Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-09-20 / 26. szám

234 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. SEPTEMBER 10. 1870. széléből, hol közepéből s a serénykedő nőstényhez vívé, mely azokat rendeltetésük helyére szállitá és oda erösité. De nem mindig várta meg férje-ura eljövetelét, s ha ez egy pár pillanatra a fészektől eltávozott, akkor ö a félig kész fészket odahagyva, az ágakon idestova sétálgatott. Nagyon mulatságos volt nézni, mint himbálóztak e madarak az ágakon, csőreikben hoszszu fűszálakkal, fejüket büszkén fel emelve és a fejtollakat felborzolva, mialatt figyelmes szemeikkel kíváncsian mindenfelé tekintgettek. A poszáták kivétel nélkül mindnyájan nagyon szeretik fiaikat s ellenség közeledtekor különös eszközhöz folyamodnak, hogy annak figyelmét a fészektől el s saját magukra vonják. T. i. hanyagul kiterjesztett szárnyakkal a fészektől elröpködnek és a földre guggolva, ily helyzetben szaladuak el, mig némi távolságban a bokrok közt eltűnnek. A legnagyobb és legmélyebb fészket a poszáták közt a kerti poszáta (Cur. hortensis) épiti. Közönségesen csak juniusban, midőn a csizek, rigók és sármányok már régen másodszor láttak a költéshez, kezdi ez az építést ollyformán, hogy a hira halk csicsergés között hord össze 3 — 4 helyen hosszú száraz fűszálakat, melyeket minden további elrendezés nélkül egymásfölé rak, s melyek a fészek legelső durványát képezik. Ha ez megvan, még csak akkor kezdődik a valódi épités a bokor sűrűjében. A nőstény teljesen elmellözi és tekinteten kivül hagyja a him kezdetleges építményeit, minthogy nagyon is szembeötlő helyeken vannak. A fészeknek, minthogy többnyire a földhöz nagyon közel van, sokat kell szenvedni a macskáktól és menyétektöl. 1867. nyarán házam tőszomszédságában létezett illy fészek alig egy lábnyira a földtől. Én a fészket, megóvandó a kiilveszélytöl egy sürü tüskés sövénynyel vettem körül; de fájdalom sikertelen volt óvatosságom, mert egy napon a fészekben csak maradványait találtam a fiaknak, s a mi még fájdalmasabban hatott rám, az anyának is. A him még azon nyár folytán újra megjelent és kora reggeltől ke'sö estig hallata dalát, melylyel uj életpárt hívogatott. Huzamos ideig tartott, mig ismét fészek nyomára akadhattam; de végtére jun. 14-én egy bokorban több egymás fölé helyezett fűszálat vettem észre ; jun. 17-én már a fészek teljesen felszerelve állt egy mogyorócserjében. Midőn jul. 12-én reggeli 10 órakor ismét megvizsgáltam, négy kÍ3 csupasz istenadta feküdt benne, s közülök az egyik folyton száját tátogatta s fájdalmasan eledel után siránkozott Ez nagyon veszélyes dolog, minthogy a macskák mindig e hang után indulnak. Ugyanaz nap délután három órakor még két eleven fióka volt a fészekben s egy legyilkolva hevert annak szélén. Este 0 órakor a fészek egészen üres volt. A poszátafészkek között azonban van egy, mely szépségre, szilárdságra és ezélszerüse'gre egyaránt felülmúlja a többit sez a sárgahasu poszátáé (Sy. hipolais), amaz ismeretes énekesé, melyet a népnyelvén itt-ott gunymadárnak is neveznek. Berkek és ligetek, különösen nedves talajon levők, továbbá elvadult fáskertek, parkszerű ültetvények stb. képezik e madár kedvenez tartózkodási helyét a nyáron át; ugyanott épiti fészkét is 3—12 láb magasságban. Az, mely után e leirás készült, egy fiatal tölgy sürü lomhozatu ágai közt volt, és néhány, 5 hüvelyk hosszú mohfoltokból, száraz füvekből és rovarszövet és nyirfahéjj-vegyületböl volt mesterségesen egybeszöve. Csak novemberben vettem le e szép fészket, miután már nem egyszer szél és esö megviselte, és mégis még mai napig is, — noha már C év óta képezi fészekgyüjteményem diszét — olly ép, mintha csak az imént hagyták volna el lakosai. A fehér nyirfa-héjj ollyforma kinézést kölcsönöz a fészeknek, mintha gyaluforgácscsal vagy papirszeletekkel volna kiczifrázva. Azon fészkek, melyeket még az előbb emiitetten kivül találtam, többnyire bükkös cserjékben, fiatal fenyőkön s más fákon voltak, söt egy izben egy sürü éger-bokron keresztülhuzódó földi szeder indái közt találtam egyet, mely rovarszövettel nagy művészettel volt megerősítve. A negyedik családot képezik a neme z-k é s z itö madarak. Fészkeik mohók- és zuzmókból, állati és növényi gyapjúból, gyengéd fűszálakból, faháncsból és gyökerekből van elég szilárdul összeszerkesztve. Az illynemü fészkek typusa gyanánt szerepelhet az erdei pinty (fring. coelebs) fészke. Már korán, a rigóval egyidejűleg kezdi az épitést, mely lomb- és tűlevelűeken, néha a törzshöz simulva, máskor szabadon az ágak közt van. Egyes fészkeket már bokrokban is találtam, alig három lábnyira a földtől- Nagyon gyakorolt szem kell ahhoz, bogy a pinty fészkét fel lehesen ismerni, mert e madár mesterileg érti a fortélyt, hogy kell azt mohhal való felszerelés által egészen egy gumós kinövéshez vagy 'göcsboz hasonlóvá tenni. Midőn a mult év tavaszán egy , magános fán létező pintyfészket megtekintettem, a tulajdonosok mindketten rám támadtak s amúgy isten igazában megdorgáltak. En azonnal takarodót fúvattam, a nélkül, hogy a fészket megérintsem, de a madarak ott hagyták azt és soha többé vissza nem tértek. Furcsa népség ez — gondolám, — bezzeg nem ily félénk a közeli fáskertben tanyázó páracska, melynek szeme-láttára akármikor is zavartalanul belepillanthatok a fészekbe ; és ez nem ritkán történik, mert egy titkos erö mindig a mestermü megtekintésére ösztönöz; és kérdem, lehet-e a természetbarátra nézve valami szebb, szivemelöbb látvány, mint a csinos házikó s benne a lágy párnákon kuporo ló apró-csepröség ? A csiz fészkéhez leginkább hasonlít, de valamivel kisebb és csinosabb a tengelicz (F. carduelis) építménye. Ha a meleg februári nap kezd erdöre-mezöre mosolyogni, ekkor a tarka ruháju him ismét megjelenik a fatetököu, melyeknek ágain még a multévi fészek maradványait hajtja ide s tova a szél, s olly vigau fütyörész és énekel, mintha a zordon tél hatalmát régen megsemmisítette volna a tavaszi nap enyhe verőfénye. De a fészeképitésnek azért még most hire-hamva sincs. Csak később, midőn a fák piros és fehér virág-ékükben pompáznak, látnak hozzá, de ekkor kettőzött serénységgel az építéshez. Egy izben, 1860. év áprilisán volt, a mikor egy ablakom alatt álló faszerü áfonya-bokor fris zöld szinben pompázott, egy szép reggelen egy szerelmes tengelicz-pár állított be, s abban a maga módja szerint gazdálkodni kezdett. A hely kiszemelése, birtokbavétele és az épitőszerek odahordása egy pillanat miivé volt. Hogy a bizalmas állatoknak megkönnyítsem a mnnkát, egy fészekgyüjteményemben létező régi és megrongált tengeliczfészket szétromboltam és anyagát a bokor alatt széllyelhintettem. Egy óra múlva a fészek alapja meg volt vetve, a madarak vigan csicseregve röpültek tova hogy — elég csodálatosan — soha vissza ne térjenek A két fentebbi, szépsége és czélszeriisége által egyaránt kitünö nemez épitmény mellett legyen még szabad csattogány (Acc. modularis) kevésbé szép és tartós fészkéről megemlékeznem. A többnyire vékony gályákból álló gyönge alapon egy majdnem egészen zöld mohákból készült laza és puha fészek emelkedik, melynek belső bútorzatát is csak egy-két kiterített szőrszál képezi, de gyakran ez is hiányzik. Az épitésnél mindakét házasfél egyenlőképen vesz részt, és nagyon mulatságos nézni e fürge állatocskákit, mint szedik fel és gyűjtik össze kertekben és erdőkben az építőanyagot. Többnyire ugyanazon helyre térnek vissza ; ott, farkukat mindig oldalvást mozgatva, keresve és kiválogatva a használható anyagot szökdelnek idestova és miután megrakodtak, kincseikkel elrepülnek, hogy nemsokára újra kezdjék e játékot. A fészek sürü fenyvesekben és sövényekben, korhadt, vén törzsökön, rözsehalmazokbau és száraz cserjékben van. 1866. év nyarán, — a mi bizonnyára nevezetes és ritka tünemény — 24 láb magasságban találtam egyet egy tűlevelű fán. A madár bizonyosan csak azon czélból ütötte fel tanyáját illy magasan, hogy elkerülje azon vészélyeket, melyek az alacsonyan levő fészkeket fenyegetik. De elővigyázata itt is kevés-hijja hasztalan lett volna, inert itt is egy vérszomjazó rabló jelentkezett, melynek terve azonban az én esetleges közbejövetelem által füstbe ment. En t. i. a végből ültem le a fészek közelébe, hogy megfigyeljem, hány adagot juttatnak a madarak naponkint éhező kisdedeiknek. Mihelyt a szülék megjelentek, amazok hangos kiáltásokba törtek ki. Ezáltal oda csalogattak egy varjut, mely a semmi roszat nem sejtő családhoz közelegve éppen gyomrába akarta azt temetni, midőn én éktelen lármát csapva a gaz rablót a pokolba kergettem. (Vége következik.) A nyul-kopászat. („ Chasseur au ebien courrant.") (Folytatás és vége.) Vadászat kezdetén a nyul mindezt csak tréfának veszi, hanem ha aztán fáradtnak érzi magát, s látja, hogy a delog komolylyá kezd válni, akkor elveszti a lábai gyorsaságába helyezett bizalmát. Tudja, hogy már nem tarthatja fenn magát tovább az ebek ellenében, s cselfogásait megkettőzteti. Itt már aztán a vadásznak is meg kell kétszerezni figyelmét, mert nyul vadászatnál gyakran az utolsó pillanatban szenvedünk hajótörést. A nyul egy kanyarulatot tesz, az ebeknek nincs szimatjok, s elvesztik a csapást. Ha az ebek erre hangot adnak, az már nem történik többé erővel, élénksegge

1, inkább panasz-kiáltás az a mit hallunk, bizonyos lelkiismereti megkönnyebbülés ; meg akarják mutatni, hogy itt vannak. Ez mind igen szép, csakhogy e mellett elvesztjük a nyulat, a mi még gyakrabban megtörténik, ha nősténnyel van dolgunk. A nőstény az utolsó iramodásnál már nem tesz száz lépést egyenesen elÖTe, húszszor is visszatér csapására, s az ebek nem tudják többé, hogy ezekből a kuszált csapásokból hogyan találjanak ki. Ez esetben igen jó, ha t. i. a csapás a földön látható, azt a lábbal összetapodni, legalább később aztán megtudhatjuk, viszszatért-e a vad, vagy nem. Nincs olly ravaszság, mellyet a nyul alkalmazásba ne venne, hogy az ebek elöl megmeneküljön. Az egyik egy fo'yamon úszik át, a másik egyenesen az ut hosszában fut, mindig a porban, ez egy lakott házba tör, amaz meg egy csűrbe, egy másik meg egy pinczébe búj*). Legalább tiz kötetet kellene ;rnunk, ha egy nyul cselfogásait össze akarnók irni. E felöl minden vadásznak meg van a maga története, s e történetek csaknem mind valók. És Decartes mégis azt mondja, hogy az állatok csak gépek ! Ámde a gép mindig egyformán megy, az ebek által elhibázott nyul pedig minden nap ujabb ravaszságot talál ki, hogy velük a szimatot elveszitesse. Aztán meg akkor az eb is csak gép volna. Valóban szép gép, mely örömöt és fájdalmat mutat, melynek szemei és farka igen jól tudn ak beszélni. E gépnek nincs szava, hogy az elkövetett hibáért bocsánatot kérjen, ámdo megalázza magát, s tudja, hogyan kell kérő állásban ura lábaihoz csúszni. Nincs szava, hogy azt mondhassa: „nyisd ki az ajtót," de kaparni kezd, s aztán már tudjuk, hogy Murát be akar jönni. Az eb emlékező-tehetséggel bir, ellenben a legmüvésziebb gép semmire sem emlékezik. A göi'ögöknél az eb feje az emlékező-tehetség jelvénye volt. Plato Sokratest egy ebre esküdteti, hogy megmutassa, miszerint a teljesített szolgálatot soha sem fogja feledni. Különben, ha az állatok csak gépek volnának, akkor valamennyi nyul ugyanazon módon manüvrirozna, hogy az ebek elöl elmeneküljön. Ámde csaknem mindenik különféle ravaszsággal éí, mert ők gondolkoznak, tépelődnek, s kiszámitnak minden lehető esetet. En láttam egy nyulat, melv a síkon egy na^y kört formált, ugy hogy inkább ö üldözte az ebeket, mint ezek ötet, az ebek és a nyul mindig egy irányban szaladtak, ugy hogy nem is lehetettt elgondolni, mi lesz eunes vége. Ha már aztán egészen kifáradt, akkor egy óriási ugrást tett, s a magas fiiben szépen kipihente magát. Ugyanezt a cselt három nap egymásután próbálgatta, és éu sehogy sem tudtam észrevenni, mig végre rájöttem a dologra. Erre a falkát két részre osztottam, az egyik rész vargabetűt csinált, a másik rész pedig egyenesen futott előre, és igy a nyul két tüz közé szorult. A régi plilosophok még azt is állították, hogy az állatok nem nevetnek ; ezek az urak tévedtek. A nevetéshez nem szükség az ajkak széthúzása s a fogak előmutatása, ép ugy nevethetnek farkukkal, valamint arczukkal is. Nézzetek két fiatal ebet, vagy két fiatal macskát, melyek egymással játszanak, százúíle csint elkövetnek, ugrálnak, jönnek-mennek, és bizonyára nevetnek is. Azonban van egy nevetés, melyet az állatok nem ismernek, és ez az, melynek eredete két tárgy összehasonlításában fekszik, a *) Mint mult évben a lepsényi falka nyúlja a polgárdi szöllökben. Szerk.