Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871
1871-05-03 / 15. szám
MÁJUS ;). IS71. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 107 Id. Purgly János ur tompái (Csanádm.) tilalmazott vadászterületén 4200 liold, ejtett a mult évben ; 508 fürj, 55 fogoly, 96 nyul, mellyböl 72 agár által fogatott ; s egy csomó szarka, varjú, valamint kóbor kutya és macska. És ezzel kimerítettük volna az eddig beküldött löjegyzékek felsorolását, pedig mint tavai, ugy az idén is még nagyon sok és jelentékeny helyről hiányzanak, igy a többi között : gr. Esterházy Miklós tatai és környei gyönyörű vadasai, mellyek löjcgyzékét sehogy sem kaphatjuk, bar ő méltósága maga is már másodízben volt szives megigérni, — s ugyanannyiszor alkalmasint elfelejteni, gr. Cziráky J. lovasberényi, gr. Sándor Mór biai, gr. Waldstein Ernő borossebesi vadaskertje, melly nek ismertetését maga a tulajdonos tiltotta el, hogy miért ? . . . gr. Károlyi Gyula salánki (Unghm.) hol tavai a tulajdonosnak olly érdekes kis kalandja volt pár siketfajddal és vadkannal, a ráczkevei családi urodalom, az unghváii koronái urodalom, a maros-szigethi kincstári erdő-hivatalok igazgatósága, az erdélyi 5 fő-koronaerdőhivatal, u. m. : a vajdahunyadi, szászsebest, topánfalvi, kolozsvári, borgói és fogarasi, és még sok más, mellyek részint lapunk, de különösen az „Erdészeti lapok" utján még januárban megkapták ebbeli mintáinkat, s kiket nagy részben azóta ujolag felszólítottunk. Várunk és újra mind felkeressük őket, talán lesz látszatjá, addig is pedig azon t. uraknak — s itt különösen ki kell emelnünk t. Szoutagh Boldizsár, t. Vásárhelyi Dezső urakat és az „Erdészeti lapok" t. szerkesztőségét, kik e fáradalmas foglalkozásban tettel és tanácscsal szívesen segélyeztek — elismerő köszönetünket küldjük. A szerkesztőség. Y © g y © 8. Ő Felsége a császár e's király apr. utolsó hetében a reichenaui hegyeken 5 fajdkakast lőtt, s pár napra reá apr. 28-kán, a simeringi hegyeken Rudolf föhgnek volt szerencséje, hogy felséges attya vezetése mellett első 2 fajdkakasát lőhesse. Jobb vezetőt nem is találhatott volna reá, jegyzi meg a „Jagdzeitung. " Szolyváról — gr. Schönborn — beregi uradalmából írják lapunknak, hogy ott a mult hónapban két 6 — 7 hetes medvek ölyket fogtak, mellyeket most az ottani fővadászmester nevelésbe fogott. Legközelebbi számukban részletesen. Károlyi Gyula esküvője Károlyi Georgine comtessc-szel szombaton déli 12 órakor ment végbe a fóthi Károlyi-palota kápolnájában. Mivel az ara családja jelenleg gyászt visel, az esküvő nagy csendben ment végbe ; eskető a fiatal Károlyi László gróf nevelője volt. Sem nyoszolyóleányok, sem vőfélyek nem voltak. Mindössze 42 en voltak meghiva az esküvőre. Az esküvő után rövid villásreggeli volt, s ezután az uj pár visszatért Pestre. Gr. Esterházy Antal és fia Miki gr., és hg Esterházy Lajos keleti utjokból pár nap előtt visszatértek, sok érdekes dolgot hozván magukkal. Miki gr. igéretét birjuk, hogy uti és vadász kalandjait, melyek leginkább vizi vadászatra vonatkoznak — velünk közlendi. Hasonlókép birjuk b. Ukermann AgOSt régi evezőtársunk igéretét is, ki pár hó előtt saját vitorlás hajóján beutazta a tengereket, ballastként kőszenet és rizst szállítván. Bombayban érdekes élményei voltak, miket oly hűn ecsetel, hogy kedvünk volna leirni, ha a tisztelt báró saját előadása több élvezetet nem igérne. Gr. Zichy József Fiume kormányzójával pár nap előtt a Margit szigeten voltunk, hogy számára egy könnyű két evezős gigget, — mely a tenger hullámait is birja, -— vegyünk. Fiúméban jó hajók készülnek, csak hogy kissé nehezek és inkább vitorlának valók, inig a b. p. hajós-egylet „Széchenyi "-je, mely feleslegessé vált, széles „body"-ja végett e czélnak tökéletesen megfelelend. Trakostyáni gróf Draskovics Iván. es. kir. kamarás és tartalékseregbem hadnagy, hirül adja néhai Monyorókeréki és Monoszlói gróf Erdődy Károlynak és Monyorókeréki gróf Erdődy Júliának született Kolowrat-Krakowsky grófnőnek csillagkeresztes és palotahölgynek leányával Monyorókeréki gróf Erdődy Júliával kötendő házasságát. Az esketés Pozsonyban Sz.-Márton székesegyházban 1871. május 3-án fog végbe menni. A pesti versenyek ez idén előre láthatólag nagy érdekeltségnek fognak örvendeni. Mindenfelöl jelentkeznek látogatók, s kétségkívül Pestnek sok látnivalója is lesz a jövő héten ; a tündéries bazár és szép hölgyei ; az agancs-kiállitás, melly — mint már megítélhetjük — az erdők királyai, a pompás szarvasok, ritka erősségű agancsait nagy számmal fogja tartalmazni ; a lóversenyek ; a képzőművészeti kiállítás, melyben а napi lapok által ismertetett remek festményeken kivül, leginkább gr. Waldstein ö exja által az akadémiának ajándékozott aquardl-gyüjteményt ajánlhatjuk hazai vadászaink figyelmébe, köztük a liptói és szepesi kárpátok zerge-állományairól hires Kriván, Szolisko, Basta, Halova Kral stb. hegységeket és völgyeit ; a csorbái és warseczi tavakkal, a zólyomi és gömöri alacsony Tátra hegységeket, a fajdkakas vadászatairól híres hollákat, a javorinai fensikkal s az alatta terülő fekete tóval stb. stb. Jövő számunkban majd bővebben. Nyaktörő fogadás. Tihanyból irják apr. 23-áról : Kálmán Frigyes honvédhuszárfőhadnagy és a 23. sz. huszárszázad parancsnoka f. évi márczius 14-én b. Döry honvédhuszárszázados, Kendeff'y Árpád és Graffy Vilmos honvédhuszárfőhadnagyok és Nóvák lelkész jelenlétében fogadott, hogy. a tihanyi templom melletti, legalább 500 láb magas és 35 foknyi hajlással biró meredek lejtön lóháton lemegy. Kálmán főhadnagy e fogadást apr. 23-án nagy néptömeg láttára be is váltotta, s miután lóháton lefelé megtette az utat, azonfelül ugyanazon meredek lejtön lóháton fel is jött. — A kik az emiitett helyet Tihanyban látták, érteni fogják, hogy ez ut nem tar tozott a könnyűek kögé. Huszárok vonulnuk át naponként reggel fővárosunkon ; apr. 27 és 28-kán а Würtembergiek egyegy osztálya ; csinos derült képű fiuk, jó katonás kinézéssel, bár még fiatalok, igen tetszetős, magas és könyü lovakon, mellyek mindamellett is elég csontosok, s felismerhető rajtok a jó félvér ló typusa. Öröm végig nézni egy illy csapatot, Pest városa azonban alig látszik észrevenni az egésszet ; nem hallatszik egy árva „isten hozott" se. A sorsjátékok kedvelőit figyelmeztetjük Fischer játék-tervezetére, melynek rászletes programmja hirdetéseink közt olvasható. Szerkesztői posta. Szegedre. Köszönjük a tudósítást. A versenyekre örömmel várjuk. Hasonlótizenhetünk Balogvölgyére. Legyen szerencsénk. Csetnekre. Nagyon köszönjük a szives részvétet és ajánlatot, de már megkésnénk az odaküldéssel A humoristicus vadász-beszély nagyon cl fog kelni. Illók -Palánkár a. A három sziklai-hollót (Corvus Corax) hisszük hogy az állatkert igazgatója szívesen fogadja. Ha nem ; — majd elkérjük mi. A vándor-szárnyasokért köszönetünket. Alkalmilag közlendjük. S z. Királyra. (Gödöllő mellett). Az agancsokat kérjük mentől előbb beküldeni. A „Vad. és Vers.-lap" némely t. ez. előfizetői ezennel tisztelettel megkerestetnek — hogy az 1871. évre szóló előfizetéseiket mentül előbb beküldeni szíveskedjenek. — Mult évi folyamunk néhány teljes szánni példánya 10 forintjával még kapható. A „Vadász- és Versenylap" kiadó-hivatala. Laptulajdonosok : a szerkesztők. Felelős szerk. : Keve József. Szerkesztő-társ : Sárkány Ján. Fer. Hirüetéseket laput számára elfojraä LANG LIPOT nemzetközi Metésiipi hivatala Pesten, Erzsébettér 9. sz. Egyhasábos Bourgeois-sor helyéért : 15 krajczár fizetendő. Bélyegdij к ilön minden beigtatásért 30 kr. S T AlVPA^TTTT? kettőscsövü puskák, -LJAVIA V7J/VO _L TjXV k ii ó nfél e l e gj 0bb szerkezetű saját készítményeim, Moirée-damaszk, Bornard v rózsa-damaszk csövekkel 100 frt, 120 frt, 140 frt, 165 frt, 175—200 frtig és feljebb. Lefaucheux revolverek. 7 m/m, 9m/m, vagy 12 m/m öbüek, hat lövetüek, egyszerű vagy elegáns kiállítás, különféle alakban, egyes vagy kettős mozgással, dióébenfa vagy elefántcsont agygyal . 14—60 ft Werndl-karabélyok 100—600 lépésig belőve öntött aczélcsövel 45 frt. 10« db golyóra töltött revolver töltények 7 m/m öb. 3.50 !00 db „ „ „ „ 9 m/m öb. 4 fit Ю0 db „ „ „ „ 12 m/ m öb. 4.50 Revolver-táskák, juh- vagy valódi bagariából, borjú v. tehénbőrből nagyság és kiállításukhoz képest 2—8 ft. 46 -12 Magyar Иг. udvari fegyvergyártó KIRNER JÓZSEF PESTEN : Raktár : Belváros, servitatér 4. sz. Gyár : Terézváros : királyutcza 65. sz. Cserkész-kurtályok, saját készítményeim, Werndl rendszere után öntött aczél-esővel ; 100 — 600 lépésig pontosan belőve, 85 frt, ÍOU frttól 125 frtig. I FI? A TTPTTFTTX kétcsövű puskák, JXJÍ: A U CIL TI U A saját készítményeim, szalag, aczéldamaszk vagy angol damaszk-csövekkel, 85—160 frtig LEFAUCHEUX kettőscsövü puskák, а bel- és külföld legjobb gyártmányai, személyesen kipróbálva 45, 55, 60. 65, 70—85 frtig. KUPACSOS kettőscsövü puskák 15—45 frtig. „ „ egycsövű puskák 8 —15 frtig, Egyedül itt kapható Magyarország- és Erdélyben а Gasser Lipót által feltalált uj központi tüzű hadseregi revolver 6 lövésre, pontosan belőve, darabonként 26 frt. Szabott ár készpénzben. Megrendelések a pénz beküldése v. postai utánvét mellett is teljesíttetnek. \j 1 r