Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-12-20 / 35. szám

310 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. hollétét. Az oroszlán mintegy tizenkét rőfnyire távozott, a nélkül hogy lövéshez juthattam volna. Midőn ismét óvatosan közelebb lopództam, az elaszott és kitépett fűben egy gyönyörű állatot láttam feküdni. Az előbbi nöstéuyoroszlán volt ez, melynek vállába hatolt a g"lyó s mely már kimulófélben levén, tehetetlen dühében néha talpaiba harapott, s a földet csapkodta és karmolta, és mellette jelentékeny vérpocsolya terült el. Mig embereim földrögökkel dobálták, hogy kipuhatolják, valljon képes-e még lábra állni, addig én készen tartottam magamat a lövésre. De csak morogni és nyöszöiögni volt képes én pedig kis idomulva egy fejére irányzott lövés által véget veték szenvedéseinek. Nem egyszer barlangjukig követtem az oroszlánokat, midőn tzek zsákmányaikat oda ezipelték. Különösnek fog hangzani, de a tapasztalat folytán szilárd meggyőződésemmé vált azon észrevételem, hogy ök inkább féltek tőlem, mint én tőlük. Rei desen csak közvetlen közelben juthattam egy, csaknem mindig nehéz és ritkán kielégítő sikerű lövéshez ; nem ritka volt az az eset is, hogy daczára a halálos lövésnek — járhatlan rengetegig csúsztak és abban rejtőztek el. Különösen nagy türelmet tanusiték, midőn holdvilágos éjeken lestem reájuk. Néha megkisérlé egyikmásik merészebb oroszlán keresztülraászni a tüskebokron, melylyel táborunkat körítettük, s ezek egyike életével lakolt vakmerőségéért. Egy kis tisztásban, melyben kényelmesen leheveredett volt, találtam a határszegőt; midőn ez ellenségét a süriin ál jönni látta, kereket akart oldani, de későn volt, mert liz lépésről elég biztos 1 övé-1 kapott, s még mielőtt az ezt követő bukfencz után lábra állhatott volna, még egy golyóval tiszteltem meg. Erre dühösen rázta borzas sörényét, orditott, száját kitátotta, egyszóval látszott, hogy szeretett voloa offensivába átmenni, de bátgerincze szét volt zúzva és hátulsó részét csak nagynehezen vonszolta maga után. Daczára ennek roppantul erőködött és jobb és balfelé kapkodva, nagy lyukakat vájt a földbe. Midőu besetétült, egy bokor alá gurult, hol másnap reggelig hagytam. Még napkelte előtt felkerekedtem majdnem valamennyi embereimmel együtt, tevét is vivén magammal, mert a zsákmányt feltöretlenül akartam haza szállitani. Én legjobb paripámat lovagoltam, melyet, mivel kitűnően száguldott, Teteinek neveztem (a bubalisantilopa után, melyet az arabok ennek hinak) — azon mellékczéllal, hogy e gyönyörű állat bátorságát és tanulékonyságát próbára tegyem. Egy Hadsc'n Ali r.evü arabs, a ki előre sietett volt, egyszerre felkiálta : „Itt fekszik, kimúlt!" Midőn én a többiekkel közeledtem, az oroszlán morogva első lábaira állt, serényét felborzolta és szikrázó szemekkel barezra látszott bennünket kihíni Megható jelenet volt rz: az állat noha egészen megbénulva, még sem veszté bátorságát. Midőn első izben hallatszott orditása, a velünk hozott teve lovasával ágaskodott, a ló pedig ijjedten félre szökött; miután azonban a tényállást kipuhatoltuk, mintegy liusz lépésnyire eléje lovagoltam az oroszlánnak. Ez ismét hallata orditását, azután szemét merően a lóra szegzé, melynek nyájas csititás közben nyakát ésszügyét veregettem. Meg is állt hősiesen, bár sörénye ég felé emelkedett s eleiute félénken prüsszögött; söt később midőn kengyelnyomásomat érzé, egyenesen az oroszlán felé lépdegélt. Midőn még mintegy hat lépésre voltam az oroszlántól, megállitám; és most csodálatra méltó bátorsággal állt az oroszlánnal szemközt. A két állat merőn egymásra szegzé szemét, az egyik tajtékzott dühében, a másik elszántan és bidegvérüen vette őt szemügyre. Ekkor a kantárt nyakára ejtém, és Tetei megértett: tudta, hogy lőni akarok. En az oroszlán fejét vettem czélba és leteritém, mire a lóról leszállva ezt simogattam és ii egdicsértem. Azután közvetlenül az oroszlán mellé vezetíem, s ezt szintén simogatva, kezemet a lóval megszagoltattam. Tetei egy párszor hangosan fujt és midőn a kantárt eleresztve egészen szabadon bocsátám, odament az oroszlánhoz és fejét lehajtva megszagold annak sörényét. Néhány pillanat múlva pedig elfordult és a száraz fűben legelészett. Az arabok el voltak ragadtatva a ló bátorságától. Én tudtam ugyau, liogy az oroszlán ártalmatlan ; de Tétéitől mindenesetre hősi merénylet volt, egy oroszlánhoz közelideni, nely orditott, szájat tátott s ugrásra látszott készülni. Azután egy tevét vezettünk elé, mellynek szemeit előbb bekötöttük, oszt letérdeltettük, azonban még igy is csak nyolez ember egyesitett fáradságának sikerült az oroszlánt hátára emelni. Ez kinőtt állapotban körülbelül őt mázsánnyi nehéz lesz. A táborba érve, nőm előtt raktuk le, kinek is az oroszlán talpai győzelmi jelül felajánltattak, melyeket, itteni szokás szerint, zsinóra fűzve talismánként lehet a nyakon hordozni. Az arabok nemcsak ezek, hanem az oroszlán bajusza iránt is nagy tisztelettel viseltetnek és mindkettőt gondosan őrzik ; ez utóbbiakat bőr zsaeskóba teszik és amulet gyanánt hordozzák, állitásaik szerint gazdáját a vad állatok támadásaitól megóvja. Delladillatól délre fordultam a Setit egy mellékfolyójához, a Royauhoz; ebbe ömlik a M a i G a b b a, ez egy khor (hegyi folyam), mely sürü erdős, frankolintyukok- és antilopokban bővelkedő vidéken foly keresztül. Ott ismét számos elefántot zsiraffot, vadkant és bivalyt lőttem; de mielőtt Chartumba visszatértem, érdekes kalandjaim voltak az orrszarvúakkal. Midőn egy izben Tetel-t egy lejtön kantárán tartva legeltetéui, egy szakadásból lassan két orrszarvút láttam kijőni ; kis idő múlva menetük vágtatásba ment át, majd legelészni kezdettek. Azonnal néhány lovat hozattam a táborból, e közben pedig megfigyeltem a két állatot, melyek nem sokára a fiibe heveredtek le aludni. Midőn esetleg két sertés tévedett el közelükbe, gyorsan felugráltak és óvatosan körülnéztek ; azután egy darabnyira mentek, útközben is többször meg-megállva és körülnézve Tetei lovamat egy fához kötöttem, s az orrszarvuk egyike egyenesen feléje közelite, nyilván azon szándékkal begy megtámadja. A ló nem vévén észre a fenyegető veszélyt, nyugton maradt. Ekközbeti olly gyorsan, a mint csak lábaim birtak, átsiettem a sziklás lejtőn s épen akkor értem a halom tövéhez melyen lovam állt, midőn az orrszarvú csak mintegy ötven rőfnyire volt tőle. Ez már kezdé észrevenni a veszélyt, s az orrszarvú, mely eddig lépést baladott, most leeresztett fővel rontott a ló ellen. Ekkor lőttem, de hibáztam, azonban a golyó köveket és homokot szórt a szörnyeteg szeme közé, mert épen orra mellett csapott a földbe. Ugyanazon perezben a ló eltépte zabljaját és a tábor irányábau elvágtatott, mig a rhinoceros, a dörej által megijesztve és a homok- és kődaraboktól egy darabig szeme világát vesztve, ismét arra visszafordult, a honnét jött. Alig pár lépésnyi távolságra rohant el a bokor mellett, mely mögé rejtőztem ; ismét tüzet adtam, erre már farkát felemelte, egypár lépésnyire előre hanyatlott, majd többször körben körülfutott, megállt, ismét pár száz rőfnyire elbaktatott és lefeküdt. Nem sokára társa is hozzácsatlakozott, mire mindketten a halom tövét megkerülték, mely nem sokára el is rejté őket szemeink elől. Kis idő múlva egy Hassan nevü arab3 jelenté, hogy az egyik holtan bever a földön, a másik pedig mellette áll ; ez még akkor sem mozdult el a bullától, midőn egészen közelébe lovagoltam, én pedig a ragaszkodás e jelével egy cseppet sem törődtem s czélba véve épen vállapoczkája közepén találtam, mire elbukott és a földön hengergetőzött. De csak pillanatnyira bénult meg és mindjárt ismét sebes iramban tovavágtatott. En nyomban követém ; egyszerre csak megfordul és támrdólag lép föl, de ló és lovas egy ügyes oldal mozdulat által kisiklottak előle és én ismét felvettem a vadászatot. Végre nehezen lélekzetet véve megállt és ismét két lövést kapott. Most már elbukott, lábai még egy pár pillanatig görcsösen mozogtak, azután kimúlt. A nap mint a tüzes kályha izzott, midőn a táborba visszalovagoltam, hogy embereket küldjek ki tevék kel, kik a bust és bőröket haza szállítsák. Midőn az első izben elejtett orrszarvú mellett mentem el, már nagy rajban voltak körüle összegyülekezve a keselyük, és folytonosan uj meg uj csoportok közeledtek. A szemeket már kivágták és a vállon levő sebből nagy húsdarabokat kiszaggattak, de a kemény héj miatt nem igen boldogulhattak vele. Távolabb néhány marabut-gólya türelmesen várakozott; ugy látszott, hogy a hulla eltakarítására vállalkoztak, ha ennek ideje eljött. Gyakran megvitatott kérdés, valljon a keselyű éles szaglása vagy látása által vezettetik-e zsákmányához. Én e madarakat több izben és figyelmesen vizsgáltam, és ennek folytán azon nézetben vagyok, hogy, noha szaglásuk is szerfelett éles, mégis valamennyi ragadozómadár reudjiiviili láterejük által bukkannak zsákmányukra. Egy megvakult keselyűnek kétségkívül éhen kellene halnia, de egy ép látérzékkel biró keselyű akkor is megkereshetné táplálékát, ha pl. orrlyukjait idegen anyaggal betömnök. Szaglásuk a talaj közelében legerősebb ; éppen ezen okból szagolja ki már messze távolból a hiéna, oroszlán és más ragadozó a döghust, ha cz szél alatt van; de ba szél ellen van ez, még közelben sem érzik meg. A dögvarju ezért tartózkodik mindig közel a talajhoz; de épen ez okból kivételt képez a ragadozók között. Csodálatra is keltheti az embert, ba észreveszi, mint közelednek egyszerre a keselyük, ha egy állat elhullott, jóllehet még egy perczezel előbb e madaraknak liire-hamva sem volt a fellegtelen légben. Nem ritkán midőn valami állatot lőttem, egy bokor mögé heveredék, hogy megfigyeljem, minő sorrendben fognak a külömböző madarak közeledni. Legelőször a feketefehér varjú jelent meg ; ez szorgalmasan fürkész eledele után, s uton-utfélen sokat lehet kozülök látni; többnyire éles szaglóérzékére bizza magát, de azért szemeit is szorgalmasan körüljáratja. Közvetlenül utána a bussai'd tűnik föl, ez után a kis vörösfejii keselyű, ez után ismét a nagy C3upasznyaku keselyű és a marabut, melyet ismét az adjutáns szokott kisérni. Ollykor egy félig holt állatot sürü bokor alá rejtettem, és a keselyük soha sem akadtak rá, ha halálának nem voltak szemtanúi ; de ha igen, ugy már akkor zuhantak le a magasból, midőn még az állat elrejtésével voltam elfoglalva, melyet azután szaglásuk közvetítésével csakhamar felfedeztek. Olly vadra, melly nyolez egész tiz láb magas füvön ejtetett el, ritkán bukkannak rá, még ba az olly nagy volt is, mint az elefánt, vagy orrszarvú. A keselyük és marabut-ok mérbetlen magasságra felemelkedhetnek. Föl lehet tenni, hogy a légben szabályos rétegek vannak a külömböző ragadozók számára, azonban látbatlanul az emberi szemnek, a mérhetetlen maggasságban folyvást kiterjesztett szárnyakkal röpködnek és az alattuk elterülő világot távcső élességü szemeikkel vizsgálják. E magas légrétegekben magától értbetöleg mindig hűsebb légmérséket é veznek, és ugy látszik a vízre nem szorulnak ; de némely madár, mint pl. a marabut-gólya és a bussard, melyek hosszabb ideig szeldelík át a sivár pusztákat, vizes zsacskókkal birnak, és pedig az első torka alatt hordja ezt, a másiknál ez belül van ; mindke'tnemü tartó vizZel van tele. Minthogy az imnént nevezett orvmadarak mindig szabályos sorrendben követik egymást, ebből jogosau azon következtetést vonhatni, hogy különböző távolok- illetőlpg magasságokból jönnek. Ez utóbbiakból óriási térségeket pillantanak át; a földön levő emberek számára láthatlanok, de ök egymást folytonos körben röpülések közben is mindig szemmel tartják. Az egyik madár valamely tárgyat észrevesz a földön : azonnal lecsap és példáját rögtön követik keselyütársai. A mint a vadász valamelly állat bőrét lenyúzza, a piros vér azonnal odacsalja a keselyüket. Megfigyelés végett nem ritkán lnnyatt feküdtem és a kék felhőtlen levegő látásába merültem ; eleintén madárnak nyoma sem volt, de a mint egy állat bőre csak félig is le volt húzva, az égen is fekete pontok kezdtek feltünedezni, melyek mindig növekedtek. Ekkor fákról és cserjékről mindenfelöl hallatszott a varjak krákogása, azután jöttek a bussardok, az aludt vértömeget a földről fölkapkodva. Közben a látott fekete pontok szárnyas állatokká változtak át s kis idő múlva olly zúgás keletkezet', mintha kis forgószél okozta volna. Legelébb egy vörösfejü keselyű ereszkedett le a véres tovhoz és öt egész rajban követék társai. Illyenkor a légben a legmesszebb kék távolokig fekete pontokat lebete látni, a szélrózsa minden irányából közeledtek a madarak. Végtére egész koszorúban forognak körül a keselyük, de még mindig nem mernek leereszkedni; ezt a nagy kopasznyaku kisérli meg először. A vadászok e közben a vadat megnyúzták s a legjobb darabokat magukkal vivék ; a madarak ezalatt némi távolságból kisérik szem-