégis később egy csolnak használatával sikerült ludakat és kácsákat elejtenünk, bár igen nehéz őket meg­közelíteni, mert nádas vagy sásoshely e folyón alig van, s a vizi madár mind a szabad záto­nyokon ülvén, már messziről is megfigyelik az embert. Itt a wömdlpuska igen czélszerünek mutatta magát, mert e tiszta levegőben nagyon messze és jól látván, a kis szigetecskéken nem egy lu­dat vagy gémet ejtettünk el. Fölebb érkezvén a Níluson, megkezdtük a vadgalamb lövését, mi csakugyan fölséges sport Egyptomban. Ez a közönséges vadga­lamb, mely nálunk is gyakran találkozik, de ottan számitliatlan sokaságban tartózkodik. Ezekre leginkább estefelé mentünk vadász­ni, midőn bajónk kikötvén, mi kiszálltunk s a közli földekre menvén, széltében elálltuk a mer­re húznak s pedig oly szaporán, hogy alig győztem őket két Lefaucheux puskámmal üd­vözölni, s két nap alatt útitársaimmal 400 da­rabot ejtettünk el, s pedig csak naponkint d. u. 3 '/a órától 7-ig vadászván, mely órákban leg­jobban húz a vadgalamb. Még fölebb baj ózván Egyptom e hires folyó­ján, figyelmünk egészen a krokodilok által fog­laltatott el, melyek mint az arabok mondották : i t t már találhatók voltak. Es csakugyan egy reggel fólriasztattuuk embereink kiabálása által, hogy egy krokodil látható a zátonyok egyikén ; s csakugyan ott sütkérezett a napon óhajtva keresett vadunk. Azonnal megálittat­tuk a hajót és csolnakot bocsátva a vizre, oldal­vást akartuk megközelíteni ; de nem várt be a ravasz, hanem gyanítván szándékunkat, lassan bemászott a vizbe s mielőtt löközelségre ér­hettünk volna, végkép eltűnt. Ugyanazon sziget mellett fölfelé hajózva, még két vagy három ily ritka vadat vettünk észre, s gyanítván hogy többen is vannak, el­határoztuk miszerint két vagy három napot e szigeten töltünk, biztatván benünket a remény, hogy ha máskép nem, talán lesben egyet elej­tünk. Másnap tehát les-gödröket ásattunk ma­gunknak a szigeten, és szép meleg nap lévén, reménnyel foglaltuk leslielyeinket,sjól elfedvén gallyakkal a kilátást, tüzelésre készen, fárad­hatlanul leskelődtünk a pánczélgyikok után. Azonban jó magamnak több órai les után sem kedvezett a szerencse. Egyszer ugyan jótá­voli szigetecskén nagy vigyázva kimászott e krodilok egyike, de bizony olly respe­ctabilis távolságban az én golyófegyveremtöl, mintha hallott volna már a messzebordó kur­tályokról ; s igy nem hittem tanácsosnak reá lőni, félvén, hogy talán társaimnak esélyét ron­tom el felriasztása által. Útitársam, h g Esterházy Lajos, azon­ban szerencsésebb volt, és este a vadásztüznél öszszekerülve, jó izüen beszélte el rencontrejét. „Miután—úgymond—körülbelül egy félóráig kuksoltam és neszeztem már a gödörben, s vagy harmincz lépésnyire a viztől, meguntam az unalmas semmittevést s fejemet fölemelve a vizre tekinték ; hát ime egy nagy krodil fejét veszem észre, a mint egyenest felém úszik. Természetesen rögtön összehúztam magamat, hogy észre ne vegyen s vártam türelmesen s kissé izgatottan is, hogy mikor vergődik ki már a partra. Az én vadam azonban nem igen sietett s körülbelül egy egész negyed óráig a legkinosb próbára tett. Már nem állhattam ki tovább s egy kissé kiemelkedvén leshelyem­ből, láttam hogy az én krokodilom -— mely ez alatt félig kimászott a vizből — con amore végig nyúlt a homokon s — alusza a megelé­gedettek csendes álmát ! Ezt onnan tudtam, mert szája föl x Tolt tátva, s jó szemüveggel csak léhlzését vehettem ki. Miután meggyőződ­tem, liogy csak ugvan aluszik, nagy vigyázva kimásztam a gödörből s hason csúszva s fegy­veremmel lövéskészen, elkezdtem feléje mász­ni. Megközelitvén őtet vagy husz lépésnyire, egyszerre csak észreveszem, hogy egy kis zöld jószág, tán alig egy lábnyi hoszu kis krokodi­lus fiu ott hasal a mamája hátán, és néz, néz mereven — reám ! Félvén attól, hogy ha tovább mászok majd a kicsi megmozdul és elriasztja a nagyot is : elhatároztam magamat a lövésre. Duplacsövű puskámat fölemelve tehát, épen szemére czé­loztam, szájába nem mervén lőni, mert a fog sorok még is oly közel voltak egymáshoz hogy féltem miszerint a golyó nem fog áthatni közte, s elsütöttem a puskát. Golyóm a krokodilt erő­sen találhatta, mert a lövésre fölágaskodott és visszahanyatlott a vizbe, melyet bőven fes­tett is. — Szerencsétlenségemre a viz rohama épen ott igen erős volt, és igy elbukása után krokodilom mindjárt el is sodortatott, én lega­lább többé nem láttam." Másnap újra lesre mentünk, de kissé bonis lévén az idő, a krokodil urak és asszonysá­gok nem jöttek ki promenádra és bármennyire sajnáltuk is, liogy közelebbi ismeretségükhöz nem lehetett szerencsénk, de időnk ki lévén mérve, tovább kellett bajóznunk. Nílusi utunk közben összesen hét krokodilt láttunk, köztük 15 lábnyi hoszukat is, de többé lehetlen volt egyet is elejtenünk. Megemlitem még, hogy Assuannál, Felső­Egyptomban, hyenákra is mentünk vadászni. Nyomokat ugyan láttam eleget, de egyetlen hyenát sem. Syriában utazásomról csak azt» akarom emliteni, hogy ott oly szerencsés vol­tam, egy chakalt elejteni ; különben vadászatra nézve semmi érdekest nem emiithetek, kivéve, hogy igen szép nagy sasokat és gazellákat lát­tam, de oly messze voltak, hogy lehetlen volt belőlök elejteni. Kairóban létünkkor a lóversenyeket is meg­tekintettük ; hanem ezekről majd talán máskor. Esterházy Mihály gr. Siket és nyir-fajdkakas vadászatok a krajnai magas hegységekben. (1871.) Az idei szigorú és hosszas tél daczára, melly miatt sokáig tömérdek hó feküdt mind a síkságon, mind a magas hegységekben, a siketfajdkakas mégis igen korán kezdett dürrögéshez, úgy hogy már febr. 26-kín jelentést kaptam, miszerint egy pompásan csattogó kakas hallatja magát, s azt másnapra vir­radóra el is ejtettem. Midőn e kakas megejtésére éjfél után l órakor teljes hold világitásnál meg­indultam volna, a környék még hótól fehérlett s bár a jó karban tartott császári út — mellyen gyors kis fogatomon vigan koezogtam odább — tiszta volt a hótól, de két felöl még magas garmadákban állt az fellapátolva. Másfél órai kocsizás után meg­érkeztem parasztomhoz, egy 300 holdnyi erdőség souverain tulajdonosához, kitől azt bérben tartom, s pár szóváltás után a jelzett kakas vivóhelyére meg­indultunk. Kisérömül, szokásként a tulajdonos test­vér-öcscse, egy tetőtől talpig derék legény szegődött hozzám, ki legjobb „kihallgatója" a kakasnak mesz­szeföldön, s kinek ebbeli ügyességéről és finom hali­érzékéről sokszor csodálkozva győződtem meg. A házat elhagyva, hóban gázoltunk tovább, s mentől felebb hatoltunk az erdőbe, annál nehezebb volt a járás, miután minden lépésre térdig süpped­tünk a hóba. Reggeli 5 óra felé lehetett az idő, hogy a „neszező-helyig" feljutottunk, s vagy fél óráig ácsorogtunk, midőn a kakas jelentkezni kezdett, kitűnően csattogván és köszörülvén, s pedig jó huza­mus ideig. Hozzá láttam tehát meglopásához, minek könnyebbitésére az idén hókereplyéket használtam, s mint az eredmény mutatta, jó szolgálatot is tettek. Az illy hókereplyéket különféle alakban szokták csinálni, de a magas hegységekben legczélszerübbek a tojásdadkörüek, középen vastag zsineghálózattal. E jármüveken könnyen lópózkodtam tovább s csak­hamar egészen lőkőzelbe érkeztem az erősen jelent­kező kakashoz, de nem láthattam őt szabadon, mert egy sürü águ fenyőre gallyazott fel ; midőn pedig a fát megkerülni akartam, a kissé lejtős oldalon me­nésközben leguruló hódarabok neszére a kakas elhallgatott... Meg kellett állnom, mintha földbe ezövekeltek volna, pedig térdig hóban voltam, ha­nem csak megállottam ; végre a kakas újra csattogni kezdett. Erre iparkodtam kereplyéim segélyével meg­kerülni a fát, nagy vigyázattal, de a lágy hóban csak igen lassan haladhattam, s a kakas újra pau­záim kezdett s csupán kappogott. Majd e kappogást mindig gyorsabban ismétlé, mintha a köszörülésbe akarna esni, de mielőtt idáig jutott volna, mindig elhallgatott ; ezt kétszer ismételte, azután pedig elvitorlázott. Úgy látszik, hogy az illy sürü csatto­gás jelül szolgálhat, miszerint a kakasnak szándéka tovább állni, mit szintén jó tudni. E búcsúzáss« 1 tovább rebbegö kakasomat azon­ban hallottam beszállni, s a mint dürrögni kezdett — én is megindultam utána kereplyéimen, hosszú, gyors szökellésekkel, 4 — 5 ugrást tévén egy-egy ária alatt, s igy — daczára, hogy egy bolondos húfuvatagbau egyszerre mell.% sülyedtem le — csakhamar ismét löközelségbe jutottam. Kakasom ismét egy fenyőre gallyazott fel, s részben rejtve volt, ugy hogy esak köszörülés közben, s akkor is csak begyesen szét­terjesztett szárnyait láthattam. Igy nem akartam lövést koezkáztatni, a kakas pedig egyre lanyhábban csattogott és köszörült, s mire körül kerülhettem volna — kivilágosodván elhallgatott s mindjárt rá tova nyargalt ! Mit tehettem mást, minthogy magam is haza csúszkáltam kereplyéimen, mi begynek lefelé igen könnyen megy. Nem levén időm másnapra maradni, haza rándul­tam, s csak martius 9-kén mentem ki ismét az erdőbe, hol reggeli 3 3Д órakor érkeztem meg parasz­tom házához. A felmenet most még nehezebb volt, mert Sirocco szél járt s a havat fellágyitottn. Rövid neszezés után jelentette magát a kakas, de sokkal magasabban mint a múltkor, s az út igen meredek levén fölfelé, egyenest nem mehettünk neki, vissza­húzódtunk tehát egy mélyedésbe, mely kanyarulat­ban fölfelé s a kakas hátamögé vezetett. Néha néha megálltunk egy pillanatra, s a kakast szorgalmasan hallván dürrögni, még inkább iparkodtunk felfelé. Végre egyenlő magasságban lehettünk vele, s vi­gyázva közeledtünk feléje, én hókereplyéimet csatol­tam fel, s taktusra megkezdtem az ugrándozást mig kakasomhoz lőkőzelbe jutottam. Azonban — oh Pech ! kakasomat ma sem láthattam, mert pár sürü águ fenyő eltakarta előlem, s ott hóbortoskodott. — Mig igy töprenkedém s kémkedném, hogy mellyik oldalról kerülhetném meg legkönnyebben azt a sze­rencsétlen fenyőt, egyszerre hátam mögött, de alan­tabb, megszóllal egy ujabb kakas, s ugyancsak vigan csattog és köszörül. Hogy a manó vitte volna el; féltékeny kakasom persze mindjárt felkelt s aman­nak megbubozására tova nyargal'.. Én pedig mehet­tem ismét haza. Csak nem ment el a kedvem. — Martius 11 -kén ismét e területet látogattam meg, de az idő igen ked­vezőtlen és hideg volt, s a mint világosodni kezdene, Aeolus is elkezdte hárfáját pengetni, úgy hogy le­hetlen lett volna a kakas legdühösb kappogását is meghallani. Ismét semmi. Sőt az ezt követő napokon

Next

/
Thumbnails
Contents