Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-12-20 / 35. szám

306 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. DECZEMBEK 10. 1870. vaink legyenek. Mert a keresztezésnél, liol leg­nagyobb szakértői felügyelet szükséges, nehogy heterogen elemek érintkezése által korcssarjat nyerjünk, nálunk eddig semmi figyelmet sem tanúsítottak, és tekintet nem igen volt arra, melly vidékre, milly mének küldessenek ? Ha­nem ugyanegy helyre 3—4 különböző fajú mén rendeltetett, a kancza gazdájára lévén hizva a választás, ki ehhez sok esetben-semmit sem értvén, gyakran pusztán a mén szine után in­dulva, ollyan csikót nyert, melly várakozási­nak semmi tekintetben nem felelvén meg, a következő években más méneket próbált, több­nyire liasonló eredmé ynyel. A mének elhelyezésére nagy gondot kell for­dítani, és miután nem is elegendők, szaporítani kell azokat, és nemcsak egyfélét, de annyi félét, mint a millyenek szükségét a második részben mutattam ki. Hogy a beosztás ne a vé­letlenre legyen ismét bizva, szükségesnek tar­tanám , hogy tétessen a kormány különböző vidékekon lévő szakértők és tenyésztőkből álló bizottmányok által jelentést arról: hogy e­gyes vidékeknek millyen ménre van szüksé­gük, és azokat ehez képest kell beosztani A méneket aztán nem igen kellene változ­tatni addig, mig czélszerüségük, — vagy az ellenkező, — utódaik által be nem bizonyult, s mig saját ivadékaik nem jönnének fedezés alá, vagy mig a bizottmányok nem javasolnák azt. Ezen eljárás mellett a tulajdonosok is ki­tapasztalhatnák, melyik alkalmas kanczáikra. Minden állomáson többféle mén lévén, nem lenne szabad megengedni, hogy minden kan­czát bármelyik fedezze, liánom vizsgáltatnék meg a kancza és a reá alkalmas ménhez vezettessék. Sokaknak elvette a kedvét az illy mének­keli hágatástól az, hogy aránylag sok kancza marad meddő. Mi is voltunk hasonló esetben, nevezetesen 1864-ben, midőn közbejött baleset miatt mé nünk nem levén : tizenöt kanczát fedeztettünk állami ménnel, és csak kettőnek lett csikója ! A kanczákban hiba nem volt, mert a reá követ­kezett évben, saját ménünkkel bágatván, egy maradt meddő. Ennek oka — véleményem szerént az lehet, — hogy gyakran hágnak; nagyon öregek is alkalmaztatnak, és végre tá­vol lévén az állomások, a kanezákat sokszor nem lehet kellő időben elküldeni. Ezen segíteni igy lehetne : egy mén napon­ként csak egyszer fedezzen, az öregek adassa­nak el egyes községeknek olcsón, mert helyben lévén, czéljának inkább megfelelne, végre pe­dig az állomások közelebb legyenek egymás­hoz. Czélszerü volna, bogy a földmivesek kan­czáik ingyen fedeztessenek. A községekben levő és netalán öröklő hibával ellátott méneket hatóságilag ki kellene heréltetni és helyette j egy öregebb állami mént adni. A teherhuzás könnyitése czéljábóí utainkat javitani kellene, mert a mostaniak nagy ré­szén, minden lónak rövid időn el kell rom­lani. Továbbá büntetés terhe alatt megtiltani, hogy a csikókat, legalább betöltött három éves korukig, teher húzásra ne alkalmazzák. Egy hatalmas eszköz van még vágyat ébresz­teni jó lovak tenyésztésére: ez a kiállitáso­koni díjkiosztás. Minden tavaszszal, megyén­kint annak fővárosában kellene illyeneket ren­dezni, hová a tenyésztők 1—4 éves csikóikat, szopós csikókat anyjukkal hoznák. A kiállítás egy-két hétig tarthatna, akkor a megyei lóte­nyésztésre felügyelő bizottmány az arra legér­demesebbeknek kiosztaná a dijakat és egy bizonyitványt, hogy minő dijat nyert, melyben a ló körülményesen le volna irva származásá­val együtt. Természetes, bogy a tulajdonosok csakis saját nevelésű csikókkal pályázhat­nának. Ugetö-verseny-dijjak adása szintén hatalmas eszköz volna, a kocsi és a rajta ülők terhe ki­egyenlítésével, melly erőmérő (dynamometer) által volna meghatározandó. Hogy a versenyek minden irányban előmozdítsák a lótenyésztést, a kiállítás ideje alatt megyénkint: teherliuzó versenyek volnának rendezendök. — Miután az erők közötti külömbséget csakis erőmérő által lehet pontosan meghatározni, itt is az volna alkalmazandó. Az erőmérők között leginkább használják a Reynier-félét, ritkábban Bentull-ét ; különben legjobb a .1/orm-féle, melly a két előbbi rend­szerének ügyes gyakorlati egyesitése. Végül — a keleti telivérek ellenőrzése te­kintetéből — kívánatos volna, ba a kormány az állami ménesekben neveltek származását időről időre közzé tenné az angol Stud-book mintájára. E rövid sorokba szorítva, kívántam nézetei­met előadni, és ha van köztük ollyan, mi ló­tenyésztésünk emelésére szolgálhat, ugy czélo­mat elértem. Pest, 1868 deczember 2-án R. B. Y © g y © 8. Az Angliában vásárolt és f. h. 19-én hazaérke­ző angol telivér tenyész-kanczák árverése 1871. Jan. 9. d. e. 11 órakor a nemzeti Lovar­dában történik. A sorshúzás utján részünkre ju­tott kanczák a következők : 1. LADY OF ELTHAM 1861. ap. Kingston, a. Countess (the Barou testvére). Fedezve Lord Clifton által. 2. AMARA 1866. ap. Knight of St. Patrik, a. Ava Lanercostlól. Megga, Sultantól. Fedezve Bac­chus által. 3. WAWE 1867. ap. Stochwell, a. Ariadne, ap. Newminster, a. Infidelity Voltairetól. Fedezve Bacchus által. 4. FINANCÉE 1860. ap. Stockwell, a. Athole Bro­se, ap. Orlando-, Haggish, Bay Middletontói. Fedezve Macaroni által. 5. EAST SHEEN 1858. ap. Kingston, a. M ss Slick, ap. Muley Moloch, a. Whisker, Samtól. Fedezve Blair Athole által. 6. ANDROMAQUE 1S61. ap. Flying Dutchman, a. Queen of the May, ap. Sir Hercules, a. Myrr­ha, Máléktól. Fedezve Thormanby által. A feltételek és árak későbben fognak közöltetni. Pest, 1870. Dec. 12-én. Az országos ötös bizottmány megbízásából : KEVE JÓZSEF. a pesti lovaregylet titkára. Diophantus, Highflyer. Cavaliero ur Angliából két méulovat is hoz magával a kisbéri ménes számára. Az egyik, Diophantus, telivér mén, 1858. apja Or­lando a. Equitation Emiliustól; 1861-ben a Two Thousend guinea nyertese. A másik egy norfolki félvér mén. Mint hallottuk : Friedrich Őrnagy ur, a bábolnai ménes parancsnoka, is csak a mult napokban érkezett meg Angliából, honnan pár jeles kanczát hozott br. Rudics és még mások számára. Éppen lapunk zártakor érkeztek meg vasúton a kanczák, mindnyáján szerencsésen s jó állapotban bár egy kissé télies szőrrel. Hasonlóan Kisbérről is vettük a távirati tudósí­tást hogy a két mén szintén szerencsésen megér­kezett oda. CARNIVAL a jövő fedezési idényre gr. Esterházy Antal csekljészi ménesébe adatott bérbe 400 0 frtért. ZETLAND br. 'Wesselényi Béla zsibói istállójában ment 1000 frtért. COTSWOLD pedig Pesten marad; hágatási dij 100 frt; félvér 80 frt. A pardubitzi falka, melyről már említettük, hogy octóber elseje óta működik, hetenként 4-szer szar­vasra vadász; — a vadásztársaság most bizonyára a legnagyobb erővel rendelkezik Európában, s a pardubitzi istállókban 180 v.idászló (köztük Tran­sylvanian) áll a társaság rendelkezésére, melly a következő urakból áll: Hg Thurn Taxis Egon fal­kanagy, hg Rohan Lajos és Benjamin, hg Arenberg Lajos, gr. Eszterházy Antal és MiklÓ3, gr. Clam­Gallas és fia, bg Auersperg Yincze, hg Kinsky Fer­dinánd és neje, hg Hohenlohe és neje Róza hgnő, gr. Sternberg Jaroszlaw, gr. Waldstein János és Jó­zsef, gr. Stockau Otto és György, gr. Kinsky Rud. és Otto, hg Fürstenberg Emil, gr. Thun Leo, Bal­tazzi A. ur, hg Windiscligrätz Alfred, hg Lichten­stein Alfred, Károly és Rudolf, Zinner ur, gr. Wrbna, gr. Kaunitz, gr. Salm Fer., gr. Hardegg; a 3-dik dzsidás ezred több tisztje és gr. Wolkenstein Os­wald, ki a múltkor hg Kinski Ferdinánddal együtt elbukott, ez utóbbi vállpereczét töré, az előbbi csak zúzásokat kapott; eddig már 7 szarvashalál volt; négyszer pedig elmenekült az Elbén át. A versenylovak istállónként csoportosítva 1870-ben. Egy pillanatot vetve multévi hason kimutatásunk­ra, nagy különbségeket veszünk észre az egyes is­tállók lovainak száma és nyereménye közt. Mig a Henckel-istálló tavalyi majd 60 000 frtra rugó nye • reményei arra mutatnak, hogy ő dominálta a gyepe­ket, az idén arányosabban oszlott meg az egész, s helyét a lissai társaság, Captain Blue és a fegyver­nekí istálló foglalák el. Még örvendetesb, hogy mig tavai az idegen tenyésztésű Mercury és Honesty voltak a gyep matadorai, addig az idén Virgilius és Buccaneer hazai tenyésztésű fiai vették át e szere­pet. Hogy az oroszlánrész a lissai istállónak jutott, cz legszámosb lovai daczára is csak Cadet érdeme, melly egymaga majd felét keresé e nyereménynek, s benne s In Wiewben a szövetség minden jelek sze­rint derék küzdőket birhat a jövő évre is. — Cap­tain Blue hasonló kincset bírt Advocateban, mellyet igen helyesen tudott felhasználni. A mit a fegyver­neki istálló Pozsonyban elmulasztott, azt bőven kár­pótold később, s csak örülünk, hogy hazai telivér­tenyésztésünk egyik legbuzgóbb gyakorlója mun­kásságának olly szép eredményét láthatja, melly a tavalit még egyszer felülmúlja. A nádasd ládányi istálló Count Zdenkoban egy olly lovat nevelt ma­gának, melly egy egész uj generatio törzse lehet, .italában Buccaneer és Virgilius fiai ugy látszik mostanában a legsikerültebbek, s belőlük apjukhoz méltó apalovak válhatnak, mig az ez évi kanczák közül Verbena és Bajadere volnának azok, kiktől széllel versenyző ivadékok várhatók. Chief tulaj­donosa sok győztes lovat nevelt már pályáinknak ; kevés cs tárral küzd, de azok győzősek szoktak len­ni, emlékezzünk csak kétesre és Dobozra. Aczél Pé­ter ur buzgalmát kellő siker követte, s All-my-Eye hivatva lehet — kellő párosítás mellett — magához hasonló győztes ivadékokat adni. Horror t. tulajdo­nosa valóságos ternót csinált e lóval, melly talán tovább fog pályánkon szerepelni, mint csupa Z be­tűvel kezdődő név-testvérei. Az egyes istállók, nyereményeik nagysága szerint — mellyből a téte­lek és gyeppénz nincs levonva — a következőleg csoportosulnak : Lissai szövetség 18 ló Captain Blue 13 „ Gr. Szápáry Iván 9 „ Aczél Péter 7 „ Gr. Forgách L. 9 „ Gr. Esterházy M. 9 „ Gr. Nádasdy F. 3 „ Gr. Zamoisky I. 4 „ Drávetzky Aurél 4 „ Kladrubi udv. m. 8 „ Mint lácjuk legkevesb erővel aránylag legtöbb eredményt a nádasd-ladáuyi istálló ért el, mint ta­vai a Keglevich-féle, mindkettő egyetleu küzdővel, (Zápolya és Count Zdenko), mellyek értéke nem­csak nyereményeikben, hanem jövő ivadékaikb an is várható. 48788 foriut. 35696 n 33972 77 18484 n 15901 77 15813 n 15253 n 11112 77 9740 >7 9056 77

Next

/
Thumbnails
Contents