Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-11-30 / 33. szám

294 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. NOVEMBER 30. 1870. ollykor egy-egy óriási baobab (majomkenyérfa) által felváltva képezték növényzetét; ez utóbbi az alacsony mimosák fölé emelkedve embernek és állatnak egyaránt jótevő' árnyékkal szolgált. E fák egyike mintegy 40 lábnyi kerületű volt; a lágy tapló-nemü törzsbe kemény faczövekek voltak beütve, miáltal létrává változott át, melyen a benszülöttek felmásznak, hogy mézet keressenek. A méh ugyanis előszeretettel viseltetik a baobab iránt, minthogy magas levén, alkalmas pontokat nyújt neki, melyen lerakhatja sejtjeit. A baobab az utazót mindig gombára emlékezteti, mert törzsének óriási vastagsága épen semmi arányban nem áll magasságával és a ritkás ágak is tömegük által lepnek meg. Fája olly könnyű, mint a parafa s olly lédús mint a répa. Gyümölcse, mely a héjban sárgásszinü por között van, kevéssé savanyus izü és üdítő. A mimosákon, melyek gummi arabieum-ot termelnek, azon évszakban a gummi gyönyörű borostyánalaku tömegekben dió, egész narancs nagyságáig volt kifejlődve. Az arabok nagy tömeget szedtek ebből össze ; kivülröl olly kemény volt mint a jég, közepén hig s átlátszó, mintha mesterségesen uton lett volna tisztítva, emellett kellemes, édes izü. A mimosa-erdökben az orrszarvú tanyáz, melyekkel ezentúl gyakrabban fogunk találkozni. Midőn egyizben meglehetős nyílt erdőn lovagoltam át, vezetőm, Tabir Scherif hirtelen megállította lovát, és egy bokorra mutatva, mely alatt alaktalan fekete tömeg hevert, balkan mondá: „Umgurrin," azaz a szarv anyja. A sürü bokor alatt két orrszarvú aludt, mint a disznók egymás mellé kuporodva. Egész 30 lépésnyiig közelitettem meg őket, de helyzetünk olly sajátszerű volt, hogy nem tartottam tanácsosnak reájok lőni. Midőn jelenlétünkről szimatunk által értesültek, nagy ügyességgel felugráltak és az egyik hangos füttyentéssel egyenesen velem jött szembe; éu lőfegyverem jobb csövéből torkába lőttem A két állat erre őrült sebességgel tova vágtatott, mint az összefogott lovak egymásmellett tartva fejeiket; mig Tabir Scherif, egy a Hamran törzsből való arabs, meztelen karddal utánok száguldott, a két orrszarvú által felvert porfelleg által elfedve szemeink elől. Egy másik, Röder Scherif nevezetű, kinek egyik karja elszáradt volt, a gyeplőt annak egy megmaradt pata-alaku maradványára aggatva, s jobbjában kardját villogtatva, szorosan fivére mellett maradt, hogy esetlegesen a második vágást tehesse. A harmadik a már ismertetett Abu Do volt ; baja vadul szétziláltan repült feje körül, lovát egész erejéből lujtá és szilaj erélylyel előre hajolt, kardját messze maga elé t.rtva, mintha a vad már közvetlen közelében volna. En Tetei nevü ménemet megsarkatyuzva, csakhamar a két testvér, Tahirés Roder Scherif közt találtam magam. A két aggadzsir-párt közt vetélkedés keletkezett, mindegyik tul akart tenni a másikon. Abu Do, kit paripája cserben hagyott, csaknem megörült annak látásán, hogy Tabir öt jóval megelőzte, s ez utóbbi szilárdul feltette magában : első mártani kardját a szarvorru vérébe. Kísérletet tettem a bal felöl rohanó orrszarvút megelőzni s elmenvén előtte, másik csövemet jobb kézzel vállába, ezt csaknem érintve belelőni, de lehetetlen volt az állat elé kerülni. Folytonosan néhány rőfnyire mögöttük maradiunk, s a vágási távolon kivül, és meg kellett azzal elégednünk, hogy lépést tarthatunk velők. Csaknem egy órahoszszáig tartott ez, és az állatok még semmi jelét sem mutatták elfáradásuknak; mindig egyenletes sebességgel repültek tova az a'acsony cserjéseken keresztül, melly lovainkat ugyancsak megviselte, majd egy ritkás erJőszélen keresztül egy földhullámzás felé, mely kellem -s lejtőu a folyamig ereszkedett le. Talaja ncbek-mimosák által képezett sűrűvel volt fedve, s ebben akartak az állatok elrejtőzni. Csak négy lovas maradt nyomukban. Abu Do leszállva fáradt lováról gyalog futott odább, és már elhagyni látszott a lovasukat; de ezek inégis végig előtte jártak ; most Roder volt legelöl, én nyomban utána a második helyen. Izgatottságunk folyton-folyvást növekedőben volt; mindinkább közeledtünk a sűrűhöz; az orrszarvúak mindinkább elgyengültek, mit ollykor-ollvkor hallatott fájdalmas nyögésükből következtettünk, noha lekonyitott fővel mindig egyenlő gyorsasággal tovarohantak. Csak mintegy kétszáz lépésnyire voltunk a sűrűtől, de lovaink ereje teljesen kifogyott, nemkülönben az orrszarvuaké is, melyek most ügetésbe mentek át. Tahir egészen közel ért hozzájuk, de még egy pillanat és a siirüt — menedéküket — elérik. Ekkor, midőn a hátul levő orrszarvú a sürü tüskés falat csaknem érinté, megcsillámlott az arab kardvasa, s az állat hátsó ezimerén megvágva, az erdőben eltűnt. Tahir olly csodálatraméltó módon mérte rá a csapást, melly bárkit is meglepett volna, a ki a vadon fiaival keve'sbbé érintkezett, mert a midőn előre veté magát, hogy az állatot még elérje, maga is kevés híja hogy lemaradt a nyeregről. Kitűzött czélunkat ugyan nem értük el, de daczára ennek soha vadászatban olly örömem nem telt, mint ebben ; mert eltekintve a nagyszerű versenyfutástól, milly lélekemelő ama gondolat, hogy az ember semmi más fegyverrel nein rendelkezve, mint a puszta karddal, még a leghatalmasabb állatokat is megtámadhatja és legyőzheti. Tahir Scher f később kifejté, liogy az orrszarvú-vadászat minden körülmények között fárasztó mulatság, minthogy az állat rendkiviili gyorsasága azzá teszi; ö ugyan már többeket ejtett el, de mindig csak hosszas, veszélylyel járó küzdelmek után. Ha az állat elfáradt, ugy szembeáll a vadászokkal ; s ekkor az egyik magára vonja figyelmét, mig egy másik hátulról közeledik hozzá és lábinát keresztülvágja ; de itt egy körülmény forog fenn, mellynek nem tudása a vadászra nézve nein csekély veszélylyel jár ; az orrszarvú t. i. képes — s ez nagy előnye az elefánt fölött, — még pedig elég gyorsan, három lábon is szaladni, mi természetesen, vadászatának egész más jelleget kölcsönöz, mint minő az elefántvadászaté. Abyssiniában csak a fekete, kétszarvú orrszarvú fordul elő ; ez ugyanazon faj, mellyet Dél-Afrikában keitloá-nak neveznek. Egészen kinőve marjáig 5 láb magas, de gyakran 6 láb és 8 hüvelyknyire is megnő ; bőre csak felényi oly vastagságú, mint a vízi lóé ; de sürü szövete miatt roppant szívós, megszárítva és simi va ollyan mint a szaru. A fekete afrikai orrszarvú bőre nem olly redős, mint indiai rokonáé, hanem egészen simán borul testére. Nagyon gonosz hajlamú állat; mindig megtámadja az embert, habár ez okot nem is szolgáltat arra; s minden állatban ellenségét látja. Sem valami éles látással, sem hallással ne n dicsekedhetik, de szagló-érzéke olly finom, hogy kedvező szélben 500 — 600 rőfnyi távolságra is megérzi az idegent; e mellett minden tárgyra rátámad, ha nein látja is azt, és attaque-ját három éles fütytyel szoleta kisérni. Agya a két szarv által védolineztet.ik ; ezért vajmi nehéz a vadásznak egy támadó orrszarvat leteríteni, ha ez öt egy sürü bokorban váratlanul megtámadta. A szarvak ritkán nőnek két lábnál hosszabbra, sőt ennél reudeien sokkal rövidebbek, és nem, mint más állatoknál a csonttal vannak egybenőve, hanem pusztán és egyedül a bőrben gyökereznek, mellynek mintegy nyujtványát képezik. Ezen borzasztó feg vernek tehát nincs S'.ilárd alapja, és a holt orrszarvúnál már másodnapra kimúlta után egy jókon botütéssel el lehet választani. Illyenkor láthatni, hogy alapja lapos csé^zefui-mát képez, melly körülbelül hasonlit az articsóka szivéhez, mellyröl a leveleket leszaggattuk Zápfogai kiilsö szélükön előre álló szegélylyel birnak, s zárt állkapcsai tökéletes ollót képeznek, a felső és alsó fogsor kiálló szélei szoiosan egymásba záródván. Igy képe3 az állat az ágakat és gallyakat, melyek fő táplálékát képezik, leesipni vagy levágni; az orrszarvú kiválólag faevö, de azért a füveket sem veti meg, legszívesebben táplálkozik egy kis mimosával, mely vörös héjjal bir és nagy tömegekben nő. Az orrszarvú ezeket olly élesen esipi le, mintha emberi erő kerti ollóval metélte volna rendbe. Az orrszarni többnyire párosan jő elő, de ollykor ollykor bornyuval is, melyet az anya nagy gyengédséggel dédelget, és folyton-foly vást őrszemmel kisér. Az éles, fülsértő fütty, melyet az orrszarvú hallat, némileg hasonlit a gyermek-trombita hangjához. Napnyugta előtt két órával hagyja el rejtekét, mely mintegy mértföldnyi távolságban van ivóhelyétől, ói a viz felé szabályos ösvényeken közeleg, mellyeket önmaga alkotott, de nem mindig jár ugyanazon uton. Miután eloltá szomját, egy bizonyos helyre, rendesen fa alá vonul vissza, melynek közelében a vadász rendesen nagy tömegű hulladékot talál. Illy módon tudja meg, hol helyezze el a tört; mindenesetre azonban nagy óvatossággal járjon el e közben, minthogy roppant finom szaglású állattal van dolga. A vadász teendője rendesen a következő : az orrszarvú ösvényébe eső és a fától nem messze levő helyen egy kerek lyukat váj, mellynek mélysége 2 hüvelyk, átmérője pedig 15 láb, ezen keresztül egy SZÍVÓS fából való ezöveket fektet, mellybe számos éles, erős és ruganyos fából készült nyársak vannak beékelve. Ezek középen összejönnek és egymásba kapaszkodnak, mint egy kerék küllői. Az illykép elkészült műszernek szorosan kell a lyukra záródni; azután a kerékre erős kötél erősíttetik, melly, mig egyfelől hurokkal van ellátva, másik vége egy külön e czélra kivágott fára erősíttetik, melly egyik végén mélyen be van vágva, hogy a kötél le ne csuszamoljék. A fatörzs, mely mintegy 500 — 600 font sulyu, gondosan elásatik, az egész tör pedig földdel fedetik be, felületét azonban tanácsos egy ág segélyével elsimítani, kézzel azért nem, mert ennek érintése könnyen hagyhatna szimatot, melyet az orrszarvú azonnal megérez. Mindezek után még hulladékából némit azon pont fölé söprünk. Már most ha egy állat közeledik, mely a cselt nem gyanítja, rálép a körületre, és lába ennek közvetítésével a lyukba sülyed; a mint megkísérli lábát kihúzni, a hurok még jobban rátekerődzik lábára, és már csak azért sem csúszhat le róla, mert a tüskék a bőrbe nyomulnak. Az állat most minden erejét összeszedi, liogy megszabaduljon, erőködesei közben kirántja a fatömböt a földből és ezáltal még jobban neki szilajulva elrohan, magával ezipelvéu az akadályt, a mely folyton folyvást fatörzsekben és gyökerekben megakad s igy roppantai fárasztja a vadat. A vadász dolga csak annyiból áll, hogy kövesse a barázdákat, melyeket a fatömb útjában huz és liogy megölje karddal vagy láudzsávál a halálra fáradt állatot. Legelőször ennek bőrét szokták lenyúzni, mely hét vérthez szükséglett anyagot ad, ennek darabja pedig két tallér ; a szaru fontja Abyssiniában két tallér. Még egy ideig Delladilla mellett a Setit folyónál ütöttem tanyát, ugyanott, a hol a: aggadsehirok közreműködésével első elefántomat elejtettem. Vadásztársulatom még mintegy tizenkét huarti-val, azaz viziló-vadászszal, kik szintén a Hamran törzsből valók, szaporodott s igy tekintélyes erőt képviselt. Ez u'óbbiak szerfelett merész emberek, és különös ügyességet mutatnak a krokodilok szigonynyali e ejtésében. Midőn egy napon egy kittar-mimosák által képezett sűrűben, mely ember magasságnyi füvei váltakozott, lovagoltam, orrszarvú nyomaira találtam s midőn egy pillanatra bárom társammal együtt megálltam, egyszerre fülünkbe csendültek az ismeretes hangok: Uiff, u'iff, u'iff! és ugyanakkor az e.döben hatalmas esörtetés és robaj keletkezett; két óriási orrszarvú közeledett szélsebességgel felénk. A veszély nagy s más menekvés nem volt, mint a legvadabb futás. Mahomet nevü lovászlegényemet az orrszarvuk elgázolták; mi többiek pedig egy magaslatot törekedtünk elérni. Én magam is csak lovam gyorsaságának köszönhettem éltemet ; az orrszarvuk azután egyenes irányban tova száguldoztak. E kényszerfutam után sajnálatra méltó látványt nyujtottunk ; futás közben a tüskés bozót ruháinkat darabokra tépte; én magam nagy tömeg vért vesztet: em lábszáraim- s karjaimból, s embereim sem különben ; de daczára ennek fellélegzettünk, midőn biztosságban éreztük magunkat a hatalmas állatóriások előtt. (Folyt, köv.) Felső-Nógrádból. Gdcs, nov. 26. 1S70. (Vadászataink. — Lefaucheux és Lancaster.) Uramöcsém gr. Forgách Antalt jelenleg kirekesztöleg illető gácsi uradalom begyes-völgyes és dús lombfedte téréiről szólal meg kürtöm, de ezúttal csak röviden, miután a föeredinényt az annak idején beterjesztendő évi kimutatás mellett akartam dilucidálni. Bocsánat e szóért, és bocsánat azon hitért is, liogy a szerkesztőség ebbeli barátságában kételkedni sem merek, — és most a tárgyhoz. November 21 és 22-ik napjaiban meghajtattuk a gácsfalvi erdőt, a vágásokat, s a fácsános-