Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870
1870-04-10 / 10. szám
MÁUT I US 20. 1870. VADÁSZ- ÉS VERSKNY-LAP. 89 vei pusztítják télenkint e vadat. A 160,000 lelke't számláló Szmyrnában 3000 puskás lakik, s ezek meg az oda utazott angolok 1858 . január 19"-kétöl fogva 21-éig 20,000, mondd húszezer szalonkát lőttek! (?) „Rettenetes ! E'.ek ugyan nem érdemlik meg a vadász nevet, be szeretnék egy jó karikással közéjük csördíteni." Mig a besréd igy folyik, az alatt a nap leáldozott, a hajnalcsillag kitündöklik az égen ; a vadászok helyeikre sietnek. A rigók fütyörésznek ; közbe-közbe fölrebben egyik kózülök, uj helyet keres, ott újra kezdi altató dalát: a fütyölés lassanként csevegésbe megy át; csendesül a berek. A távolból egyes lövések hangzanak ; már ott megindult a húzás. A vadász kézre fogja fegyverét, hallgatódzik, nézdegél minden felé, egyszerre halk csörgés üti meg füleit, nyul baktat ki a tisztásra, mellynek szélén áll. Domború oldalai a vadászt reményekre jogositják, s gyönyörködve nézi mint megy tovább, valószinüleg az erdöszélen lévő zöld vetés a váudor czélja. Tompán hangzik a távolból a krokro, Irokro, s lassú csöndes röpüléssel közeledik a várt madár. Vadászunk elhagyja feje fölött repülni, s moät gyorsan fölemelvén fegyverét, pillanatig czéloz, a cső száján láng lobban ki, füst takarja el a tért, s erős durranástól visszhangzik az erdő. A sürü közt hulló tárgy zuhanását hallani. „Hector apportez !" Mire a fegyver meg van töltve, a vizsla is uránál van, szájában emelve a madarat. Újra hallani aliuzó madár hangját; erre is dördül a fegyver, a madár párbukfenczet vet a levegőben és csattogó szárnyveréssel esik lefelé. „Rajta, rajta ! Hector siess !" kiált a va dász, s a vizsla szökik, s az alig földre érő madarat fölkapja Jó volt sietni, mert csak szárnyalva volt, s illyenkor ha késünk, elbuvik a süriiben. A társ is többször lött már, s ugy látszik nem minden siker nélkül. Ezalatt lassanként mindinkább besötétedett, mára „legyet" nem is látni; a húzás is gyérebb ; az idősebb vadász fiittyje ballatszik, s vadászunk fölkeresi társát. Most elbeszélik, ki mennyit és milly körülmények között lőtt, s kiderül, hogy az öreg egyik lövésének nincs meg a prédája, pedig ugyancsak jó lő. „Hát mi az bátya, hát hogy van az, hogy elment a szalonka." „Majd holnap megkeresem; lágyán lőttem, nem jó lenne most zavarni." Tudja minden szalonka-vadász, hogy a lágyán lött madár 100 — 200 lépésre is elrepül, rézsútos vonalban szállva és ereszkedve földre, mint az egészséges szokta. A gyakorlott vadász előtt azonban a reszkető repülés és a feszes tartás árulják el a seb minőségét, s tudván, hogy most zavarva tovább fogva repülni, hagyja megbetegedni, s másnap a megjelölt helyen halva találja. Igy van a fején sérülttel is, a melly egyenesen fölfelé emelkedvén, előbb egy ponton pár pillanaiig megállapodik s azután rézsútos irányban ereszkedik le. Üldözve fel-felvergődik s rendesen elvész. Magam is megbántam már ezt egyszer. Vadászaink lassanként haza botorkálnak a sötétben, utjokban néha pszikkegés vagy krokogás által megriasztva. Mindenik fegyveréhez kap, leselkedik a sötétségre, néha oda is dördit, s megesik, hogy szerencsésen. S most meg egy élményt. Húzás után valánk; főnököm hozzám jött, hogy haza liivjon. Az én tölményeim a földön voltak kirakva, hogy annál inkább kezemnél legyenek. Letérdeltem tarisznyára rakni. Főnököm puskáját vállára akasztva, pipáját tömte Egyszerre csak halljuk a szalonkát, de mert diskuráltunk, későn, mert abban a perczben már repült is oldalt a fák fölött. Fónö kömnek a pipát és zsacskót zsebre tenni, a puskát lekapni, felhúzni, czélozni és lőni annyi idő kellett, mint e műtétek elolvasására, s a madár már zuhant a földre. Azon pillanattól, midőn észrevettük, s mire földre hullott, nem száll itt messzebb 60 lépésnél. A mester különben fiatal éveiben 10 szárszalonka közül 8 — 9-et bizton levágott. Sok illy lövést kivánok önnek szíves olvasó az idén. Őszi s téli vadászatok Gömörben. (Vázlat). Az öszi vadászidény megyénk több helyein szép sikerrel kezdődött meg; többször hozta a Fama a serte-vad vagy az özek itt vagy ottani elejtését, kivált a felvidéken , de özekre nézve a száraz-völgy Borsodmegyével határos erdein is szép eredményű vadászatok történtek; róka, nyul s császármadár is lövetett, kivált nyul szép 6zámmal. A Balogvölgyén azonban nyul rendkívül kevés volt; emlékezetemre kevesebb nyulat egy-egy télen alig lőttünk. Rókák azonban voltak szép számmal, s kivált deczemberben, jó kopóink segélyével nem egynek a bőre került a vadász fogasára De olly vidékeken , hol róka nem tanyázik, nem is nagy élvezeiet nyújtott a vadászat, mert egy nyúlnak feltalálása sokszor pár órába került, s akkor is sokszor a vadász legnagyobb boszuságára a minden oldalról előtörtető juhászkutyák szétugraszták kopóinkat; mivel a tél rendkívül lágy volt, még januárban is sok helyt kijártak a birkák, nálunk pedig egy juhuyájjal 5 — 6 ebet hordani nem tartozik a ritkaságok közé. Ennek következtében fogyott meg vidékünkön leginkább a nyul, mert a juhászkutyák tavaszszal temérdek nyulfiut s poczkos nyulat elfogdosnak, másrészről az erdők is nagyrészben kiritkittatván, menhelyet a vad csakis a bg Coburg balogvári uradalmához tartozó tilalmasokban talál, hol szép szaporodásnak is örvend. Fö óhajtása most minden igaz vadásznak , hogy mielébb életbe lépjen a vadász-törvény : akkor lesz vad vidékünkön bőven, annyival is inkább , mivel közelünkben elég tilalmas erdő lévén, a vad egy kevés kímélet mellett hamar elszaporodik. A hg Coburg erdeiben tartott hajtóvadászatokon ez évben részt nem vehettem , de mint értesültem, a kedvezőtlen idö miatt itt sem vadásztak elég eredménynyel, kivéve a peszéti pusztát, hol (jó idö is lévén) néhány hajtásban mintegy 5 — 6 rókát s 25 nyulat lőttek. Nyústya vidékén tudtomra e télen nem lőttek medvét, pedig itt állandóan tanyázván , alig van év, hogy ne lőnének. Vadsertésekre s özekre azonban sikerrel vadásztak, különös szerencséje volt egy napon bizonyos Hámos József barátomnak, ki egyike a legszenvedélyesebb s ügyes vadászainknak. O egy álláson alig öt percznyi időközzel egy vadsertést s egy őzet ejtett el, melly szép eredmé iy valóban nem tartozik a mindennapi események közé. BALOGVÜLGYI. Róka-agarászatok Somogyból. B o r o n k a, mart. 18-án 1870. Tisztelt szerkesztő ur ! Miután az 18 G 9/ 7 0-ik évi löjegyzékek beküldését lapja minden számában sür geti, mult évi lőjegyzékemet idemellékelve megküldöm azon reményben, hogy ezen csekélységgel is évi kimutatását gyarapítva, önnek ez által kezére járhatok. Ha löjegyzékemmel kezemben visszagondolok az elmúlt idényre, sok kellemes és hevélyteljes vadásznap tűnik elém 8 bár a tavali idényt általában jónak nem mondhatom, miután liosszucsőrü kedves vendégjeiuk, a szalonkák, csak gyér számmal mutatkoztak ; daczára e főhiánynak, más apró vad szép számmal mutatkozott, 8 nem egy eredménydus jó napot töltöttem vizslámmal cserkészve. A kimutatásban foglalt elejtett vadmennyiségen kiviil agaraimmal fogattam 27 nyulat és 6 rókát. E csekély eredmény lattára agaraim mentségére fel kell emii nem azon körülményt, hogy az őszi idényt decz. 6-ig Lepsényben töltöttem s csak is onnét haza érkezve rövid ideig agarászhattam, miután a fagy nemsokára beállott. Már már lemondtam minden sportról, midőn februárban egyetlen mentő reményem teljesült; elkezdett havazni, s közel 3 héten át fehér lepellel boritá el a fóldet. Hálát adva sz. Hubertnek , hévvel fogtam kedvencz mulatságomhoz, rókákra agarászni, s e néhány élvteljes napot közlöm önnel, ha netán lapjában használhatná. Vidékünkön inértfőldekre terjedő tavak voltak a Balaton lecsapolása előtt, s a vizivad minden neme roppant számmal volt képviselve, s bár az év csekély részét, csakis szünidőmet tölthettem itthon, daczára, hogy a lövésben sem volt a kellő ügyességem és gyakorlatom, a vizi vad roppant száma folytán, mégI is szép számmal ejthettem belőlök. A lecsapolás következtében ezen „á la Fegyvernek" vizi vadászatok végkép megszűntek, s kivéve a Balatonhoz legközelebb fekvő egyes határokat, a kissé messzebb eső helyeken most már vadkacsát csak gyéren találhatni, s csak is télen keveset patakjainkban. E vad-dús tavak helyett most náddal és kákával benőtt legelök terülnek el, itt-ott még egyes kisebb terjejedelmü tavakkal, mellyek hozzáférhetetlen és átgázolhatlan sártengerrel vannak körülvéve. Ezen nádasokban szép számmal van a vadfdczán, őz, de különösen sok róka. Esténkint innét száguldoznak ők mindenfelé éjjeli rabló kalandjaikra, s apró vadjainkban télen át,valamint a közelfekvö falvak tyukólaiban nem csekély kárt oáoznak. Hozzájuk férni majdnem lehetetlen,miutáu az egyetlen módot, kopókkal vadászni, közelfekvö s szigorúan tartott tilosok akadályozzák ; s csakis tél beálltával, ha hó boritja a mezőt, férhetek hozzájuk s űzhetem kedvencz agár-sportomat. A hóval fedett földön már messziről meglátni a komát, a mint egerészve ide s tova kullog, meg-meg áll s nevetséges szökésekkel igyekezik egy-egy kövér falatocskára szert tenni. Rendesen este felé 4 és 5 óra közt hagyja el a róka e nádasokat s éji kalaudjaira indul; ezen időt szoktam felhasználni s 3 agarammal szánon az éj beálltáig czirkálok a nádasok mellett Rendesen az éhes komé fel sem veszi a nád mellett csendesen haladó szánt, s csakis miután közé és a nádas közzé hajtanom sikerül, s agaraimat már elbocsátottam, veszi észre a veszedelmet, s illyenkor kezdődik csak el a hajrá és a haddelhadd ; azonban a legcsekélyebb körülmény figyelmeztetheti az öt környező veszélyre, s akkor vége minden jó esélynek, mert a tér, melyen a vadászat gyakorolható, minden tekintbeu a furfangos és ravasz komának előnyös, s csak a legnagyobb csend és hidegvér nyújt némi jó esélyt, mert végre is rókával van dolgunk. Egyikén e kiráudulásaimuak már messziről láttam egy rókát, a mint a nádat elhagyta s a szokásos ügetésben elkezdett egerészni, de bár meg-megállottam s tovább fél óránál egy nádhajlás mögött várakoztam, még sem hagyta el az „öblöt", melyet két meszsze kinyúló nádas a sik legelőben képezett. Ekkor a mint lassan feléje hajtanék, egyik agaram megpillantotta, váratlanul kiszabadult s utána hajtott, mire rókám rögtön a közel fekvő nádasba menekült. Tovább egy hétnél minden nap láttam öt ugyanazon időben hagyni el nádasát és sötét estig a kérdéses öbölben ide s tova futkosni anélkül, hogy bár egyszer alkalmam lett volna esélylyel ereszthetni reá agaraimat ; látszott rajta, hogy folyton emlékében van a múltkori hajrá, s meg-meg állva ravasz pillantásokkal kisérte szánomat, s óva os viseletével mintha mondani látszott volna : „aufourbe, fourbe et demi",mig végre szenvedélye és étvágya áldozatja lön. Egy este t. i. a mint ismét egymást lesnénk, ide s tova kalandozása közben valahogy megpillantott egy nyulat a harasztban, mire a ravasz koma rögtön lelapult s hason csúszva igyekezett azt kézre keríteni. A nyul azonban észrevette, s veszélyt sejtve, fekhelyéből felugrott s vagy 20-25 ölnyire haladva, hátsó lábaira fölállva fülhegyezve folyton leste a feléje csúszva közeledő ravaszt,s daczára hogy ez többször ismétlődött, a komi nem hagyott fel a cserkészettel s a legnagyobb kitartással és szeuvedélylyel igyekezett prédáját elfoghatni. Azalatt mig ö nyulával ennyire el volt foglalva, sikerült öt megkerülnöm s csakis midőn közeledtemre nyula végkép otthagyta a faképnél, tekintett szét s vette észre a veszélyt anaelly környezte, de már későn, mert bátor agaraim pár pillanat alatt elbántak vele, s teljesült rajta közmondásunk : „Aki másnak vermet ás,maga esik bele." Ily módon sikerült a 6 rókát fogatnom, mig egyszerre egy eső végett vetett mulatságomnak. Egyes episodjai e sportnak egy-egy kétes eredményű s annál érdekesebb hosszú futam, néhány felborulással fűszerezve, melyet az e téren gyakran előforduló behavazott árkok nagyban elősegítenek ; miután ezen izgalmas sportnál minden hajrá alkalmával természetesen a szánnak is kijut a hegyen-völgyön lakodalom. KUND JENŐ. (A szalonkák megérkeztek, de csak csekély számmal, zordon időnk pár napra visszatartotta őket, 12-én sikerült az 1 sőt lekapnom).
