Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-02-10 / 4. szám

FEBRUÁR 10. 1870. dörgésszerü moraj hallatta magát, mcllyet az első pillanatban a közeli vihar következménvének tulajdonítottunk; hanem a másik pillanatban egy 12—14 darabból álló keselyű nagyságú madárcsoport emelkedett föl mint felhő előttünk: — egy gyönyörű siketfajd-folt, millyet elöször láttam, mióta vadász vagyok. A pillanat heveben D. Gy. barátomról merőben megfeledkezvén, mint, előre látó vadászhoz illik, akként terveztem a csatározást: hogy elöször a jobbfele menekült és közelben leülni, látszott két fiók elejtését veendem czélba, s csak ezek feltalálása s valószínűleg lepuskázása esetében szándékoztam magát a foltot fölkeresni, mellynek föltalálását egyesekénél sokkal könnyebben eszközölhetönek véltem. Es csak midőn a hasztalan keresgélés közben pár lövés durranását hallottam, volt alkalmam meggyőződni, mikép D. Gy. barátom épp olly keveset gondolt jelenlétemmel, mint én az övével. O a folt után sietve s azt mihamar föltalálva : oda gyújtott, hol az legtömörebb volt, hanem a vadász-láz és sietség miatt aggatékra ezúttal szert nem tehetett. A lövés iránya felé közeledve, nem sokára ismét egy durranás hallatszott egészen a magasból, mire egy tisztás hegyélen villámsebeseu repült lefelé a folt egyik különvált és D. Gy barátom háromszoros lövésétől nagyban elrémített tagja, mellyre csak akkor sikerült tüzelnem, midőn éppen keresztvonalban röpült irányomban. Egy jól irányzott keresztlövéssel egyikét a legszebb, anyányi fiókoknak ejtettem el, — fiatalságát csupán a farktoll tövein mutatkozó kékes tokocskák árulták el. A történtek után kétszerezett erélylyel folytattuk a cserkészetet; de a szétriasztott vadak többé egyhamar föltalálhatók nem voltak, s a vihar e közben egész erejében kifejlődvén, zsákmányunkkal lehető gyorsan vissza felé kellett sietnünk. Egy kézügyben levő vizslával e helyen a legszebb cserkészet lett volna eszközölhető ; hanem igy az érdem nagyobb, s vadászdicsvágyam annyival inkább is kielégitve lett, mert Korytniczán urvadász tudtommal siketfajdot még soha sem lött. E neme a vadászatnak — mint fölebb emlitém — fárasztó és nem urvadásznak való; — hanem az illy kirándulásoknál elénkbe tárult változatos képek s az azokon elömlő ragyogó szinezet vegyületéből: a lélek mélyén kitörülhetlen lenyomatok képződnek, mellyek a vadászban a szenvedély további fokozására, s az éldelet újbóli keresésére elutasithatlan vonzerőt gyakorolnak. Sem természetbúvár, sem tanulmányozott vadász nem vagyok; de egyéni tapasztalataimból merített adatok nyomán következtetnem kell: bogy a nyir- és siketfajd féle vadak, távol minden emberi hajléktól, csendes, magányos vadonyokban, jobbára bogyárbokrokkal gazdagon benőtt verőfényes lejtőkön tartózkodnak, hol a gondoskodó természet adományait s a békés családi örömeket idylli együttlétben élvezik. Azonban a dúvadak és orvmadarak életfentartási ösztöne, mire a természettől egyenes vonalban utalvák, s a vadász szenvedélye, melly szivgyökerében megfékezhetlenül sarjadzik : e csendes magányba vonult teremtmények VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. idylli csendéletének kíméletlenül fölzavaró rémei. Titokszcrü, kitanulmányozhatlan természet! bámulandó vagy nagyszerűségedben és utánozhatlan bájaidban, a midőn a szenvedélyeket — mellyek örök méhedben rejlettek — megtestesitéd : ártatlanságod kétségbe vonásának adtál kifejezést. Sz. P. A lövészet elmélete*) A köznapi életben előforduló s testi és szellemi tehetségeink összműködése által keletkező legtöbb jelenségek ollyannyira szokásosaknak és magától érthetőknek tűnnek fel előttünk, hogy fölöslegesnek tartjuk a felett gondolkodni; tényleg mily bonyolultak e jelenségek (minők pl. a járás, szólás, olvasás stb.) Mi vadászok, kik előtt a lövés is illy megszokott dolog, amúgy is ritkán érzünk hajlamot a vadászat practicus oldalai felett elméleti vizsgálódásokba bocsátkozni, pedig nem olly érdektelen ám ez, mint első tekintetre látszanak. Kisértsük meg csak egyszer a lövés egyes tüneményeit, s több e körül felmerülő nehézségeket közelebbről szemügyre venni, s mindjárt belátandjuk előbbi állitásom helyességét, s a szives olvasó megbocsát e sorok Írójának, ba egy vadászati szaklapban a physiologia terére csap át; megigérvén előre is, hogy a tudományos szörszálhasogatást lehetőleg kerülni fogja, s csak olly dolgokat érint, mellyekben a szakavatott és ügyes vadász szívesen fogja követni. Ez legalább szándéka értekezőnek; vajhasz. Hubert támogatná vállalata kivitelében. „Élesszem ésbiztos kéz," ezek — régi hagyomány szerint, legelső kellékei a jó vadásznak. Nem akarjuk e tulajdonok értékét kétségbe vonni, — de csupán e kettő még nem képesít jó lövészszé; erre még sok minden kell. Nagyobb érvényt tulaj donithatunk e közmondásnak : „A gyakorlat te sz mesterré"; noha ezt a lövészetre alkalmazván, túlhajtva volna azon állítás, hogy a gyakorlat fő-, és egyedüli tényezője a jó lövésnek. Tudvalevő dolog, hogy van sok vadász, ki már évtizedek óta űzi e nemes mesterséget, mindazonáltal még sem vitte valami nagyra a lövészetben; mert hiányzik némely olly tulajdonsága, melly a fentebbi czél elérésére elkerülhetlenül szükséges. Ha a kezdövadász szemtanuja annak, a mint az ügyes lövész a foglyokat egymás után sőt párosával lekapja, s a lőtávolságot helyesen becsülve, egy lövést sem pazarol: ugy eleintén bámulattal fog eltelni a lövész müvészisége felett; időjártával azonban a dolgot felette egyszerűnek s magától érthetőnek fogja tekinteni, s azon véleményen lesz: bárki más is megszerezheti szorgalmas gyakorlat folytán ezen ügyességet. — Az illető nem fontolja meg azt, milly bonyolult csoportja a jelenségeknek foly le a fogoly felrebbenésétől fogva addig, mig az találva lehull. Világosítsuk fel öt, kimutatván neki az ellenkezőt, azt t. i., hogy arra, miszerint valaki a vadászatban a tökély bizonyos *j Ajánljuk a jeles terme'szettudós és vadász-szerző e kitűnő értekezését olvasóink figyelmébe. Szerk. 29 fokára vigye, szükséges a természeti képesség a tapasztalatok és mechanikai fogások összeségén kivül, az is, bogy a vadászatban működő, idegek „átviteli képessége" gyakorlat által nagy mértékben kifejtve legyen. Például: a vizsla egy fogoly csapatot jelez, s urától intést kap hogy „avancirozzon", mire az egész csapat egyszere nagy zajjal felrebben. Az ez által keletkezett zsivaj a kezdőt megzavarja, de nem a tapasztalt lövészt, kinek azonban mégis teljes lélekjelenlétre van szüksége, ba egyet — vagy plane párost akar lelőni. Az idö, melly rendelkezésése áll, csak néhány másodpercz; a lövés mechanikai lefolyása pedig időt igényel, és pedig többet mint gondolnók. Elöször a repülő madarak képe tükröződik a vadász szemében, azután ez a látidegek által az agygyal közöltetik; ennek pedig bizonyos megmérhető időre van szüksége, mig a helyzet urává lesz, azaz felismeri, hogy az előtte elszálló csapat foglyokból áll, hogy sokan vannak, bogy a sok közöl ki kell választania a legalkalmasbbat, és legkönnyebben lelöhetőt; s miután a választás hirtelen megtörtént, s a fegyver az arczhoz emeltetett, még a legyet kell a kiszemelt madárral egy vonalba irányozni, s egyszersmind a mutatóujjnak parancsolni hogy nyomja el a ravaszt, mi megtörténvén, a peczek felszabadítja a kakast, ez megüti a gyutacsot, melly tüzszikrát küldvén le a pisztonon át,viszont a lőport gyújtja fel, s az ennek következtében kifejlett gáz röpiti csak a seréttöltést a kiszemelt madár után. Szerencse, hogy a vadásznak nem kell az okok- és okozatoknak ezen sorozatát egyúttal minden lövésnél át is gondolni, mert illy idövesztés a lövést, illetőleg találást még inkább megnehezítené. Minthogy azonban a zárban történők csak logicai következményei az „elsütésnek", melyekkel tehát a lövésznek többé törődnie nem kell, ennek következtében működése a lövésben a következő 5 tételre szorítható össze: 1. látás, 2. felismerés, 3. választás, 4. czélzás és 5. tüzelés. Biztos találáshoz pedig ezen functiók elseje, 4-ke és ötödike okvetlenül szükséges. A második is (a felismerés) a valódi vadász előtt sok esetben elkerülhetlen, hisz előbb kell hogy megkülönböztetni tudja a fáczánkakast a tyúktól vagy az özbakot a nősténytől mielőtt lö (vagy lövését visszatartja.) A választás (3) is tekintetbe jö, valahányszor több • arab vad kinálkozik lövésre; mert csak a kezdő szokott vaktában a tömegre tüzelni, mig ellenben a gyakorlati vadász csak a felismerés után, — pl. egy özcsapatból az erős bakot — kiszemelvén, erre irányozza a lövést. Sommázuk már most e benyomások, megfontolások és elhatározások egész összeségét, s csak akkor tűnik fel: minő nehéz tökéletességre vinni a lövészetben; de még érthetőbb lesz e nehézség, ha meggyőződünk a felől, hogy az idegvezetésnek időre van szüksége, mig előbb az érzéki szervek (szem, fül) és agy között, azután az agy és izmok közt az összműködés* elö állítsa, — hogy ez idö nemcsak megmérhető, hanem összehasonlítva azt az „élettelen természetben" tapasztalható némelly tüneményekkel — nagyon is huzamos tartamú. Ha felvetjük ugyanis, bogy a villanyosság egy másodpercz alatt 1300 millió lábat, a fény