Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-09-10 / 25. szám

SEPTEMBER 10. 1870. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LA P. 227 meg egyszer rak ugyanabba a fészekbe; de nem ugy a vén szarka, ez illy vész után azonnal odahagyja fészkét, sőt sok esetben azt le is rombolja, hogy igy a fedő tüskés ágakat egy uj fészek a'apjának készítésére használhassa. Eddig a fészekfonókról szóltunk; most átmegyünk egy másik müvészcsaládra : a kosárkész i t ö k r e, mellyek legméltóbb képviselői a rigók és gébicsek, és ezek közül legelsöbben a fenyvesmadár ötlik szemünkbe (Turdus viscivorus). Ezen, ig°n félénk madár többnyire magános fensikokon, tűlevelű vagy lombos fák által képezett sürü erdők szélén tartozkodik és ott emeli, vagy magasan a fa hozzáférhetlen koronájában, vagy alacsonyobb fákon, többnyire a törzs mellett, nagy gonddal épített íészkét. Ez különféle anyagokból, a milyeneket a környék épen nyújt, alkottatik Ö3sze, és különös ismertető jele a száraz zuzmókból készült külső boríték. Még soha sem sikerült nekem, és nem is könnyű feladat, e madarakat fészeképitési munkálataik közt meglesni, mert annyira megy elövigyázatuk és óvatosságuk, bogy a bizonyost is mindig bizonytalannak véve, a mint a legcsekélyebb gyanús mozdulatot ve izik észre, azonnal az erdő sűrűjébe vonulnak viasza. Csak a hím madarat lehet ollykor közelről vizsgálni ; tavaszkor tudniillik, midőn a szerelmi mámortól ittasulva, a magas tetőről hallatja szerek mért esdő hangját. De ha fiaik létele forog kérdésben, mindketten aggodalmasan kiáltva közelednek és közösen apellálnak a merényletet intézők lelkiismeretéhez. A fenyves madárélios leginkább hasonlít a fekete rigó fészke (Tardus merula), csak a külső zuzmó-ékitmény hiányzik róla. A nálunk honos éneklő madarak között a rigó kezdi legkorábban az építést Alig kezdenek a sövények tövében a kék ibolyák sarjadozni, a szorgalmas nőstény már akkor a zöld tűlevelű erdőben és sürü facsoportban, vagy ollykor egy vén mohos törzsön egy biztos helyet szemelt ki magának, és itt kezdi száraz gályákból, mohból, és nedves földből a fészek alapját megvetni. Ha ez megvan, finom gyökerekből, harasztokból és gyenge füvekből, melyeket részint önmaga hord össze, részint hitestársa csőréből fogad, szilárd fészekfalat ke :d rakni, ezt agyaggal gondosan kitapasztja, s a fészektcknőt vegyest hajlékony fűszálakkal, száraz levelekkel és állati szőrökkel kirakja. E szilárd építmény daczol a még nem ritkán felette elvonuló hózivatarokkal, és megótalinazza a gyenge ivadék életét minden viszontagság ellen. Többnyire, de nem mindig van a fészek alacsony helyen ; vén, a tapasztaláson okult párok 20 — 35 lábnyi magasan is tanyáznak, miről már több izben volt alkalmam meggyőződni. Az e tekintetben szerzett tapasztalataim a következők: Nem messze lakásomtól egy tüleve lüek által képzett erdő szélén a nyár folyamában 8 rigópár lakozott. Ezek közül öt párnak fészke mintegy ölnyi magasságban volt a föld felett, és lakosai mind szerencsésen tova repültek; a 6. számú, mely mintegy 4 lábnyira volt, még május 2 án öt, épen szárnyra kelt fiakat tartalmazott; 21-én azonban a fészket vérrel bemocskolva, s mellette a fiókák nécni csont és tollmaradványait találtam; a 7-ik számú, melly csak 2 lábnyira volt a talajtól, május 8-án világos nyomait mutatta egy rabló általi elpusztittatásának : a 8 ik számú végre, melly négy tojást tartalmazott és csak 3 lábnyi magasságban volt egy rózsabokorban, elhagyatott lakóitól, a nélkül hogy e rögtöni elhatározás okát megtudhattam vo'na. A kosárféle fészket épitök között legművészibb épitész az éneklő rigó (Turdus musicus), azon bámulatra méltó é iekes, melynek dala ollyannyira képes tavaszi gyönyört és szerelmi vágyat kelteni az ember szivében. A fiatal pár, mindjárt megérke zése után, mely márcziusba esik, hozzá lát a félgömbszerű fészek ép téséhez, melynek belső berendezése és comfortja a legnagyobbb mértékben kelti fel csodálkozásunkat. E czélra tudniillik elkorhadt fát basznál, melyet a nőstény csőrével inegnyálkásit és a fészek központjából kiindulva, a mohos oldalakra szép simán felhord. Nedves földet soha sem használ e madár a bel3Ö fal előállításánál, de igenis az alapot képező fészekanyagok szilárdítására, hanem csak csekély mennyiségben. Ezen kiváló szilárdságú építményben, mellynél a fekete rigónak nagy tömeg föl Idei terhelt hajléka háromszorta súlyosabb, hideg és hózivatarok daczára, gyorsan nőnek a fiatal sarjak. Midőn az 1866. év rendkivül hideg májusának egy reggelén a föld keményre volt fagyva és az erdőn sürü bófuvatagok zúgtak át, több kis énekes fészkében (mint a pinty, stb.) a fiók megdermedve feküdtek, mig az éneklő rigó-sarjadék sértetlenül élte át e kemény évszakot. A rigókon kivül még megemlíthetők a kosárfészküek közül a gébicsek. Én itt esik a leggyakkrabban előforduló gébicsfaj fészkét akarom közelebbi vizsgálódásom tárgyává tenni: ez a vöröshátu vagy tövisszúró gébics l Lanius collurio). Ha nyári időben a hímet, melly vörös kabátjával és fekete bajszával meglehetős barczias kinézésű, a fatetökröl vagy a bokrok ágvégeiről a vidéket őrszemmel vizsgálni látjuk, ugy a fészket sem kell sokáig kutatnunk. Ez többnyire száraz galyakhó', fűszálakból éi mohból van nagy müvésziséggel egybealkotva és gyapjúval, szőrrel és gyenge növényrostokkal kibéllelve. Rendesen ember-magasságban van a tüskésbokrokban és cserjésekben elhelyezve, sőt egy izben 20 lábnyi magasságban találtam egyet egy gyümölcsfán, ez azonban ritka eset. Fájdalom, a gébics valódi istencsapása a körüllakozó kis énekesekre nézve, mellyre ráillenek a költő szavai: „A legjámborabb sem maradhat békében, ha a gonosz szomszédnak nem tetszik 1" A poszáta, melly gyakran lakozik szomszédságában, nem ritkán, — kivált nedves időjáráskor, ha a rovarok elpusztulnak, — egész fiatal sarjadékát általa veszti el. Egy izben, csak néhány lépésnyi távolban lakhelyétől egy czitromsármány-fészket láttam; a mig ez utóbbiak fészkében csak tojások voltak, látszólag a legjobb egyetértésben éltek ; de midőn a fiókák kibújtak, velük egyik megjött a viszály is, és — a mit már előre sejtettem, — néhány nap múlva a gébicsek az egész fészek lakosságát legyilkolták, sőt a sármányszülék irtózatára, megölt fiókáikat a tüskés ágakra felakgatták. K. S. (Folytatás következik.) A nyul-kopászat. („Chasseur au ebien eourrant.") (Folytatás.) Ha a vadászat alatt esik vagy havaz, akkor a nyul inkább fog szaladni a mezőn, mint az erdőben. Ö tudja — egy nyul rendkívül sokat tud — ő tudja, mondom, hog/ gyapjúval benőtt» talpai futás közben azon föld-darabkákat m igukkal viszik, a melyekkel a szimat közölve lett. Csakhamar bocskorokat kap, s útjában csaknem semmiféle szimat sem marad hátra. Ez akkor is megtörténik, ha rendkivül nagy forróság van; a nyul a nap által lepörkölt növényzeten szalad, s a szél elhordja azt a csekély szimatrészecskét, mellyet a lábak visszahagytak. Azért igen jól teszszük, ha Hlyen idöbea nem vadászunk, annál kevésbé, lia nem szivesen megyünk haza üresen. Ha olly nyulat keresünk, mely az ebekkel a szimatot elvesztette, gyakran megtörténik, hogy mialatt előre-hátra keresünk, egy másik nyul ugrik fel a vadászok és ebek jelenlétében. E pillanatban biztos tekintetre vas szükség, mely azonnal felismerje, hogy az-e a hajtott nyul ? Ha nem az, az ebeket azonnal fel kell tartóztatni, és tovább keresni. Könnyen felfogható, liogy ha a falka nyuljának megengednök egy másikat állítani a maga helyébe, a vadászat örökké eltarthatna, aunál inkább, minthogy az öreg kanoknak már ez a szokásuk. Mihelyest sétájukat kissé hosszadalmasnak találják, akkor legelső társukat, mellyet fekhelyén találnak, kiugratják a vaczokból, ők maguk pedig egész csendesen meghúzzák magukat. De öreg ebek nem hagyják magukat tév útra vezetni , s e ravaszságot már ismerik. — A csapás már nem az többé, a már hajtott nyul egészen más szí natot ad, mint a frissen felugrott. Hanem a végéhez közelgő nyul hideg lesz, s a legjobb ebek is elfuthatnak mellette, a nélkül, hogy észrevennék. Hanem láttam én egy jó ebet nyul előtt megállni, melyet a sikon elvesztett a falka, ő azonban egyedül visszatért, egyedül keresett, s nyulját egy kőrakásból kihajtotta. S csodálatosképen, mihelyest ez az eb nyulát ismét kicsikláudozta, az egész falka hozzáfutott, olly nagy bizalommal voltak hozzá, mihelyest csaholását haliák. Különben az a bizalom, melylyel a vadászok ez ebet megajándékozták, méltán megérdemelt volt. Nehéz alkalmakkor mindig azt szokták mondani: „Hozzátok ide Ravaszdit, lássuk, mint vélekedik ő, Ravaszdi tanácsa szükséges." Mindenki az eh farkára és orrára nézett. Ha jól nekifeküdt a nyomnak, ha a szimatot minden vonakodás nélkül ismét azonnal felvette, akkor minden kétség el lett oszlatva. Az érdemes Ravaszdi soha sem csalt meg engem. „Jamais de plus rare trésor Ne fut donné par la fortune; Ce ehien de race non commune Valait cent fois son pesant d'or." A vadásznak gondosan kell tanulmányozni ebei munkáját, tudnia kell, milly körülmények közt ad ez vagy amaz hangot, emeli farkát, gondolkozik és csendesen marad. Ez utóbbi jelekből ki kell találni a vadásznak, melly pontot ért el a vadászat. Ez ép ugy van a sík-vadászaton a vizslával; egy jó vadásznak mindig meg kell látnia ebe farkáról, minő vad fog előtte felugrani. Mihelyest a falka nyulját megpillantjuk, azonnal „tall ho"-t kiáltunk Az ebek hallják és értik ezt igen jól, mert azonnal oda jönnek, hogy a nyomra vezessük őket. Némely helyeken igy kiáltanak : ké, ké, ké ! miközben a kalappal arra mutatnak, a merre a nyul szaladt. Éu e rendszert a nyulvadászatnál ezélszerütlennek tartom, miután e mellett a szimat-elvesztések igen gyakoriak, s ennek Í3mét az a következménye, hogy az ebek, mialatt keresnek, fejeiket minden pillanatban felemelik, figyelve, hogy nem hallják-e a Tallhot. Egészen meg vannak zavarodva. Az a fontos ügy, melly egész figyelmüket kellene hogy igénybe vegye, csak félig meddig foglalkodtatja őket. Ha egy nyulat felugorni látunk, mindenáron főfeltétel utána nézni, vájjon a falka nyulja-e az. Jól kell ügyelni, hogy vájjon a vadászat kezdetén tett tapasztalatok megegyeznek-e azzal, a mit most látunk, s rögtön azon helyre kell menni, a hol a nyul felkelt. Ha vaczkot találtok, akkor az nem a ti nyulatok, a mellyet láttatok, annak sokkal több dolga van, hogysem fekhelykészitéssel tartóztatná magát. Az üldözött nyul meglapul, de vaczkot soha sem csinál. Ha azt mondom, soha sem csinál fekhelyet, azt nem akarom egyáltalában megtagadni tőle ; néha elhelyezi magát az üldözött nyul, de csak régi vaczokra, a mellyet előtalál. Mindenesetre meg kell vizsgálni, hogy meleg-e még a hely. Ez volna bizonysága annak, hogy az nem a vadászat nvulja ; ha vizbe ment volna, fel kell kutatni, vájjon a hely nedves-e ? És ínég is akadhatunk nyúlra, melly régi vaezokba szoritja magát, pedig ő nem kevesebb, mint a vadászott nyul. Gyakran juhászkutyák üldözik a nyulat egy ideig, ő meglapul, az ebek rábukkannak, mire ö felugrik, s azt hiszszük, hogy ez a falka nyúlja. Illy esetben az ebeket önkénytelenül összehívjuk, s a nyul, melyet üldözünk, örül a tévedésnek. A két nyulat könnyen megkülönböztethetjük egymástól. Nézzük meg a helyet, a hol a nyul felkelt, s ha vagy a lábaktól, vagy a testtől nyomokat találunk, akkor az idegen nyul; ha a fü alig vau meggörbülve, ba ugyanazon pillanatban ínég egypár fűszál ismét felegyenesedik, ez bizonysága annak, bogy a nyomás csak most történt, s hogy a vadászat nyúlja ismét felhajtatott. Továbbá az ügy felöl még jobban tisztába jöhetünk, ba a nyulat futni látjuk. Ha ő az üldözött nyul, s a vadászat már kissé soká tartott, elfogulttá, fáradttá és piszkossá lesz, ha t. i. a föld is az. Azonkívül bizonyítják ezt a jó ebek is a fokozott buzgóság által, melylyel a vadat üldözik. Csak a vadászat kezdetén veszélyes az illyen változás, később aztán már nem csalódik a tapasztalt vadász. Ha az ebek, a nélkül, hogy szimatot vesztettek volna, vagy a nyul eléjük került volna, buzgalmukat megkétszerezik, akkor változástól tarthatunk. Ez esetben az ebek közt gyakran fordul elő meghasonlás. Egyik rész a régi nyulat hajtja, a másik meg az ujat. A vadásznak ez esetben rögtön vissza kell hivni a falka azon részét, a melyben legkevésbbé bízik, s a jobbakhoz csatolni.